A magyar szövetség honlapján megjelent gyászhírben felidézik, hogy Sári Nándor versenyzői pályafutása befejezése után korábbi klubjában, a KŐFÉM-ben kezdte edzői karrierjét, 1990-től foglalkozott felnőttekkel – írja az MTI. A következő években tanítványai olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címeket, érmeket szereztek. Legnagyobb sikereit a Kammerer Zoltán, Storcz Botond, Vereckei Ákos, Horváth Gábor alkotta férfi négyessel érte el, amely 2000-ben ötkarikás aranyérmes lett, majd négy évvel később – a sportág történetében először – megvédte címét K-4 1000 méteren.
„A legtöbb időt versenyzőként én húztam le vele, közel 15 évig volt az edzőm, együtt voltunk jóban-rosszban”
– szólalt meg a hír kapcsán a háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán.
„Húszévesen kerültem hozzá, nála lettem topversenyző, a legnagyobb sikereimet vele értem el, örökre hálás leszek neki. Már húsz évvel ezelőtt azt mondogatta, hogy nem fogja megélni a 65. születésnapját, mert az édesapja, a nagybátyja, a nagyapja és több más családtagja is korán meghalt. Hátborzongató, hogy igaza lett.”
Sári Nándor edzőként dolgozott többek között Fidel Lászlóval, Kovács Katalinnal, Janics Natasával, Kozák Danutával, Szabó Gabriellával és Kucsera Gáborral is. 2013-ban Nagykanizsán tért vissza az utánpótláshoz, ahol trénerként és elnökként is eredményes munkát végzett, egészen haláláig.
Sári Nándor 1999-ben lett mesteredző, számos elismerés mellett 2020-ban megkapta a kajak-kenu sportág legrangosabb kitüntetését, az Arany Érdemérmet. Az utóbbi hetekben szívproblémákkal küzdött, csütörtökön hajnalban a nagykanizsai kórházban hunyt el.
A magyar szövetség honlapján megjelent gyászhírben felidézik, hogy Sári Nándor versenyzői pályafutása befejezése után korábbi klubjában, a KŐFÉM-ben kezdte edzői karrierjét, 1990-től foglalkozott felnőttekkel – írja az MTI. A következő években tanítványai olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címeket, érmeket szereztek. Legnagyobb sikereit a Kammerer Zoltán, Storcz Botond, Vereckei Ákos, Horváth Gábor alkotta férfi négyessel érte el, amely 2000-ben ötkarikás aranyérmes lett, majd négy évvel később – a sportág történetében először – megvédte címét K-4 1000 méteren.
„A legtöbb időt versenyzőként én húztam le vele, közel 15 évig volt az edzőm, együtt voltunk jóban-rosszban”
– szólalt meg a hír kapcsán a háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Héder eltűnt a pénzzel, ígérgetett, de nem fizet” – tavaly nyár óta várnak a pénzükre az olimpia vívóversenyein dolgozó stábtagok
A stáb több tagja végrehajtást indított a Sportos Aramis Média Zrt. ellen, de a számlán mindössze 200 ezer forint alatti összeg volt. Héder Barna elismerte a tartozást, és ígéretet tett arra, hogy három héten, de legfeljebb egy hónapon belül kifizeti az elmaradásokat.
A Nemzeti Sport információi szerint Héder Barna, az ismert sportriporter a 2024-es párizsi olimpia vívóversenyein dolgozó 47 ember bérét még mindig nem rendezte. A tartozás összege legalább 50 millió forint, de ennél nagyobb is lehet.
A lap arról számolt be, hogy Héder elismerte a tartozást, és ígéretet tett arra, hogy három héten, de legfeljebb egy hónapon belül kifizeti az elmaradásokat. Azt mondta, mindenki megkapta az előleget, és a fedezet is rendelkezésre áll. Hozzátette, hogy a nyár és a szabadságok miatt lassult le a folyamat, de a múlt héten ismét tárgyalások kezdődtek az ügyben.
A Nemzeti Sport felidézte, hogy az olimpiai közvetítések kifizetésével évek óta gondok vannak. Már a 2021-es tokiói játékokon is előfordult, hogy a magyar Emmy-díjas stáb késve vagy egyáltalán nem kapta meg a pénzét, pedig a fedezet akkor is megvolt. A stáb a Sportos Aramis Média Zrt.-vel kötött szerződést, amelynek vezetője Héder Barna.
A helyzet egy Facebook-videó alatt került napvilágra, ahol Varga Norbert és Ács Ferenc is hozzászóltak. Varga arról írt: „Héder neki és a teljes magyar stábnak tartozik a fizetésével, ám nem lehet őt elérni, és azt sem tudni, hol van a pénz.” Ács hozzátette: „Héder eltűnt a pénzzel, ígérgetett, de nem fizet, és heteken-hónapokon keresztül elérhetetlen.”
A lap szerint a stáb több tagja végrehajtást indított a Sportos Aramis Média Zrt. ellen, de a számlán mindössze 200 ezer forint alatti összeg volt. A végrehajtók a cég telephelyén sem találtak semmit, mert Héder korábban eladta az ingatlant.
A 47 érintett közös levélben fordult Mark Wallace-hoz, az Olympic Broadcasting Services tartalomgyártásért felelős sportigazgatójához. Azt kérték tőle, hogy a jövőben, ha elégedett a magyar stáb munkájával, inkább más céggel kössön szerződést.
A Nemzeti Sport cikke szerint a tartozás folyamatosan nő, mivel a párizsi olimpia óta már egy év telt el, és minden hónapban késedelmi kamat rakódik az összegre. Héder egyszer, 2024. október 15-én tájékoztatta e-mailben a stábot, hogy a cég vállalja a következményeket, de a források szerint a feltételek irreálisak voltak.
A lap emlékeztetett arra is, hogy Héder Barna három évtizede ismert szereplője a sportmédiának. Dolgozott a Telesportnál, az Eurosport magyar adásában, volt a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke, az M4 Sport igazgatója, legutóbb pedig az RTL Sztárbox című műsorának műsorvezetőjeként láthatták a nézők. Az olimpiai közvetítések rendezőjeként 1996 óta dolgozik.
A Nemzeti Sport információi szerint Héder Barna, az ismert sportriporter a 2024-es párizsi olimpia vívóversenyein dolgozó 47 ember bérét még mindig nem rendezte. A tartozás összege legalább 50 millió forint, de ennél nagyobb is lehet.
A lap arról számolt be, hogy Héder elismerte a tartozást, és ígéretet tett arra, hogy három héten, de legfeljebb egy hónapon belül kifizeti az elmaradásokat. Azt mondta, mindenki megkapta az előleget, és a fedezet is rendelkezésre áll. Hozzátette, hogy a nyár és a szabadságok miatt lassult le a folyamat, de a múlt héten ismét tárgyalások kezdődtek az ügyben.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Videó: Szoboszlai Dominik bombagóljával verte a Liverpool az Arsenalt
A magyar válogatott csapatkapitánya a 83. percben lőtt szabadrúgásból a londoni csapat kapujába. Rayának esélye sem volt a 25 méterről megeresztett lövés ellen.
Harmadik meccsét is megnyerte a Premier League idei szezonjában a Liverpool. A bajnokcsapatban ezúttal is jobbhátvédként kapott szerepet a kezdőcsapatban Szoboszlai Dominik, a védelem másik szélén Kerkez Milos játszott.
A mérkőzés előtt mindkét csapat 2-2 győzelemmel állt a tabellán, a lefújás után azonban már csak a Liverpool mérlege maradt száz százalékos. A meccs egyetlen gólját Szoboszlai Dominik szerezte szabadrúgásból a 83. percben.
A magyar válogatott csapatkapitánya 25 méterről vágta a jobb sarokba a labdát, mely előtte még a kapufát is érintette. Hiába vetődött Raya, az Arsenal kapusa, esélyes sem volt elérni a lövést.
A bombagólt itt lehet megnézni a bíró szemszögéből:
Harmadik meccsét is megnyerte a Premier League idei szezonjában a Liverpool. A bajnokcsapatban ezúttal is jobbhátvédként kapott szerepet a kezdőcsapatban Szoboszlai Dominik, a védelem másik szélén Kerkez Milos játszott.
A mérkőzés előtt mindkét csapat 2-2 győzelemmel állt a tabellán, a lefújás után azonban már csak a Liverpool mérlege maradt száz százalékos. A meccs egyetlen gólját Szoboszlai Dominik szerezte szabadrúgásból a 83. percben.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Ne cigányozz, és az XY homoszexuált is felejtsd el!” - Varga Barnabás és az MLSZ visszafogottságot kér a szurkolóktól
A magyar táborban rendre felhangzik a „Cristiano homoszexuál” rigmus, ha a portugálokkal játszunk. Többek között ezt akarja megfékezni az MLSZ Varga Barnabás segítségével.
A közelgő világbajnoki selejtezők előtt kampányt indított a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ), hogy a válogatott mérkőzésein minden szurkoló tartózkodjon a diszkriminatív szabálysértésektől, írja az MTI.
Varga Barnabás, a Ferencváros 23-szoros válogatott csatára szerepel abban az egyperces kampányvideóban, amely a válogatott mérkőzésekről korábban kitiltott huszonhárom szurkoló bevonásával, egyetértésével és pénzügyi támogatásával készült.
Az MLSZ tájékoztatása szerint a nemzetközi és európai szövetség egyaránt zéró toleranciát alkalmaz a rasszista, diszkriminatív megnyilvánulások esetében, amelyek közé tartoznak az etnikai kisebbségekre és a szexuális hovatartozás megkülönböztetésére vonatkozó rigmusok.
A szövetség kiemeli, hogy tilos megsérteni „egy ország, egy személy vagy egy embercsoport méltóságát vagy integritását faj, bőrszín, népcsoport, nemzetiség, társadalmi származás, nem, fogyatékosság, szexuális orientáció, nyelv, vallás, politikai vagy bármilyen más vélemény, gazdagság, születés alapján.”
A felhívásban az MLSZ kéri a szurkolókat, hogy tartózkodjanak a hasonló szólamok éneklésétől, ellenkező esetben az UEFA zártkapus büntetés kiszabását alkalmazhatja a vb-selejtezők alatt.
A kampányhoz egy videó is készült. Ebben Varga Barnabás, a Ferencváros válogatott támadója többek között azt mondja:
„Ne cigányozz, és az XY homoszexuált is felejtsd el, mert ezek esetén a következő meccs zártkapus lesz!”
Varga ezzel arra céloz, hogy a Portugália elleni meccsek során rendre felhangzik a magyar táborból az a rigmus, amivel Crsitiano Ronaldo - ő lenne a kampányfilmben csak XY-ként emlegetett játékos - vélt szexuális beállítottságára utalnak a szurkolók.
A közelgő világbajnoki selejtezők előtt kampányt indított a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ), hogy a válogatott mérkőzésein minden szurkoló tartózkodjon a diszkriminatív szabálysértésektől, írja az MTI.
Varga Barnabás, a Ferencváros 23-szoros válogatott csatára szerepel abban az egyperces kampányvideóban, amely a válogatott mérkőzésekről korábban kitiltott huszonhárom szurkoló bevonásával, egyetértésével és pénzügyi támogatásával készült.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A hétvégén rendezett Holland Nagydíjon Lando Norris kiesett, így az időmérőn bravúrosan teljesítő Isack Hadjar végzett a harmadik helyen, ami a Forma-1-es pályafutása során először történt meg a húszéves versenyzővel.
A Racing Bulls újoncát jó alaposan megünnepelte a csapat a dobogós helyezésért, így hirtelen azt sem tudta, hogy az autótól merre induljon el az eredményhirdetésre.
Az önfeledt ünneplés a csapatfotózás közben is folytatódott, és közben valahogy eltört a harmadik helyért járó trófea. Hadjar ezt csak akkor vette észre, amikor le akarta tenni: a trófeának csak a csonka felső része maradt meg a kezében.
Hadjarnak ettől függetlenül nyilván kiváló hétvégéje volt, de ugyanezt nem mondhatja el magáról a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, aki a verseny első kiesője volt, sőt, a leintés után még meg is büntették.
A versenyfelügyelők bejelentették, hogy Hamilton a felvezető körön egy figyelmeztető zászlót hagyott figyelmen kívül: túl gyorsan hajtott, ezért a következő futamra érvényes, ötrajthelyes büntetést szabták ki rá. Ezt éppen a Ferrari hazai versenyén, Monzában hajtják majd végre.