KULT
Az elmúlt két évben összesen 20 zenei videót forgatott a zenekar, egy ideig most ez lesz az utolsó.
KULT
Az Eszenyi-ügyről és a Vígszínház társulatán belül lévő politikai törésvonalakról beszélgettünk, de szóba került az is, hogy most nem Lady Machbetre van szüksége a közönségnek.
KULT
A januárban kezdődő tornát Magyarország és Szlovákia közösen rendezi, az angol nyelvű szám címe Fight lett.
KULT
A Félkész dalhoz forgatott videó hű maradt a címéhez: megjelenését hónapokkal késleltette egy lábtörés, de most végre elkészült.
KULT
Az idei évad is rövid kedvcsinálóval kezdődik, amiben van sírás, őrjöngés és stúdióból kirohanás. Sárközi Ákos már az első részben beoltotta Schobert Norbit.
KULT
A ritka kincsekre egy New York-i árverésen lehetett lecsapni, ha valakinek volt felesleg pár száz millió dollárja.
KULT
A színész tavaly lett édesapa, most pedig egy stand up comedy-szerű előadásban mutatja be, milyen kihívásokkal kell szembenéznie egy férfinek, ha gyereke születik.
KULT
X-Faktor, Mentorház, 2. rész. A 22+-os kategória leszerepelt, Peti viszont nagyon erős csapattal várhatja az élő show-t. Vélemény.
KULT
A versenyzők már egészen otthonosan mozognak új lakhelyükön, szolidan el is indult már a közös bulizás.
KULT
Ryan Reynolds, Dwayne Johnson és Gal Gadot nevével egy ennyire középszerű kaland-vígjátékot készíteni bűn lenne? Kritika.
KULT
Hat nagyváros 173 művésze zenél, énekel Fitos Viktor és Valla Attila nagyszabású produkciójában. Többek között Dunai Tamás, Koós Réka, Csonka András, Polyák Lilla, Peller Anna, Tunyogi Bernadett, Miller Zoltánt, Vágó Bernadett is vállalta a részvételt.
KULT
A fiúk mezőnye nem hozott nagy meglepetést, Alex azokat vitte az élő showba, akikre számíthattunk. Adélnak viszont volt érdekes húzása.
Népszerű
Ajánljuk