KULT
A Rovatból

Több szórakozóhely már az utolsó tartalékait éli fel – fogalmuk sincs, mikor tarthatnak újra koncerteket

Fővárosi és vidéki klubok tulajdonosai mesélték el, milyen helyzetben vannak három hónappal a teljes lezárás és lassan egy évvel az első korlátozások bevezetése után.


November 11. óta teljes rendezvénytilalom van érvényben Magyarországon, így koncerteket és bulikat sem lehet tartani. De a szórakoztatóipar gondjai valójában már közel egy éve tartanak, hiszen 500 fő feletti közönség utoljára tavaly márciusban gyűlhetett össze egy helyen.

Arról kérdeztük két budapesti és három vidéki szórakozóhely szervezőit, mire volt elég a június-október közti „csökkentett mód”, mivel telt az elmúlt három hónapjuk, milyen anyagi helyzetben vannak, illetve mennyire bizakodóak az újranyitás időpontjával kapcsolatban.

Budapest Park (Pálffy András alapító, vezérigazgató)

„Az 500 fős korlát nekünk azt jelentette, hogy a kapacitásunk kevesebb mint 4%-át tudtuk kihasználni. A 2019-es közel 600 ezer látogató helyett 2020-ban összesen alig több mint 70 ezer koncert, afterbuli vagy az ingyenes ParkKert vendégünk volt, a jegyárbevételünk a 2019-esnek kevesebb mint 5%-a volt. A Park - méretéből adódóan - infrastrukturálisan nem ilyen nézőszámra van kalibrálva. Viszont azt mindenképp pozitívumként éljük meg, hogy az élő zenére szomjazó közönségünknek egy kis kikapcsolódást, a zenekaroknak pedig fellépési lehetőséget tudtunk biztosítani, főleg ilyen gondterhelt időkben. Ráadásul több olyan előadó is fellépett nálunk, akit már hosszú évek óta nem lehetett elcsípni kis klubkoncerteken, ez pedig még különlegesebbé varázsolta mindannyiunk számára az élményt.

Az idei holtszezon abban mindenképp különbözik az eddigiektől, hogy az elhalasztott koncerteknek köszönhetően már októberben 85%-ban készen volt az idei programterv – erre még nem volt példa. Mivel korábban elképzelhetetlen volt, hogy ilyen kislétszámú koncertek valósulhassanak meg nálunk, a tavalyi év ilyen szempontból is sok tanulsággal járt, és ezen a téren is több tapasztalattal, illetve forgatókönyvvel vágunk neki a jubileumi 10. szezonunknak.

A járványhelyzet kialakulása óta minden erőnkkel azon voltunk, hogy stábunk létszámán ne kelljen változtatni. Tavaly tavasszal az óraszámokat minimálisan csökkentettük, és bíztunk abban, hogy 2020. augusztus 15-e után a nagykoncertjeinket pótolni tudjuk, ez azonban nem valósulhatott meg. Tekintve, hogy a legjobb esetben is áprilisban tudunk visszaállni a normális működésünkre, sajnos további intézkedésekre volt szükség. Állandó munkavállalóinkkal egyesével egyeztetve kerestük meg a legjobb megoldást, de átmenetileg további óraszámcsökkentések, esetenként fizetés nélküli szabadságolások történtek. Ezt részben az is magyarázza, hogy míg normális esetben az októbertől kezdődő időszakban a következő szezon előkészítése zajlik, most – ahogy említettük is – a szezon programja már októberben 85%-osan készen állt.

A Punnany Massif egyik 500 fős klubkoncertje augusztusban – fotó: Rosta Márk / Budapest Park Facebook

Szeretnénk hangsúlyozni, hogy ezekre az intézkedésekre a hosszútávú fenntarthatóság miatt van szükség. A Park teljes stábja egy nagyon összetartó csapat, akiknek lelkesedése és szaktudása elengedhetetlen ahhoz, hogy a megszokott színvonalon nyithassunk ki, ezért keressük mindenkivel egyedileg azt a megoldást, amivel ezek a nehéz idők mindannyiunk számára átvészelhetőek.

A mi csapatunkra jellemző az örök optimizmus, de ha a realitás talaján maradunk, a mostani esetszámok mellett sajnos egyre valószerűtlenebb, hogy teljes kapacitásunkat kihasználva nyissunk ki áprilisban. Ahogy említettük, éppen ezért több forgatókönyvvel készülünk. Rengeteg számítást végeztünk az elmúlt időszakban, és arra jutottunk, hogy a kapacitásunk 30%-os kihasználtságánál – a lehető legalacsonyabb működési költségek mellett – jön el az a pont, ahol már nem termelünk további veszteségeket.

Bízunk abban, hogy ez mielőbb megvalósulhat, hatalmas segítség lenne. Az viszont, hogy mikorra térhet vissza a forgalom a 2019-es szintre, sajnos rengeteg, rajtunk kívülálló tényező függvénye. A programunk nagy részét tavalyról halasztottuk idénre, a korábban megvásárolt jegyek az új dátumra érvényesek. Ez azt is jelenti, hogy a koncertekre idén kevesebb jegyet tudunk értékesíteni, tehát ez a forgalmunkra biztosan kihat.

Kérdéses a kapacitás korlátozása mellett az is, hogy a közönség mennyire mer majd tömegrendezvényekre járni, illetve mennyire élte fel tartalékait, mennyire tud az elkövetkező időszakban szórakozásra, koncertekre költeni. De mi nagyon bízunk benne, hogy amennyiben a vírushelyzet engedi, szívesen jönnek majd hozzánk a vendégeink bulizni! Úgy gondoljuk, hogy a látogatószám akár már idén is visszaállhat a 2019-es szintre, hiszen rengetegen várják, hogy újra teljes életet élhessenek.”

Barba Negra (Szűcs Mihály)

„Az elmúlt 3 hónap tervezéssel telt. Készülünk a 2021-es nyárra, és persze folyamatosan a nemzetközi szereplőkkel melózunk az új dátumok áthelyezésén. A nyitás időpontjával kapcsolatban a saját véleményünket írhatjuk le, hiszen nem vagyunk orvosok.

Április közepén bízunk a szabadtér bizonyos szabályok melletti nyitásában. A zárt térre várni kell még, és csak reménykedünk, hogy szeptember végén, szabályozások mellett az is nyithat. Ne felejtsük el, kevés tapasztalat van a világban a vakcinákkal kapcsolatban: nem tudni, meddig tart a védettség, egy téli szezonnál mennyire stabil védettséget biztosítanak.

A Barba Negra anyagi helyzete stabil. A közel 12 hónapból 2.5 hónapot voltunk nyitva és közben építkeztünk is, így természetesen nem mondható, hogy jól esett ez az időszak, de senkit nem küldtünk el a központi csapatból. Nekünk az a célunk, hogy nyitásra ugyanazok a kollégáink legyenek velünk, akikkel eddig is dolgoztunk. Biztos, hogy ez így is lesz. Nem gondolkozunk abban a forgatókönyvben, ahol "komoly baj" lehet. Optimisták vagyunk és bízunk abban, hogy a vírus nem győzhet. Nem lehet úgy jelen, hogy a korlátozások sokáig az életünk részei legyenek.

Ami a jövőt illeti: fontos, hogy a nemzetközi szereplők a kockázatukat mérsékelve tudjanak tervezni. A logisztikai cégek zökkenőmentesen talpra álljanak és az egészségügyi helyzet stabil legyen: folyamatos legyen a vakcina-ellátás. Ez a helyzet a 2022-es nyár elejére realizálódhat. Akkor a szabadtér reményeink szerint már korlátozások nélkül mehet.”

Pécs, Nappali Bár (Szép Tamás)

„A megnövekedett belföldi turizmusnak és a megszokottnál jóval élénkebb nyári pécsi életnek köszönhetően nagyon szép nyarat zártunk,

sikerült egy kis tartalékot felhalmozni. Kicsit felkészültebben szaladtunk neki a második hullámnak, de azt nem gondoltuk, hogy ilyen sokáig zárva kell majd lennünk. A Nappalit novemberben teljesen bezártuk, csak a minimális karbantartásokat, javításokat végeztük el időközben, és készülünk a mielőbbi nyitásra. Ezalatt finomhangolásokat végzünk a kínálaton, szervezzük a tavaszi/őszi programjainkat, koncertjeinket.

Anyagi helyzetünk az idő előrehaladtával egyre rosszabb, fix kiadásaink vannak, bevételünk pedig jelenleg nulla. Cégünk üzemelteti a szomszédos Reggeli Éttermet, ahol kiszállításra és elvitelre nyitva vagyunk, de ez a bevétel sajnos nagyon eltörpül a kiadásokhoz képest. A szerződéses munkatársainkat megtartottuk, a diák és alkalmi munkavállalóink pedig arra várnak, hogy kinyissunk, és újra be tudjuk őket osztani munkára.

Kubalibre koncert a Nappaliban 2019-ben – forrás: Facebook

Bízunk benne, hogy talán márciusban a teraszok nyitását engedélyezni fogják, és áprilisra remélhető egy részleges belső nyitás. Az, hogy mikor áll vissza teljesen a régi rend, és mikortól szervezhetünk koncerteket, rendezvényeket azt nehéz lenne megmondani, de május-júniusnál előbb semmiképp.

Anyagilag már most komoly bajban vagyunk, tetemes veszteséget halmoztunk fel az elmúlt hónapokban. Ha március-áprilisban nem nyithatunk, akkor aggasztóvá válik a helyzet. Nyugat-európai példákhoz képest az állami segítség nálunk elenyésző, így komoly károkat fogunk mi is és az egész szektor elszenvedni. Nagyon reméljük, hogy ősszel már teljes lendülettel tudunk majd működni, de egészében véve talán a 2022-es év lesz hasonlítható 2019-hez.”

Székesfehérvár, Fezen Klub / Petőfi Kultúrtanszék (Kovács Antal)

„Nem az elmúlt 3 hónap volt a drámai, hanem a tavaly március óta tartó, majdnem permanens állapot. Volt egy drámai tavaszunk, sok lelki mélyponttal. Nem is az volt a legnagyobb baj, hogy egy 80%-ban már elővételes teltházas szezont kellett törölnünk, hanem a teljes bizonytalanság és az, hogy hogyan tartsuk fenn magunkat, a kollégáinkat. Az elmúlt 3 hónapunk már eléggé aktív, fejlesztjük a klubokat, tervezzük a fesztivált.

Kiborító, hogy leszervezel egy szezont, elengeded, megint leszervezel egy újabbat, megint elengeded. Ez azért ad elég feladatot, csak kevés a siker... Az 500 fős lehetőség arra mindenképpen jó volt, hogy az alap működési költségeink egy részét fedezte, de sajnos nekünk ez a limit nagyjából a napi üzemelés költségeihez elegendő, veszteségeket kompenzálni ebből nem lehet.

hiperkarma a Petőfi Kultúrtanszéken 2017-ben – forrás: Facebook

Nagy szerencsénkre mindkét klubunk nyert pályázati forrásokat, így vissza tudtuk venni a technikus kollégákat. Sajnos őket novemberben el kellett engednünk, de addig tudtuk tartani őket önerőből, legalább készenléti díjon. A pályázatokkal van egy kis fény az alagút végén. Én szívből remélem, hogy húsvétkor már üzemelhetünk, legalább korlátozásokkal. Most, hogy én is a 10 millió virológus közé tartozom, úgy kalkulálok, hogy április elején lesz lazítás és, ha nem romlanak a számok, akkor talán pünkösd környékén egy újabb. Tippelni sem tudom, hogy mikor üzemelhetünk majd teljes kapacitással.

Ha március végéig nem jön egzakt infó a nyárról, akkor bizonytalanná válik a Fezen fesztivál megszervezhetősége. A klubok szerintem őszig elvegetálnak. Ha akkor sem lesz rendes üzemelési lehetőség, akkor át kell gondolnunk a hogyan továbbot.

Ahogy figyelem a nemzetközi folyamatokat, külföldi zenekarok turnéit és halasztásait, és párhuzamba teszem a hazai intézkedésekkel, szerintem 2022 tavasza a legkorábbi időpont, amikor helyreállhat a járvány előtti állapot. Ha ennél hamarabb bekövetkezik, akkor vagy mindenki oltatja magát, lesz is hozzá oltóanyag, vagy isteni csoda és megszűnik magától a járvány.”

Debrecen, Nagyerdei Víztorony / Lovarda / HALL (Süli András)

„A nyári 'csökkentett mód' folyamán elsősorban a nagy szabadtéri kapacitással rendelkező Nagyerdei Víztoronyban támadt fel az élet, itt kifejezetten jó volt a forgalom és az érintett időszak alatt meg tudtunk valósítani 20-25 koncertet is. Természetesen az egész évet ez nem tudta egyenesbe hozni, de mindenképp fontos volt számunkra, lelkileg és mentálisan is.

Szerencsére a cégnek viszonylag kiterjedt tevékenységi köre van, olyan projektjeink is futnak, amelyeket nem érintenek a lezárások. Ezen kívül konkrétan a járványhelyzethez is kapcsolódva számos pályázatot írtunk vagy éppen már korábban elnyert pályázatok adminisztrációjával foglalkoztunk. És természetesen terveket készítünk a 2021-es évre, méghozzá többfélét, hiszen folyamatosan alkalmazkodnunk kell majd a körülményekhez.

A Debreceni Campus Nonprofit Kft-vel több klubot is működtetünk (Nagyerdei Víztorony, Lovarda, HALL), szerencsére az ezek üzemeltetésében részt vevő kollégáktól egyáltalán nem kellett megválnunk. Természetesen a klubok veszteséget termelnek ebben az időszakban, hiszen valamennyi működési költség így, zárva tartás mellett is felmerül, de a lehetőségekhez mérten sikerült optimalizálnunk a helyzetet.

A 2020-as év megtanított bennünket arra, hogy sem a jóslásoknak, sem az éterben keringő híreszteléseknek nincs túl sok értelmük. Mi elsősorban a nyárra készülünk, de természetesen folyamatosan figyelemmel kísérjük a járványhelyzetet, az intézkedéseket és eleve többféle forgatókönyvvel készülünk.

Az a jelen helyzetben nem igazán tudom megmondani, mi az a pont, ami után már komoly bajban leszünk, ha maradnak a korlátozások.

Nem szabad elfelejtkezni róla, hogy a "korábbi élet" visszanyerése nem csak annak a függvénye, hogy mikor szorul vissza maga a járvány érdemben, nagyon keveset tudunk arról, hogy mennyiben változtatta meg az emberek preferenciáit, mennyiben alakított ki esetleg a nagyobb tömeget vonzó rendezvényektől egyfajta félelmet és – nem utolsósorban – hogyan hatott az emberek anyagi helyzetére a pandémiás időszak. Éppen ezért nem tudjuk a választ, de én személy szerint valószínűsítem, hogy ez nem 2021-ben fog bekövetkezni.

A Campus Fesztiválra ettől függetlenül idén is készülünk, az időpont nyilvános és a jegyek is elérhetőek, a zenei és kulturális program szervezése pedig éppen folyamatban van. Bizakodunk.”

Hasonló témájú cikkünk 2020 májusából:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
175 éve halt meg Mary Shelley, aki 18 évesen megírta a világ legfontosabb technofóbiás rémálmát, a Frankensteint
Mary Shelley 1816-ban, egy svájci villában írta meg a Frankenstein alapötletét. Az írónő halálának 175. évfordulóján Guillermo del Toro adaptációja uralja a díjszezont.


1851. február 1-jén pontosan 175 éve, hogy elhunyt Mary Wollstonecraft Shelley, de az általa 18 évesen papírra vetett rémálom ma elevenebb, mint valaha. Könyvéről generációk gondolták, hogy férfi találta ki, miközben az igazság az, hogy a Frankenstein egy érzékeny, bátor, nagyon fiatal lány fejéből pattant ki – egy svájci villa padlásán, egy esős nyáron, társasági játéknak indulva.

Míg a világ Guillermo del Toro friss Frankenstein-adaptációját ünnepli, amely a velencei filmfesztiválon 13 perces álló ovációt kapott és Jacob Elordit a csúcsra repítette, kevesen tudják, hogy

a kultikus szörnyeteg születése nem irodalmi csendélet, hanem egy valóságos, filmszerű nyitójelenet volt.

Egy jelenet, amely 210 évvel ezelőtt játszódott: vihar, kényszerű bezártság, a korszak legmenőbb és legbotrányosabb arcai, egy ártatlannak induló játék, és a végén két, máig uralkodó műfaj, a modern sci-fi horror és a vámpírmítosz startpisztolya dördül el.

Mary Shelley 1797-ben született Londonban. Anyja, Mary Wollstonecraft az egyik első komoly feminista gondolkodó volt (A nők jogainak védelme, 1792), de 11 nappal Mary születése után meghalt gyermekágyi lázban. Apja, William Godwin radikális filozófus és író volt. Mary így már kicsi korától intellektuális közegben élt, ahol gondolkodni, írni, vitázni lehetett – de a társadalom ezt nőként még mindig gyanúsnak találta.

Amikor Mary 16 évesen megszökött a már házas Shelley költővel (igen, botrány), a társadalom egy része végképp leírta őt.

Mégis: két év múlva már ott volt a kezében az első Frankenstein-vázlat. 1818-ban jelent meg a könyv – anonim módon. Nem véletlenül: női névvel senki nem vette volna komolyan.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Frankenstein Film (@frankensteingdt) által megosztott bejegyzés

Minden egy természeti katasztrófával kezdődött. 1816-ot a „nyár nélküli évként” jegyzi a történelem, miután az előző évi indonéziai Tambora vulkán kitörése hamuval és aeroszolokkal terítette be a Föld légkörét, drámai lehűlést okozva. Európában a nyár szokatlanul hideg, esős és viharos volt, Svájcban, a Genfi-tó partján hetekig szinte megállás nélkül zuhogott az eső. Ez a könyörtelen időjárás zárta össze a Villa Diodati falai közé a korszak egyik legfényesebb, legtehetségesebb és leginkább megvetett társaságát.

A központban a szupersztár költő, Lord Byron állt, körülötte a 18 éves Mary Wollstonecraft Godwin, későbbi férje, a szintén költő Percy Bysshe Shelley, Mary mostohatestvére, Claire Clairmont, valamint Byron személyes orvosa és útitársa, John William Polidori.

A napokig tartó bezártságban a társaság német kísértettörténetek francia fordításait, a Fantasmagorianát olvasta, amikor Byron egy este kihívást intézett hozzájuk. Mary Shelley a regény 1831-es kiadásának előszavában, amely a történet elsődleges forrása, így emlékezett vissza:

„»Mindegyikünk írjon egy kísértettörténetet« – javasolta Lord Byron.”

Mary napokig képtelen volt kitalálni bármit is, mígnem egy késő éjszakai beszélgetés után, amely az „élet elvének” természetéről és a kor tudományos szenzációjáról, a galvanizmusról folyt, egyfajta éber álomba merült.

„Villámként csapott belém a gondolat… Megvan! Ami engem megrémített, másokat is meg fog.”

A szemei előtt megjelent a „tiltott tudományok sápadt diákja”, amint térdel a maga alkotta, kiterített lény mellett, amely egy erőteljes gépezet hatására megmozdul, és „kínlódva, fél-élet jeleit” mutatja.

Polidori naplója megerősíti a verseny tényét: 1816. június 17-én azt jegyezte fel, hogy „a kísértettörténetek írását mindenki elkezdte, kivéve engem.” Azon az estén azonban nemcsak a Frankenstein, hanem egy másik modern szörnyeteg is megszületett. Byron egy töredéket írt egy arisztokrata vámpírról, de hamar elvesztette az érdeklődését. Az ötletet Polidori vitte tovább, és ebből a vázlatból alkotta meg 1819-ben A vámpír című novelláját, amelynek főhőse, Lord Ruthven lett

a modern, szalonképes, csábító vérszívó archetípusa, Drakula gróf közvetlen elődje.

Polidori később egy nyílt levélben volt kénytelen tisztázni a szerzőséget: „noha az alapötlet kétségkívül Byroné, a kidolgozás az enyém.”

Mary fantáziáját a tudomány is táplálta. A társaság hevesen vitázott arról, lehetséges-e holt anyagot újraéleszteni, a korban pedig szenzációnak számítottak Luigi Galvani és Giovanni Aldini kísérletei, akik nyilvános bemutatókon elektromos árammal rángattak meg frissen kivégzett bűnözők holttesteit.

A regényben Victor Frankenstein egy fiatal, megszállott tudós, aki életet teremt – de aztán megijed tőle, és magára hagyja. A teremtmény nem gonosz, csak elhagyott, egyedül van, és választ vár arra: miért hozták létre, ha nem kell senkinek.

Ez a kérdés ma is kísért: mikor nyúlunk bele életbe, génbe, gépbe úgy, hogy nem tudjuk, mit vállalunk vele?

Mary Shelley kérdése megelőzi korát, és minden korszak megtalálja benne a saját félelmeit:

a nácizmus eugenetikáját,

az atombomba hatalmát,

a robotok és mesterséges intelligenciák felelősségét,

a génmódosított gyerekek bioetikai dilemmáit.

A regény végül 1818. január 1-jén jelent meg Londonban, mindössze 500 példányban, a szerző nevének feltüntetése nélkül.

Bár a fogadtatás vegyes volt, a kor egyik legbefolyásosabb kritikusa, Sir Walter Scott „eredeti zsenialitásról” írt.

A történet ma ismét világsikert aratott. Guillermo del Toro 120 millió dolláros (kb. 38,6 milliárd forintos) költségvetésből készült filmje a velencei bemutató után a díjszezon egyik favoritjává vált.

„Ez az a film, amire 30 éve készülök” – mondta a rendező.

A teremtményt Jacob Elordi játssza, Victor Frankensteint pedig Oscar Isaac – már ez elég lenne, hogy megnézzük, de a film stílusa, mélysége, és a Shelley-szöveghez való visszatérése miatt is érdemes. Jacob Elordi olyan hús-vér szörnyet hoz, akitől nem félünk, inkább sajnáljuk. Mary Shelley regénye tehát újra él. Mert minden korszakban visszatér az a pillanat, amikor valami újat teremtünk – és csak később jövünk rá, hogy mit is csináltunk.

A főszereplő, Oscar Isaac arra kérte a nézőket, hogy a Netflix-premier ellenére próbálják meg nagyvásznon átélni a történetet: „Jó lenne közösségi élményként átélni… ideális lenne moziban megnézni.” A Teremtményt alakító Jacob Elordi, akit a kritikusok sorra díjaznak, egy díjátadón csak ennyit tudott mondani: „A pokolba. Erre tényleg nem számítottam”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
„ICE, takarodj!” – Bad Bunny történelmet írt a Grammy-gálán, majd elküldte a francba a bevándorlási hivatalt
A 68. Grammy-díjátadón Bad Bunny lett az első, aki spanyol nyelvű lemezzel nyerte el az év albuma díjat. Az estét azonban a bevándorlási hivatal elleni éles kritikák határozták meg, több sztár is felszólalt, köztük Billie Eilish, és az év felfedezettje, Olivia Dean.


Nemcsak a zenéről, hanem a politikáról is szólt a február 1-jei Grammy-díjátadó, ahol Bad Bunny történelmet írt, miközben több sztár is éles politikai üzenetet fogalmazott meg a színpadon.

Az est legfontosabb díjait, vagyis a „Nagy Négyest” Bad Bunny (Az év albuma), Kendrick Lamar és SZA (Az év felvétele), Billie Eilish (Az év dala) és Olivia Dean (Az év felfedezettje) vihette haza.

Bad Bunny Debí Tirar Más Fotos című lemeze lett az első, túlnyomórészt spanyol nyelvű album, amely elnyerte a fődíjat.

A díjak átvételekor azonban a beszédek gyakran politikai üzeneteket hordoztak, amelyek elsősorban az amerikai bevándorlási és vámügyi ügynökség ellen irányultak.

„Mielőtt megköszönném Istennek, azt mondom: ICE, kifelé! Nem vagyunk vadak, nem vagyunk állatok, nem vagyunk idegenek – emberek vagyunk, és amerikaiak vagyunk”

– mondta Bad Bunny egyik köszönőbeszédében. Hozzá csatlakozott Billie Eilish is, aki az év dala díjának átvételekor fogalmazott meg kemény kritikát.

„Senki sem illegális egy ellopott földön… A francba az ICE-szel”

– mondta.

Az év felfedezettje, Olivia Dean szintén a bevándorlók mellett állt ki.

„Bevándorló unokájaként állok itt... a bátorság terméke vagyok”

– jelentette ki.

A politikai állásfoglalások mellett a díjátadó zenetörténeti mérföldköveket is hozott. Először nyert k-pop dal a Grammyn: a KPop Demon Hunters Golden című szerzeménye kapta a vizuális médiához írt legjobb dal díját. Steven Spielberg pedig elérte az EGOT-státuszt, miután a Music by John Williams című filmjéért megkapta a legjobb zenei filmnek járó elismerést. „Ez az elismerés igazolja azt, amit ötven éve tudok: John Williams hatása felmérhetetlen, művészete páratlan” – nyilatkozta. Kendrick Lamar eközben a Grammyk történetének legtöbbet díjazott rap előadójává vált.

A további kategóriákban Lady Gaga Mayhem című albuma lett a legjobb pop vokális album, a rock mezőnyében pedig a Turnstile (legjobb rockalbum), a Nine Inch Nails (legjobb rockdal) és Yungblud (legjobb rockelőadás) diadalmaskodott. A country zene területén új kategóriákat vezettek be, a kortárs country album díját Jelly Roll vihette haza, aki rendkívül érzelmes beszédben köszönte meg feleségének a támogatást. „Megöltem volna magam, ha te és Jézus nem vagytok” – mondta a színpadról.

via BBC


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A fogalmatlan Bridgerton fiú esete Hamupipőkével - megnéztük a Bridgerton család 4. évadának első részeit
Lilaakác, fánktornyok, színkavalkád, ármánykodás, szerelem és főszerepben egy bamba férfi, aki keresi az ő Hamupipőkéjét. Ilyen volt a Bridgerton család negyedik évadának első etapja.


2020 óta követhetik a Netflix nézői a Bridgerton család tagjainak történeteit, amelyek Julia Quinn írónő azonos című regényfolyamának főszereplői. A nyolc évad a család nyolc gyermekének szentel egy-egy felvonást. A sorozat egybefüggő, aki még nem találkozott vele, feltétlenül az első évadtól nézze. (Némi spoiler olvasható az írásban.)

Amikor 2024 tavaszán a Netflix leadta a Bridgerton család harmadik évadát, rajongók milliói kaptak a szívükhöz, atyaég, egészen 2026-ig kell várni az újabb évadig? Vágnánk már a centit, de ekkora mérőszalag nincs is!

Aztán eljött 2026, amikor végre nézhető a sorozat negyedik évada - annak is a fele. A Netflix nem tanul a rajongók panaszáradatából, ez az évad is két részletben érkezik. Az első négy epizód január 29-én került fel a streamingre, míg a többi február 26-tól látható. Ekkora mérőszalag pedig már létezik, úgyhogy lehet nyiszálni!

Minden évad előtt őrült találgatások folynak, a nyolc gyermekes Bridgerton család melyik tagja kerül a következő évadban rivaldafénybe. Talán az a Francesca, aki legutóbb férjhez ment? Julia Quinn eredeti könyvsorozatában pont Francesca alakja és története a leginkább megkapó és megható, sokan várták, hogy ő lesz fókuszban a 2026-os epizódokban.

Abban viszont nagy az egyetértés, hogy Francesca és férje között a sorozatban körülbelül annyi a kémia, mintha két plüssmackó ülne egy-egy fotelben. Nulla.

Eloise neve is előkerült, mint a negyedik évad főszereplője. A különc lány, aki nem kapkod férjet találni és sokkal inkább bújik könyvei mögé, sokak kedvence.

A negyedik évad befutója viszont Benedict Bridgerton lett, a család második fiúgyermeke.

Nagyvilági fazon, habzsolja az életet, buja estéken, orgiákon, alkoholmámorban úszó közegben érzi jól magát, és esze ágában sincs megnősülni. Ám édesanyja folyamatosan dünnyög a fülébe, és sóhajtozik, nem lesz ennek jó vége. Így esik, hogy Benedict úrfi végül megjelenik egy maszkabálon, ahol megakad a szeme egy igéző szépségű, ezüstruhás leányzón, akinek csodálatos a mosolya, kecses a járása, bár táncolni nem tud. És, aki akkor, amikor éjfélt üt az óra, hirtelen elszalad, a döbbent uraság kezében hagyva kesztyűjét.

Ismerős a történet? Persze, hogy az. Tökéletes Hamupipőke történet cipellő helyett kesztyűvel.

Sophie Baek, a nemesi születésű, ám gonosz mostohája által cselédsorba űzött (ugye, hogy Hamupipőke?) ifjú hölgy és a bosszantóan vaksi, bamba és teljesen fogalmatlan Bridgerton fiú később újra találkozik, ám szerelmük kibogozására még várni kell.

A Grimm testvérek mesebeli hercege hasonlóan béna volt: meg tudja vajon magyarázni bárki is, miért bajlódott a herceg egy fél pár cipővel, amikor csak a hölgy arcát kellett volna megnéznie, akivel egész este táncolt?

Nos, Sophie Baek legalább álarcot visel, ráadásul Benedict Bridgerton egyértelműen képtelen meglátni a cselédlányban az ezüstruhás kisasszonyt, így talán a történet jobban hihető a Netflix sorozatában.

Ez az első négy epizód egyébként egyértelműen rászegezi a fókuszt magára a családra, a többi mellékszereplő kevesebb hangsúlyt kap. Lady Danbury például a királynőt unja, a királynő pedig leginkább mindent. Lady Whistledown, azaz Penelope görcsösen igyekszik pletykatémákat találni, míg teljesen zsákutca azt a sztori is, amelyben a királynő új udvarhölgyét keresik. Már senki nem is emlékszik, kik voltak Mondrichék, értelmetlen a házaspárt a negyedik évadban is mellékszálakkal szerepeltetni.

Maga a Bridgerton család viszont, miután már szinte minden gyermek nagykorúvá cseperedett, szerencsére bőven elég izgalmat tud nyújtani.

Lady Violet és Lord Marcus szerelme meghatóan szép, a család legfiatalabb gyermeke, Hyacinth nem fér a bőrébe, annyira szeretne végre már felnőni. És Eloise... Nos, ő még mindig ugyanaz az Eloise, akinek vág az esze, mint a beretva és fütyül a társadalmi konvenciókra.

Meg kell említeni azt is, hogy a Shonda Rhimes producerhez oly jellemző woke-irányzatok ismét nagyon erősen képviseltetik magukat a negyedik évadban is. Julia Quinnek, a Bridgerton-könyvek szerzőjének teljes támogatásával egy laza nemváltás is megtörténik, miután a regénybeli Michael a sorozatban már Michaela lesz. És a negyedik évad főhőse, Benedict úr sem különösebben válogatós az első epizódban, amikor eltakarja őt a vastag dohányfüst.

Hogy mi a titka a Bridgerton családnak?

Sokan igyekeznek megfejteni ezt, pedig a válasz roppant egyszerű. Színes, szagos, romantikus álomvilág ez, békaszínű uszályos ruhákkal, lilaakáccal, méteres macaron- és fánktornyokkal, piruló orcával, estélyekkel, bálokkal, egyszerre mozduló párok keringőivel és sok-sok titokkal, pletykával és szerelemmel. Egy mese, ahová jó elbújni a hétköznapok elől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Justin Timberlake 45 lett, de most inkább annak örül, hogy ezt az elmúlt két évet valahogy túlélte
A turné lement, a bíróság is megvolt, a pletykák is pörögnek: Timberlake születésnapjára minden összejött.


Ma tölti be 45. életévét Justin Timberlake, de az ünneplés helyett a popzene egyik legnagyobb sztárja inkább annak örülhet, hogy megúszta az elmúlt egy-két év eseményeit: egy titkolt, súlyos betegséggel tolt végig egy világkörüli turnét, miközben a törvénnyel is meggyűlt a baja. A házasságáról szóló pletykákról nem is beszélve.

A bíróság előtt végül felelősséget vállalt tettéért, és egy erős üzenettel zárta le azt az ügyet.

„Még ha csak egy italt ittál is, ne ülj a volán mögé. Annyi más lehetőség van” – mondta a bíróságon, miután elismerte bűnösségét. A rajongókat leginkább a tavaly júliusi bejelentése kavarta fel, amikor egy Instagram-posztban vallott arról, hogy Lyme-kórral diagnosztizálták, ami a két éven át tartó Forget Tomorrow World Tour alatt végig megnehezítette az életét.

A betegség tünetei, köztük a komoly idegi fájdalom, a kimerültség és az általános rosszullét, komolyan rányomták a bélyegét a teljesítményére is, amiért akkoriban kapott is kritikákat. „Ha átélted ezt a betegséget vagy ismersz valakit, aki igen, [akkor] tudod: mentálisan és fizikailag is könyörtelenül megterhelő tud lenni” – írta bejegyzésében. A nehézségek ellenére a turnét végigcsinálta.

„Úgy döntöttem, [hogy] a fellépések öröme sokkal többet ér, mint a testem pillanatnyi stressze. Örülök, hogy folytattam”

– tette hozzá. A turné végül több mint száz fellépéssel, 1,25 millió eladott jeggyel és nagyjából 67,7 milliárd forintnak megfelelő bevétellel zárult.

Egy jogi ügy is beárnyékolta a tavalyi évét. 2024 júniusában a New York-i Hamptonsban állították meg a rendőrök ittas vezetés gyanújával. A szeptemberi bírósági tárgyaláson végül egy enyhébb vádpontban, a csökkent képességű vezetésben vallotta magát bűnösnek.

A vádalku részeként körülbelül 250 ezer forintnak megfelelő bírságot és illetéket kellett fizetnie, emellett 90 napra bevonták a jogosítványát

New York államban, és 25 óra közösségi munkára ítélték. Magyarországon ennél jóval szigorúbb büntetéseket rónak ki ennél lényegesen enyhébb ittas vezetésű ügyekre is.

Zenei fronton az új album, az Everything I Thought It Was a Billboard 200-as listáján a negyedik helyen nyitott. A visszatérést egy különös popkulturális esemény is kísérte: amikor megjelent a Selfish című dala, Britney Spears rajongói egy akció keretében elkezdték vásárolni és streamelni Spears 2011-es, azonos című dalát, ami ennek hatására az iTunes-lista élére ugrott. A zenei visszatérés egyik csúcspontja volt, amikor 2024 márciusában Los Angelesben újra együtt állt színpadra a legendás fiúcsapat, az ’NSYNC.

A közös fellépésen előadták a Paradise című új dalt, de felcsendültek a régi klasszikusok is, mint a Bye Bye Bye.

A nehéz időszakban felesége, Jessica Biel végig mellette állt. Egy januári díjátadón a vörös szőnyegen áradozott férjéről. „Én vagyok az első számú rajongója… Egyszerűen nincs még egy olyan ember, mint ő, aki úgy tud fellépni és énekelni, ahogy ő. Nem érdekel, ha őrültnek néznek – két és fél órán keresztül végigtáncolom a koncertjét… Imádom őt.” Szép ez a nyilatkozat, de nem szabad elfelejtenünk, hogy immár 13 év házassággal a hátuk mögött az év végén nagyon felerősödtek a különköltözésről szóló pletykák, mondván: Jessica komoly terveket valósít meg a karrierjében, és nehezen viseli, hogy Justin csak a régi sikereken kesereg, a múltban ragadt.

A színpadi sikerek mellett Timberlake üzletemberként is aktív. 2022-ben egy nagyjából 33 milliárd forintnak megfelelő összegért eladta dalszerzői katalógusát egy befektetési alapnak. Emellett társtulajdonosa a Nashville-ben működő Twelve Thirty Club nevű, több szintes étteremnek és zenei klubnak, amelynek terjeszkedését is tervezik: Austinban egy közel 10 milliárd forintos beruházással nyitnak új egységet.


Link másolása
KÖVESS MINKET: