KULT
A 15 éves Erzsébetet ábrázoló gyönyörű festmény közel hatvan évig Ferenc József ágya felett lógott a bécsi Hofburgban.
KULT
Az Ezt szeretem című szám szövegét a Vad Fruttik énekese, Likó Marcell írta, és részben ő is adja elő. Hallgasd meg!
KULT
Egy magyar punkzenekar éppen klipet forgatott, amikor az Oscar-díjas színésznő váratlanul felbukkant a Vittulában.
KULT
Édesapjuk akár börtönbe is kerülhetett volna, amikor kivette őket az iskolából. De ez sem állította meg - derül ki egy új dokumentumfilmből, amiből részletet is mutatunk.
KULT
Eddig sorozat formájában ismerhették őket a legkisebbek, most egész estés történet készült a lengék kalandjaiból.
KULT
"Lehet, hogy jó produkció volt, csak nem ittunk még eleget" - megnéztük A Nagy Duett negyedik részét
Szabó Eszti kivesézi a legfrissebb adás produkcióit, melyek során Janicsák Veca az Apuveddmeget, Erdei Zsolt pedig a Bokszot énekelte.
KULT
Május 22-én a LiveNation szervezésében a Groupama Arénában lép fel a legendás zenekar, amelyik annak idején feketébe öltöztette fél Európát.
KULT
A Comedy Central videója leleplezi, mennyire összenőtt a színész és szerepe, a vérparaszt South Park-karakter.
KULT
Most végre újraélheted az egyik legnépszerűbb magyar zenekar kerek évfordulós koncertjét az Arénában!
KULT
Különleges tárlat mutatja be az ikonikus, 'páratlan' szegedi papucsok történetét a Móra Ferenc Múzeumban.
KULT
Balázs Konrád és Ligeti György között egy generációnyi korkülönbség van, mégis teljesen egy hullámhosszra kerültek emberileg és zeneileg is.
KULT
A Luke Skywalkert alakító színész az idén érkező VIII. epizód kapcsán nyilatkozott az előző részről.
Népszerű
Ajánljuk