KULT
Varga Vencel egyfajta modern polihisztor, otthon van slam poetryben, irodalomban, politológiában, és erről szívesen is beszél rádióban, újságban, YouTube-on, TikTokon. Pedig még nem töltötte be a 21-et sem.
KULT
A felvételek után a Nagykarácsony rendezőjével, valamint a két főszereplővel, Ötvös Andrással és Zsigmond Emőkével beszélgettünk.
KULT
A Masks a lassan egy éve tartó élethelyzetet járja körül, erre rezonál: bár felfordulás van, de azért a végén csak visszatalálunk egymáshoz, és ezáltal magunkhoz.
KULT
Az HBO megrendítő dokumentumsorozatot forgatott egy spanyolországi kórházban. Az Életjelekben minden szerepel, ami a híradóban nem.
KULT
Fővárosi és vidéki klubok tulajdonosai mesélték el, milyen helyzetben vannak három hónappal a teljes lezárás és lassan egy évvel az első korlátozások bevezetése után.
KULT
A Nemzeti Színház, a Magyar Teátrumi Társaság és az SZFE alapítványának vezetése mellett új feladatkört kapott a rendező.
KULT
A vérpezsdítő Ay Ay Ay című dal bomba slágernek ígérkezik. A klipben egy különleges partner is feltűnik, a kolumbiai Skinny Man, akivel nem hétköznapi módon találtak egymásra.
KULT
Megnéztük Hajdú Eszter: Siess haza, vár a mama! című filmjét, amely Barta Tamás „disszidálásáról”, édesanyával való „hangos levelezéséről” és végül máig tisztázatlan haláláról szól.
KULT
Az Így lesz jó akusztikus verziójához a tagok által lőtt mobiltelefonos felvételekből vágtak össze bensőséges hangulatú videót.
KULT
Igazi szívmelengető mozi. Egy árva gyerek és egy melegszívű katona kalandjai a polgárháború után.
KULT
A Jó vagy rossz legyek című szám egy őszinte vallomás a kapcsolatban elkövetett hibákról, amiben a főhős pontosan tudja, hogy vétkes volt, de mégsem szeretné feladni a szerelméért folytatott harcot.
Népszerű
Ajánljuk