HÍREK
„Az egyetemektől azt várjuk, hogy ne középszerűek legyenek, hanem kiváló, minőségi szakembereket képezzenek” - mondta a miniszterelnök.
HÍREK
Sok fesztivált éppen augusztusban rendeznének meg. Egyelőre nincs hivatalos információ arról, valóban kötelező lesz-e a védettségi igazolvány ezeken a rendezvényeken.
HÍREK
A vizsgázók leginkább azt kifogásolják, hogy a feladatsor összeállítói nem vették figyelembe azt, hogy a diákoknak nem volt alkalmuk rendesen felkészülni a járványhelyzet miatt.
HÍREK
Szijjártó: Európában Magyarország adta a legsikeresebb egészségügyi és gazdasági választ a járványra
Miközben Magyarországon a legmagasabb lakosságarányosan a COVID-19 miatti halálozás a világon.
HÍREK
Az Eduline által közzétett, nem hivatalos, szaktanár által elkészített megoldásokkal ellenőrizheted magad.
HÍREK
Tóth Bertalan (MSZP): „Mészáros megvette az erőművet az állam elől olcsón, kivette belőle lényegében az összes pénzt, eladósította, és utána eladta az államnak drágán.” A Fővárosi Törvényszék határozata alapján az állami energiaholdingnak kitakarások nélkül kell közzétennie az iratokat.
HÍREK
A szakértők szerint nyár végére már le is győzhetnénk a járványt, az egészségügy pedig ismét nagyobb figyelmet tudna szentelni a más betegségekben szenvedők ellátására.
HÍREK
Az emelt szinten vizsgázók viszont könnyűnek találták a feladatsort, csak az idővel gyűlt meg a bajuk.
HÍREK
Szijjártó Péter szerint a magyar kormány nem ideológiai kérdésként tekint a vakcinákra... A cég vállalta, hogy felpörgeti a szállítást az Európai Unióba.
HÍREK
A szövetség felmérése szerint a koncerteket gyakran látogató lakosság körében kiemelkedően magas az oltási- és tesztelési hajlandóság, illetve negatív teszttel vagy védettségi igazolvánnyal szívesen mennének tömegrendezvényre.
HÍREK
Úgy érti, bármelyiket... Arról is beszélt, hogy hétvégére várják a WHO döntését, hogy felveszik-e a Sinopharmot a sürgősségi felhasználásra alkalmasnak ítélt oltóanyagok listájára.
HÍREK
Május 17-től pedig engedélyezhetik a külföldi utazásokat, valamint a vendéglátóhelyek a belső tereiket is kinyithatnák.
HÍREK
Egyelőre még több ponton is találtak bizonytalanságot, főként a 60 év feletti korosztály oltását tekintve.
HÍREK
A KSH adatai szerint minden harmadik lakossági hitelt támogatott az állam, ami nélkül a hitelpiac most még rosszabb helyzetben lenne. Egy kutatás szerint a moratórium megszüntetése esetén a teljes lakossági hitelállomány 15-20 százaléka kerülne nehéz helyzetbe.
Népszerű
Ajánljuk