KULT
Miért olvasunk? Olvasunk egyáltalán? Eleget? És ami a legfontosabb: hogyan olvasunk? És hogyan kéne? Az olvasás igazi szerelmesével és most már mondhatjuk, szakértőjével beszélgettünk a témáról.
KULT
Megjelent az Artica Sound második, Eső című albuma. A 2017-ben alakult együttes komplex hangzásával és erőteljes szövegvilágával folytatja a megkezdett zenei utazást.
KULT
Nagy segítség ez a koronavírus miatt nehéz helyzetbe kerülő zenészeknek és az éttermeknek, kávézóknak is.
KULT
Számos óvintézkedést dolgoztak ki Bécsben, amivel megoldható a közönség fogadása zárt térben is.
KULT
Lesznek régi és új filmek, a nosztalgikus élményt pedig a görkorcsolyás felszolgálók fokozzák, akiknél kártyával, érintésmentesen fizethetsz.
KULT
A Muzsikás együttes mára klasszikussá vált ördöngősfüzesi ritka magyarjára Herczku Ágnes válogatta a szebbnél szebb népdalsorokat.
KULT
Különleges játékba kezdett Müller Péter Sziámi: egy éven át mindennap megír egy dalvázlatot, amit aztán bárki szabadon kidolgozhat. Az eddigi tapasztalatokról mesélt.
KULT
A Csak egy pillanat című új dal és klip a természetfotósok ezreit megmozgató Varázslatos Magyarország 10. évfordulójára készült.
KULT
Éreztük, hogy hiányzik itthon egy speciálisan művészfilmes online platform - mondta Gyenis Ajándok. Az első hazai artfilmes online videótéka vezetőjével interjúztunk.
KULT
A nagydumás rapper szeretné, ha a világ egy jobb hely lenne azáltal, hogy mindenki sokkal pozitívabb, nyitottabb és optimistább lenne.
KULT
Jön a Doktor Szöszi 3, mi pedig a jó hírt megfejeljük egy portréval az egyik legbátrabb és legnagyobb szájú hollywoodi színésznőről.
KULT
„Szerettünk volna egy igazi, bulizós, könnyed dalt írni, és azt közvetíteni, hogy fontos minden jó pillanatot megragadni, kihasználni az élet lehetőségeit” – vallják a szerzők.
Népszerű
Ajánljuk