KULT
A Disney-filmekben szinte minden lehetséges, és minden meglepő dologra van magyarázat is. Így derült ki, hogy Tarzan hogyan került az állatok közé.
KULT
Nem indult szürkén az 5. évad második adása, melynek első, közös dalában a fiúk annyira jók voltak, hogy ha minden kötél szakad, ezután is simán felléphetnek az indító nótával.
KULT
A Szívszínező egy olyan szituációt dolgoz fel, amelyen a legtöbb ember átesett már legalább egyszer az élete során. Premier a cikkben!
KULT
Az interneten néhány kattintással elérhetők és megszemlélhetők a reformáció korának legnagyobb arcai. Képmásukat a róluk készült portrék az utókornak sikeresen átmentették.
KULT
Egy hírportál kért interjút Ráskó Esztertől, az újságíró a kérdéseket e-mailben küldte el a fiatal humoristának. Eszter végigolvasta a levelet, majd lelkiismeretesen válaszolt. Az oldal végül úgy döntött, nem teszi közzé az interjút...
KULT
Komolyan veszélyeztetik a stand uposok megélhetését azok, akik telefonnal levideózzák, majd a netre fel is töltik az előadásokat. Ezzel ugyanis lelőnek előre minden poént.
KULT
A 2010-es Megasztár 5 versenyzője még csak most készítette el első videoklipjét, vagyis nem siette el a dolgot. A kilp a Szerelemláz címet kapta.
KULT
A festői szépségű Tállyán egy hétvége alatt kaptunk ízelítőt mindabból, ami miatt a Művészetek Völgyét is imádjuk. Színház, irodalom, bor és zene - 3 napba sűrítve.
Népszerű
Ajánljuk