PROGRAMOK
A Rovatból

Magyar Tavak Fesztiválja: Idén nyáron a Velencei-tónál, a Tisza-tónál és a Balatonnál is összekötik a kultúrát a sporttal

Idén már három helyszínen jelentkező programsorozat a hazai és a nemzetközi könnyű-, klasszikus és jazz zenei élet legnívósabb előadóit hozza el a tópartokra.


A Magyar Tavak Fesztiválját érdemes választania annak, aki 2022 nyarán a kultúrát és a természet közelségét szeretné ötvözni.

Az immár három különböző helyszínen jelentkező programsorozat a hazai és a nemzetközi könnyű-, klasszikus és jazz zenei élet legnívósabb előadóit hozza el a tópartokra. Június 24–25-én a Velencei-tónál, július 29–30–31-én a Tisza-tónál, augusztus 26-án pedig a Balatonnál lesz megtalálható az egyre népszerűbb fesztivál.

Hazánkban egyedülálló a Debreczeni Ildikó által megálmodott, a Tisza-tónál már közel egy évtizede futó fesztivál, amely ebben az évben mindhárom nagy tavunknál elérhető. A Magyar Tavak Fesztiválja évről évre egyre több látogatót vonz, sikerének kulcsa igen egyszerű: kiviszi a klasszikus zenét a természetbe, mindezt sporttal kombinálja. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy egy, két vagy három napon át a vízparton, a szabad ég alatt élvezhetjük a kultúrát madárcsicsergés és a természet nyújtotta gyönyörű panoráma mellett. Mindez nem csupán egy egyszerű csónakázásról vagy kerékpározásról szól, sőt a komolyzene sem mindig komoly… A túrákon mosolygó arcokat, míg a koncerteken táncoló lábakat lehet látni.

A kultúra, az egészséges életmód és az aktív pihenés a természet csodálatával egészül ki, hiszen ez a fesztivál bemutatja hazánk legszebb régióinak növény- és madárvilágát, sőt, a környék népi kultúráját is.

Mivel a klasszikus zenei, opera- és jazz előadások a megszokottól teljesen eltérő, természetes környezetben zajlanak, a hangulat és a művészi élmény ebben a formában sehol máshol nem található meg a világon.

Ezek az élmények idén már hazánk három nagy tavánál: a Velencei-tónál, a Tisza-tónál és a Balatonon is átélhetők lesznek. A fesztivál fővédnöke Áder János köztársasági elnök, míg védnökei Latorcai Csaba, az EMMI államtitkára, F. Kovács Sándor országgyűlési képviselő és a Tisza-tó miniszteri biztosa valamint L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, miniszteri biztos.

Velencei-tó – június 24-25.

Június 24-én a Velencei-tónál nyitja idei évadát a Magyar Tavak Fesztiválja. Az első nap estéjén gálakoncerttel indul a fesztivál, ahol virtuóz zenészek és aranytorkú énekesek előadását lehet meghallgatni a kápolnásnyéki Csajághy Laura Szabadtéri Színpadon. A gálaest művészeti vezetője Novák Péter színész, énekes, szövegíró, zeneszerző, műsorvezető. Színpadra lép a Szolnoki Szimfonikus Zenekar, Miklósa Erika, Horányi Juli, Csiszár István, Rab Gyula, Pataki Bence, Cserta Balázs zenekara és ifj. Balogh Ferenc. Az est házigazdája Bősze Ádám lesz.

A második napon, június 25-én a kerékpározásé lesz a főszerep: a résztvevők a Velencei-tavat tekerik körbe, majd az egyes megállókon neves előadók várják őket produkcióikkal. Az indulás helyszínén, a kápolnásnyéki Halász-kastélynál a Ceglédi Fúvószenekar húzza a talpalávalót. A nap folyamán fellép a Vox Mirabilis Kamarakórus, lesz Latin Jazz Piknik Jász Andris, Horváth Márk, Romhányi Áron és Balássy Betti előadásában, hallható lesz a Sárik Péter Trió és Falusi Mariann Jazzkívánságműsor magyarul produkciója, ott lesz a Bazseva és az I Nuovi zenekar, de a Cimbaliband is felejthetetlen koncertet ad majd. A nap végén, várhatóan 19 óra körül a visszaérkezőket a kápolnásnyéki Halász-kastélyban finom ételek, frissen csapolt Nyéki sör és üdítő fröccs várja.

Tisza-tó – július 29-31.

A Magyar Tavak Fesztiválja legnépszerűbb és egyben legrégebbi helyszínén, a Tisza-tónál három napon át élvezhetjük a természet, a sport és a kultúra adta varázst július 29-én, 30-án és 31-én. Az első nap, péntek este nagyszabású gálaesttel indul útjára a hétvége a tiszafüredi Morotva Kerékpáros Pihenőparkban, ahol a Szolnoki Szimfonikus Zenekar, Miklósa Erika, Iván Szandra, Tóth Vera, Csiszár István, Rab Gyula, Pataki Bence és ifj. Balogh Ferenc is közreműködik. Az est háziasszonya Csete Bea.

A második napon, július 30-án, szombaton az egyik legnépszerűbb Tisza-tavi programmal, a tó körbekerékpározásával, azaz a Tour D’Operával folytatódik a fesztivál, amely nem csupán szimpla biciklizést jelent: minden partmenti településen koncerttel várják a fesztiválozókat. A rajt a tiszafüredi Morotva Kerékpáros Pihenőparkban lesz, ahol a Füredi Fúvósok és a helyi mazsorettesek kívánnak jó utat a résztvevőknek. Poroszlón Porkoláb Gyöngyi és vendégének beszélgetésével indul a túra, Sarudon a Talamba Ütős Együttes és Horgas Eszter fuvolaművész közös előadását lehet meghallgatni, Dinnyésháton pedig Schöck Atala és a Melodika Project tagjai lépnek színpadra. Az ebéd a kiskörei hallépcső melletti Lépcső Bisztrónál lesz, miközben Jász András, Iván Szandra és Horváth Márk előadását hallgathatjuk. Ebéd után, a Tisza-tó keleti oldalára érve az abádszalóki strandon áll meg a csapat, ahol az Emlékem vagy című műsor keretében Lőrincz Judit, Molnár Nikolett, Barabás Botond és Dósa Mátyás művészek műsorát a Szolnoki Szimfonikus Zenekar kíséri. A következő megállónál, Tiszaderzsen szintén a Szimfonikus Zenekarral lép fel Homonnay Zsolt és Polyák Lilla. Az út utolsó előtti megállója Tiszaszőlősön lesz, ahol Szűcs Antal Gábor és Gál Péter közös produkcióját lehet meghallgatni, majd innen a Kormorán Kikötőbe indulva László Boldizsár koncertjén lazíthatják el a résztvevők megfáradt lábaikat. Aki a kerékpáros napra jegyet vált, este kilenc órától az Urbán Verbunk táncprodukcióra is ellátogathat a Morotva Kerékpáros Pihenőparkba. A fesztivál utolsó napján, július 31-én, vasárnap reggel a családi napon először a futásé, majd a csónakázásé lesz a főszerep.

Az Operun örömfutásra a gyermekeket 1 km-es, míg a felnőtteket 10 km-es távon várják a szervezők. A futáshoz a ritmust a Band of Streets muzsikája adja. A futással egyidőben lehet a bográcsok alá gyújtani, hiszen elstartol a főzőverseny is. A közös főzéshez a zenét a Tiszafüredi Ifjúsági Fúvószenekar biztosítja, miközben a helyi mazsorettesek látványos előadással kápráztatják el a jelenlévőket. A családi napot izgalmas színpadi programok színesítik: Debreczeni Dóra DD FIT bemutatója, Benjamin Britten Noé Bárkája című gyerekoperája és a Budapest Ragtime Band koncertje. A főzőverseny eredményhirdetése után az Alma Zenekar muzsikál.

Délelőtt 10 órakor fut ki a Hotel Balneum kikötőjéből a Boat D’Opera, amely során a varázslatos öblítőcsatornák és a tündérrózsák ölelésében csendülnek fel a dallamok. Idén Tiszafüred környékét lehet bejárni csónakkal: a varázslatos morotva világában Bábel Klára hárfaművész, Kalmus Felícián csellóművész mellett St. Martin pánsíp művész is fellép, de Herczku Ágnes és a Banda, valamint Vadkerti Imre előadóművész műsorát is meghallgathatja a nagyérdemű.

Balaton – augusztus 26.

Idén először a Balatonnál, a csodálatos Tihanyi-félszigeten is debütál a Magyar Tavak Fesztiválja, ahol a Tisza-, illetve a Velencei-tónál megszokott hangulatban, minőségben és programmal készülnek a szervezők. Augusztus 26-án, pénteken este nyolc órától a Bujtor István Szabadtéri Színpadon gálakoncertre invitálják az érdeklődőket, ahol fellép a Szolnoki Szimfonikus Zenekar, Miklósa Erika, Iván Szandra, Tóth Vera, Csiszár István, Rab Gyula, Pataki Bence, Cserta Balázs zenekara és ifj. Balogh Ferenc. Az est házigazdája Bősze Ádám lesz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


PROGRAMOK
A Rovatból
Budapesti programok 2026: a legjobb események, amiket már most érdemes beírnod a naptáradba
Összegyűjtöttük nektek Budapest legizgalmasabb programjait, hogy mindig legyen miből válogatni 2026-ban is!


2026-ban is számtalan remek program vár Budapesten és környékén. A folyamatosan bővülő, frissülő listából te is kiválaszthatod a kedvencedet.

TAVASZI PROGRAMOK BUDAPESTEN

Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár

Április 24-26., Papp László Budapest Sportaréna

Április 4–6. között 44. alkalommal rendezik meg az Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásárt, a Kárpát-medence legnagyobb élő népművészeti összművészeti eseményét. A fő helyszín most is a Papp László Budapest Sportaréna lesz, ahol a küzdőtéren zajlik majd az egymást váltó táncházak forgataga és a népművészeti vásár, valamint az esti gálaműsorok, de az összes további kisebb-nagyobb terem is színtere lesz változatos programoknak.

Citymatiné

Május 1., Hajógyári-sziget

Május 1-jén a CityMatiné a 15. szezonját egy igazán különleges eseménnyel indítja: a Hajógyári-sziget Golftanyáján ezúttal a berlini Keinemusik egyik alapítója, &ME lép fel. A nappali bulikultúra hazai úttörője ismét a természetbe viszi a zenét, ahol a napfény, a fák és a közösségi élmény együtt adják a hangulatot.

A CityMatiné mára a hazai elektronikus zenei szcéna meghatározó eseményévé vált, ahol nemcsak a zene, hanem a szabadság érzése és a közösen megélt pillanatok is központi szerepet kapnak. A jubileumi alkalom ráadásul nemzetközi érdeklődésre is számot tart, így egy napra Budapest is bekapcsolódik a globális elektronikus zenei körforgásba.

A program délutántól napnyugtáig tart, és a koncertek mellett idén is hangsúlyt kapnak a nappali élmények: lesz pilates a fűzfák alatt, Baby Rave a legkisebbeknek, kreatív workshopok, valamint jósnő és fotófülke is, hogy még személyesebb és sokszínűbb legyen az élmény.

NYÁRI PROGRAMOK BUDAPESTEN

Sean Paul a Budapest Parkban

Május 17., Budapest Park

Jamaica legnagyobb exportterméke, a „kis sziget nagy hangú” világsztárja, a 2000-es évekbe visszarepítő Get Busy előadója 2026-ban először látható Budapesten. Sean Paul európai turnéja, a Rise Jamaica keretében érkezik 2026. május 17-én a Budapest Parkba.

Sean Paul a ’90-es évek végétől berobbanva uralja a világranglistákat és három évtizeddel később sem mutatja jelét annak, hogy megállna. Számtalan slágerrel és több mint 120 országban adott koncerttel Sean Paul vitathatatlanul Jamaica legfontosabb exportterméke.

Nemzetközi bemutatkozása a 1997-es Infiltrate című sláger volt. A jamaicai sztár első nagy sikereit a 2002-es Grammy-díjas Dutty Rock című albumával szerezte, amelyen többek között a Gimmie the Light és a Get Busy kapott helyet.

Jegyek elérhetőek a http://seanpaul.funcode.hu oldalon, illetve a Budapest Park weboldalán: https://www.budapestpark.hu

Jason Derulo koncert a Budapest Parkban

Június 10., Budapest Park

Jason Derulo június 10-én 20 órakor ad koncertet a Budapest Parkban The Last Dance World Tour elnevezésű világkörüli turnéja keretében. Az énekes február 26-án jelentette meg The Last Dance (Part 1) című albumát, amelyhez arénaturné is kapcsolódik. A budapesti állomáson korábbi nemzetközi slágerei és új dalai egyaránt szerepelnek a műsorban, köztük a Sexy For Me című kislemez, amelynek koreográfiáját Jeremy Strong készítette. A többszörös platinalemezes előadó eddig több mint 250 millió kislemezt értékesített világszerte, dalait több tízmilliárd alkalommal streamelték. A koncert hazai szervezője a Green Stage Production.

Jason legnagyobb slágeréivel érkezik a Budapest Park színpadára, látványos tánckoreográfiával és hamisítatlan bulihangulattal. A koncert egyszerre lesz energikus popshow és magával ragadó közönségélmény. Lüktető ütemek, erőteljes vizuális elemek és folyamatos interakció gondoskodik arról, hogy egy igazán felejthetetlen nyári este várjon a rajongókra. Produkciója nem csupán egy koncert, hanem felszabadult, táncolható élmény lesz, ami a nemzetközi popszíntér legszórakoztatóbb pillanatait hozza el a magyar közönségnek.

A jegyértékesítés március 4-én, 10:00-kor indul. Jegyek ide kattintva érhetők el!

Duran Duran a Papp László Budapest Sportarénában

Június 28., Papp László Budapest Sportaréna

A legendás Duran Duran 2026. június 28-án, 20:00 órakor a Papp László Budapest Sportarénában lép színpadra. A világhírű brit zenekar nagyszabású arénashow-val érkezik, amely méltó módon foglalja össze több mint négy évtizedes pályafutásuk legnagyobb pillanatait. A fiúk egy igazán lendületes, modern audiovizuális produkcióval várják a rajongókat, ahol az ikonikus slágerek, a karakteres stílus, a divat és a látványos színpadi megoldások egyetlen sodró erejű koncertre állnak össze. A Duran Duran világszerte arról híres, hogy tökéletes egyensúlyt teremt a nosztalgia és a modern koncertélmény között, a klasszikus dalaik ma is frissen, energikusan és erőteljesen szólalnak meg. A műsor felépítése tudatos zenei és érzelmi ívet követ, az erőteljes, táncos slágerek lendülete mellett helyet kapnak a személyesebb, érzelmesebb pillanatok is, ezáltal a koncert hangulatában is végig intenzív élményt nyújt. Olyan ikonikus dalok, mint a „Hungry Like the Wolf”, az „Ordinary World”, a „The Reflex” vagy a „Come Undone” mára valódi globális himnuszokká váltak, amelyek korszakokon és zenei stílusokon átívelve is megőrizték erejüket és hatásukat.

Jegyek ide kattintva érhetők el!

Fotó: Duran Duran / Alan Gelati

Ricky Martin a Budapest Arénában

Július 6., Budapest Aréna

Táncos cipőket kikészíteni, csípőket átnyújtani, ugyanis július 6-án a nyár egyik legforróbb koncertjére készülhetünk, hiszen Ricky Martin elhozza a Budapest Arénába vérpezsdítő slágereit!

Ricky Martin a latin pop ikonikus alakja, akit olyan slágerekkel véstünk be az emlékezetünkbe, mint a Livin’ la Vida Loca, a Maria, a She Bangs vagy a Nobody Wants to Be Lonely. Ricky Martin már kilencévesen reklámfilmekben szerepelt, majd tizenkét évesen a Menudo nevű fiúbanda tagjaként popénekesi karrierbe kezdett. Első szólólemezét 1991-ben készítette el, azóta 95 milliónál is több lemezt adott el, több tucat platinalemez, két Grammy- és öt Latin Grammy-díj tulajdonosa. Egyszerre mestere a csípőrázós, táncparkettre csábító slágereknek és a szenvedélyes, romantikus balladáknak. Magyarországon legutóbb 2024-ben lépett fel a Hősök terén.

Jegyeket a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon lehet megvásárolni!

Rita Ora a Budapest Parkban

Július 29., Budapest Park

Rita Ora legnagyobb slágereivel érkezik ezen a nyáron a Budapest Parkba, hogy koncertjével felpezsdítse a pesti éjszakát július 29-én. Az olyan dalokról ismert előadót, mint az Anywhere, a Let You Love Me vagy a Praising You már több hazai fesztiválon láthattuk, most azonban önálló show-val kápráztatja el a magyar közönséget.

Rita Ora korábban olyan hazai fesztiválokon lépett már fel, mint a Balaton Sound, az EFOTT vagy a SZIN, most pedig megtapasztalhatjuk, milyen, amikor önálló show-val nyűgözi le közönségét július 29-én, a Budapest Parkban. Jegyeket a www.livenation.hu, a www.funcode.hu és a www.budapestpark.hu oldalakon lehet megvásárolni!

Seal koncert az MVM Dome-ban

Július 30., MVM Dome

Seal hangja minden idők egyik legismertebbje, olyan dalokkal hagyott maradandó nyomot a pop, az R&B, a soul és a tánczene világában, mint a Kiss From a Rose, a Crazy vagy a Killer. A bársonyos hangú énekes-dalszerző utoljára 15 éve járt hazánkban, most azonban július 30-án visszatér, hogy újra elénekelje nekünk slágereit az MVM Dome-ban.

A koncertre elsőként a regisztrált Live Nation tagok válthatnak jegyet március 4-én, 11 órától, míg a teljes körű jegyértékesítés március 5-én, 11 órakor indul a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon.

ŐSZI PROGRAMOK BUDAPESTEN

Simple Plan a Barba Negrában

Október 21., Barba Negra

A Simple Plan az olyan slágereivel, mint az I’m Just a Kid, a Perfect vagy a Welcome to My Life sokak kamaszkorához szolgáltatta a zenei aláfestést, miközben az elmúlt 25 év alatt is folyamatosan fejlődtek és úton voltak, újabb és újabb slágerekkel szilárdítva meg helyüket a pop-punk legendák között. A zenekar tavaly ünnepelte 25. születésnapját, ennek alkalmából pedig ősszel Európába is elér Bigger Than You Think! elnevezésű turnéjuk, így Budapesten is megállnak: a szülinapi punk zsúrra október 21-én várnak mindenkit a Barba Negrába.

A koncertre jegyeket a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon lehet vásárolni!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

PROGRAMOK
A Rovatból
Majális 2026: mutatjuk, milyen programok várnak május 1-jén Budapesten és vidéki nagyvárosokban
Csütörtöktől vasárnapig a május elsejei hosszú hétvégén országszerte közösségi programokkal és több újdonsággal is várják a kikapcsolódni vágyókat a fővárosban és a nagyvárosokban egyaránt.


Rakpart naplementével és DJ-kkel, tabáni rocklegendák, Disney–Marvel-tematikus műsorok a Ligetben, hajózó gyerekkalózok a Dunán: csütörtöktől vasárnapig a majálisi hosszú hétvége országszerte több újdonsággal is várja a kikapcsolódni vágyókat Budapesten és a nagyvárosokban egyaránt.

Az idei szezon egyik fő budapesti újítása, hogy a Duna-parton a Jane Haining rakpart mellett az Antall József rakparton is több zenei és közösségi program lesz.

A pesti alsó rakpart korábban is működött hétvégente autómentes közösségi térként, az idei bővítés ezekre az évekre épít. A Viadukt Bár és a DUNYI is megnyitja a szezont, a zenéről pedig egész nap DJ-k gondoskodnak, köztük Glencz, ZSÉ és a Bladerunnaz csapata.

A Városligetben a klasszikus majálisélményt modern show-elemekkel ötvözik,

ahol a színpadon DJ-k és élő fellépők, mint Lotfi Begi és Bódi Guszti váltják egymást, napközben pedig Disney- és Marvel-tematikus műsorok, bábszínház és tribute koncertek lesznek. A kisebb gyerekeket az Alma Együttes koncertje, a nagyobbakat pedig break- és parkour show-k várják.

A Széll Kálmán téren ötödik alkalommal rendezik meg a Tavaszi Széll nevű eseményt, ahol helyi vendéglátóhelyek, design vásár és közösségi installáció, a Bolygó – jövő ösvény teremti meg a városi fesztiválhangulatot.

A Dunán egy különleges, jegyvásárláshoz kötött program is indul pénteken délelőtt: a MAHART majálisi gyerekhajója a Vigadó téri kikötőből fut ki egy körülbelül egyórás útra, a fedélzeten kézműves foglalkozásokkal és játékos állomásokkal.

A Tabánban a május 1-jei koncertek évtizedes hagyományt visznek tovább, a helyszín a „nagy generáció” ikonikus találkozóhelye.

Idén is a magyar rock és blues legendái lépnek fel, köztük Ferenczi György és a Rackajam, a MiniGroup, valamint Deák Bill Gyula és a Karthago. A fesztivál ingyenes, a hangulatról DJ Dominique gondoskodik.

Mi várható az ország többi részén?

A fővárosi kínálat mellett a vidéki nagyvárosok is többnapos programsorozattal készülnek. Szegeden négynapos, több helyszínes fesztivál lesz, ahol Pál Dénes és a DR BRS is fellép, míg Pécsen három napon át a Balokány Ligetben és Kertvárosban zajlanak az események, többek között Oláh Gergő és a Bon-Bon koncertjével.

Veszprémben a Gyárkert Kultúrparkban a klasszikus vidámparki játékok, mint a körhinta és a dodzsem mellett LEGO játszóház és a Kabóca Bábszínház előadásai is várják a családokat. Hévízen a Boldog Békeidők Fesztivál kosztümös felvonulással és a múlt század polgári világát idéző koncertekkel, például a Kozma Orsi Quartet és a Group’n’Swing fellépésével teremt nosztalgikus hangulatot.

A szentendrei Skanzenben Zöld Fesztivált rendeznek, ahol a 17 Fenntartható Fejlődési Cél köré épülnek interaktív, játékos programok, a helyszínre pedig a H5 HÉV végállomásától ingyenes különbuszok indulnak.

A Balaton partján is számos település készül a hosszú hétvégére. Siófokon kétnapos retró majálist tartanak a '80-as évek hangulatában, tribute show-kkal és Csonka András koncertjével. Keszthelyen a hagyományokhoz híven a programnak része lehet a Balaton megkoszorúzása is, amit utcabál követ.

Balatonfüreden a Könyvtári Piknik és Majális keretében irodalmi és zenei programok is szerepelnek a kínálatban, miközben népi játszóház is várja a látogatókat. Balatonkenesén a Vak Bottyán strandon sport- és főzőverseny lesz, este pedig koncert zárja a napot. Zánkán a Faluház udvarán májusfaállítással és közösségi örömfőzéssel várják az érdeklődőket.

via Startlap


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

PROGRAMOK
A Rovatból
700 ezer tulipán vár Kőröshegyen: ennyiért szedheted tele a vázádat a Balatonnál és a Dunakanyarban
A legnagyobb hazai tulipánkertek meghirdették a szezonkezdést: a húsvéti időszakban várható a legnagyobb forgalom, ezért indulás előtt érdemes ellenőrizni a hivatalos oldalakat.


Aki a tavaszi ébredést nemcsak a naptárban, hanem a saját vázájában is látni szeretné, annak most érdemes útra kelnie. Országszerte megnyílnak azok a virágoskertek, amelyek a „szedd magad” élményre.

A szezon március végén indul és áprilisban éri el a csúcspontját, de a pontos menetrendet mindig az időjárás diktálja.

A hazai szezon gerincét a Kőröshegyi Tulipán&Levendula Park adja, amely idén április 2-től tervezi a tulipánszüretet. A birtok hétköznap 9-től 17 óráig, hétvégén pedig egy órával tovább, 18 óráig tart nyitva.

A látogatókat a nagyjából 1200 férőhelyes parkoló és a család-, illetve kutyabarát környezet várja.

Az árak is a piaci realitásokat tükrözik: egy szál tulipán 300, egy szál nárcisz pedig 250 forintba kerül. A szedéshez szükséges metszőollót 1000 forintos készpénzes letét ellenében biztosítják.

A folyamatos fejlesztés a stratégia része. „Idén 100 ezerrel több, összesen 700 ezer tulipánhagymát ültettünk, mint tavaly és kétszeresére szélesítettük a belső úthálózatot, kiépítettünk egy járdát is” – mondta Szabó Lajos, a Kőröshegyi Levendulás tulajdonosa.

A nyitás időzítése kulcsfontosságú. „Az már biztos, hogy húsvétkor kinyitja kapuit a Kőröshegyi Levendulás, nárciszszürettel kezdünk, és az is elképzelhető, hogy néhány korai tulipánfajta is szedhető lesz” – nyilatkozta a LikeBalatonnak a tulajdonos.

A Dunakanyarban a TulipGarden egy kiszámíthatóbb, hétvégékre fókuszál: a Vác és Rád között található Mihály-tanyán már előre meghirdették a nyitvatartási napokat: április 3-tól egészen május 3-ig, péntektől vasárnapig várják a látogatókat 9 és 17 óra között, a húsvéthétfői napot is beleértve.

Itt a belépésért 1000 forintot kérnek fejenként, a 12 éven aluliak kivételével, a tulipán szálankénti ára pedig egységesen 300 forint.

A Balaton déli partjához közeli Szőlősgyörökön a TulipGarden Balaton a puszta méretekkel vonzza a látogatókat: a szervezők „több mint egymillió” virággal és piknikhangulattal kecsegtetnek áprilisban.

Itt a pontos nyitvatartási hétvégéket azonban a virágzás dinamikája határozza meg, ezért az utazás előtt elengedhetetlen a friss információk ellenőrzése.

A Tisza-tónál, Abádszalók külterületén a TulipGarden a családbarát szolgáltatásokra helyezi a hangsúlyt.

Az április elejére tervezett nyitáson a korábbi évek tapasztalatai alapján több mint félmillió tulipán és több tízezer nárcisz fogadja az érkezőket.

A virágmező mellett játszótér, fedett pihenőhelyek, mosdók és büfé teszi teljessé a programot, a kutyákat is szívesen látják.

Aki a legjobb élményre vágyik, annak érdemes a húsvéti hosszú hétvégén kívül, lehetőleg hétköznap vagy a nyitási időpontra érkeznie, hogy elkerülje a tömeget.

Zárt cipő és pokróc ajánlott, a metszőolló letétjéhez pedig érdemes készpénzzel készülni.

A virágzási csúcs rövid és intenzív, ezért a látogatás előtt mindenképpen ellenőrizni kell a kiválasztott kert hivatalos tájékoztatását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

PROGRAMOK
A Rovatból
A szegecses bőrszerkók ihletője, az első nyíltan meleg metállegenda 75 évesen is felszántja a színpadot
Szeptember 1-jén ismét Budapestre érkezik a Judas Priest, hogy a zenekar 57. évfordulóján is bebizonyítsák, hogy a fém örök. Rob Halford elementáris erejű és hangterjedelmű sikításait neked is hallanod kell!


Volt szerencsém már háromszor látni a heavy metal történetének egyik legmeghatározóbb zenekarát, a Judas Priestet, és a legutóbbi alkalommal is megállapítottam, hogy bő fél évszázad zenélés után sem érződik hakninak az órákon keresztül tartó show.

Az énekes, Rob Halford olyan kirobbanó formában van még mindig, hogy szívem szerint vele tapétáznám ki az orvosi rendelők falait inspiráció gyanánt. A pár éve kiadott új albumuk sem az a totyakos nyuggermetál, amire az ember számítana ennyi év távlatából, hanem olyan pörgős, hogy ha még discmanen hallgattam volna, biztosan kiesett volna a CD a centrifugális erőtől. És nem bírnak leállni: már elkezdtek dolgozni a következő nagylemezükön!

A bulijaikon ráadásul a látvány is pont olyan színvonalas, mint a hangzás: látványos színpadi elemek és fellépőruhák, háttérvetítések, valamint egy igazi chopperen beguruló Halford fémjelzi a fellépéseiket.

A csapat még 1969-ben alakult az angliai Birminghamben, a megismételhetetlen Black Sabbath-érában. A Judas Priest azonban hamar megtalálta a saját hangját, amely futurisztikus, gyors és gitárhangsúlyos volt – a Painkiller, British Steel vagy a Turbo Lover című ikonikus dalaikat talán senkinek nem kell bemutatni. Ez az 57 éves távlat egészen elképesztő teljesítmény egy olyan szférában, ahol a legtöbb banda néhány év alatt kiég.

A frontember, Rob Halford nem csupán hangterjedelmével, hanem szegecses-láncos bőrnadrágos, lakk tányérsapkás, korbácsos fellépőruháival is megrökönyödést váltott ki a közönségből, az meg főleg, amikor gyakorlatilag elsőként vállalta fel a maszkulin metálosok közt, hogy a férfiakat szereti. Sokan nem tudják, hogy ez a popkultúrában elterjedt „kékosztrigás” stílus tőle eredeztethető.

A Judas Priest karrierje ettől függetlenül sem volt mentes a botrányoktól: például a ’80-as évek végén beperelték őket, mondván, a dalaik rejtett üzeneteket tartalmaznak – a zenekart végül felmentették, de az ügy hatalmas port kavart.

A zenekarban az évtizedek alatt több tagcsere is történt, de Richie Faulkner és Andy Sneap örömzenélő gitárpárosa szerencsére megmaradt. A Judas Priest tehát ugyanolyan aktív, mint fénykorában, sőt, a nemrég kiadott, illetve leendő albumuk bizonyítja, hogy még friss mondanivalójuk is akad, nem csupán a nosztalgia és a gázsi hajtja őket az arénákba. Úgyhogy irány a Live Nation felülete, vedd meg a jegyed 2026.09.01-re a Papp László Budapest Sportarénába, és vigyél füldugót, mert a jól ismert riffek és sikolyok kellően dobhártyaszaggatóak lesznek, abban biztos vagyok.

Ha már láttad őket, akkor azért, mert már jól tudod, hogy mire számíthatsz – ha pedig még nem nézted meg a legendás bandát élőben, akkor ideje kipipálnod őket a bakancslistán, hiszen ki tudja, meddig zenélnek még.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk