KÉK HÍREK
Lassan három évvel azután, hogy Gálvölgyi Jánoshoz nem küldtek mentőt, a rendőrség négy embert gyanúsítottként hallgatott ki. A gyanú foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés, vagyis azt vizsgálják, hogy a munkájuk során elkövetett mulasztással sodorták-e életveszélybe a színészt – számolt be róla kedd este az RTL Híradó.
KÉK HÍREK
A helyi tűzoltóság egyik munkatársa kötélen ereszkedett le hozzá. Végül egy speciális hám segítségével biztonságban felhúzták a bajba jutott nőt, aki a megmentőjét megölelve mondott köszönetet neki.
KÉK HÍREK
Charlotte Jørgensen, a Dancing with the Stars profi táncosa is az Air Canada 8646-os járatának fedélzetén utazott. A New York-i balesetben a gép két pilótája meghalt, és 39 embert szállítottak kórházba.
KÉK HÍREK
Az ügyészség a gyanúsított DNS-ére alapoz, míg a védelem a ballisztikai ellentmondásra. Közben az ügyvédek több tízezer oldalas bizonyítékhalommal küzdenek.
KÉK HÍREK
Egry József Kalapos hölgy című grafikája több mint 20 éve tűnt el a keszthelyi Balatoni Múzeumból. Miután a kormány fülest kapott arról, hol lehet az alkotás, a rendőrök lefoglalták, szakértők igazolták, majd átadták a múzeumnak.
KÉK HÍREK
Az apa szerint az egész egy rémálom volt, és a kislányuk csak felült, és nézett a nőre, amikor az bántalmazta. Az 58 éves pennsylvaniai ápolónő rendkívül jó ajánlattal érkezett a családhoz, túlságosan szépnek is tűnt.
KÉK HÍREK
Még januárban találtak holtan egy fiatal lányt és az apját az ausztriai Welsben, a tragédia körülményei körül azonban még mindig vannak kérdések. A lány anyja és ügyvédje tavaly feljelentették az apát bántalmazás miatt, de szerintük a hatóságok nem tettek semmit.
KÉK HÍREK
Az ítélethirdetés előtt, dr. Borbély Zoltán felszólalásakor hagyta el a termet a vádlott Tatabányán. A balesetben Attila, Marcell és Bálint meghalt, csak Barnabás élte túl.
KÉK HÍREK
Több mint ötvenen emlékeztek a rendőrre, akit egy szarvastetem eltávolítása közben gázoltak halálra. A feltételezett elkövető szabadlábon védekezhet, miközben a család a gyásszal küzd.
KÉK HÍREK
Debrecenben elutasították Bánszki Stefi perújítását, a 90 ember elleni gyilkosság előkészülete és zaklatás miatt elítélt nő szökésben van. 2 év 8 hónap börtönt kapott, a hatóságok körözik.
KÉK HÍREK
A mezőcsáti apa és fia arccsonttörést okozott a családfőnek, miközben a gyerekek a szekrényben rettegtek. Az ügyészség felfüggesztettet ajánlott, de a támadók inkább bíróság elé állnak.
KÉK HÍREK
Lengyeltótiban a vihar egy használaton kívüli víztornyot az útra döntött. A szerkezetet az önkormányzat géppel húzta le az útról, a további mentésben balatonboglári és helyi tűzoltók segítettek.
KÉK HÍREK
Pest megyében egy éjjeli netes keresés után érkező brigád 5 milliót kért egy idős nőtől. A család szerint felásták a kertet, rokont utalásra vették rá.
KÉK HÍREK
A kaposvári Sisecam-üzemben péntek reggel, a műszak előtt egy dolgozót holtan találtak. A rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja az ügyet, idegenkezűséget nem gyanít.
KÉK HÍREK
A férfi a gyilkosság után a rokonaihoz menekült. Az igazságügyi orvosszakértői vizsgálat később megállapította, hogy Kinga nem volt állapotos.
KÉK HÍREK
Letarolta a ciklon a Nyugatot: ezrek maradtak áram nélkül, leálltak a balatoni vonatok, sok helyen nincs fűtés, és rengeteg helyen hívták a tűzoltókat segítségért.
KÉK HÍREK
A magyar nyomozók és az FBI-ügynökök közösen kapták el Győrben azt a 48 éves férfit, akit az Egyesült Államokban keresett a rendőrség.
Népszerű
Ajánljuk