MÚLT
Imi Lichtenfeld rájött, hogy atléta-múltja semmit nem ér egy igazi közelharcban. Módszerével 20 évig képezte az izraeli hadsereget.
MÚLT
A 60-as 70-es évek pop-, rock- jazz- és klubéletének pezsgő időszakát idézi meg a Budapest Gyűjtemény néhány korabeli plakát és fénykép segítségével.
MÚLT
A legendás Salamon király személye a Biblia egyik nagy megoldatlan rejtélye. Egy brit tengeri régész több mint 350 hajóroncsot tanulmányozott az elmúlt 30 évben. „A közel-keleti hajók akkora utakat tettek meg Krisztus előtt 900 körül, mintha ma a Hold túlsó oldalára utaznának” - írta.
MÚLT
Szabadszállási Kálmán kamionsofőrként vitt árut a sugárfertőzött területre. 38 évesen halt meg, csontig soványodva, iszonyú kínok közepette. Lánya mesélt róla.
MÚLT
Már tinédzserkorában látszott, hogy feltűnően kisebb, mint a többi, vele egykorú fiatal. Aztán mégis több mint kétméteresre nőtt.
MÚLT
Honnan jött a Nysa, a Trabant vagy éppen az ALEKO kifejezés, és melyik márka kapta a nevét az ókori Rómából?
MÚLT
A testmódosítás legősibb formája a rituális vérszerződés, de már Ötzi, a jégember is tágította a fülcimpáját.
MÚLT
60 éve kerülte meg a Földet Jurij Gagarin. Nagyon vigyáztak rá utána még évekig. De nem eléggé.
MÚLT
Felidézzük, milyen hangulata volt a teraszoknak több mint 100 évvel ezelőtt, a Kádár-kori plakátok alapján pedig ámuldozhattok az akkori árakról is.
MÚLT
A felkelő Aton (napisten) nevet viselő város III. Amenhotep fáraó korába nyúlik vissza, de még Tutanhamon korában is használatban volt Luxorban. Az elveszett aranyváros feltárása a második legjelentősebb felfedezés Tutanhamon sírjának megtalálása óta.
MÚLT
Mikszáth és Móricz pedig azért híztak el, mert pont melléjük épült a finomságoktól roskadozó Vásárcsarnok. Dr. Forgács Attila gasztropszichológussal annak jártunk utána, mitől váltunk Európa legkövérebb nemzetévé.
MÚLT
Az elnök éppen beszállni készült az elnöki limuzinba, miközben újságírók kérdéseire vetett oda néhány mondatot, amikor a merénylő közvetlen közelről hat lövést adott le rá és a mellette állókra.
MÚLT
Egyenszendvicsek feltűnően piros pöttyökkel vagy egymás mellé halmozott sonkatekercsek a büféasztal hidegtáljain – a hetvenes, nyolcvanas években a szendvicskészítés már-már sportággá nőtte ki magát
MÚLT
A ritka leletre az osztrák A5-ös autópálya építését megelőző feltárás során bukkantak a Salisbury Kft. nevű magyar régészeti magáncég szakemberei.
MÚLT
Kígyózó sorok a Váci utcában hónapokig, sátorban alvás és pofoncsata Budaörsön. A „hisztériamarketing” a gyakorlatban.
Népszerű
Ajánljuk