HÍREK
A köztársasági elnök szerint a törvény megteremti a lehetőséget arra, hogy a hulladékgazdálkodás jelentős része állami feladatkörbe kerüljön, de több rendelkezése alkotmányossági aggályokat vet fel.
HÍREK
Az orosz ellenzéki politikus az orosz biztonsági tanács titkára tanácsadójának adta ki magát, így csalt ki információt a mérgezést végrehajtó orosz titkosszolgálati különítmény egyik tagjától, aki 49 percen keresztül részletezte neki az akciót.
HÍREK
„Köszönöm, de ezt a két szaloncukrot majd eldarabolom a 3 gyermekemnek. Kérem, inkább tovább ne alázza az állományt” – írta az egyik megajándékozott.
HÍREK
„Megjelent két verőember az iroda előtt, meg a biztonság kedvéért másik kettő az udvaron, pedig akkor még nem is tudtuk, mire jó az ereszcsatorna. Vaszily meg ordítva közölte, hogy innen addig el nem mehetünk, míg mindent alá nem írtunk” - mondta az Index nemrég kilépett vezérigazgató-főszerkesztője.
HÍREK
60 százalékosnak kell lennie az átfertőzöttségnek plusz a tömeges oltás által biztosított immunitásnak együttesen, hogy a járvány leálljon a Semmelweis Egyetem rektora szerint.
HÍREK
Az országos tisztifőorvos azt is elmondta, hogy ha az Európai Gyógyszerügynökség ma engedélyei a Pfizer koronavírus-vakcináját az EU-országok számára, akkor néhány nap múlva megkezdik az egészségügyi dolgozók beoltását Magyarországon.
HÍREK
Elsőként a német egészségügyi miniszter nyilatkozott erről, aki kijelentette: semmi okunk azt hinni, hogy a vakcina nem hatékony a fertőzés új variánsa ellen.
HÍREK
A toxikológus szerint érthetőbben kellene kommunikálnia a kormánynak a koronavírus-vakcinával kapcsolatban.
HÍREK
Gyurcsány Ferenc rehabilitációja nélkül azonban nincs esélye a kormányváltásnak Magyarországon a politológus szerint.
Népszerű
Ajánljuk