News here
hirdetés

PROGRAMOK
A Rovatból
hirdetés

Portugália beköltözik a Bartók Béla útra

Május 6-tól 8-ig közel 40 helyszínen rendeznek kulturális és gasztroprogramokat az Eleven Tavasz keretében.

Link másolása

hirdetés

Immár harmadjára rendezik meg az Eleven Tavasz névre keresztelt programsorozatot, aminek keretében a Bartóük Béla út (vagy ahogy a szervezők nevezik, Boulevard) három napra színes forgataggá változik. Szinte az összes kávézó, üzlet, galéria és egyéb közösségi tér részt vesz az akcióban a Gellért tértől a Feneketlen tóig, péntektől vasárnapig 60-nál is több programmal készülnek.

A célkeresztben ezúttal Portugália áll: a hétvége során mindenki megismerkedhet az ország művészetével és gasztronómiájával. A finomabbnál finomabb ételek és italok mellett tehát a zene, a festészet, a film és az irodalom is komoly teret kap.

bbb1

bbb3

hirdetés

Térkép a helyszínekről (nagyobb méretért kattints)

Kóstolhatsz salátákat, sajtokat, szardíniából készült falatkákat, tőkehallal ízesített ételeket, különleges süteményeket, autentikus kávét, portói bort és még számtalan újragondolt portugál specialitást. A Café Gottier-ben előadást is hallgathatsz az ország gasztronómiájáról, természetesen kóstolóval egybekötve.

Bevezető programként pedig virágba borul az út és környéke. A ”Fogadj örökökbe egy kiskertet” kreatív alkotói pályázat keretén belül ugyanis diákcsapatok készíthetnek miniatűr kerteket, amelyeknek a galériák mellett kulturális terek adnak majd otthont. A pályázat fő célja, hogy kreatív és játékos módon hozza közelebb a fiatalokhoz a Bartók Béla Boulevard szellemiségét.

bbb4

bbb2

Azok, akik kreatív programot keresnek, a hétvége alatt számos workshopon vehetnek részt és készíthetnek otthonra is ötletes dekortárgyakat. Kávékapszulákból ékszereket, parafadugókból pedig használati tárgyakat is kreálhatnak a műhelyekben.

„Három kedvenc programomra hívnám fel a figyelmet, az egyik a Tranzitban péntek este nyíló Azul e branco fotókiállítás Rajnai Károly munkáiból. Jó szívvel ajánlom Az én nagyapám című kiállítást is, amely a Gross Arnold Galériában tekinthető meg egész hétvégén. Izgalmasnak ígérkezik még a parafadugókból készített tárgyak workshopja is, amelyre a gyerekeket a Pagonyban, a felnőtteket a Bor és Kézműves, Üzlet-Műhely-Galériában várjuk” – mondta el Faur Zsófi, főszervező a csütörtöki sajtótájékoztatón.

A teljes felhozatalt az esemény hivatalos honlapján tudod böngészni.

Ha ismerőseidnek is ajánlanád a rendezvényt, kattints a megosztásra!


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
PROGRAMOK
A Rovatból
hirdetés
Saját alkotásaival és bulival búcsúztatják az év elején médiasztárrá vált BKV-s buszsofőrt
Gergely Róbert anno rögtönzött bulival ünnepelt a buszon, most hivatalos eseményen is elbúcsúztatja 31 BKV-s évét a Dürer Kertben.
Fotó: Gergely Róbert - szmo.hu
2022. szeptember 23.


Link másolása

hirdetés

Az év elején egy riportban mi is beszámoltunk Gergely Róbertről a vidám, zeneőrült buszsofőrről, aki 31 év szolgálat után barátok és utasok társaságában tortával, pezsgővel és rögtönzött koncerttel fejezte be utolsó műszakját. A szimpatikus sofőrnek még Karácsony Gergely is külön Facebook-posztban köszönte meg munkáját.

Azt eddig is tudni lehetett, hogy a lelkes buszvezető időnként verseket ír, most az is kiderült:

szabadidejében képzőművészeti alkotásokat is gyárt, amelyek dekorációs célból készültek a rendezvényre.

Többek között ezeket is meg lehet tekinteni szeptember 24-én, szombaton, amikor Robi pályafutásának végét egy nagyobb szabású bulival is megünneplik a Dürer Kertben. A művekre később licitálni is lehet, a beérkezett pénzt a nyugdíjas sofőr a Tilos Rádió támogatására ajánlja fel.

A délután kettőtől kezdődő programon ezen kívül közös bográcsozás, zenei fellépők, kvíz és vidám, baráti hangulat várható.

hirdetés

A hivatalos Facebook-eseményt EZEN A LINKEN tudjátok elérni.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
PROGRAMOK
A Rovatból
hirdetés
Rendhagyó színpadtechnikával és látványvilággal készül a 65 éves Ötöslottó Szuperkoncert
Október 1-jén a Puskás Aréna Szoborparkban vadonatúj színpadon koncerteznek a sztárfellépők, akik a megnyújtott előtérnek köszönhetően még közelebb kerülhetnek a közönséghez.

Link másolása

hirdetés

Idén minden eddiginél nagyobb és látványosabb színpadtechnikával érkezik a negyedik alkalommal megrendezett Szuperkoncert, amely 2022-ben az Ötöslottó 65. születésnapját is ünnepli. Október 1-jén a Puskás Aréna Szoborparkban vadonatúj színpadon koncerteznek a sztárfellépők, akik a megnyújtott előtérnek köszönhetően még közelebb kerülhetnek a közönséghez, az extra elemekről pedig a beépített hidraulikus színpadlift és süllyesztő rendszer gondoskodik.

A tökéletes látványt 300 fényvető, köztük számítógép vezérelt, mozgatott világítás hidak, lézershow, több száz rakétából álló pirotechnikai show, valamint szikraeső biztosítja, a több mint 300 négyzetméternyi ledfalnak és a 100 ezer wattos hangtechnikának köszönhetően pedig a hátsó sorokban állók sem maradnak le az igazi koncertélményről.

A Szuperkoncert színpadát 17:30-kor a VALMAR avatja fel. A duóhoz két dal erejéig csatlakozik a hazai popkultúra egyik ikonikus alakja, Szikora Róbert, akivel közös kollaborációjuk idén meghódította a slágerlistákat. 18:30-kor az MTV EMA közönségdíjasa, a Follow The Flow lép színpadra, 20:00-tól pedig Magyarország legnépszerűbb női előadója, Rúzsa Magdi ad exkluzív show-t a Szoborparkban.

A Szuperkoncerten az idén 65 éves Ötöslottó születésnapját is ünnepeljük, ezért erre a különleges estére megváltozik az Ötöslottó játékba küldési ideje is. Az eddig megszokottal ellentétben, kizárólag a Szuperkoncert napján 19:30 helyett már 18:00-tól újra lehet játszani az Ötöslottóval. Így azok a szerencsevadászok, akik szombaton éjfélig legalább 1800 forint értékben töltenek ki és adnak fel Ötöslottót, esélyesek lesznek a születésnapi nyereményjáték fődíjára, egy Volkswagen Arteon Shooting Brake Elegance típusú autóra vagy övék lehet az akár többmilliós különnyeremény.

Fontos azonban hangsúlyozni, hogy aki október 1-jén 18:00 után játssza meg kedvenc számait, az a következő, vagyis a 40. játékhétre adja fel szelvényét, azaz az október 8-i húzáson izgulhatnak.

A Szerencsejáték Zrt. társadalmi felelősségvállalásának fókuszában a fogyatékossággal élők állnak, és a vállalat kiemelten fontosnak tartja, hogy a Szuperkoncert élményét, hangulatát számukra is elérhetővé tegye, ezért a fogyatékossággal élők egy külön, a színpad közvetlen közelében elhelyezett, akadálymentes lelátóról élvezhetik a koncerteket. A helyszínt egy különálló, kizárólag számukra fenntartott beléptetési ponton közelíthetik meg az Ifjúság útja felől.

A korábbiakhoz hasonlóan a látogatók a szórakozás mellett egy jó ügyet támogathatnak, hiszen a nemzeti lottótársaság a helyszínen értékesített termékek után befolyt összeget 100%-ban az Ökumenikus Segélyszervezet részére ajánlja fel. A hozzájárulásból a Kapaszkodó gyermekfejlesztő programon keresztül összesen több mint 3000 nehéz körülmények között élő hátrányos helyzetű gyereknek biztosítanak a többek közt iskolán kívüli korrepetálást vagy éppen fejlesztő foglalkozást.

hirdetés

A nemzeti lottótársaság továbbra is elkötelezett abban, hogy a Szuperkoncert ne csak a fővárosban élők számára legyen elérhető. Az eseményre vonattal, illetve autóbusszal utazók 50%-os menettérti kedvezményben részesülhetnek október 1-jén a MÁV-START Zrt. és a Volánbusz Zrt. járatain. A kedvezmény bármely belföldi állomásról bármely budapesti állomásra és megállóhelyre érvényes.

Minden, a koncerthez kapcsolódó aktuális információról a szuperkoncert.szerencsejatek.hu weboldalán, valamint a nemzeti lottótársaság közösségi oldalain tájékozódhatnak.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
PROGRAMOK
A Rovatból
hirdetés
„Felfoghatatlanul sokat fejlődött az űrtudomány” – Farkas Bertalan hívja a gyerekeket a Kutatók Éjszakájára
260 helyszínen 2500 programmal várják az érdeklődőket péntek éjjel.

Link másolása

hirdetés

Rendhagyó tárlatvezetést tartott az Álmok Álmodói 20 kiállítás űrkutatási csomópontján Farkas Bertalan, hogy az idei Kutatók Éjszakája apropóján felhívja a figyelmet a tudományos munka jelentőségére, az utánpótlás fontosságára.

Az űrhajós szerint ez az évszázad arról szól, hogy megteremtsük a hosszabb holdi tartózkodás feltételeit, és a magyar tudósoknak ebben komoly szerepe lehet.

A tárlat egyik legkülönlegesebb helyszínén, a Dómban az űrt idéző sötétségből látványosan emelkedik ki a „Föld”, melynek belsejében folyamatos animációk-videók futnak – az egyik közülük pont Farkas Bertalan 8 napos űrutazását eleveníti fel. Az űrhajós szerint felfoghatatlanul sokat fejlődött az űrtudomány azóta, hogy „odafönt járt”: a nemzetközi űrállomás tömege az ott-tartózkodásakor, 1980-ban még csak 36 tonna volt, most több mint 400 tonna.

A Kutatók Éjszakájának szervezői Farkas Bertalannal együtt mindenkit arra buzdítanak, hogy a szülők, pedagógusok minél több gyereket hozzanak el, hiszen ők lesznek a jövő innovátorai, ha ma megmutatjuk nekik, milyen nagy hatással lehet egy-egy felfedező a tudomány fejlődésére és a mindennapjainkra.

hirdetés

MI IS AZ A KUTATÓK ÉJSZAKÁJA?

A Kutatók Éjszakája egy Európa-szerte megrendezett ingyenes eseménysorozat a tudomány és a kutatói életpálya népszerűsítésére. Idén is szeptember utolsó hétvégéjén lehet bepillantani a különböző tudományterületek titkaiba.

Szórakoztató, inspiráló előadásokon, kísérleteken, laborbejárásokon és további játékos programokon keresztül minden korosztály megismerkedhet a tudományos kutatás számos új eredményével. Az Európai Unió Bizottságának Marie Skłodowska-Curie Akciói által kezdeményezett rendezvény legfontosabb célja, hogy a kutatók és fejlesztők sokszínű munkája vonzóvá váljon a fiatalok számára – fiúknak és lányoknak egyaránt.

A Kutatók Éjszakájának 260 helyszínen megvalósuló 2500 programjáról a www.kutatokejszakaja.hu címen lehet informálódni.

A weboldalon könnyedén tudunk keresgélni különböző szempontok alapján.

Vannak például kifejezetten felnőtteknek szóló, és online programok is.

De a helyek sok esetben korlátozottak, így mindenképpen érdemes előre informálódni és foglalni.

Az Álmok Álmodói 20 kiállításra például már minden hely elkelt, de a többi napon, egészen 2023 január végéig még bárki ellátogathat hozzájuk.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
PROGRAMOK
Több mint 40 külföldi szerzővel és 150 programmal jön a 27. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál
Kerekasztal-beszélgetések, gyerekprogramok és természetesen végeláthatatlan könyvespolcok is várnak az érdeklődőkre.

Link másolása

hirdetés

Szeptember 29-től október 2-ig várja a könyvbarátokat a térség meghatározó könyvszakmai és kulturális fóruma, a 27. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a Millenárison, ahol négy napon át huszonöt ország közel száz neves alkotója, négyszáz hazai és határon túli magyar író, tudós, művész részvételével színes programokkal, színpadi beszélgetésekkel, dedikálásokkal várják az olvasókat.

Az idei Fesztivál a Millenárison 130 kiállítóval, több mint 40 külföldi szerzővel, 150 programmal és több mint 200 dedikálási lehetőséggel várja látogatóit a Parkban, a Fogadóban (G épület), az Üvegcsarnokban (D épület), az Európa Ponton és a Nemzeti Táncszínházban.

A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál hagyományosan vendégül látja a világ legrangosabb íróit, költőit. Az idei fesztivál díszvendége a Nobel-díjas Szvetlana Alekszijevics, aki Budapest Főpolgármesterétől átveszi a Budapest Nagydíjat is.

Évről évre díszvendégként mutatkozik be egy-egy ország, régió kultúrája, irodalma, könyvkiadása. Idén a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése a Bázissal (Magyar Irodalmi és Művészeti Egyesülettel Szlovákiában) együttműködve hozza el a szlovák és a szlovákiai magyar irodalom legjavát.

A Fesztivál keretein belül rendezik meg az Európai Unió tagországainak fiatal prózaíró tehetségeit bemutató, nagy sikerű Európai Elsőkönyvesek Fesztiválját. A rendezvény az Európai Unió 27 országának közös elhatározásából, együttes vállalkozásaként szerveződik, helyszíne az Európa Pont lesz.

A csütörtökön délután négy órától startoló fesztivál a világirodalom és a hazai szellemi élet kiemelkedő képviselői részvételével kulturális programok sokaságát kínálja:

hirdetés
író-olvasó találkozók, felolvasások, dedikálások, irodalmi estek, könyvpremierek, kerekasztal-beszélgetések, kiállítások várják az érdeklődőket. A gyermekeknek kialakított külön szekció, a Gyerek(b)irodalom a gyermekkönyvek népszerűsítése mellett színes programokkal várja a családosan kilátogatókat a Millenáris D épületében.

Emellett Az idei Könyvfesztivál fontos eseménye lesz egy rendhagyó kerekasztal-beszélgetés is, amely a különböző kulturális területek szinergiáit járja körül. A Hópárduc felesége – Életem Erőss Zsolttal című életrajzi kötet és hazai mozikban most debütáló Magasságok és mélységek nagyjátékfilm alkotóinak együttműködése révén az értékes emberi történetek még szélesebb körhöz juthatnak el, és hozzájárulhatnak a magyar alkotóművészek jobb megismeréséhez is.

A bookfestival.hu oldalon már tájékozódhatnak az érdeklődők a Könyvfesztivál programjairól.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: