MÚLT
A 30-as években sok nő már dolgozott. Egy sor modern vívmány segítette őket a házimunkában, de az a nő volt menő, aki képes volt a lakást egyedül is rendben tartani, vendégeire egyedül főzött, és mindeközben jókedvű, szórakoztató úrinő maradt.
MÚLT
A Sándor-Metternich-kastélyt felesége kedvéért alakította át a kor leghíresebb mestereivel – szenvedélyesen szeretett lovainak még fűtött istállót is csináltatott.
MÚLT
Dr. Philip Kennedy beszéd nélkül akarta közvetíteni egy számítógépre a gondolatait, de a kísérlet nem úgy sült el, ahogy tervezte.
MÚLT
A tehetősebbek Bulgáriába és Jugoszláviába autóztak a sós habokért, míg az elit Szocsiba repült pihenni, az átlagnak meg maradt a Balaton.
MÚLT
Bár az elkövető már nem vonható felelősségre, az emberiség története eggyel kevesebb felderítetlen bűntényt mondhat magáénak.
MÚLT
Menyasszony-kikérés, hejehujázó menet a főutcán, főzőasszonyok, krepp-papír füzérek, grillázstorta. Gyermekkorom legszebb emlékei a nagy, nyári 'lagzik’ nagyszüleim falujában. Hogy mi volt a titka a régi ünnepeknek? Elmesélem.
MÚLT
A legmagyarabb románként emlegették, de soha nem is látta a róla elnevezett ingatlanegyüttest. Íme a Gozsdu-udvar eredeti története.
MÚLT
Fáy András író és közszereplő sokat foglalkozott nőneveléssel, de sajátosan ültette át a gyakorlatba az elveit.
MÚLT
És majdnem egy dokumentumfilm is, de fizikai és pszichés állapota ezt már nem engedte. A hajléktalanszállóról ment a kórházba meghalni.
MÚLT
A katolikus egyház kezdetektől óvta a dogmái tisztaságát az eretnekek tévtanításával szemben. Ha valaki ezekkel a tanokkal nem értett egyet, akkor pillanatokon belül az inkvizíció karmaiban találta magát.
MÚLT
Virtuális ismerkedési felület híján sokaknak okozott nehézséget az, hogy egyáltalán megismerkedjenek valakivel. Viszont virágzott az újságok apróhirdetései között a társkereső rovat és a társkereső irodák.
MÚLT
Ezt a szót használták többen is. A hidegháború alatt kétezer kísérleti atomrobbantást végeztek titokban a nagyhatalmak. Brit háborús veteránok mondják el ebben a videóban, milyen volt.
MÚLT
A budapesti lakosok csak „zsarolókirály” néven emlegettek, rettegett tőle az egész város. És még a rácsok mögött sem nyugodott.
Népszerű
Ajánljuk