HÍREK
Az utóbbi két választáson a Fidesz mögött állt az Országos Roma Önkormányzat, amely most az ellenzéki lista támogatásával vetne véget „az elmúlt ezer év legkorruptabb kormányzásának”.
HÍREK
A népszavazás egyik kérdése és a kormány köremailben történő kampányolása kapcsán sem értett egyet a két testület, most a Kúria választ adott arra, miért lehetséges ez.
HÍREK
A megállapodás serkenteni fogja a kereskedelmet, ezzel hozzájárul Európa energiabiztonságához, valamint a tiszta energiára való globális átállás felgyorsításához.
HÍREK
A DK elnöke úgy véli, „Magyarország vezetője gyáva, erkölcstelen nemzetként szeretne bennünket látni, láttatni”.
HÍREK
A kormányfő szerint az EU-csúcson „sikerült érvényt szerezni a józan észnek, így Magyarországra továbbra is érkezik majd gáz és olaj”.
HÍREK
Az épület óvóhelyként funkcionált, a becslések szerint nagyjából 1300 ember tartózkodott bent, amikor rakétatámadás érte.
HÍREK
Havasi Bertalan azt mondta, a miniszterelnök az Európai Bizottság elnökének írt levele „indította be az EU gépezetét”, annak azonban semmi köze ahhoz, hogy újabb EU-s forrásokhoz férhet hozzá a kormány.
HÍREK
Az orosz erők az ukránok ellenállása mellett túrterhelt utánpótlásukkal és logisztikai problémákkal is küzdenek.
HÍREK
„Úgy van, ahogy Zelenszkij ukrán elnök mondta: el kell dönteni, kivel vagyunk” - fogalmazott a főpolgármester.
HÍREK
Összesen több mint 12 ezren jöttek csütörtökön Ukrajnából Magyarországra, 1848 ember kapott ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
HÍREK
Az új köztársasági elnök szerint egészen megindító az az összefogás, amit a határnál tett négynapos látogatásakor tapasztalt.
HÍREK
„Azt is meg fogjuk akadályozni, hogy a magyar emberekkel fizettessék meg a háború árát” - jelentette ki a külügyminiszter.
HÍREK
Az ukrán elnök kritikusan szólt az EU-csúcson a magyar miniszterelnökhöz, két dolgot kért tőle, Orbán mindkettőt elutasította.
HÍREK
Az Európai Tanács felszólította Moszkvát, hogy állítsa le a háborús bűnnek minősülő támadásokat, tegye lehetővé humanitárius folyosók létrehozását a civilek evakuálására, biztosítson hozzáférést a humanitárius segélyekhez és engedje szabadon a túszokat.
Népszerű
Ajánljuk