KULT
A Rovatból

X-Faktor: „Iszonyatosan különleges csapatod van” – szenvedés lett Laci mentorházas köréből

X-Faktor, Mentorház, 2. rész. A 22+-os kategória leszerepelt, Peti viszont nagyon erős csapattal várhatja az élő show-t. Vélemény.


Engedtessék meg nekem, hogy azzal kezdjem: megmondtam! Az első Tábor-adás után rosszallásomat fejeztem ki, amiért Laci hazaküldte Annát, a hangtállal zenélő természetgyógyászt. Anna egyetlen hibája az volt, hogy mindig hasonló dolgot csinált, azt viszont hibátlanul.

Ám mivel nagyon szép hangja volt, simán megérdemelte volna, hogy megmutathassa, tud-e mást is – ehhez elég lett volna, ha a mentorok jelzik neki, hogy ezt várják tőle.

Mindezt annak fényében írom, hogy mekkora szenvedés lett Laci mentorházas köréből.

Sorra elvéreztek Laci favoritjai, annak ellenére, hogy a mentor az adás elején még arról beszélt: szerinte az ő kategóriája a legerősebb.

A 22 éven felüliek közül elsőként a mentorok elé lépő Fazekas Eszter nem énekelt rosszul, főleg a későbbiek tükrében, Alex ennek ellenére esküvőn érezte magát. Sőt, megkérdezte: „ő hogy került ide?”

Laci szerint sem volt átütő, de biztató kezdetnek tartotta. Szegény, még nem sejtette, hogy jó ideig nem hall ennél jobb éneklést.

Mohácsi Anett következett, aki elmesélte, hogy az exférje még most is terrorizálja és bírálja az X-Faktoros szereplése miatt.

Ezúttal a Jackson Five Who’s Loving You című dalával érkezett. A mentorok rossznak értékelték a produkcióját. Laci szemmel láthatóan megrendült a csalódástól. Utólag Anett is bevallotta Dávidnak, hogy érzi, nem sikerült jól.

Elismerve, hogy Anett most alulteljesített, nem értettem egyet a mentorokkal, akik egyenesen odáig mentek, hogy tévedés volt olyan sokat belelátni a versenyzőbe.

„Őt nem inspirálta ez, beszart tőle” mondta Laci.

Imi Plaza következett. Imi nem titkoltan az egyik favoritom, mert nagyon szerethető figura, bár tény, hogy az énekteljesítménye hullámzó.

Imi a tőle megszokott túlburjánzó önbizalommal ezt monda, amikor a gyengébben sikerült székes produkciójáról kérdezték:

„Ha valaki azt gondolja, hogy most megreccsenek, téved!”

Rózsaszín rövidnadrágos öltönyétől kiégett a szemem, egy barátom szerint Elton Johnnak öltözött. Ha ez is volt a titkolt cél, sajnos Sir Elton belső erényeit nem sikerült a ruhával együtt magára öltenie. A Pet Shop Boys It’s a Sin című számát énekelte átdolgozva.

Alapjában véve akár érdekes és izgalmas is lehetett volna, hogy a pörgős szintipop nótából lassú számot csinált, de nem így. Egyetlen pozitívum, hogy legalább a dal címéhez hű maradt:

valóban, It’s a Sin – vagyis ez bűn.

Mohamed Tesznim előttem leszerepelt. Nem az éneklésével, bár az sem volt jó. Hanem azzal, amit a versenyzőtársaival művelt. Laci ugyanis elárulta Teszának, amikor színpadra lépett, hogy ez a nap eddig csalódás neki. Tesza nem mulasztotta el, hogy később ezt visszamondja a többieknek, és kecses lábikójával beléjük rúgjon picit.

Egyébként a fiatal (a 22+-os kategóriába éppen becsusszanó) lány nem kezdte rosszul a dalt, de amikor jött volna az a rész, ahol nagyot kell énekelni, elvérzett.

Egy valami vigasztalhatja a versenytől búcsúzó lányt: ezzel a teljesítménnyel a sokkal erősebb lány csapatból is repült volna, sőt, ott talán a Mentorházig sem jut el.

Mardoll nem hazudtolta meg önmagát. Most sem öltözött túl, és ugyanolyan őrült volt a színpadon, mint bármikor – habár Alex szerint ebben az őrültségben most volt nem kevés mesterkéltség, kiszámítottság is.

Számomra nehéz Mardollt hová tenni. Az biztos, hogy nagyon extravagáns jelenség, figyelemfelkeltő, van helye a színpadon, de hogy milyen minőségben, azt nem tudnám megmondani.

Leginkább performansz művészt látok benne.

Alex egyenesen cikinek nevezte. Lacinak tetszett, de mentortársai igazi jó barátokként elkenték a száját.

Paulina volt az egyetlen Laci csapatából, aki azt hozta, amit várni lehetett tőle. George Michael és Mary J. Blige „As” című számával készült. Imivel ellentétben az ő feldolgozása nagyon ült, nem utolsó sorban azért, mert Paulina el tudta énekelni úgy, ahogy kell.

Dávid igazi Sherlock Holmesként meg is állapította: „Akkor feltételezem, hogy ez nem egy saját szám, hiszen nem te vagy George Michael.”

Köszönjük, Dávid.

Lacinak nem azért volt nehéz dolga, hogy a sok jó közül kit ejtsen ki, hanem hogy a rosszak közül kit vigyen mégis tovább.

Paulina továbbjutása nem lehetett kérdés, különösen ebből a csapatból. Esztert és Teszát a mentor hazaküldte. Mardollt és Anettet mentortársaira bízta. Nem meglepő módon ők végül Mardollt választották.

Kicsit szomorú voltam emiatt. Szerintem olyan nincs, hogy valaki jó hang és tehetség nélkül úgy el tudja énekelni az It’s a Man’s Man’s Worldöt, ahogy Anett énekelte a Táborban. Ráadásul ő fontos üzenetet is képviselt.

Bár az üzenetek idén nem muzsikálnak túl jól, hiszen tegnap Patrik sem jutott be az élő showba.

De az is igaz, hogy Mardoll sokkal jobban eladható médiatermék. Talán az egész mezőnyben nincs még egy versenyző, akiről már most ennyi bulvárhír található. Szerepelt valóságshowban, van New Yorkban készült videóklipje, meztelenjógázott a „free nipples” azaz a szabadítsuk fel a mellbimbókat mozgalom jegyében, ráadásul még az anyukája is celeb.

Mindebből kiszámolható, hogy a másik biztos továbbjutó hely a csapat egyetlen férfi tagjának, Imi Plazának jutott. Laci azt mondta, amikor eljutott odáig gondolatban, hogy Imit kiejti, rájött, hogy hiányozna.

Ezt viszont el tudom fogadni. Nekem is hiányozna.

Puskás Peti sajátosan próbálta vigasztalni a még mindig csalódottnak tűnő Gáspár Lacit:

„Iszonyatosan különleges csapatod van”

Következtek a lányok, Puskás Peti kategóriája. Egészen másképp indult, mint a 22+-osok bemutatkozása. Kovács Harmat nagyon magasra tette a lécet.

Ami jó hír Petinek, az rossz hír Hegyi Hannának: Harmat után még egyértelműbbé vált, hogy a rapper lány – bármennyire aranyos – nincs még X-Faktor szinten.

Tabatabai Flóra is remekül énekelte Calum Scottól a Dancing On My Ownt. Mégis összeszólalkoztak utána a mentorok, akik úgy vélték, Harmat és Flóra nagyon hasonló, de Alex például ennek ellenére mindkettejüket vitte volna élő show-ba.

Nem csoda talán, hogy a végén Peti Harmatot és Flórát bízta a mentortársakra.

Ferenczi Kamilla tűnt eddig a verseny egyik legstabilabb versenyzőjének. Most azonban nem tetszett a mentoroknak. Pontosabban Adélnak nagyon bejött, de Laci és Peti szerint „megoldotta” a feladatot, sőt még Alex sem volt lenyűgözve.

Nekem Badár Tomi jutott eszembe. Egyszer kérdeztem tőle, mi van, ha elront egy bűvésztrükköt. Tomi nemes egyszerűséggel azt felelte:

Általában, ha el is rontom a trükköt, azt csak én tudom, a közönség nem veszi észre.

Nekem ilyen volt Kamilla is. Miután a mentorok szétcincálták, persze én is érteni vélem, mi volt a bajuk, de magamtól biztos nem tűnt volna fel.

Szakács Erika produkciója olyan volt, amilyen, de ami nekem a leginkább feltűnt, Adél reakciója, aki hevesen bizonygatta, hogy ő aztán már a Táborban sem támogatta Erika továbbjuttatását.

Én másként emlékeztem erre, ezért nem voltam rest visszanézni a megfelelő részt.

Erika meghallgatása után a következőket mondta Adél: „Ki ne mondd, hogy nem adsz neki széket” és „Kérlek Peti, ne már!”

Igaz, hogy az RTL furfangos szerkesztői, vágói és rendezői ármányai miatt Erika produkcióját és értékelését összevágták Szabó Kamilla Lillával. Ezért simán lehet, hogy Adél ezeket (az amúgy végül a Táborból kieső) Kamillára mondta, de ezt már sosem tudjuk meg. Az tény, hogy nem láttuk tiltakozni Erika leültetése ellen.

Nézzétek meg. Ti mit gondoltok?

Hátra volt még Nagy Regina, aki bevallom, nekem még kicsit rejtély. Pontosabban az, hogy a mentorok miért vannak ennyire elájulva tőle. Van egyfajta személyisége, ez tény, és jó hangja is van, de az, hogy valaki 2021-ben Szécsi Pál-slágereket énekel, annyira nem nagy truváj szerintem – mondom ezt úgy, hogy én is hallgatok néha Szécsi Pált.

Ráadásul az Adaggio még a Szécsi Pál-slágerek között is talán a legnyálasabb, pedig erős a mezőny.

Peti végül Reginát és Kamillát vitte egyenesen az élő showba. Hannát és Erikát azonnal hazaküldte, és mint már írtam, Flórát és Harmatot bízta a mentorokra. Alexék bajban voltak, mert mindhárman egyetértettek abban, hogy a két lány nagyon hasonló stílust képvisel, és tudásban, tehetségben is egyformán erősek.

Ezúttal Adél lett a mérleg nyelve, aki Flóra mellett tette le a voksát. Így Harmat mehetett haza, amit a magam részéről sajnálok, én inkább őt választottam volna.

Sőt, ha lehetővé tennék a szabályok, Laci csapatából Mardollt, de még talán Imi Plazát is lecserélném rá.

Ja igen, azt hiszem, ha már kritika, azt hiszem, illene említést tennem Gáspár Laci kézcsókjairól. A lányok csapatában ugyanis következetesen kezet csókolt azoknak, akik nagy hatással voltak rá. (Harmat, Flóra és Regina).

Végeredményben egy efféle gesztus nálam belefér, de majd az internet bugyrainak mindentudói megvitatják, manapság mennyire comme il faut az ilyesmi, mint ahogy mostanra biztosan megírták azt is, hogy kezet csókolni (állítólag) nem így kell.

Jövő héten már kezdődnek az élő show-k, lehet fogadásokat kötni, ki lesz az első kieső.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Vecsei H. Miklós az SZFE-s tanáráról: Büszke voltam rá, hogy az én farkamat fogja
A színész az Ördögkatlanon beszélt a színházi közeg visszaéléseiről vagy családja megosztottságáról. Az interjúban arról is beszélt, miért utasított vissza egy állami díjat.


Vecsei H. Miklós az Ördögkatlan fesztiválon beszélgetett Veiszer Alindával, az interjú Veiszer Patreon-oldalán jelent meg, amelyet a Telex szemlézett. A színész-rendező többek között a Nemzeti Színházhoz való szerződéséről, a családja megosztottságáról, az SZFE-s éveiről és egy visszautasított állami díjról is beszélt.

Elmondta, hogy mesterei és szakmabeli barátai közül senki nem beszélte le arról, hogy elfogadja Vidnyánszky Attila ajánlatát. A döntés előtt kikérte Jordán Tamás, Molnár Piroska, ifj. Vidnyánszky Attila és gyimesi nagymamája véleményét is. Hozzátette, hogy közülük csak

nagymamája nevezhető Orbán Viktor „véres szájú hívének”. Vecsei hangsúlyozta: ő a Nemzeti Színházban hisz, nem valamelyik igazgatójában.

A beszélgetésben arról is szó esett, hogy mennyire megosztottnak látja Magyarországot. Vecsei úgy fogalmazott: imádja az országot, de sírnia kell, milyen állapotban van. Példaként említette, hogy

a családja egyik része a Pride-on van, a másik fele pedig a nagymamájánál nézi a csíksomlyói búcsút.

Az interjúban felidézte az SZFE-n töltött éveit is. Azt mondta, hogy öt évig volt ott hallgató, és teljesen természetesnek számított, hogy egy hatvanas férfi tanár fogdosta őt, miközben instruálta. Szavai szerint:

„Sőt, még büszke is voltam rá, hogy az én farkamat fogja, és nem a másokét, mert akkor engem akar instruálni.”

Vecsei arról is beszélt, hogy az SZFE modellváltásával nem értett egyet. Éppen ebben az időszakban kapta volna meg a kormánytól a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat. Írt egy levelet az akkor még államtitkár Novák Katalinnak, amelyben jelezte: a kitüntetést csak akkor veszi át, ha beszélhet vele az ügyről. „Nem válaszolt nekem Novák Katalin. És nem is fogadott. És akkor én sem fogadtam el ezt a díjat” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Ez a férfi tényleg egy félisten élőben is – megvadult nőstényhordák ellenére is elsöprő volt Jason Momoa koncertje
A hisztérikus követelőzések ellenére sem vetkőzött, viszont felszabadultan zenélt Jason Momoa a bandájával a budapesti Akváriumban. A meglepetés-fellépő a 16 éves fia volt, aki szintén nagyon átélte a teltházas bulit.


Amióta megláttam a Trónok Harcában Khal Drogóként belovagolni Jason Momoát (akiről valljuk be, nők millióinak szintúgy a lovaglás jut eszébe), híresen elfogult lettem. Úgyhogy amikor kiderült, hogy Budapesten koncertezik a nyelvbotlásnak vagy dadaizmusnak is beillő, Öof Tatatá nevű bandájával, fél órán belül öten küldték el nekem a hírt.

2019-ben már voltam olyan koncerten, amelyen ő is ott volt, ugyanis pont a Dűne első részének budapesti forgatása alatt turnézott utoljára a Slayer. De Momoa akkor sajnos nem a küzdőtéren pogózott, mint nemrég Ozzy búcsúbuliján a Pantera riffjeire, hanem a színpad mellől élvezte a show-t.

Jól tettem, hogy fénysebességgel lecsaptam egy jegyre, mert egy nap alatt 80%-ban el is fogytak a jegyek, és utána hamar teltházas lett a buli. Nyilván rengetegen úgy voltak vele – kétségkívül én is –, hogy kit érdekel, Jason milyen zenét játszik, ha az Old McDonalds had a farm dallamára olvassa fel a telefonkönyvet, akkor is izgalmas lesz látni, hogy milyen a kisugárzása ennek a tesztoszteron-hegynek.

Amikor rákerestem a 2024-ben alakult Öof Tatatá-ra, annyit tudtam meg elöljáróban, hogy Mike Hayes énekes-gitáros és Kenny Dale dobos a két zenésztársa, és többek közt Metallica, Black Sabbath, Led Zeppelin és Jimi Hendrix feldolgozásokat adnak elő.

Erre mondjuk nekem, mint rock-metal fanatikusnak extrán fel is csillant a szemem, a műfajt nem kedvelő gruppie-k meg majd elvonatkoztatnak a zenétől, úgysem azért lesznek ott.

A késő esti klubkoncertet illetően arra számítottam, hogy csipketangákat csúzlizó csajok lepik majd el az Akvárium területét, és lesz pár Temu-köpenyes Aquaman, aki így próbál majd a helyszínen csajozni. Sokat nem tévedtem. Két órával a 22.30-ra kiírt koncert előtt már beengedték a sorokban kígyózó keménymagot: valóban volt köztük egy nagydarab kamu-Momoa, számtalan rocker, néhány Momoa-pólós rajongó, szuperhős-fan srácok, és persze zömében állig felnyomott dekoltázsú, kikent-kifent, elszánt lányok, illetve idősebb nők egyaránt. Volt, aki a párjával érkezett, de a többség csapatostul, hiú reményekkel telve portyázott.

Az Akvárium nagytermébe lejutva végtelenítetve vetíteni kezdték – az első sorokat rögtön elfoglaló rajongótábornak – a színész vodkareklámját. Amely elsőre szexinek hatott, ezredszerre már vallatásnak. Az pedig még inkább, hogy ennyi ideig kellett felfokozott hangerővel ovuláló hölgyek locsi-fecsijét hallgatnom, akik már attól önkívületben sikítottak, ha egy road bement letenni egy setilstet a földre.

Amikor végre elkezdődött a koncert, egyébként a kiírt időben, én instant hormonsokkot kaptam a belépő Jason Momoától, mert ez a férfi tényleg egy félisten élőben is. Huncut mosolygások, magabiztos közvetlenség, laza haj- és fenékrázás, gyakori közönséghez dumálás és karizmatikusság (nos, a karizma sem utolsó).

Aki pedig a – nemrég a forgatás miatt történt – szakrális szakálltalanítás miatt izgult, annak jelentem, hogy azóta kellemes borostája nőtt, amely remekül áll neki.

Maga a koncert számomra kifejezetten hangulatos és élvezetes volt, mintha egy blueskocsmában lettem volna, ahol a régi haverok előadják a kedvenc rock-metál slágereiket. Kenny jól dobolt, Mike pedig ugyan nem a legjobb énekes, viszont igazán kiváló gitáros, valamint egy tüneményes és szerethető figura. A trió néha kibővült Nakoa-Wolffal, Momoa 16 éves fiával, aki szintén az apjával együtt forgat nálunk. A srác nem csupán a szülei vonásait örökölte (bár lágyabb kivitelben, puttó angyalkás fürtökkel), hanem az apja zenei tehetségét is, mert már most jól gitározott, és látványosan élvezte a reflektorfényt, szinte fürdőzött a sikerben.

Az apja-fia páros még vokálozott is egyet közös mikrofonba a Rebel Yell alatt. A közönség láthatóan nem tudta értékelni a jammelős blues-részeket és a keményebb metálszekciót sem, csak a populárisabb slágerekre indult be az éneklés, mint amilyen a Red Hot-féle Can’t stop meg a Zombie vagy a Purple Rain.

A buli közben azonban egyre inkább szégyelltem, hogy nő vagyok, annyi lealjasodást láttam és hallottam. Ennyi malacvisítás konkrétan a vágóhídon nincs. Hol hörögve skandálták a családjuktól elszabadult asszonyok, hogy „Shirt off! Shirt off!”, hol magyarul vinnyogták, hogy „Rajtad van a póló, mi van veled?!" vagy "Aquaman gyere ide!". Volt momoás felnőttszínező is valaki kezében (na jó, az nekem is megvan), és egy molinón az első sorban a "Can I have a dickpic?" állt.

A koncert közepén majdnem agyontaposott-rúgott két ittas hölgyemény, hogy egy méterrel közelebb lássák az idoljukat. A (velem is) durván verekedő, megvadult egyedet végül a szekus szedte ki a sorból. Mintha egy nagyszabású lánybúcsún lettem volna – nem csoda, hogy Momoa végül nem vette le a trikóját, becsültem is érte, hiszen nem chippendale műsorral érkezett.

Az éjjel fénypontjaként még a dobverőt is elkaptam a végén, pedig én nem is nyúltam utána, mint száz másik kéz, csak hallottam, hogy a földön koppan, és pont be tudtam slisszolni a lábak közé, hogy felvegyem.

És az a harci helyzet, hogy Momoa és az egész bandája rendkívül szimpatikus és megnyerő volt a műsor alatt. Pedig én tényleg szerettem volna fogást találni ezen a pasin. De nem sikerült - sajnos semmilyen értelemben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Tragédia a Netflix velencei forgatásán: a stáb szeme láttára meghalt a sikersorozat rendezőasszisztense
Diego Borella az Emily Párizsban ötödik évadának munkálatai közben esett össze. Az orvosok a Hotel Danieli épületébe siettek, de már nem tudták megmenteni a 47 éves rendezőasszisztenst.


Tragikus esemény árnyékolta be az Emily Párizsban forgatását Velencében: váratlanul elhunyt Diego Borella, a Netflix népszerű sorozatának rendezőasszisztense.

A Daily Mail beszámolója szerint az ötödik évad utolsó jeleneteinek felvétele zajlott a lagúnák városában, amikor Borella a stáb jelenlétében összeesett.

A La Repubblica információi szerint

az orvosok csütörtök este, 7 óra körül érkeztek a történelmi Hotel Danieli épületébe, de már nem tudták megmenteni az életét.

A rendezőasszisztens mindössze 47 éves volt. A hírek szerint halálát valószínűleg szívroham okozta.

A tragédia után a forgatást ideiglenesen felfüggesztették. Az ötödik évad velencei jeleneteit augusztus 15-én kezdték rögzíteni, és eredetileg hétfőn fejezték volna be a munkát.

Diego Borella 1978-ban született Velencében. Elismerést szerzett rendezőként és íróként, tanulmányait Rómában, Londonban és New Yorkban folytatta. Közösségi oldalain meséket, haikukat és színdarabokat is megosztott.

(via Femina)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Tóth Gabi: kimegyek mindjárt, azt kint valakit agyonverek – A Megasztár előzetese szerint bőven lesz feszültség a tehetségkutatóban
Herceg Erika könnyeit törli, Curtis kiakad és káromkodik, Marics Peti pedig kiabálni kezd.


Hamarosan érkezik a Megasztár idei évada. A csatorna egy előzetest is megosztott, melyből kiderül, hogy bőven lesznek megint feszültségek, sértődések, könnyek.

A műsorban új mesterek is érkeznek. A zsűri tagjai: Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis és Marics Peti. Ördög Nóra pedig új társat kap a műsorvezetéshez, Till Attila helyett Szépréthy Roland lesz a partnere.

VIDEÓ: A Megasztár beharangozója


Link másolása
KÖVESS MINKET: