KULT
A sztori első olvasatra egy mézesmázos limonádét sugall, az előzetes viszont a perifériára szorult emberek szociodrámáját. A Külön falka viszont sem egyik, sem másik, sokkal, de sokkal több ezeknél. Kritika.
KULT
Az Apple sorozatának az első két része összesen több, mint kétórás játékidőt tesz ki. Két óra ebben a varázslatos, gyönyörű, letisztult, ámde velejéig romlott világban. Imádtam.
KULT
A holland színész elárulta, mi közös benne és Störr kapitányban, és miért nem tudott eljönni Magyarországra filmbéli partnere, Léa Seydoux.
KULT
Nemrég lezárult Zamárdiban a közvélemény-kutatás arról, hogy a következő három évben megrendezzék-e a településen a Balaton Sound fesztivált.
KULT
Azt mondta egy, a filmet promózó interjúban, hogy izgalmas kihívás volt, és nála volt a legjobb kezekben a szerep.
KULT
A zenész tavaly nyáron vonult el egy hosszabb terápiára, de már „ismerkedik a színpadi léttel”.
KULT
A könnyűzene mellett színház, irodalom, filmvetítések és sportprogramok is voltak a tállyai fesztiválon, ahol minden eddiginél jobban bevonták a pincészeteket. Szubjektív beszámoló.
KULT
Vészjósló szilveszteri bulival és eltemetett bűnökkel indít az ütős sorozat. Borsódzhat a hátunk a Times Square szilveszteri ünnepségén tomboló tömeget és a boldogan felvillanó 2020-as dátumokat látva.
KULT
A Schumacher című Netflix-dokumentumfilm egy egyértelmű fejlődéstörténet egy egyszerű német srácról, aki a sportvilág királya lett. Kisebb-nagyobb aránytévesztések miatt azonban mégsem lett tökéletes produkció.
KULT
Interjú a zenekarral, akiket vécékben tartott gerillakoncertjeik tettek legendássá – legutóbb már annyian voltak kíváncsiak rájuk, hogy egy gombostűt sem lehetett leejteni.
Népszerű
Ajánljuk