Pár éve interjút készített a példaképével, most közös koncerten lépnek fel
A Twentees az angolszász gyökerű gitárzenekarok nyomdokain alakult, de tavaly megjelent második albumukon már túlnyomórészt magyar nyelvű dalok kaptak helyet. Céljuk, hogy olyan popzenét csináljanak itthon, ami egyszerre dallamos és fülbemászó, de közben nemzetközi színvonalú.
Ebben segítségükre van a We Are Rockstars együttes frontembere, Ligeti György is, aki producerként segíti a Balázs Konrád által vezetett csapat munkáját. Április 20-án pedig vendégként is fellép velük koncertjükön, a Gozsdu Manó Klubban. Ennek apropóján beszélgettünk a két zenésszel.
– Hogyan ismerkedtetek meg egymással?
Gyuri: Én nem emlékszem, azt tudom, hogy volt egy műsorom az Open Air Rádióban és figyeltem a fiatal zenekarokat. Így találtam a Twenteesre is. A Never Get Enough című számukat már kb. egy éve játszottam, mert imádom, mikor egyszer csak valahogy találkoztunk. De majd Koni biztos megmondja!
Konrád: Legelőször akkor találkoztunk, amikor
Akkor nem sokat beszéltünk Gyurival, ahogy ő is említette, az első „zenei” találkozás később volt, a rádióban.
– Mikor merült fel először a munkakapcsolat ötlete köztetek?
Gyuri: Úgy emlékszem, hogy a Koni első találkozáskor felvetette, de én azt mondtam, hogy a Never Getet én se tudnám jobbra csinálni, úgy jó, ahogy van.
Konrád: Eleinte küldözgettem néhány elkészült dalunkat Gyurinak véleményezésre, de a közös munka konkrétan a második nagylemezünk készítésekor indult el. Ekkor már a telefonnal felvett demóknál elkezdődött az együttműködés, és Gyuri segített véglegesre formálni a dalokat – rendbe tette az összhangzattani ügyeket, és segített kihozni a dalokból mindent, ami bennük volt, csak mi nem jöttünk rá, vagy nem hallottuk bele.
– Befolyásolja-e a köztetek lévő életkori különbség, ahogy a zenéléshez álltok?
Gyuri: Ha valaki igazi zenész, azt konzerválja a zene és élete végéig hülyegyerek marad. Szeretnék így maradni…
Konrád: Gyorsan bebizonyosodott, hogy tök mindegy, hogy Gyuri húsz évvel idősebb nálunk - vagyis csak Mikinél és nálam, mert a zenekar másik két tagja már harminc. (nevet) Barátként és haverként tudunk egymással beszélgetni és a legnagyobb hülyeségeken röhögni. Zeneileg pedig tökéletesen megértjük egymást, egy nyelvet beszélünk, mivel közös a cél: olyan indie dalokat csinálni, amelyek törekszenek arra, hogy poposak és rádióbarátok legyen. Nagyjából hasonló zenéket szeretünk, úgyhogy ez zökkenőmentesen ment mindig.
– Miben más szerintetek a mostani tizen-huszonéves zenészgeneráció, mint az eggyel/kettővel fölötte lévő? (Szemléletmód, technikai tudás stb.)
Gyuri: Technikai tudásban jobbak, mint mi voltunk. Mi egymástól tanultunk gitározni, énekelni. ellestünk dolgokat az idősebbektől. Ők szerintem már az internetről könnyebben tudtak tanulni. Ez pozitív. A szemléletmódban nekem kicsit negatív a tendencia, mert úgy látom, hogy
Amit egyébként a zeneipari helyzet indokol és értek is, csak ezzel az állandó külsőségekre, jelenlétre figyeléssel elveszik valami, ami alapja a zenének és a nem sekélyes, értékes művek születésének. Persze ez csak tendencia, vannak kivételek.
Konrád: Szerintem mi is beleesünk abba a pixisbe, amiről Gyuri beszél. Nekem régóta első számú szerelem a zene, de sikeresek is szeretnénk lenni, és a kettő néha nehezen egyeztethető össze. A jó zene a sikernek csak nagyon apró szelete, és a rajongók megszerzésében - sajnos, nem sajnos - más tényezők vannak túlsúlyban.
A Twentees legújabb klipje:
Gyuri, te több fiatal zenekarral is dolgozol producerként. Mennyire fogadják el magától értetődően, ha valami változtatást javasolsz? Van, hogy ragaszkodnak a saját koncepciójukhoz?
Gyuri: Én nem szeretem a bólogató Jánosokat. Legyen is véleményük: győzzenek meg, vitatkozzunk, próbáljuk ki, hogyan jobb. És ha igazuk van, igazat adok, nem ragaszkodom a saját hülyeségemhez.
Konrád: Nem akarok nyalni, de nálunk szerintem Gyuri minden ötlete bevált. Előfordult, hogy győzködnie kellett arról, hogy meg lehet csinálni egy témát jobban is, mint ahogy mi kitaláltuk. De végül pár könnycsepp elmorzsolásával mindig beláttam, hogy a jó dalt kell szolgálni, nem azt, hogy minden ötlet belekerüljön, ami eszünkbe jutott.
– Mindketten angol szövegekkel indultatok, majd fokozatosan tolódtatok el a magyar nyelv felé. Mi volt ennek a háttere?
Gyuri: Itthon lehetetlen kitörni a párszázas rajongói körből, ha angolul nyomjuk. A magyar közönség meg amúgy is szövegcentrikus, kb. bármilyen szar zenét el lehet adni “coelhói igazságokkal”.
Konrád: Abszolút „piaci” okai voltak. Zeneipari szereplők győztek meg bennünket arról, hogy érdemes magyarul énekelni, ha itthon akarunk érvényesülni. A közönség szövegcentrikussága nekünk okoz bőven fejfájást, mivel én totálisan zenecentrikus zenehallgató vagyok, és a saját dalainknál is arra törekszünk, hogy magukba a dalokba szeressen bele a közönség, ne a szövegbe.
– Magyarul, vagy angolul írtok könnyebben dalszöveget?
Gyuri: Ehhez a zenéhez az angol stimmel, mert szinte csak rövid szavakkal dolgozik a nyelv. Nálunk a szavak többsége több szótagú, ezért nehezebben tagolható, osztható. Ezen kívül már három Kispálon szocializálódott generáció felnőtt, tehát a minket hallgató nép igényli a furmányos szövegeket. A magyar nekünk mindig kihívás az angollal szemben.
Konrád: Angolul sokkal könnyebb, természetesen azért, mert ez a stílus ezen a nyelven született és él mindmáig. Magyarul viszont több tartalommal fel tudom tölteni a szövegeimet, mivel így nem zsákbamacskázhatok, a hallgató minden egyes szót megért, és oda is figyel rá. A másik érdekesség, hogy
– Szerintetek mi kell ahhoz, hogy egy ilyen műfajban utazó magyar zenekar külföldön is áttörjön? Elvégre nagyon telített a mezőny, nehéz bármivel is kitűnni.
Gyuri: Elsősorban iszonyú jónak lenni mind zeneileg, mind szövegileg, valamint időszerűnek is. Ehhez viszont kint kell élni, mert itthon 6-7 éves trendlemaradásban vagyunk. A másik út – amire történnek most próbálkozások –, megalapítani a mi kis halpiacunkat, maradni a seggünkön ebben a térségben, és hagyni a nyugati befutást.
Konrád: Ez nagyon érdekes és összetett téma, én pont el is kezdtem erről írni egy cikksorozatot egy egyetemi projekt keretein belül. Most nagyon virágzik a magyar zenei export, lelkesek a szereplők és egyre többen is vannak, mind a zenekarok, mind a háttéremberek. Az alapokat Gyuri elmondta.
Fotó: Hegyi Júlia Lily
– Nektek személy szerint mennyire célotok a nemzetközi karrier?
Gyuri: Mi megpróbáltuk és ennek örülök. Rengeteget tanultam a dolgokról, a zeneipar működéséről. Nyilván jó dolog a nemzetközi befutás, de én már nem ebben gondolkodom, csak hagyom, hadd történjen minden úgy, ahogy kell. Viszont szívesen segítek bárkinek a tapasztalataimmal, aki rászánja magát egy ekkora döntésre.
Konrád: Nyilván minden zenész legnagyobb álma, hogy körbeturnézza a világot, de a realitás talaján ez nagyon nagy falat. Számomra egyelőre plátói dolog a nemzetközi karrier, nem tettem le róla, de jelenleg nem úgy néz ki, hogy a közeljövőben lesz olyan projektem, ami külföldre szánja magát. A Twenteesnek ez nem célja, és mindenki itthon biztosítja be magát munkával, lakással stb. Úgyhogy várhatóan nem is lesz olyan fordulat a zenekar életében, hogy kitaláljuk, hogy kizúzunk valahova.
– Milyen közös terveitek vannak még?
Konrád:
Folyamatosan fejlődünk és jönnek az új ötleteink, és Gyuri szerintem tökéletesen megfelelő ember arra, hogy a segítségével eljussunk a céljainkhoz. Meg azért személy szerint örülnék annak is, ha Gyuri fiókban lapuló szólóötleteihez is hozzájárulhatnék a gitározásommal vagy éneklésemmel.
Gyuri: Óóó, köszi!!! Szavadon foglak! Ami pedig a Twenteest illeti, én mindig hajlandó leszek producerként, hangmérnökként dolgozni a zenekarral, amíg ilyen minőségű, őszinte gitárpop jön belőlük.
