Ősz az Adrián – Abbázia, Učka és Krk
Fiume után (amiről EBBEN a cikkben olvashattok) Abbázia, Učka és Krk felfedezése mellett döntöttük, és bár a tengerben egyszer sem mártóztunk meg, tartalmas és izgalmas napok vannak mögöttünk.
Abbázia (horvátul Opatija) Fiumétól 8 km-re nyugatra, az Učka-hegység lábánál fekszik. A hegyek miatt télen is enyhe az éghajlat, és a nyári hűség is sokkal elviselhetőbb itt. A gyönyörű épületek mellett a parkokban rengeteg mediterrán növény is burjánzik. A pálmafák mellett a babér az úr.
Abbázia a Monarchia második legnagyobb üdülőhelye volt, és szanatóriumait többnyire magyar orvosok vezették. Sokan jártak ide töltődni és gyógyulni, a babér és a tengervíz áldásos kombinációja miatt.
"Számomra a tenger, Fiume és Abbázia között, még mindig a “magyar tenger”, akkor is, ha tudom, hogy a történelem időközben odaadta az olaszoknak a Szentkorona Gyöngyét. Ez az öböl mélykék vizével az én külön, szerény és csöndes irredentám. Az egész világból ez az öböl az a hely, ahol a magyarnak közvetlen köze volt a tengerhez. Visszajárok ide, örülök, ha valamelyik fiumei őslakó magyarul felel kérdéseimre, szeretek sétálni Abbázia és Lovrana között, a babér illatú tengerparti sétaúton, ahol szüleink és nagyszüleink udvaroltak már egymásnak, s esténként szívesen átmegyek Voloscába, leülök a part menti kiskocsma előtt, megiszom egy negyed liter isztriai vörösbort, és drámai helyzeteken vagy más ilyen reménytelen feladatokon töröm fejem. Minden évben elmegyek ide, néha csak két, három napra."
Márai Sándor - Dráma Voloscában
Márainak abszolút igaza van, Abbáziában könnyedén megérinti az embert a magyar történelem, és közben mégis van benne valami egzotikum a tenger miatt.
Manapság Abbázia egyik jelképe az 1956-ban Zvonco Car szobrászművész alkotta szobor, a Leány sirállyal, mi is innen kezdtük meg sétánkat.
A lehető legszerencsétlenebb időben jártunk itt, hiszen konkrétan órákon keresztül szakadt az eső, de amikor elállt, friss és tiszta levegőt hagyott maga után. És ez a környék még esőfelhőkkel tarkítva is csodaszép!
Az ebédünket a Bistro Yacht Club Opatijában fogyasztottuk el.
Friss és finom itt is a tengeri étel (mint a környéken szinte bárhol egy jobb étteremben), és a kiszolgálás figyelmes. A tradicionálisabb és elegánsabbak közé sorolnám ezt a helyet, mégis baráti árakon dolgoznak, és abszolút komfortosan érezheti magát itt az ember.
Az ebédet egy nagyobb sétával vezettük le, és az egyik kötelező programot pipáltuk ki: a Lungomare sétányt.
Ezt a 12 km hosszú út, minden bizonnyal az Adria egyik legszebb tengerparti sétánya. Első része 1899-ben, majd a folytatása 1911-ben készült el. Végig gyönyörű épületek és burjánzó növények szegélyezik.
A vacsoránk is egy fantasztikus helyen volt, a part mentén: az Ostaria Veranda.
Maga az étterem és a terasz berendezése is modern eleganciát sugallt, és a tálalás is egy másik dimenzió, mint amit eddig tapasztaltunk Horvátországból. Izgalmas kombinácók, amiknek a lelkét itt is a friss hal adja meg.
A hangulat alapján arra számítottunk, hogy apró fogások érkeznek majd, de úgy teleettük magunkat az elő- és főétellel, hogy a desszertnek már nem is maradt hely.
Ha erre jártok, mindenképpen foglaljatok asztalt, mert elég népszerű a hely, még hétköznapokon is.
Az Učka egy hegylánc Horvátország északnyugati részén, ami pont az Abbáziai riviéra mögött emelkedik, 20 km hosszúságban és 4-9 km szélességben.
Területe ma természetvédelmi park. A legmagasabb csúcsa a Vojak, 1396 méterrel a tengerszint felett helyezkedik el. Tetejére 1911-ben kőből kilátótornyot építettek. Innen az Isztriára, a Trieszti-öbölre, a Júlia-Alpokra és az Adria szigeteire nyílik kilátás.
Az "Učka 360 °" projekt részeként nyílt itt egy látogatóközpont is, amihez egy régi, gazdasági épületet újítottak fel a Park központjában.
A park és a környező terület természeti és kulturális értékei állnak a középpontjában, és egy esős vagy hidegebb napon remek program lehet ez is, ha a környéken jártok.
Nekünk konkrétan életmentő volt, mert hiába mentünk fel a kiálátóhoz, a felhők éppen eltakarták a lényeget, de a kiállításnak hála megcsodálhattuk a panorámát egy vetítés segítségével.
Kétszemélyes csapatunk bátrabbik fele ki is próbálta, és bár nem lett a kedvence, azért elég extrém móka volt ez is.
Krk Horvátország és az Adriai-tenger második legnagyobb szigete. Tengerpartjának hossza majdnem 200 km. Horvátország legnépesebb szigete a maga 68 településével.
Keleti partja a szárazföld felé néz, déli partja a Cres-sziget irányába. 1980 óta a Krki híd, a világ egyik leghosszabb (1430 méter) betonhídja köti össze a szigetet a szárazfölddel, Kraljevica települése mellett.
Őszintén szólva nem vártunk túl sokat ettől a szigettől, és talán pont ezért okozta az egyik legnagyobb meglepetést.
A horvátok sonkája főként abban tér el a miénktől, hogy ők nem füstölik, csak szárítják. A tenger sós levegője természetesen sokat segít nekik ebbe.
A Kuca Krckog Prsuta Zuzic nevű helyre mindenképpen érdemes ellátogatni, ha az ember az igazi, Krk-i prosciuttora kíváncsi. Mert itt nem csak vásárolni és körbenézni lehet, hanem az üzem mellett van egy remek éttermük is.
Hibátlan élmény volt ez is.
Mondjuk egy taktikai hibát ezen a ponton vétettünk... a sonka után azonnal sajtot kóstolni indultunk. És ezen a ponton be kellett bizonyítani magunknak, hogy ha nincs is hely a gyomorban, akkor is tud még enni az ember.
(Meg fantasztikus szárított fügéjük és narancsuk is van, aminek szintén nehéz ellenállni.)
A juhok jellemzőek erre a környékre, szépen ellegelgetnek a hol sziklás, hol zöldebb terepen, és remek alapanyagot biztosítanak ezekhez a fenséges sajtokhoz.
A rengeteg ízesítés mellett még palacsintába is készült egy krémes töltelék, ami végképp kivégzett minket.
És meg kell jegyeznem, hogy olyan tisztasággal, ami ebben az üzemben volt, nagyon rég nem találkoztam. Itt tényleg lehetett volna a padlóról is enni.
Jól jött ezután egy hosszú séta a tengerparton, majd Vrbnik-ben.
Itt van a világ legszűkebb utcája, és akkor is páratlan a panoráma, ha magára a falura nézünk, meg akkor is, ha a faluból csodáljuk a tengert.
Egyik jellegzetessége, a Horvátország szerte ismert, és számos díjat nyert Vrbnicka Zlahtina bor, amit mi is megkóstoltunk a kirándulásunk legszebb éttermében.
Horvátországban nem volt rossz éttermi élményünk. Lehet csak mi fogtuk ki, lehet, hogy pont jókat rendeltünk, de sehonnan nem távoztunk csalódottan. Azonban ami Vrbnikben várt minket, az vitt mindent.
Van két lenyűgöző terasza, és a belső tér is kellemes és hangulatos. A személyzet mosolygós és segítőkész, és természetesen az ételek és a borok is fantasztikusak.
Én majd egy órán keresztül tisztítgattam itt magamnak egy óriási adag rákot, és szokásomtól eltérően, egy percig sem szállt meg a türelmetlenség. Jó itt ülni, inni, enni. Nem akar sietni az ember.
Csak nézd meg ez a naplementét, amit a teraszról kaptunk el. Ugye, hogy meseszép?
Még több információ és kedvcsináló: croatia.hr
