prcikk: Élőben a gigászok harca – ma kiderül, ki nyeri a Forma-1 egyik legizgalmasabb végjátékát | szmo.hu
SPORT
A Rovatból

Élőben a gigászok harca – ma kiderül, ki nyeri a Forma-1 egyik legizgalmasabb végjátékát

Az egész szezon őrült érdekességeket hozott, Lewis Hamilton és Max Verstappen ugyanannyi ponttal érkezik a szezonzáróra, nyílt sisakos a küzdelem.


Vasárnap délután véget ér a Forma-1 2021-es szezonja, ami valószínűleg bekerül minden idők legizgalmasabbjai és egyben legkiegyenlítettebbjei közé. A veterán brit legenda, Lewis Hamilton és az ifjú trónkövetelő holland Max Verstappen csatáitól volt hangos egész évben a sportvilág. Szombati cikkünkben mi is összefoglaltuk, miért történelmi harc az övék:

A mai futam első helyéről Verstappen indul, de ő a lágyabb keverékű gumikkal vág neki a versenynek, ami némi taktikai hátrány a közepesekkel rajtoló Hamiltonnal szemben. Igaz, a brit helyzetét nem könnyíti meg, hogy a mögötte lévők is a gyorsabb (de hamarabb kopó) puhább gumikon startolnak. Ráadásul a hétszeres világbajnok brit elveszítette "hátvédjét", hisz csapattársa, a finn Valtteri Bottas csak a hatodik rajtkockát szerezte meg az edzésen.

Ebben a cikkünkben élőben, a fontosabb történések említésével közvetítjük a versenyt, így folyamatosan frissítve mutatjuk be a történelmi bajnoki csatározást.

Futam előtt: Abu Dzabiban rendezik a szezonzárót, így azt talán mondanunk sem kell, hogy száraz, viszonylag meleg időben indul a futam. Az idő változása mindössze annyit változhat, amennyit a nap járása: a Yas Marina-i futam az egyetlen, amit napfényben kezdenek meg, de éjszakai sötétségben intenek le.

A verseny legnagyobb kérdésén, a világbajnoki cím eldöntésén kívül érdemes megemlíteni, hogy ezen a futamon fejezi be pályafutását a sportág egyik legnépszerűbb figurája, a 42 éves finn Kimi Räikkönen. 2007 világbajnoka 353 futam után int búcsút másodszorra, ezúttal végleg a Forma-1-nek.

A futamon nem indul a sereghajtó Haas csapat orosz versenyzője, Nyikita Mazepin. Az utolsó helyre kvalifikált pilóta vasárnap reggelre pozitív koronavírus-tesztet produkált. A hírek szerint az eset nem érinti a csapat többi tagját, így csapattársát, Mick Schumachert sem.

1. kör: Máris izgalmak. Hamilton lerajtolta Verstappent, miközben a másik Mercedesben Bottas még hátrébb csúszott. Az első körben a holland máris bepróbálkozott, a két autó össze is ért, de végül egyiküké sem sérült meg. Verstappen nem hagyott helyet a britnek, így Hamilton megtarthatta első helyét.

5. kör: Hamilton már két másodperc körüli előnnyel vezet Verstappen előtt, azaz a holland nem használhatja az előzést könnyítő állítható hátsó szárnyat sem. Ráadásul a gumielőny is a hétszeres bajnok britnél van, hisz elvileg az ő gumijai bírják tovább.

11. kör: Egyelőre nem az izgalmak versenye a 2021-es utolsó futam. Lewis Hamilton már 4,5 másodperccel vezet, és folyamatosan nő a különbség – a meglévő gumielőny mellett. Pillanatnyilag nem látni a taktikai vagy nyers erőből fakadó megoldást, amivel Verstappen és csapata ezt könnyen meg tudná fordítani, de a futam hátralévő 47 köre alatt még nagyon sok minden történhet.

14. kör: Verstappen kezdi a kerékcseréket, 5. helyre érkezik vissza, de szinte azonnal visszajön Lando Norris McLarenje elé. Eközben már Hamiltont is hívják a boxba, a brit Verstappen elé jön vissza, jelenleg a 2. a pályán. Valamit visszahoztak a taktikai hátrányból a Red Bullnál, de az előny továbbra is Hamiltonnál van.

18. kör: Verstappennek csak most sikerült megelőznie a boxkiállás nélküli Carlos Sainzot. Ezzel a holland nagyon lassú köröket futott a Ferrari mögött, miközben Hamilton már 8 másodperces előnyt tudott kiautózni ellenfelével szemben.

20.-21. kör: Hamilton megpróbálja megelőzni a máris Red Bull-pilótát, Sergio Pérezt, de a mexikói hihetetlenül védekezik, sokáig nem boldogult vele. A Hamilton és Verstappen közötti különbség egy másodpercre csökkent! Nagy kérdés, hogy a csatákban megviselt gumikkal hogyan bírja a két esélyes.

27. kör: Egy kisebb dráma a mezőny hátsó traktusában: Kimi Räikkönen egy fékhiba miatt kieséssel búcsúzik Forma-1-es karrierjétől. A finn pilóta 353 futamra nevezett, végül 349 után fejezi be maratoni pályafutását.

29. kör: George Russel eddigi csapatától, a Williamstől búcsúzik, miután technikai hiba miatt ő is feladja az Abu Dzabi Nagydíjat. A fiatal brit jövőre a Mercedesben folytatja pályafutását Lewis Hamilton mellett.

30. kör: Az élmezőnyben kicsit csendesedett a helyzet. Hamilton 4 másodperc feletti előnnyel vezet Verstappen előtt. Szinte biztos, hogy mindketten jönnek még egy kerékcserére, a holland célja most az, hogy a brit ne húzzon el jobban tőle.

37. kör: A Forma-1-től szintén búcsúzó Antonio Giovinazzi Alfája megáll, emiatt virtuális biztonsági autós fázis jön, ami alatt kereket cserél Verstappen. Ezzel a holland elintézi aktuális boxkiállását, amivel viszont az egycserés Hamilton gumihátrányba került.

44. kör: 15 kör még a 2021-es Forma-1-es világbajnokságból! Hamilton 14 másodperccel vezet Verstappen előtt, de sokkal viseltesebb és régebbi gumikon. A köridőkülönbség még nem jelentős köztük, de nem tudni, a brit kerekeinek állapota mikor kezd drasztikusan romlani. Ez az egyetlen esély Verstappen és a Red Bull előtt.

52. kör: 6 körrel a verseny vége előtt nem úgy tűnik, hogy Hamilton gumijai jelentősen kopni kezdenének. Verstappen nem tud kellő mértékben feljönni rá, ami azt jelenti, hogy Hamilton rohan nyolcadik világbajnoki címe felé.

53. kör: DRÁMA! Nicolas Latifi autója a falban, biztonsági autó a pályán! Ezzel Hamilton elveszíti eddig kiautózott előnyét, Verstappen bejön a boxba. Elég jelentős a törmeléktömeg a pályán, nem tudni, hogy újraindítják-e még a versenyt. Idén sok ilyen szituációban piros zászlóval megszakították a futamot, de erre most nem sok esély van.

36. kör: Sergio Pérez (Red Bull) kiszáll a versenyből, ezzel lényegében biztossá válik, hogy a Mercedes megnyeri a konstrüktőrök bajnoki címét.

57. kör: ÓRIÁSI BOTRÁNY A FORMA-1-BEN! Egy kör, Lewis Hamilton és Verstappen egymás mögött, Verstappen óriási gumielőnyben!

58. kör: AZ UTOLSÓ KÖRBEN MAX VERSTAPPEN MEGELŐZI LEWIS HAMILTONT! A HOLLAND A FORMA-1 ELSŐ HOLLAND VILÁGBAJNOKA!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
A Rovatból
Meghalt az Újpest hétszeres magyar bajnok labdarúgója
Keller Jenő a Pécs elleni bemutatkozó meccsén rögtön gólt szerzett. A játékos védőként és középpályásként is remekelt, a lila-fehérek aranycsapatának volt meghatározó tagja.


Szomorú hírt közölt szombaton az Újpest FC: életének 77. évében elhunyt a klub hétszeres magyar bajnok labdarúgója, Kellner Jenő. A lila-fehérek közleménye szerint a saját nevelésű játékos nemcsak a pályán nyújtott teljesítményével, hanem a klub iránti szenvedélyével és hozzáállásával is kiemelkedett.

A Tokodon született Kellner 1970 novemberében, a Pécs ellen 5–1-re megnyert mérkőzésen mutatkozott be az NB I-ben, és rögtön gólt is szerzett. Védőként és középpályásként is bevethető volt,

1970 és 1979 majd között 136 bajnoki mérkőzésen 18 gólt szerzett az Újpest színeiben. Pályafutása végén a Volán és a Chinoin csapataiban is játszott.

Egykori csapattársa, Tóth András a klub megemlékezésében Kellner feltétlen elköteleződését emelte ki. Elmondása szerint a védő „élt-halt az Újpestért”, és hozzátette, hogy a pályán is kiváló partner volt, „nagyon jó is volt vele játszani”.

Kellner Jenő az 1970-es évek aranycsapatának volt meghatározó tagja, stabil és sokoldalú játékával járult hozzá a korszak sikereihez.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SPORT
A Rovatból
Eladja a fia Keleti Ágnes olimpiai aranyait: egy luxuslakás árát kérik a nemzeti kincsekért
Rafael Bíró Keleti bejelentette, hogy a hagyatéki eljárás lezárása után a család elárverezi a tornászlegenda érméit.


Március 30-án felavatták a tavaly januárban elhunyt ötszörös olimpiai bajnok Keleti Ágnes szobrát a budapesti Hild téren, a háttérben már eldőlt a sportlegenda tíz olimpiai érmének sorsa.

A család a Blikk szerint

eladja a teljes kollekciót, amely akár egy fővárosi luxuslakás árát is érheti.

Bár a tornászlegenda kisebbik fiának, Rafael Bíró Keletinek tetszett Lelkes Márk alkotása, a Keleti Ágnes szobor, örömébe üröm is vegyült. Rosszulesett neki, hogy a szobor leleplezéséhez nem hívták fel az színpadra, pedig ő volt az egyetlen közeli családtag, és ő költöztette Budapestre az édesanyját.

Megismételte korábbi kérését is, hogy az édesanyja sírja a Kozma utcai izraelita temetőben szintén méltó emlékművet érdemelne.

Az avató után derült ki, hogy a hagyatéki eljárás lezárultával a család meghozta a legfontosabb döntést az öt arany-, három ezüst- és két bronzéremmel kapcsolatban.

A család már nyolc hónappal ezelőtt is beszélt az érmek eladásáról

– írta a Blikk. Rafael a következő lépésekről is beszélt.

A család megerősítette azt az információt, hogy a magyar állam nem tervezi megvásárolni a gyűjteményt, bár továbbra is reménykednek benne, hogy a relikviák itthon maradnak.

A lehetséges vevői körről és az értékesítés módjáról is konkrét elképzeléseik vannak.

„Lehet, hogy egy alapítvány lesz a vásárló, de az sem kizárt, hogy egy tehetős magyar. Ha meg nem sikerül, külföldre megy eladásra egy aukciós házhoz árverésre, esetleg egy múzeum veszi meg”

– vázolta a lehetőségeket a tornászlegenda fia.

Arra a kérdésre, hogy pontosan mennyit kérnek a kollekcióért, a fia egyelőre kitérő választ adott.

„Akit érdekel az értéke, utána tud nézni a neten, hogy az ilyesféle relikviák milyen áron cserélnek gazdát. Az más kérdés, hogy ehhez képest a valóságban mennyit adnak értük”.

A Blikk azt írja, hogy

a magyar sportolók relikviái közül Ihász Kálmán labdarúgó 1964-es aranyérme 23,4 millió, a vívó Ágoston Judit szintén tokiói aranya 18,7 millió forintért kelt el egy árverésen. A tíz olimpiai medál értéke tehát akár egy luxuslakást is kitehet.

Rafael Bíró Keleti ígéretet tett arra, hogy amint lezárul az ügylet, tájékoztatni fogják a nyilvánosságot. „Most csak annyit mondhatok, ha nyélbe lesz ütve az ügylet, megfelelő módon értesítjük majd a közvéleményt arról, mi lett a sorsuk”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
A Rovatból
Mbappé rossz térdét vizsgálták hetekig a Real Madridnál, az egész orvosi stábot kirúgták végül
Kylian Mbappé hetekig szenvedett, miközben a Real Madrid orvosai a jó térdét vizsgálták. A botrány után a teljes stábot kirúgták, de a valódi okot most egy szakértő tárta fel.


Elképesztő orvosi baklövéstől hangos a spanyol sajtó: a Real Madrid orvosi stábja hetekig Kylian Mbappé bal térdét vizsgálta, miközben a világbajnok csatárnak a jobb térdével akadtak komoly problémái.

A téves diagnózis után a klub orvosai pályára engedték a franciát, akinek állapota ettől csak tovább romlott, és végül hosszabb kihagyásra kényszerült.

A lassú rehabilitációval elégedetlen Mbappé végül hazájába, Franciaországba utazott, hogy megfelelő ellátást kapjon, noha a Real Madridnál elvileg a világ egyik legjobb orvosi háttere dolgozik.

A Real Madrid menesztette az orvosi stábot, a vezetőség viszont azzal indokolta ezt, hogy sok a sérült. Az igazság ennél sokkal kínosabb.

Az ügyről Daniel Riolo, az RMC After Foot spanyol szakértője rántotta le a leplet, aki szerint a klub hivatalos magyarázata a stábtagok menesztésére egyszerűen nevetséges.

„El kell, hogy mondjam, valójában azért menesztették őket, mert borzasztó munkát végeztek Mbappé térdének vizsgálatakor” – magyarázta a szakértő.

A madridi orvosok mulasztása miatt állítólag Mbappé világbajnoki szereplése is veszélybe került.

A csatár végül Franciaországban megkapta a megfelelő kezelést. Ennek köszönhetően Mbappé múlt szerdán, a Manchester City elleni Bajnokok Ligája-visszavágón visszatért, majd az Atlético Madrid elleni rangadón is pályára lépett.

Hétfőn már arról beszélt, hogy teljesen egészséges, és készen áll pályára lépni a szezon hátralévő részében a klubjában és a válogatottban is.

Via Index


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
Milliárdokat visznek haza sztárfutballistáink - Íme a legjobban kereső magyar sportolók listája
Szoboszlai Dominik jelenlegi, évi 2,9 milliárd forintos bérét duplázná meg a Liverpool. A magyar válogatott csapatkapitánya ezzel a csapat 12. helyéről léphet előre a belső fizetési rangsorban.


A sportolói fizetésekkel foglalkozó Capology szakportál adatai szerint Szoboszlai Dominik jelenleg évi bruttó 2,9 milliárd forintot keres Liverpoolban, de a klub akár duplázná is a bérét - írta a Blikk.

A magyar válogatott 25 éves csapatkapitányának szerződése 2028 nyaráig szól, ami alapján naponta 8,2 millió forinttal gyarapodik a kassza

– és kész maradni, ha rajta múlna. Szoboszlai bármennyire is csapata egyik legjobbja, bérét tekintve jelenleg csupán a 12. helyen áll a csapaton belül.

A magyar labdarúgó válogatott csapatkapitányát a magyar rangsorban két korábbi klubtársa, Willi Orbán és Gulácsi Péter követi, egyenként 2,17, bónuszokkal 2,7 milliárd forintos éves fizetésükkel. A német RB Leipzig alapembereivel kapcsolatban azonban felmerült, hogy a nyártól nem tervez velük tovább a klub.

A képzeletbeli dobogóról éppen csak lecsúszva Kerkez Milos áll a lista negyedik helyén. A vajdasági balhátvéd bournemouth-i fizetésére a Liverpool a nyáron még bő egy milliárd forintot dobott rá, amely így már az 1,9 milliárdot súrolja. Kerkez ezzel átlépte a török Galatasaray által évente átszámítva 1,4 milliárd forinttal díjazott Sallai Rolandot. A legjobb ötről ugyan lecsúszott, de a lista legnagyobb előrelépője Tóth Alex, aki a Ferencvárostól a Bournemouth-hoz igazolt, és éves bére valamivel több mint 885 millió forint.

A labdarúgók sokaságát egyedül Marozsán Fábián tudta megközelíteni, aki a 2025-ös esztendőben 463 millió forintot teniszezett össze.

Női sportolóinknál a szintén teniszező Babos Tímea zárt az élen, 254 millió forintos díjazásával.

Ezek a csillagászati összegek különösen kiemelkedőek, ha figyelembe vesszük, hogy a KSH szerint a havi átlagfizetés Magyarországon bruttó 840, nettó 559 ezer forint.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk