KÖZÖSSÉG
A 22 éves medve az egész életét a cirkuszban töltötte, amikor nem szerepelt, egy kis ketrecben élt. Most végre tágas helyen töltheti nyugdíjas éveit.
KÖZÖSSÉG
A csomagolások újrahasznosítása helyett az újrahasználatuk is óriási környezeti terheléstől mentesítené a bolygót.
KÖZÖSSÉG
„Szerettük volna szolidaritásunkat kifejezni azzal az eszközzel, amivel mi tudjuk” – írta Színes Város az átfestésről. Az átalakulásról fotókat is megosztottak.
KÖZÖSSÉG
A Kijev mellett Bucha kórházában rekedtek, ahová folyamatosan érkeztek a megsérült emberek. Végül sikerült kimenekülniük a betegekkel együtt, mielőtt az oroszok elfoglalták volna a kórházat.
KÖZÖSSÉG
„Szörnyen éreztem magam, hogy otthagytam őket” – Elhagyta Mariupolt az utolsó nemzetközi újságíró is
Msztyiszlav Csernov szívszorító írásban számolt be róla, hogy hogyan élték meg a háborút a teljesen lebombázott városban.
KÖZÖSSÉG
A Beton feldolgozásában Ukrajnát éltetik, Oroszországot támadják, a világot pedig arra kérik, hogy segítsék Kijevet a háborúban.
KÖZÖSSÉG
A színésznő és férje, Ashton Kutcher már majdnem 35 millió dollár adományt gyűjtött össze, amit további 3 millióval egészítettek ki.
KÖZÖSSÉG
Az Irina nevű nő Insta-sztorikban mesélt arról, milyen körülmények között kell dolgozniuk a háború kitörése óta.
KÖZÖSSÉG
A gyereksarok spontán kezdeményezésből jött létre és már azt sem tudják, ki volt a kezdeményező. De nem is lényeg.
KÖZÖSSÉG
A Golgota nappali melegedő már harmadszor tartotta meg különleges vacsoraestjét, ahol fedél nélküliek és meghívóik beszélgethettek egymással. Mindennek fontos célja van.
KÖZÖSSÉG
A nyugat-ukrajnai város egyik terén sorakoznak az üres babakocsik, szám szerint 109 - ennyi gyerek vesztette életét eddig az orosz támadásokban.
KÖZÖSSÉG
A kiírók olyan gyógyszerészt kívánnak elismerésben részesíteni, aki példát mutat kiemelkedő szakmai teljesítményével, hatékony megoldások alkalmazásával és betegközpontú szemléletével a gyógyszerészi gondozásban, a gyógyszerellátásban és a gyógyszerfejlesztésben egyaránt.
KÖZÖSSÉG
Megható fotók készültek arról, hogy az anya végre magához ölelhette kisfiát és az idősebb testvéreket is. A gyerekek pedig nemcsak édesanyjukat, de nagymamájukat és a kutyájukat is viszontláthatták.
KÖZÖSSÉG
Sokan egyetlen bőrönddel vagy hátizsákkal utaznak, amibe a legfontosabbakat csomagolták be eddigi életükből.
KÖZÖSSÉG
A családjával utazott autóval, amikor orosz katonák tüzet nyitottak rájuk, édesapja nem élte túl.
Népszerű
Ajánljuk