6 zseniális magyar étterem, amivel nem hibázhatsz
2015 a magyar gasztronómia nagy forradalmának a csúcsa is volt (bár még korán sincs vége). Ennyi új étterem, food truck, kifőzde még soha sem nyitott az országban, mint tavaly. Kedvenc gasztrobubusunk, Csákvári Peti kiválogatott egy-kettőt azon helyek közül, amelyek a szívéhez a legközelebb álltak idén.
Pörc
A Lövőház utcában sétálva egy tábla ugrik elénk: Álljon meg egy pörcre! Fotocellás ajtó, rajta füst üveg és egy kikandikáló malacfejen lehet csak belátni az üzletbe, ahol több tucat szalámit és kolbászt vélünk felfedezni. A fotocella – korunk zseniális találmánya – pedig nem hagyja, hogy csak ott álljunk, mint a perselymalac Bill Gates padlásán, hanem bizony kitárja kapuit, és megnyílik a paradicsom.

A tulajdonos, Kocsis Jenő a húsok között nőtt fel, családja generációk óta húskészítmények előállításával foglalkozik. Csak itt és a balatonkenesei Pörcben árulják termékeiket. Jenő célja egy olyan delikát volt, ahol kizárólag csúcsminőségű, magyar, valóban kézműves termékeket lehet kapni, és mellette kávéval és kóstolókkal is szolgálhat. A delikátok királyának létrejötte teljes joggal 2015 egyik leggusztább fejleménye
Bocanova centro
Az egyik legjobb dolog, ami a belváros olasz fan gasztronómiájával történhetett, az nem más, mint hogy a legendás világvégi-zuglói Bocanova pizza és olasz konyha manufaktúrája beköltözött a Blahára is. A Bocanova a verhetetlen királya az elérhető árú prémium pizzáknak és ráadásul most már a belvárosba is szállítanak ki. Ha röviden kellene jellemezni ezt a helyet, talán azt mondanánk: a Bocanova a lakossági olasz fine dining melegágya. A corvintetővel szemben megbúvó kis Centro pedig a legszebb példája egy helyénvaló brand elindulásának.

Bamba Marha Burger
Akasztják a hóhért! Jancsa János, alias Burgerpápa, aki egy személyben forradalmasította a burgertesztelést, nagy fába vágta a fejszéjét barátaival. Az Oktogon mellett nyitották meg első burgerezőjüket a Bamba Marhához, ahol ezúttal nem csak tesztelik, hanem gyártják is a burgereket. Egyik burger sem mondható szokványosnak, de a Bamba Marha burger a shitake gombájával és umami szószával kiteljesíti a teljes körű ízélményt. Közelítve a burger origója felé rájövünk, hogy eddig valami hiányzott az életünkből.

A másik favorit a pápa-féle Big Kahuna burger, amit a Ponyvaregény c. kultfilmből ismerhetünk. Brutális ananászkarika tornyosul ebben a verzióban a húspogácsa fölé. A burgereken kívül van itt két hatalmas találmány: a tortilla chips ízű burgonya és a baconbe tekert sült Oreo juharsziruppal, ami bizonyára vadállatul hangzik elsőre, de mi kilószámra tudtuk volna tömni magunkba.
Márga
Az észak-balatoni gasztroforradalom első fecskéje a brutálisan gyönyörű panorámával megáldott Márga bisztró, ami Csopak tetején fekszik. Az ember úgy kóstolhatja meg az északi part egyik legizgalmasabb étlapját, hogy előtte a tó és a szőlő tőkék nyugtató szépségében gyönyörködhet. Saját pincészet, saját szőlő és a Mákból delegált Deli János gondos vezetése felel a tökéletességért. Bakancslistás étkezőhely, csak vigyázzunk, nehogy örökre ottragadjunk!

Rapaz
Képzeld el, hogy a világ legunalmasabbnak tűnő kifőzdéjét összekevered egy kis funkyval. Na ez a Rapaz! A rántott hús szendvics konstrukciót nem a Keleti pályaudvar resti style-ja felé vették, hanem egy izgalmas, de még nem az ijesztő, kísérletezős vonalon. Két nagyon jó barát alkotta ezt akik ráuntak a fine dining világára és helyette inkább létrehoztak egy eszméletlenül szerethető kis éttermet, ahol az étel sokkal kiválóbb, mint amilyen olcsó és emellé párosul egy verhetetlen baráti hangulat. Félév alatt olyan törzsközönséget verbuváltak össze, hogy már-már a kultikus Borsot is megközelítik a visszatérő vendégek számával. Szendók & leves kombó, de egy egészen más csapáson, mint a többszáz hasonló versenytárs. Körút, Boscolóval szemben!


Paneer
A rántott dolgok Monarchia-beli születése óta nem feküdtek a csúcsgasztronómia aranyozott tányérjain. Sőt, a rántott sajt egyenesen a szakácsok főellensége, amit szinte minden második gyerek kér egy étteremben. Rendszerint borzasztó minőségű trappistából készül és rizzsel tálalják, de titkon mindenki szereti. No, de van itt nekünk egy Paneer food truck, akik a rántott sajt világát támasztják fel. Többféle sajtot rántanak különböző formákban, de ezek közül a legérdekesebb a rántottsajt burger - vagyis, elnézést - Super Cheddar Burger, ami ciabatta, lilahagyma lekvár, saláta, rántott cheddar, házi lyoni hagyma és egy új Paneer szósz rakendról párosítása. A végeredmény baromira kreatív és gusztusos.

Ha tetszett az összeállítás, nyomj egy lájkot!