KÉK HÍREK
Foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetéssel vádolnak egy debreceni orvost, miután betege elhunyt egy rutinbeavatkozás során. A csütörtöki bírósági tárgyaláson a feleség azt mondta, hogy a magánklinikán bocsánatot sem kértek tőle.
KÉK HÍREK
Disznóölő pisztollyal lőtte fejbe alvó, kétéves kisfiát, majd másik fiára kente volna a gyilkosságot
A bíróság nem hitt a vádlottnak és tényleges életfogytiglanra ítélte. Az ügyész szerint férfi bosszúból ölte meg a gyereket, mert az anya elhagyta.
KÉK HÍREK
A férfi 800 ezer forintot zsákmányolt, majd hónapokig bujkált a rendőrök elől. Végül a szlovák kommandósok fogták el Pozsonyban.
KÉK HÍREK
Az adózatlan dohánnyal 37 millió forint kárt okozott az államnak. A bűncselekményt beismerő elkövetőt a bíróság jogerősen felfüggesztett börtönre ítélte.
KÉK HÍREK
A Győri Ítélőtábla elrendelte a perújítási nyomozást a férfi ügyében, akit felesége 2014-es meggyilkolásáért ítéltek el. A védelem kérésére új, szövettani vizsgálatokat végeznek a 32 talált maradványon.
KÉK HÍREK
Az MMA-harcost szerdán a dunaszerdahelyi járásban igazoltatták, miközben eltiltás alatt vezetett. A szlovák hatóságok azonnal őrizetbe vették, és gyorsított eljárásban emeltek vádat ellene.
KÉK HÍREK
A K&H Bank egy új adathalász-kampányra figyelmeztet, amelyben a csalók a pénzintézet oldalait másolják. A linkre kattintva egy távoli hozzáférést adó szoftver települ az eszközökre.
KÉK HÍREK
Vádat emeltek a 11 éves Till Tamás 2000-es meggyilkolása ügyében. A férfi fiatalkorú elkövetőként 15 év fegyházra számíthat, az első bírósági ülés április 29-én lesz.
KÉK HÍREK
A Kúria szerdán megváltoztatta a jogerős ítéletet, és elutasította a Belügyminisztériummal szembeni keresetet. A TASZ szerint ezzel az áldozatot teszik felelőssé. A fiú ezt mondta: „Nagyon fájt, hogy arra hivatkoztak, hogy szökdöstem. Azt nem kérdezték meg, hogy miért: azért, mert bántottak.”
KÉK HÍREK
Zuhanását egy homlokzati elem tompította, majd a füves talajra esett a beton helyett. Azonnal kórházba vitték, a családja pedig a szomszédok szerint elköltözött a sokk után.
KÉK HÍREK
A Heim Pál Kórház orvosai endoszkóppal próbálták kivenni a játék darabjait. A mágnesek súlya miatt azonban ez lehetetlen volt, így a kisfiú a műtőben kötött ki.
KÉK HÍREK
Három férfi egy közlekedési vita után üldözőbe vett, majd a földre tepert és rugdosott egy kerékpárost. Az ügyészség csoportos garázdaság és súlyos testi sértés miatt emelt vádat.
KÉK HÍREK
A kolumbiai légierő C-130-as gépe Putumayo megyében zuhant le, 125 ember volt a fedélzetén. A tragédia politikai vitát robbantott ki a hadsereg elavult flottájának modernizációjáról.
KÉK HÍREK
A sekély sírokat egy állat túrta ki, borzalmas látványt tárva a helyiek elé. Az állatvédők azonnal feljelentést tettek az ügyben.
KÉK HÍREK
A családnak csak másodpercei voltak kimenekülni a lángoló roncsból. 11 éves lányuk súlyosan megsérült, a 14 éves lánytestvér is sérüléseket szenvedett, és a szülőket is kórházba szállították.
KÉK HÍREK
A családi kertészkedés közben történt a borzalmas baleset. A gyereket súlyos égési sérülésekkel ápolják egy miskolci kórház speciális osztályán.
KÉK HÍREK
Zalavári Bálint Zsolt és társa egy elütött szarvas tetemét mozgatták az útról Veszprém vármegyében, amikor egy autó elsodorta őket. A fiatal rendőr meghalt, apja szerint a sofőr áttért a sávjukba a belátható úton.
Népszerű
Ajánljuk