HÍREK
A Nemzeti Népegészségügyi Központ legfrissebb adatai szerint a korábbi heteket jellemző csökkenés megállt. A legtöbb vizsgált város szennyvizét stagnáló tendencia jellemzi.
HÍREK
Délutántól egyre több gomoly- és fátyolfelhő zavarhatja a napsütést, de csapadék nem lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 23 fok között alakul.
HÍREK
A matematika középszintű írásbeli vizsga 180 percig tart. A diákok két feladatlapot kapnak majd, az elsőre 45, míg a másodikra 135 percük lesz.
HÍREK
A Microsoft társalapítója és felesége a Twitteren egy közös közleményben jelentette be, hogy elválnak útjaik.
HÍREK
A magyar biokémikus a Telexnek elmesélte, mit gondolt első pillanatban a kormány vakcinatáblázatáról, kell-e tartani az indiai mutációtól, és mikor lehet szerinte vége a járványnak.
HÍREK
A miniszter szerint arra is felkészülnek, hogy 9 hónap múlva újra be kell mindenkit oltani. Azt is elárulta, szerinte meddig kell fenntartani a veszélyhelyzetet.
HÍREK
A nyári melegre vágyóknak jó hír, hogy egyelőre úgy tűnik ez a meleg periódus nemcsak egy-két napra, hanem akár az egész hétre is jellemző lehet majd.
HÍREK
A világ legmagasabb hegyének lábánál lassan kritikus a helyzet, eddig több mint 30 mászót kellett kórházba vinni.
HÍREK
Az oltást a Magyarországon élő külföldiekkel kezdik, a külföldön élő magyarok oltására csak később kerülhet sor.
HÍREK
Harmincnyolc napot kell majd teljesítenie. A politikus jobban örült volna, ha a szakmájához illeszkedő feladatot kap, szívesen ment volna az egészségügybe segíteni, de ezt a munkát is szívesen elvégzi - mondta.
HÍREK
A Városmajori Gimnázium végzősei meséltek tapasztalataikról a vizsga után közvetlenül. A legtöbben a feladatsorral és a járványvédelmi intézkedésekkel is elégedettek voltak.
HÍREK
Mind az Európai Unióban engedélyezett védőoltásokra, mind az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által sürgősségi felhasználásra alkalmasnak ítélt oltóanyagokra érvényes volna a nyitási szabályozás.
HÍREK
Lázár János előzőleg azt közölte, hogy szerinte párttársa a bíróságon fejezi be a politikai pályafutását.
HÍREK
A Budapesten járt Hans Kluge szerint az oltások felpörgetése mellett a 'megszokott' védekezési módokat is szigorúan be kellene tartani.
HÍREK
Csongrád-Csanád megye 4-es számú választókörzetében a párt nem indít jelöltet Márki-Zay ellen. A fideszes ellenfél itt várhatóan Lázár János lesz.
HÍREK
Az Eduline közzétette a szövegértési feladatsor nem hivatalos, szaktanár által készített megoldását.
Népszerű
Ajánljuk