ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Miért nem emlékszik az álmaira néhány ember, és mit lehet tenni ez ellen?

Az ok az alvási ciklusok összetett rendszerében keresendő.


Ha egy gyermekkori álmomat kellene felidéznem, akár egy 20 évvel ezelőtti éjszaka gyümölcsét is részletről részletre le tudnám festeni lelki szemeim előtt.

Persze nem mindegyik álmot, de biztos, hogy van egy-két olyan darab. Arra pedig kifejezetten emlékszem, hogy gyermekkorban álmodni szinte olyan volt, mintha filmet néznék a fejemben, amit aztán másnap mindenféle nehézség nélkül visszaidézhetek.

Akkor hogy lehet az, hogy például a tegnap éjszaka álomképei közül egyáltalán semmire sem emlékszem? Egy üres, fehér oldal a fejemben az egész.

Noha a biológia azt sugallja, hogy minden valószínűség szerint álmodtam, miután felébredtem, az egész szertefoszlott.

Miért is van ez? És hogy lehet, hogy néhány ember egyáltalán, soha nem emlékszik az álmaira, vagy csupán nagyon felületesen?

A válaszokat egy friss kutatás szerint az alvási ciklusok bonyolult rendszerében kell keresnünk.

Tehát ha emlékszünk, ha nem, mindegyik opció alvó testünk és a tudatalattink biológiájában gyökerezik.

Amikor álomra hajtjuk a fejünket, lényegében "befizejtük" az agyunkat egy hullámvasútra.

Az alvás ugyanis sokkal bonyolultabb, mint ahogy régebben gondoltuk. Ahelyett, hogy az eszméletlenség fennsíkjára érkeznénk, majd onnan távoznánk, pihenő agyunk mentális állapotok hullámvasútján megy keresztül, és az egyes részek mentális aktivitással rendelkeznek.

Az álmok születését általában a REM nevezetű fázissal hozzák összefüggésbe. Ezt deszinkronizált alvásnak is nevezik, mivel az ébrenlét néhány jelét produkálhatjuk közben.

A REM-alvás során a légzés szabálytalanabb, gyorsabb és kevésbé mély, viszont az izomtónus átmenetileg megszűnik. A szemek gyors mozgást végeznek, a végtagok izmai átmenetileg képtelenek a mozgásra.

A vizsgálatok szerint ekkor az agynak azok a területei aktívak, amelyek a tanulásban, a gondolkodásban, a dolgok megszervezésében vesznek részt. Az agy arra használja ezt az időt, hogy az éberen gyűjtött információkat feldolgozza, elraktározva azt, ami az egyén hasznára válik és eldobva, amire nincs szüksége.

A REM-állapot alatt az agyunk kulcsfontosságú részeibe extra adag vér áramlik: az agykéregbe, ami tartalommal tölti meg álmainkat, és a limbikus rendszerbe, amely az érzelmi állapotunkat dolgozza fel. Miközben ebben az álom-barát állapotban vagyunk, ezek heves elektromos tevékenységet folytatnak. A frontális lebenyek azonban - amelyek kritikus képességeinket irányítják - csendesek.

Ez azt jelenti, hogy gyakran vakon elfogadjuk, bármi is történjék álmaink nonszensz narratíváiban, amíg fel nem ébredünk.

"A probléma az, hogy minél zavarosabb a kép, annál nehezebb megragadni. Azokra az álmokra, amelyek világosabb szerkezettel rendelkeznek, sokkal könnyebb emlékezni"

- fejtette ki Deidre Barrett pszichológia professzor és szerző.

De van egy kémiai komponens, amely elengedhetetlen annak biztosításához, hogy az álomképek megmaradjanak: a noradrenalin.

A noradrenalin egy, a pozitív izgalmi állapotért felelős hormon, amely a testet és az elmét cselekvésre sarkallja, a szintje pedig alacsonyabb a mély alvás során.

Francesca Siclari, a Lausanne Egyetemi Kórház alváskutatója szerint nem véletlen az, hogy az ébrenlétünk és alvó állapotunk között egyértelmű különbségek vannak.

"Valószínűleg az egy jó dolog, hogy az álombéli életünk és az ébrenléti életünk teljesen más. Szerintem ha minden részletre pontosan úgy emlékeznél, ahogy az ébrenléted során, előbb-utóbb elkezdenéd összekeverni, hogy mi az, ami valóság, és mi az, ami álom"

- mondja.

Azt állítja, hogy az alvászavarokban, például narkolepsziában szenvedő emberek számára nehézséget okozhat az ébrenléti és az alvó életük közötti különbség észrevétele, és ettől összezavarodhatnak és szégyenérzet telepedhet rájuk.

"Vannak olyanok is, akik túl jól emlékeznek álmaikra, és ténylegesen elkezdik exportálni ezeket az emlékeket a napjukba."

Nem véletlen az sem, hogy azok az álmaink, amelyekre a leginkább emlékszünk, az alvási ciklusunk bizonyos időszakaiból származnak, ezeket pedig az alvó testünkben áthaladó vegyi anyagok befolyásolják.

"Általában leginkább a REM-alvásában álmodunk élénken, vagyis amikor a noradrenalin szintje alacsony az agyban"

- magyarázza.

Lehet, hogy a felébredésünk előtti pillanatban még álmodunk - de a reggeli rutinunk áll majd az emlékezés útjába. Gyakran egy ébresztőórára riadunk fel, ami egy tüske a noradrenalin szintünknek. Ezáltal nehezebben tudjuk visszaidézni álmainkat.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
5 hasznos tanács, hogy a pihenés valóban gondtalan legyen - Így óvd meg a pénzügyeidet nyaralás közben
Egy gyanús telefonhívás a bankod nevében, egy hamis fizetési oldal vagy akár egy zsebtolvajlás. Elmondjuk, mit tehetsz, hogy mindezek ne árnyékolják be az utazásodat és felkészülten indulhass útnak.


A nyári utazások idején nemcsak az útvonalat, a szállást és a programokat érdemes előre megtervezni, hanem a pénzügyeink biztonságát is.

Egy óvatlan kattintás vagy egy figyelmetlen pillanat elég ahhoz, hogy illetéktelenek hozzáférjenek érzékeny adatainkhoz, és ez komoly kellemetlenséget okozhat – akár még a pihenésünket is tönkreteheti.

Az OTP Bank és a Visa segítségével most összegyűjtöttünk öt hasznos tanácsot, amelyekkel elkerülheted a leggyakoribb pénzügyi buktatókat a nyaralás alatt. Ezeket nemcsak itt olvashatod, hanem egy videóban is megnézheted, hogy felkészülten, biztonságban élvezhesd a nyári élményeket.

KATTINTS ÉS NÉZD MEG VIDEÓNKAT A TIKTOKON!

@szeretlekmagyarorszag.hu 5 hasznos tanács, hogy a pihenés valóban gondtalan legyen - Így óvd meg a pénzügyeidet nyaralás közben #otpbank #visahun #biztonsagosfizetes #penzugyitippek #reklam ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Lássuk, hogy mi is az öt legfontosabb tanács, amit érdemes szem előtt tartanod!

1. Ne kattints gyanús linkekre!

Előfordulhat, hogy akár egy jól ismert szállásfoglaló oldal nevében kapsz üzenetet, amelyben arra kérnek, hogy egy külön linken keresztül intézd a fizetést.

Ez könnyen lehet egy hamis felület, amelyen illetéktelenek megszerezhetik az adataidat.

A biztonság érdekében a szállást mindig az eredeti, hivatalos foglalási felületen vagy a helyszínen fizesd ki és semmiképp ne kattints ismeretlen linkekre.

2. Ellenőrizd, kivel beszélsz telefonon!

Biztos te is hallottál már olyan esetről, amikor valakit telefonon hívtak azzal, hogy most azonnal cselekedniük kell, menekíteni a pénzt a számlájukról. A csalók gyakran a bank nevében telefonálnak, hogy érzékeny adatokat csaljanak ki. Tartsd észben, hogy a bankod soha nem fogja megkérdezni a bankkártyád adatait vagy a netbanki belépésed jelszavát – bárki ilyesmit kér tőled, legjobb, ha nem válaszolsz. Ha gyanús hívást kapsz, ellenőrizheted valós időben az OTP Mobilbank alkalmazásban, hogy valóban ügyintézővel beszélsz-e. Amennyiben kiderül, hogy nem, azonnal szakítsd meg a hívást.

3. Használd a push-értesítéseket és kezeld tudatosan a limiteket!

A MobilBankban bekapcsolt push-értesítések segítségével azonnal értesülhetsz minden tranzakcióról, így a gyanús pénzmozgásokat is gyorsabban kiszűrheted. Érdemes alacsonyabb vásárlási és készpénzfelvételi limiteket beállítani, majd szükség esetén – például egy nagyobb értékű foglalásnál – ideiglenesen megemelni, és utána visszaállítani az eredeti értékeket.

4. Óvatosan a nyaralási fotókkal!

Bár a legszebb pillanatokat sokan szeretnénk megosztani, fontos óvatosnak lenni: egy beszállókártyán, belépőjegyen vagy okmányon megjelenő adat az adathalászok számára is érték lehet. Mielőtt közzéteszel egy képet, gondold át, nem tartalmaz-e ilyen információt.

5. Digitális fizetés: praktikus és biztonságos

Zsúfolt turistalátványosságoknál vagy a strandon jobb elkerülni, hogy a pénztárcánkat magunkkal vigyük. Helyette fizess digitálisan – kártyával, mobiltelefonnal vagy okosórával.

Ha a Visa kártyádat hozzáadod a telefonodhoz, a kártyaadatokat a Visa egy egyedi számsorral helyettesíti, ami csak az adott eszközön érvényes.

Ez pedig a biometrikus azonosítással kiegészítve, extra védelmet nyújt. Ha a telefonod netán eltűnik, elég csak a digitalizált kártyát letiltani – a fizikai kártyád továbbra is használható marad.

Ha ezeket a tanácsokat szem előtt tartod, sokat tehetsz azért, hogy biztonságban tudd a pénzedet, és a nyaralás valóban a feltöltődésről szóljon.

A cikk az OTP Bank és a Visa támogatásával készült.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Jön a nyár leglátványosabb meteorraja, mutatjuk, mikor érdemes az eget kémlelni
A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát. Ebben az időben óránként akár 100 hullócsillagot is láthatunk.


A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát, óránként 50-70 hullócsillaggal - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló csütörtökön az MTI-t; az obszervatórium augusztus 9-től több napon át különleges csillagászati programokkal várja a látogatókat.

A közleményben úgy fogalmaztak, hogy bár a telihold fénye idén zavarni fogja a "meteorlest", a meteorzápor megfigyelése így is szép élménynek ígérkezik.

A Perseidák meteorraj a maximum idején óránként akár 100 hullócsillagot is produkál. A rajból származó csillaghullás várhatóan augusztus 12-én hajnalban lesz a legsűrűbb. Hajnali 4-kor a raj radiánsa, azaz a hullócsillagok kisugárzási pontja a Perseus csillagképben, kb. 65 fok magasan helyezkedik majd el, így ideális pozícióban lesz a megfigyeléshez

- írták a szakemberek, hozzátéve, hogy

a Perseidák radiánsa már este 22 órakor is 25 fok magasan jár, így egész éjszaka láthatóak lesznek hullócsillagok.

A sajtóanyag szerint a Perseidák aktivitása július 17-től augusztus 24-ig tart, így az érdeklődők a maximum előtt és után is megfigyelhetnek Perseida meteorokat.

Mivel a hullócsillagok szabad szemmel látszanak, nem szükséges távcső a megfigyelésükhöz. Különösen sötét, fényszennyezéstől mentes helyről nézve szépek. A meteorok az égbolt bármelyik részén feltűnhetnek - olvasható a tájékoztatóban, amelyben arra is kitértek, hogy a Svábhegyi Csillagvizsgáló augusztus 9-től több napon át különleges csillagászati programokkal várja a látogatókat. Az érdeklődők nemcsak hullócsillagokat láthatnak, de távcsővel a nyári este legszebb csillaghalmazait és a hold sugárkrátereit is megfigyelhetik - olvasható a tájékoztatóban.

A szakemberek hozzátették, hogy augusztus 12-én hajnalban a Vénusz és a Jupiter is egészen közel, alig egy fok távolságra kerülnek majd egymástól, az év leglátványosabb bolygóegyüttállását rajzolva az égre. Úgy fogalmaztak, hogy "a két legfényesebb bolygó egy erőteljes fénnyel világító "csillagpárost" formáz majd, közel 15 fokkal a látóhatár felett". Mint írták, a jelenség augusztus 11-én és 13-án is látványos közelségből lesz megfigyelhető.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Ez hogy lehetséges? Kétszer született meg egy csecsemő Texasban
A szükségszerű beavatkozás miatt a babát 23 hetesen kiemelték az anyaméhből, majd a műtétet követően visszahelyezték. Három hónappal később a baba újra megszületett.


A texasi Margaret Boemer ikreket várt, de a terhesség első trimeszterében elvesztette az egyik babát, írja cikkében a CNN. Egy későbbi vizsgálaton az orvosok észrevették, hogy a másik magzat, Lynlee, egy sacrococcygealis teratoma nevű ritka daganatot növesztett. Ez a daganat a magzat vérét vonta el, ami súlyos szívproblémákat okozhatott volna.

A daganat majdnem akkora volt, mint maga a baba, és az orvosok szerint mindössze egy a 30–70 ezer élve születésből fordul elő ilyen eset. Lynlee túlélési esélyét 50 százalékra becsülték.

Margaret a CNN-nek így mesélte a döntést: „A 23. héten a daganat leállította a szívét, és szívelégtelenséget okozott, így választanunk kellett, hogy hagyjuk a daganatot átvenni az uralmat a teste felett, vagy esélyt adunk neki az életre. Könnyű döntés volt számunkra: életet akartunk neki adni.”

A terhesség 23. hetében tehát, amikor Lynlee mindössze 0,53 kilogrammot nyomott, az orvosok kiemelték az anyaméhből, hogy eltávolítsák a daganatot. A műtét közben a szíve majdnem leállt, miközben a levegőben tartották. A daganat nagy részét sikerült eltávolítani. A beavatkozást követően a babát visszahelyezték az anyaméhbe, és a méhet összevarrták.

Margaret a terhesség hátralévő részét ágyban fekve töltötte. Lynlee 13 héttel később, június 6-án, császármetszéssel született meg, 2,4 kilogrammos súllyal. Nyolcnapos korában újabb műtétet végeztek rajta, hogy eltávolítsák a daganat maradékát a keresztcsont környékéről.

Ma, kilenc évvel később, Lynlee egészségesen él.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kétszer érkezik a családi pótlék augusztusban, és az is kiderült, hogy miért
A júliusi összeget augusztus elején, az augusztusit a hónap végén utalják. Szeptemberben ennek okán már nem lesz újabb kifizetés.


Augusztusban kétszer érkezik a családi pótlék. A júliusi hónapra járó összeget augusztus elején, várhatóan 2–4. között utalja a Magyar Államkincstár, míg az augusztusi juttatást már a hónap végén, várhatóan 23–27. között kapják meg a jogosultak – számolt be róla az atv.hu.

Az iskolakezdés sok család számára jelentős kiadással jár a tanszerek és az iskolatáska megvásárlása miatt, ezért a szeptemberre járó családi pótlékot előrehozzák augusztusra.

Az előrehozott utalás következtében szeptemberben már nem érkezik újabb családi pótlék.


Link másolása
KÖVESS MINKET: