Disznócsont az orrban, gyűrű a péniszben – a piercing kultúrtörténete
Testünk felékszerezése szinte egyidős az emberiséggel, a különféle helyekre beszúrt díszek egyes ősi népeknél nem csupán esztétikai szerepet töltöttek be. Utaltak viselőjük rangjára, korára, foglalkozására, illetve a közösségben betöltött szerepére egyaránt.
A legelterjedtebb piercing a fülbevaló, felmenőink régen úgy vélték, hogy viselőjét megvédi a gonosztól. Buddhának és Tutanhamonnak is ki volt tágítva a fülcimpája, számos mumifikált testben találtak ilyesféle kiegészítőt a régészek, sőt, Ötzi, a jégember fülén egy centiméter átmérőjű díszt találtak.
Az ausztrál őslakosoknál a férfiak fizikai erejét hivatott kihangsúlyozni az orrékszer, az azték kultúrkörben pedig az aranyból és jade kőből készült orrpiercingnek tulajdonítottak kiemelt jelentőséget. Nyugat-Új-Guinea egyik szigetén társadalmuk leginkább tiszteletre méltó tagjai viseltek orrba helyezett, óriási disznócsontokat.
Azonban az indiaiaknak köszönhetően terjedt el igazán ez a – ma már szinte hétköznapinak számító – viselet. Hozzájuk a 16. században a Mogul Birodalom, pontosabban Dzsingisz kán leszármazottja, Bábur hatására jutott el. Indiában máig rengeteg nő visel az orrcimpájában ékszert, főleg a bal oldalon, az ajurvédikus tanok szerint ugyanis ez a terület a női ivarszervekkel van összefüggésben. Hitük szerint az itt viselt piercing könnyebb szülést és kevésbé fájdalmas menstruációt eredményez.
A többi testrész átszúrásának szintén akad kulturális múltja. A köldökpiercing az ókori Egyiptomban a királynők privilégiuma volt. A mellbimbó átszúrása az ókori Rómában a férfiasság jelképeként terjedt el, Caesarról és testőreiről is lejegyezték, hogy köpenyüket a mellbimbójukhoz tűzték. A 17. században, XIV. Lajos korában pedig a nemes hölgyek eleganciáját emelte ki a mellpiercing.
Az intim piercingek története ott kezdődött, hogy egyes borneói törzsek férfitagjai hímvesszőjük végébe ültettek be csontdarabokat. És ott folytatódott, hogy a 19. században állítólag Viktória királynő férje, Albert herceg egy fémgyűrűt hordott férfiasságán, hogy szűk nadrágjai ne láttassák a tekintélyes kidudorodást. Ennek nyomán máig Albert hercegnek hívják a péniszbe szúrt testékszert.
Megkérdeztem erről a témakörről a testmódosítások egyik legismertebb hazai művészét, Zagyvai Gábort, aki emlékeztetett a testmódosítás legősibb formájára: a vérszerződésre.
„A vér, mint az életet adó folyékony energia, amely testünket járja át, szent dolognak számított. A bajtársiasságot vagy a szövetség örök kötelékét erősítve és rituális keretek közé terelve egymás véréből inni egyet jelentett a vértestvérré válással. Ezen kötelék erősebb volt bármilyen írott törvénynél, és akkoriban – amikor még a becsület nem pusztán egy szó volt – egymás vérének ontása és megivása felbonthatatlanná tett bármilyen megállapodást”
– elemezte a művész.
A kezdeti piercing-kultúráról Zagyvai Gábor elmesélte, hogy a férfiaknál a bal fülben viselt fülbevaló a kézművesekre volt jellemző, a jobb fülben pedig a homoszexualitást jelezte. A testmódosítás korai magyar úttörői közül pedig kiemelte a képzőművész-performer BMZ-t, aki „a ’90-es években arról volt ismert, hogy cérnára fűzött tűket szurkált a testébe az előadásai alatt, amelyeket a közönségnek kellett a testéből kihúznia. Valamint róla terjedt el az a legenda, hogy levágott fitymájával jegyezte el a barátnőjét” – idézte fel ezt a romantikusan bizarr históriát Gábor, a testmódosító-tetováló-piercer, akiről egy dolgot biztosan nem állíthatunk: hogy lövése sincs a témáról.
Források: Itt és itt és itt olvashattok bővebben a testékszerekről.
