HÍREK
A Rovatból

Nem Orbán levelének köszönhetően jut a kormány 300 millió euró uniós pénzhez, ahogy a kormányfő sajtófőnöke állította

Havasi Bertalan azt mondta, a miniszterelnök az Európai Bizottság elnökének írt levele „indította be az EU gépezetét”, annak azonban semmi köze ahhoz, hogy újabb EU-s forrásokhoz férhet hozzá a kormány.


Nem mondott igazat Orbán Viktor sajtófőnöke, amikor arról beszélt, hogy a miniszterelnök az Európai Bizottság elnökének küldött levelének köszönhetően kaphat Magyarország 300 millió euró uniós forrást - írja a 444.hu.

Havasi Bertalan csütörtökön azt nyilatkozta az MTI-nek, hogy a kormányfő levele nyomán "a testület lehetővé tette, hogy hazánk előleget kapjon az EU egyik újjáépítési alapjából".

"A baloldal uniós forrásokkal kapcsolatos hazugságainak ékes cáfolata, hogy kevesebb mint egy hét után Orbán Viktor kezdeményezése beindította az Unió gépezetét, és a Bizottság a REACT-EU rendelet módosítására tett javaslatot

- mondta Havasi Bertalan, hozzátéve, hogy néhány hét múlva Magyarország számára mindenfajta előfeltétel nélkül 300 millió euró forrás nyílik meg.

Valójában azonban Orbán levelének semmi köze sincs ahhoz a 300 millióhoz, aminek az érkezését a magyar kormány (és a kormánypárti sajtó) ünnepli - mutat rá a 444.hu.

Mint írják,

ezt összeget ugyanis mindenképpen megkapta volna Magyarország függetlenül attól az 5800 milliárd forinttól, amit Orbán Viktor a levelében követelt.

A mostani bizottsági javaslat arról szól, hogy egy 2020 decemberében megítélt keretet gyorsabban és rugalmasabban lehet elkölteni, mint ahogy az eddig érvényes szabályokból következett volna. Ez a javaslat egyébként nem csak Magyarországra, hanem minden olyan EU-tagállamra vonatkozik, ahová sok ukrán menekült érkezett a háború miatt.

Az Európai Unió 2020-ban hozta létre a Next Generation EU nevű mentőcsomagot a koronavírus-járvány okozta gazdasági válságból való kilábalásra. A csomag egy nagy és néhány kisebb programból áll. Az ebből lehívható pénz legnagyobb része a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF), ennek a kiadását sürgette Orbán Viktor múlt pénteki levelében. Ez a támogatás csak annak a tagállamnak jár, amelyiknek a pénzköltési tervét az Európai Bizottság és az Európai Tanács is jóváhagyja. Az összeget részletekben folyósítják, mert rendszeresen ellenőrzik, hogy a tagállamok a tervnek megfelelően költenek-e belőle. Eddig 22 ország tervét hagyták jóvá, a magyar kormányét még nem, ezért is követelte Orbán, hogy minél hamarabb hagyják jóvá, és lazítsanak a terv elbírásálásnak kritériumain, mert a háború miatt sürgősen kell a pénz Magyarországnak.

Most azonban nem az RRF-ből jön pénz az országnak, hanem a REACT-EU nevű programból, amely szintén a Next Generation EU része.

Ez egy összesen 50 milliárd eurós program, amit azért hoztak létre, hogy amíg nem sikerül lehívni az RRF-t, addig is lehessen friss pénzekhez hozzáférni, különösebb tervezési munka nélkül. Ezt a pénzt a tagállamok papíron már 2020 decemberében megkapták, vagyis lehetett tudni, hogy ki mennyire jogosult belőle, tehát Magyarország számára sem új pénz.

Az újdonság az, hogy csütörtökön az Európai Bizottság azt javasolta, hogy a keretből még felhasználható pénz 45 százalékát előre megkaphassák azok az országok, ahová nagyon sok ukrán menekült érkezett a háború kitörése óta.

Eredetileg 11 százalékot lehetett előre lehívni a keretből, a többit pedig utólag elszámolni, ahogy a programok kifutnak, és vannak már számlák és teljesítési igazolások, addig a tagállamok a saját költségvetésükből meghitelezik a pénzt. A mostani javaslat viszont arra vonatkozott, hogy inkább 15 százalék legyen az előleg minden tagállam számára, Románia, Magyarország, Szlovákia, Lengyelország, Ausztria, Bulgária, Észtország és Csehország esetében pedig 45 százalék. Ezek az országok ugyanis azok, ahová a lakosság egy százalékát meghaladó számban érkeztek menekültek Ukrajnából a háború kezdete óta. Az is újítás, hogy az előleget infrastruktúrára, lakhatásra, felszerelésekre, valamint foglalkoztatási, oktatási, társadalmi befogadási, egészségügyi és gyermekgondozási szolgáltatásokra is lehet költeni, vagyis olyan új feladatokra, amelyek a menekültválság miatt merültek fel, és nem csak a 2014-20-as programok meghosszabbítására, mint azt eredetileg szánták.

Ehhez a 45 százalékos előleghez pedig három olyan ország is hozzájuthat most, amelyeknek az RRF elköltéséről szóló tervét az Európai Bizottság még nem hagyta jóvá: Lengyelország, Bulgária és Magyarország.

Tehát az a 300 millió euró, amely várhatóan heteken belül elérhető lesz a magyar kormány számára egy olyan keretből való, amit egyébként is megkaptak volna 2023 végéig - összegzi a portál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyarország nincs a listán: kiadták az amerikaiak a szankciós mentességeket, miközben a magyar kormány a szóbeli ígéretben bízik
Jövő pénteken lejár a határidő, de Magyarországnak még mindig nincs papírja a mentességről. Eközben Bulgária és Kazahsztán is konkrét, írásos engedélyt kapott Washingtontól.


Ketyeg az óra a magyar kormány számára: jövő pénteken, november 21-én lépnek életbe az orosz olajcégek elleni amerikai szankciók, de Magyarország továbbra sem szerepel azon az írásos listán, amelyet Washington pénteken tett közzé az ideiglenes mentességet kapó országokról és vállalatokról.

Az Egyesült Államok négy konkrét engedélyt adott ki, hogy megelőzze az ellátási zavarokat a Rosznyeft és a Lukoil elleni intézkedések bevezetésekor. Ezek mindegyike határozott időre szól: Bulgária a Lukoil burgaszi finomítójának működtetésére 2026. április 29-ig kapott haladékot, a Lukoil több mint 5000 külföldi benzinkútja pedig 2025. december 13-ig működhet zavartalanul. Kazahsztán az olajmezőinek és vezetékeinek üzemeltetésére kapott engedélyt, a Lukoil International európai központjának eladását pedig szintén előkészíthetik, bár a végső tranzakcióhoz újabb jóváhagyás kell.

A magyar kormány ezzel szemben egy határidő nélküli, szóbeli megállapodásra hivatkozik, amely a november 7-i washingtoni látogatáson született. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint a mentesség addig érvényes, amíg Orbán Viktor és Donald Trump amerikai elnök hivatalban van, a két vezető kézfogással szentesítette az egyezséget, annak írásba foglalása pedig csupán technikai kérdés.

Ezt az álláspontot árnyalja Marco Rubio amerikai külügyminiszter nyilatkozata, aki szerint a felmentés egy évre szól, és az olaj- és gázvezetékekre vonatkozóan ideiglenes jellegű. A kommunikációs zavarok miatt Gulyás Gergely miniszter bejelentette, Szijjártó Péter hivatalosan is felveszi a kapcsolatot amerikai kollégájával. Orbán Viktor miniszterelnök pedig jelezte, szerinte „a főnök”, azaz Trump szava dönt - írta a 24.hu.

Az Egyesült Államok Pénzügyminisztériumának Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatala (OFAC) október 22-én jelentette be a Lukoil és a Rosznyeft elleni szankciókat. Ezzel egy időben több átmeneti engedélyt is kiadott, amelyek egységesen 2025. november 21-én járnak le, ez adja a mostani határidő súlyát. A magyar kormány határozatlan idejű mentességről szóló kommunikációjával szemben több nemzetközi forrás is egyéves felmentésről írt, főként a vezetékes energiaszállítások esetében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor eddig nem látott felvételeket osztott meg a győri gyűlésről
A zenés videóban megmutatják, mi minden történt a kulisszák mögött. Láthatjuk a miniszterelnök elhíresült rajzával díszített ruhadarabokat, Radics Gigit énekelni, és Curtist beköszönni.


Ahogy arról beszámoltunk, Orbán Viktor szombaton a Digitális Polgári Körök győri találkozóján vett részt, ahol elsősorban a háború veszélyéről és migrációs kérdésekről osztotta meg véleményét az egybegyűltekkel. Vasárnap a Facebook-oldalán számos fotót megosztott az eseményről, később pedig egy videós összefoglaló is megjelent a kulisszatitkokról.

„Eddig nem látott felvételek a Háborúellenes gyűlés backstage-ből”

– olvasható a miniszterelnök bejegyzésében.

A felvételeken láthatjuk például az elhíresült rajzaival díszített ruhadarabokat, az előkészületek közben vicceskedő stábtagokat és a miniszterelnök megérkezését a helyszínre. A videóban feltűnik Radics Gigi, Rákay Philip és Curtis is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Török Gábor kiszúrta egy Orbán-interjú önellentmondását a „primitív” trójai falovazásról és Brüsszel bábjáról
A politikai elemző azonnal lecsapott a miniszterelnök szavaira. A német Axel Springernek adott interjúban hangzott el a két kijelentés. Az interjúban egy másik, korábban már felvetett téma is előkerült: az amerikai védőpajzs szükségessége.


Egy éles ellentmondásra hívta fel a figyelmet Török Gábor politikai elemző Orbán Viktor miniszterelnök szombat éjjel megjelent interjújával kapcsolatban. A kormányfő az Axel Springer német kiadóvállalat vezérigazgatójának, Mathias Döpfnernek a Youtube-csatornáján arról beszélt, hogy leegyszerűsítőnek és primitívnek tartja, ha valakinek a véleményét azzal próbálják hitelteleníteni, hogy egy külső hatalom trójai falovának nevezik.

„A trójai faló érvelés nagyon egyszerű gondolkodásra vall, primitív. Ha nincsenek komoly érveid a háborúról folytatott beszélgetésben, mondjuk ennek az embernek más a véleménye, mint az enyém, akkor azt mondom rá, hogy Putyin trójai falova. Ez nagyon primitív”

– jelentette ki a miniszterelnök.

Török Gábor egy vasárnapi Facebook-bejegyzésében – amelyről a 24.hu is beszámolt – rámutatott, hogy

Orbán Viktor ugyanebben a beszélgetésben egy nagyon hasonló érvelést használt politikai ellenfelével, Magyar Péterrel szemben. A miniszterelnök szerint: „Magyart Brüsszelben finanszírozzák és tartják fenn, Brüsszel érdekelt a magyar kormányváltásban, és Magyar Brüsszel bábminiszterelnöke lenne.”

Az interjúban egy másik, korábban már felvetett téma is előkerült: az amerikai védőpajzs szükségessége. Orbán Viktor ezt azzal indokolta, hogy Magyarország történelmi okokból, Trianon és az első világháború következményei miatt sérülékeny. „Mint tudja, Magyarország szegény ország” – mondta, hozzátéve, hogy az országnak mindig szüksége van valamilyen biztonsági hálóra. Arra a felvetésre, hogy ezt a védelmet miért nem az Európai Unió nyújtja, úgy reagált, hogy Brüsszel zsarolja Magyarországot, ezért a védőpajzsra éppen „az EU miatt és Brüsszel ellen” van szükség.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Nagy rekordot dönt a magyar reptér a kínai csomagokkal, de Brüsszel egyetlen tollvonással véget vethet a bulinak
Évente több százmillió csomag érkezik hazánkba, amivel logisztikai központtá váltunk. De a brüsszeli döntés miatt a jövőben a vásárlók fizethetik a cechet.


Az Európai Unió gazdasági és pénzügyminiszterei csütörtökön megállapodtak, hogy eltörlik a 150 euró alatti küldemények vámmentességét, ezzel véget vetve a filléres kínai termékek korszakának. Bár a teljes reform csak 2028-ban lépne életbe, a tanács már jövőre bevezetne egy átmeneti rendszert, ami alapjaiban írhatja át az európai online vásárlási piacot.

Erről éppen akkor döntöttek, amikor Magyarország a jellemzően Kínából érkező e-kereskedelmi küldemények egyik legfontosabb regionális elosztóközpontjává vált.

A Telex által közölt adatok szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal idén október 31-ig már 165 millió ilyen csomagot regisztrált, amelyeknek csupán 16 százaléka, 26 millió darab maradt belföldön, a többit más uniós országokba szállították tovább. A növekedés mértékét jól mutatja, hogy míg 2022-ben 39 millió, 2023-ban 81 millió, tavaly pedig 136 millió csomag érkezett az unión kívülről.

Ennek a forgalomnak a motorja egyértelműen a budapesti repülőtér, mivel a küldemények több mint 90 százaléka légi úton jön

- írja a 24.hu.

A Budapest Airport 2025 első felében rekordot jelentő 200 ezer tonna légiárut kezelt, ami 50 százalékos növekedés 2024 azonos időszakához képest, és önmagában kiteszi a teljes 2023-as év forgalmát. Iparági szakértők szerint a reptér a távol-keleti csomagok kelet-közép-európai gyűjtő-elosztó központja lett, ahonnan Ausztriába, Szlovákiába és a nyugat-balkáni régióba is szállítanak tovább.

Az állam 2024 júniusában 3,1 milliárd euróért vásárolta vissza a repülőteret, és a kormánynak komoly fejlesztési tervei vannak. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter bejelentette egy új, 0,4-1 milliárd euró értékű áruszállító reptér megépítését, mivel a megnövekedett utasforgalom miatt a jelenlegi kapacitások már nem elegendőek. A miniszter szerint a légiáru-forgalom 84 százaléka Ázsiából és az Egyesült Államokból érkezik, ezen belül 43 százalék Kínából, ezért a koncessziós pályázaton főként keleti befektetőkre számítanak.

A csomagáradat mögött az olyan webáruházak állnak, mint a Shein és a Temu. Az Európai Unióba 2024-ben összesen 4,6 milliárd vámmentes küldemény érkezett, ezek 91 százaléka Kínából. A hatalmas mennyiség kezelése komoly kihívás elé állítja a vámhivatalokat. Az Európai Unió Tanácsa szerint

az importőrök tömegesen értékelik alul a küldeményeket, hogy a 150 eurós határ alatt maradjanak, az Európai Bizottság pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a rengeteg csomag miatt több, az uniós biztonsági előírásoknak nem megfelelő termék is átjuthat a határon.

A Financial Times arról ír, hogy vámmentesség eltörlése már 2023-ban felmerült, de a döntés a tagállamok közötti vita miatt egészen mostanáig váratott magára, mivel nem tudtak megegyezni a vámokból származó bevétel elosztásáról.

A Budapest Airport a Telex megkeresésére azt írta, véleményük szerint a vámmentesség megszűnése nem jelentene számottevő többletköltséget az importőröknek.

„Az online vásárlás mára alapvető fogyasztói szokássá vált, a légi úton szállított áruk mintegy 20 százaléka e-kereskedelmi küldemény.

A repülőtér kiemelten kezeli ezt a szegmenst, miközben tovább fejleszti cargo tevékenységét olyan iparágak logisztikai támogatására, mint az autógyártás, elektronika, gyógyszeripar vagy a minőségi élelmiszerexport” – közölték.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk