KULT
A június 1-jén induló sorozat főszereplője egy háborús veteránból lett testileg és lelkileg is sérült magándetektív.
KULT
Fellépnek több templomban és zsinagógában, de gyerekeknek és időseknek szóló programjukat is számos helyre elviszik.
KULT
2014 után ismét saját albummal jelentkeztek. Az Élni jöttünk megjelenéséről beszélgettünk az együttes frontemberével, Dorogi Péterrel.
KULT
Dal nélküli versenyzők, playback tátogás, 3000 néző és öngyilkos főszervező. Ez volt az Interpop Fesztivál Siófokon.
KULT
Erős a mezőny, de valószínűleg ez a legcsodásabb környezetben megrendezett fesztivál, ahol valaha jártunk.
KULT
A képregény kerül középpontba az Országos Széchényi Könyvtár KönyvTÁRlat című programsorozatának május 31-ei alkalmán. Az eseményről Szűts-Novák Ritával, Szép Eszterrel és Patonai Anikó Ágnessel, Szilágyi Magdolna beszélgetett.
KULT
Június 1-én a Kobuci Kertben, a II. Világegyetemista Bálon lép fel a Sziámi Andfriends zenekar. A koncert egyik vendégfellépőjével, a Kontroll Csoport és az Ági és a fiúk alapító énekesnőjével beszélgettünk.
KULT
Végsőkig kitartott két orgonahang, egy nagy ordítás, majd 'a zenének vége lesz' – így kezdődött 1968. július 5-én a rocktörténet egyik legendás koncertje.
Népszerű
Ajánljuk