Csoda Budapesten, avagy igazából Karácsony – az új magyar romantikus komédia forgatásán jártunk
Ha a Karácsonykor kínált filmek szóba kerülnek, már-már vicc szinten emlegetjük a Reszkessetek, betörők!, az Igazából szerelem, vagy a Csoda New York-ban című örökbecsűeket, míg a klasszikus moziműveltségűek Az élet csodaszépet, amelyet éppen 75 éve forgattak. Most talán végre lesz magyar vetélytársuk is.
Az amerikaiak egész al-iparágat építettek a karácsonyi romantikus komédiákra, nálunk ez gyakorlatilag nem létezik. Ha mi mozitörténetünkre gondolunk, legfeljebb súlyos tragédiák jutnak eszünkbe, mint az Emberek a havason, vagy az Árvácska. Ezt az űrt próbálja betölteni Tiszeker Dániel rendező és csapata a Nagykarácsony című filmmel, amelynek betekinthettünk egy forgatási napjába a Várkert Bazár felső, a hajdani Ifjúsági Park közönsége által belakott szintjén.
A felvételek után a rendezővel, valamint a két főszereplővel, Ötvös Andrással és Zsigmond Emőkével beszélgettünk.
-Én is ezeken a népszerű filmeken nőttem fel, és amikor Lévai Balázs és Osváth Gábor producerekkel elkezdtünk beszélgetni arról, hogy milyen egy magyar karácsonyi film, úgy gondoltuk, hogy az angolszász kulturális hagyományokon túl adni szeretnénk valamit, ami tipikusan magyar – mondja Tiszeker Dániel - Nekünk hozzátartoznak a Karácsonyhoz a Betlehemes játékok, a Mennyből az Angyal, az ádventi gyertyák, a szatyorban csapkodó ponty, a töltött káposzta, de ezek önmagukban nem adnak ki egy történetet. Így aztán írtunk egy sztorit egy tűzoltóról meg egy tanítónőről, a magyar jellegzetességeket pedig elrejtettük benne.
-Egy karácsonyi vásár díszleteit építettétek fel, amilyent már jó ideje megszokhattunk, tavaly viszont a járvány miatt elmaradt. Nektek melyek a legkedvesebb karácsonyi emlékeitek?
Zsigmond Emőke: Nagyapám keres valamit, ami csöng. Addig minket az öcsémmel felküldenek a vécébe. Mi ott ülünk, és várjuk, hogy csengessen az angyal. Akkor nagyapám valamit összeüt, mi röhögőgörcsöt kapunk az öcsémmel és versenyt futunk lefelé a lépcsőn, apám pedig mutatja, hogy ott repült ki az angyal az ablakon, még lehet látni a szárnyát. És ezt még ma is eljátsszuk, 31 évesen várom, amint a 92 éves nagyapám talál valamit, ami csöng…Ő nagyon aktív, még biciklizik is. Még dédnagyanyám írt egy karácsonyi verset, amit mindig elmond, és ha ő már nem lesz, mi visszük tovább… Egyszer még ovis koromban megtaláltam az ajándékomat, egy aranygyűrűt a polcon. Gondoltam, nagyon sok a lakás és az angyal előre dolgozik. Már negyedikes voltam, az a bizonyos gyűrű az ujjamon volt, és kóruspróbán felvilágosítottak, hogy nincsen angyal. Sírva mentem haza, és a következő évben duzzogva ültem a karácsonyfa előtt, utána meg azt élveztem, hogy közösen hülyítjük az öcsémet…
Tiszeker Dániel: Nekem is megvan ez az ablakos történet, a karácsonyi filmek mellett. Aztán 15-16 évesen elkezdtem főzni és hagyomány lett, hogy mindig én főzök Karácsonykor. Egyre nehezebb, először csak egy-két óra volt, ma már félnapos mutatvány.
-Sok gyereknek nagy karácsonyi vágya egy tűzoltóautó, és még többen szeretnének tűzoltók lenni. András, Te is közéjük tartoztál.
Ötvös András: Most is nézem a Tűzoltó Samet, és jobban szeretem a régebbi, részletgazdagabb gyurmás változatot az újabb, rajzoltnál. Én még néhány évvel ezelőtt is gondolkodtam azon, hogy tűzoltó leszek. Igen nagyra becsülöm őket és szeretnék hét nevet megemlíteni, akik ma is „vonulós” tűzoltók és egy olasz mese szerint, akinek sokszor elmondják a nevét, sokáig fog élni: Oláh Péter, Winkler Sándor, Breiner Gábor, Kodrucz Norbert, Papcsik Gábor, Égető Szilárd és Mihály Balázs. Ők aktív jelenlétükkel, türelmükkel, barátságukkal hozzájárulnak, hogy ez egy nagyon jó karácsonyi tűzoltós film legyen.