HÍREK

Titokban lecserélték az Uránia igazgatóját egy fideszes politikusra

Az Uránia Nemzeti Filmszínház tavaly került át a Színház- és Filmművészeti Egyetemet is tulajdonló kuratóriumhoz. Az igazgatóváltásról azonban korábban semmit sem közöltek.
Címkép: Wikipedia - szmo.hu
2022. március 26.


Link másolása

Csendben, a nyilvánosság teljes kizárása mellett igazgatócsere történt az Uránia Nemzeti Filmszínház élén: Elekes Botond ügyvezető igazgatót nemrég Óvári Gyula váltotta – írta a Népszava.

Az új igazgató, Óvári Gyula fideszes önkormányzati képviselő a hatodik kerületben, és még Tarlós István alatt dolgozott a Budapest Film ügyvezetőjeként.

Ebben az időszakban volt a Budapest Film igazgatóságának elnöke az a Lajos Tamás producer, aki tagja a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) kormány által elrendelt „modellváltását” lebonyolító Színház- és Filmművészetért Alapítvány (SZFA) kuratóriumának is.

Elekes Botond leváltásáról egyébként a Vidnyánszky Attila által vezetett SZFA dönthetett, ugyanis a kormány az alapítványhoz csapta az Uránia mozit is. Elekes egyébként szintén a Fidesz kormányzása alatt került az Uránia élére, mindvégig nyereségesen vitte a mozit.

A Népszava kérdéseire Szitás Péter, a Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriumi titkára azt válaszolta, hogy "az igazgatócsere a Nemzeti Filmszínház és SZFE filmes képzéseinek összehangolása miatt történt", Óvári Gyula megbízása pedig 2022 február 28-tól él.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Óriási kínai zászló a Karmelitán – Orbán Viktor videóban mutatta meg, hogyan készülnek Hszi Csin-ping fogadására
A rövid felvételen látható, hogyan készítik fel az épületet a kínai elnök fogadására. Orbán azt írta: készen állunk!

Link másolása

Szerda délután egy videót tett közzé Orbán Viktor a Facebook-odlalán arról, hogyan készülnek a kínai elnök fogadására a Karmelitában.

A felvételen látható, ahogy a szakemberek előkészítik az épületet Hszi Csin-ping fogadására, és hatalmas kínai, illetve magyar zászlókat függesztenek ki a Karmelitában.

Orbán Viktor a videó mellé azt írta:

„Magyar-kínai csúcs. Készen állunk!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Videó: így haladt át a kínai elnök óriási konvoja a városon
Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen. A kínai elnök péntekig lesz Budapesten, addig több helyen is lesznek majd forgalom korlátozások.

Link másolása

Megérkezett a kínai elnök Budapestre, Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen.

A delegáció ezután útnak indult a városba, mi pedig a Könyves Kálmán körúton csíptük el a hatalmas konvojt, amit rendőrautók kísértek. A konvoj méretét talán jól mutatja, hogy

közel egy percbe telt, mire az összes jármű elhaladt a kameránk előtt.

@szeretlekmagyarorszag.hu

♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Hszi Csin-ping péntekig lesz a magyar fővárosban, addig több helyen lesznek forgalomkorlátozások Budapesten. A kínai elnök találkozik Orbán Viktorral és Sulyok Tamás államfővel is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Videó: Megérkezett a kínai elnök Budapestre, így fogadták Hszi Csin-pinget a repülőtéren
A gépe szerda este landolt Ferihegyen, Szijjártó Péter élőben közvetítette.

Link másolása

Megérkezett a kínai elnök Budapestre, Hszi Csin-ping repülőgépe szerda este landolt Ferihegyen.

A landolás pillanatairól és a kínai delegáció fogadásáról Szijjártó Péter töltött fel egy videót a Facebook-oldalára. A videóhoz a magyar külügyminiszter csak annyit írt:

„Hszi Csin-ping kínai elnök érkezik”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kínai zászlókkal várják a Könyves Kálmán körúton Hszi Csin-pinget – fotók
Itt fog majd elhaladni a kínai elnök konvoja. Egy molinót is kifeszítettek az út mentén.

Link másolása

Kínai zászlókkal és molinókkal várják a kínai elnököt az Üllői út mentén, ahol várhatóan elhalad majd Hszi Csin-ping konvoja.

Munkatársunk a Groupama Aréna közelében készített néhány képet, amelyeken több ázsiai fiatal látható zászlókkal a kezében.

Emellett láthatóan egy hosszú molinót is kifeszítettek, amelyen kínai felirat látható.


Link másolása
KÖVESS MINKET: