KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Ülj egy hajléktalannal egy asztalhoz és hívd meg vacsorára - a Golgota különleges eseményén jártunk

A Golgota nappali melegedő már harmadszor tartotta meg különleges vacsoraestjét, ahol fedél nélküliek és meghívóik beszélgethettek egymással. Mindennek fontos célja van.


Belépve a Golgota irodájába azt gondolná az ember, hogy egy étterembe tévedt. Érkeznek a vendégek, mindenkinek névre szóló asztala van, kis kártyával ellátva, hová kell ülnie.

A kétféle menüt már tálalják is. Ebből sem mondaná meg senki, milyen eseményen járunk. A választék: erdei gombaragu puliszkával és zöldsalátával, vagy sült lazac, sárgarépakrémleves szárított sonkával és parmezános-sült répával.

A felszolgálók tálalják a menüt.

Ránézésre egy idő után az ember azt sem tudja mondani, hogy ki él hajléktalanként és ki nem. A társaság nagyon vegyes, a vendégek mégis szinte azonnal ráhangolódnak egymásra. Olyan természetességgel beszélgetnek, mintha nem most találkoznának először.

A VII. kerületi Golgota gyülekezeti ellátóház harmadik alkalommal rendezte meg a Veled vacsoraestet, ahol a jelentkezők meghívják egy vacsorára a hajléktalan-ellátó egy-egy támogatottját.

Az eseménnyel szeretnék a fedél nélkülieket kizökkenteni a mindennapjaikból, motivációt adni a továbblépéshez, hozzájárulni, hogy újra értékesnek érezzék magukat, és a világ is így tekintsen rájuk.

A mostani vacsorára nyolc hajléktalan és nyolc meghívó érkezett, minden résztvevőnek kétszemélyes asztalhoz terítettek.

Egy tanárnő és egy volt konzervgyári dolgozó mellé ülök le beszélgetni. Itt is teljesen megvan az összhang, sőt, engem is úgy fogadnak, mintha régi ismerősük lennénk.

Egy tanárnő és egy volt konzervgyári dolgozó találkozója.

Lederhaas Sára fiatal tanárnő egy általános iskolában. Először vett részt a vacsoraesten. A hajléktalan-ellátót ismeri, és már egy ideje figyelemmel követi, mit csinálnak. Tavaly karácsonyra a kisiskolásaival ünnepi üdvözlőkártyákat gyártottak személyes üzenettel, amit a karacsányi ünnepségen osztottak ki. Ez a készülődés akkora élmény volt, hogy úgy gondolta, ennél többet is szeretne segíteni.

„Amikor az ember segíteni akar, akkor azt azért teszi, mert adni szeretne. Én is valahogy így érkeztem ide, újra segíteni akartam, de ehelyett mégis olyan érzésem van, mintha egy nagyon régi ismerősömmel ültem volna le beszélgetni, és együtt megvacsorázni” - mondja Sára.

Imréhné Dénes Katalin lett Sára partnere. Akármelyikünk nagymamája lehetne. Aranyosan mosolyog a fiatal nőre, dicséri a vacsorát, egyáltalán nem evett még ilyen lazacos ételt.

A kedves mosoly mögött azonban elképesztő élettörténet húzódik.

„Szegeden dolgoztam a konzervgyárban egészen nyugdíjazásomig. Közben elveszítettem a férjem, akit nagyon szerettem és nem láttam értelmét tovább otthon maradni. Eljöttem, lesz, ami lesz” - meséli Kati néni.

„Megismerkedtem az élettársammal, aki itt ül tőlem egy asztalnyira. Ő dolgozik ugyan, de nem tudunk ebből a kicsi összegből megélni. Átmeneti szállón élünk, nem tervezünk semmit. Beadtuk egy önkormányzati lakásra a pályázatot, talán sikerül megnyernünk, akkor talán lehet újra otthonom. Tudja, annyi veszteség ért, hogy nincs erőm már azon gondolkodni, mi lesz.”

Majd ezek után a súlyos mondatok után átfordulok egy mosolygós férfihoz, Stuhoz, avagy Máté Istvánhoz, aki megnyugtat, hogy a pályázat jó úton halad, egyelőre úgy tűnik, hogy a kérdéses lakást bútorozatlanul fogják megkapni.

Stu az ellátó szociális munkatársa és a Mentés Másként Alapítvány kuratóriumi elnöke is. Azt mondja, senkit sem hagynak hátra, az alapítvány segítségével valahogy megoldják Kati néni leendő lakásának bebútorozását.

Stu (balról a második) és mindig életvidám csapata.

A nappali melegedő nagyjából 80-120 hajléktalannak biztosít ellátást. Az utcán élők reggelit és ebédet is kapnak, emellett zuhanyzásra, mosásra és internetezésre is van lehetőségük.

Stuo ugyanakkor úgy gondolja, azzal, ha az alapvető szükségleteik kielégülnek a fedél nélkülieknek, gyakorlatilag konzerváljuk őket a helyzetükben, miközben fontos lenne, hogy akit lehet, ösztönözzünk a továbblépésre.

„Nem azzal segítünk ezeken az embereken, ha halat adunk nekik, hanem, ha megtanítjuk nekik, hogyan kell halászni.”

„Kati néni esete azért is szívszorító, mert ők tényleg odateszik magukat, egyiküknek munkája is van, ez azonban mégsem elég a megélhetéshez. Erre vagyunk mi, ezeken az embereken igenis segítenünk kell!”

Az első vacsoraestet 2020 decemberében szervezték meg, hét hajléktalannal. Komoly siker lett. Ehhez persze az is kellett, hogy a programra olyanokat válasszanak ki, akiket mentálisan alkalmasnak találtak rá, és akikről tudták, hogy nem éreznék feszélyezve magukat egy idegen ember előtt.

Stu azt mondja, a Veled vacsoraest legfontosabb célja, hogy kiszakítsa a fedél nélkül élőket az alapvető szükségletek világából.

Azzal, hogy csinosan fel kell öltözniük, megnyílhatnak, beszélhetnek a problémáikról, ők maguk tapasztalják meg, hogy amitől féltek, az valójában nincs.

„A Golgota feladata az, hogy lemenjen a hajléktalanok szintjére, és visszahozza őket arra a szintre, ahol mindenki más él” - mondja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Annyit vártunk erre, és most itt van” – Leírhatatlan boldogságban él új családjában a kisfiú, aki születésétől kezdve évekig egy kórházi ágyban lakott
A pár második hete viszi bölcsibe, utána minden nap a játszótéren kötnek ki, mielőtt hazamennek Komlóra. Az ügyvéd közben az örökbefogadás lezárását várja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. november 12.



Reggel bölcsi, aztán irány a közeli játszótér Komlón: Melinda és Jani második hete ezzel kezdik a napot a kisfiúval. A hinta a kedvenc, minden ülésre fel kell ülni. A bölcsiben is hintázott, ott Zsófi lökte, derül ki a Házon kívül riportjából, amit arról a kisfiúról készítettek, aki születésétől kezdve egy kórházi ágyban élt, majd újdonsült nevelőszülei hosszú küzdelem után fogadhatták örökbe.

A játszótéren találkoznak az ügyvéddel is, aki hónapok óta mellettük áll. Azt mondja, várják az örökbefogadási ügy lezárását és az illesztést, hogy a határozat kézhezvétele után a gyermeket családként magukhoz vehessék. Arról is beszél, hogy sok ember összefogása után nyitottabb lett a gyermekvédelem: megkérdezik a szakmai civil szervezeteket, az örökbefogadókat és a nevelőszülőket, és bevonják őket a gyakorlat alakításába.

Hazafelé a kocsiban Melinda felidézi, hogy minden egy puszival kezdődött a pécsi kórház gyermekosztályán. Éjszakás volt, játszottak, a kisfiú odahajolt, puszit akart adni. Az osztályon ez nem szokás, de ő sem bírta ki, és „szétpuszilgatta”. Ahogy ránézett, megfogta az arcát, egy pillanat alatt eldőlt benne: hazaviszi.

Ma már azon kapják magukat, hogy a hátsó ülésen ott szuszog valaki. Otthon a legapróbb dolgok is új élménynek számítanak. Este Melinda tízpercenként benéz a szobába, figyeli a gyerek nyugodt alvását.

Előfordul, hogy a kocsiban alszik el, mire hazaérnek. A ház új terep. Felfedezi az emeletet, megnézi a polcokat is. Az egyik polc azóta készült el, mióta utoljára járt itt.

„Amikor szomorú vagyok, vagy rossz napom volt, belegondolok, hogy mindjárt hazamegyek, és átölelhetem végre. Azt látom anyuékon, hogy boldogok nagyon” - mondja Nóri, a kisfiú új testvére.

A kisfiú még csak egy-egy szó mond, de gyorsan tanul. Mindent mond új családtagjai után, nincs olyan szó, amit ne próbálna kimondani, és szépen meg is jegyzi. Az étvágya is megjött, azonban sírni még nem tud. A kórházban hagyott gyerekek egy idő után nem sírnak. Ő több mint három évig lakott egy kórházi szobában. Most már azonban van kiktől várni a vigasztalást.

„Ha valamit nem lehet, legörbül a szája, főleg ha Nórihoz vagy Olivérhez szeretne felmenni és nem szabad, látszik az arcán, de nem sír. Tényleg meg kell tanulnia sírni tulajdonképpen” - mondja Melinda.

„Annyit vártunk erre, és most itt van. Megvan. Itt van, igen. Ez leírhatatlan boldogság”

– teszi hozzá az anyuka.

Jani az idősebb gyerekek nevelőapja. Arra a kérdésre, hogy ez a kisfiú a közös gyerekük lesz-e, a válasz: igen, igen. Szerintük meg volt írva, hogy oda kell menni dolgozni, meg kell ismerni a kisfiút, és haza kell hozni egy kicsit hétvégére. Sorsszerűnek látják, hogy ennek így kellett lennie.

A Házon kívül teljes riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Egy tanyán találták meg a 7 éves kisfiút, akit több száz önkéntes keresett Lajosmizsén
Drónokkal és kutyákkal is kutattak az autista gyermek után. A helyi rendőrség a Facebookon mondott köszönetet mindazoknak, akik valamilyen módon segítették a keresést.


Épségben előkerült az a 7 éves kisfiú, aki csütörtök délután tűnt el Lajozsmizsén. A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság korábbi tájékoztatása szerint az autista gyerek egy tanyasi házból szaladt el 15 óra körül. A szülők bejelentése után a rendőrök nagy erőkkel, önkéntesek segítségével kezdték el keresni. Kutyákkal, hőkamerás drónnal is próbáltak a nyomára bukkanni.

Az összefogásnak meg is lett az eredménye: pár órával később már azt közölte a rendőrség, hogy épen, egészségesen előkerült a kisfiú.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteken a Facebookon számolt be a keresés részleteiről. A posztban, amit „Egy kisfiú eltűnésének margójára” címmel tettek közzé, megköszönték „a civilek, civil szervezetek, társszervek és szolgálaton kívüli kollégák azonnali segítségnyújtását.”

A rendőrség közlése szerint „a gyermek a lajosmizsei otthonából tűnt el pillanatok alatt, annak ellenére, hogy szerető szülei minden pillanatban vigyáznak rá.” A bejelentés után azonnal megkezdték a keresést, amihez segítséget kértek „a jó szándékú emberektől”.

A felhívásukra érkezett reakciókról azt írták: „Segítségkérő Facebook-posztunkra rövid időn belül több százan reagáltak: civilek, civil szervezetek, önkéntesek, kutyás keresőcsapatok és hőkamerás drónokkal érkező segítők indultak útnak az ország különböző pontjairól.” Hozzáteszik, hogy „akik pedig nem tudtak személyesen részt venni, bátorító, támogató üzenetekkel, megosztásokkal segítették a keresést”, amely végül sikerrel zárult.

„A kisfiú szerencsére néhány órán belül épségben előkerült; egy közeli tanyán találták meg, és jól van”

– írták a posztban, amelyben köszönetet mondtak mindazoknak, akik segítették a munkájukat.

Hosszú listában sorolták fel a keresésben részt vevők segítségét, melyek között polgárőrök, tűzoltók, családsegítők, önkormányzati dolgozók, vadásztársaság tagjai és különböző mentő egyesületek képviselői is vannak.

„Számunkra, rendőrök számára felemelő és megható volt átélni ezt a példátlan összefogást, és azt gondoljuk mindenki ugyanígy érzett. Az összefogásnak valóban teremtő ereje van. Hálásan köszönjük mindenkinek – annak a legalább 300-400 önkéntesnek, szervezetnek – a segítséget”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
100 nap után hazamehetett egy 690 grammal született baba a Honvédkórházból
Alexa 23 hét 4 napra született, több mint három hónapot töltött a koraszülött intenzív osztályon. Most végre eljött a nagy nap, amikor édesanyjával együtt hazatérhetett a családjához.


Örömteli hírről számoltak be a Honvédkórház Facebook-oldalán: több mint három hónap után hazaengedtek egy koraszülött csecsemőt.

A kis Alexa 23 hét 4 napos várandósság után 690 grammal született meg a kórházban. Édesanyjával kereken 100 napot töltött a Perinatális Intenzív Centrum (PIC) osztályon, ahonnan 2975 grammal mehetett haza.

A bejegyzés szerint szülei mellett két nővére is várta otthon a babát. A kórház jó egészséget és sok boldogságot kívánt a családnak.

A kislányról születéskori és mostani fotókat is megosztottak, így jól látható a fejlődése.

Az Észak-pesti Centrumkórház – Honvédkórház Perinatális Intenzív Centruma (PIC) a legmagasabb, 3-as progresszivitási szinten látja el a legkisebb, az életképesség határán született újszülötteket is. A kórház struktúrájához szervezetten kapcsolódik a koraszülött-utógondozás és a fejlődésneurológiai követés is, amely a hazaadást követően támogatja a családot.

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Új szerepet vállalt a „nyugdíjas” Zacher Gábor
Az ország toxikológusa ugyan már elérte a nyugdíjkorhatárt, de továbbra is dolgozik, sőt, most újabb feladatot vállalt el. Jószolgálati nagykövetként fogja segíteni az Országos Mentőszolgálat Alapítvány munkáját.


Nemrég írtunk arról, hogy Zacher Gábor, az ismert toxikológus elérte a nyugdíjkorhatárt, ebből az alkalomból pedig a mentős kollégák megható meglepetéssel köszöntötték. Egy álriasztással csalták a kedvenc kávézójába, ahol bajtársai és Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója várták.

Zacher Gábor azonban még hallani sem akar a visszavonulásról. Mivel további szolgálatteljesítésének egészségügyi akadálya nincs, a mentőszolgálat engedélyével továbbra is gyakorolhatja hivatását a Központi Mentőállomás rohamkocsiján. A mentőorvos korábban már tisztázta a félreértéseket, és jelezte, hogy csupán papíron lett nyugdíjas, de a munkát nem hagyja abba.

„Abszolút minden megy tovább, csak nyugdíjasként. El nem tudnám képzelni, hogy otthon legyek heti hét napot. Egyelőre szellemileg és fizikálisan is bírom a történetet”

– mondta a Blikknek.

Ezt a szándékát a tettei is igazolták: egy október végi interjúban elmondta, hogy a hatvani kórház sürgősségi osztályán továbbra is vállal havi négy műszakot, és mentőorvosként is dolgozik. „Én nem ismerem a 8-tól fél 5-ig tartó munkaidőt, fiatal orvos koromban volt, hogy bementem péntek reggel és hétfőn jöttem csak haza” – jellemezte a munkabírását.

Most az is kiderült, hogy az orvos újabb feladatot is vállalt: ő lett az Országos Mentőszolgálat Alapítvány jószolgálati nagykövete.

Dr. Czakler Éva, az OMSZA alelnöke szerint Zacher Gábor hitelesen képviseli az egészségügyi témákat. Nagykövetként a jövőben az egészségtudatosság népszerűsítését, a lakosság tájékoztatását és a támogatók bevonását segíti. Az első közös akciójuk egy adventi jótékonysági kampány lesz, amellyel a mentők áldozatos munkájára hívják fel a figyelmet.

„Számomra nem is volt kérdés, hogy elfogadom-e a felkérést”

– mondta az új megbízatásáról.

Zacher Gábor emellett hamarosan új könyvvel is jelentkezik: november végén jelenik meg a Kálmán Norberttel közösen írt, Zacher 3.0 – Az én mentőszolgálatom című kötete, amely a mentőmunka hétköznapjait mutatja be az 1980-as évektől napjainkig.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk