PROGRAMOK
A Rovatból

Idén is igazi programdömpinggel vár a Művészetek Völgye fesztivál

10 napra újra megtelik élettel Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend, szinte az összes művészeti ág rajongói megtalálhatják a kedvencüket.

Július 22. és 31. között több, mint 2000 programmal csalogat a Balaton-felvidékre a Művészetek Völgye. Nagyszínpados koncertek, mesés panoráma, színház, újcirkusz, kortárs irodalom, izgalmas produkciók, beszélgetések, workshopok, kiállítások várnak idén is mindenkit az ország legnagyobb összművészeti fesztiválján Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden.

Immáron 31. alkalommal a nyár legjobb tíz napján olyan, mintha mindenki a Művészetek Völgyében lenne: a fesztivál ideje alatt a zenei színpadokon szinte a teljes hazai könnyűzenei paletta megfordul, de itt helye van a jazznek, a folknak, a világzenének és a komolyzenének is. Társulatok bútoroznak be egy-egy napra a Színház Színpadra és a Cirque du Tókert hatalmas cirkuszi sátrába, megszólal az irodalom a Kaláka Versudvarban és a Poket Udvarban, kiállítások várnak a tűzoltószertárban, a buszmegállóban vagy éppen a templom kertjében, alkotó kezek tevékenykednek a különféle workshopokon, de a Balaton-felvidéki táj is felfedezésre kalauzol.

Fesztiválkedvencek és izgalmas „feltörekvők”

A Panoráma Színpadon játszik a Bohemian Betyars, a Blahalouisiana, a Csík zenekar, a Budapest Bár, az Anna and The Barbies, a hiperkarma, az Elefánt, a Vad Fruttik, az Esti Kornél, a Margaret Island, a 30Y, Szabó Balázs Bandája, Dés László vendégeivel érkezik, a Parno Graszt pedig itt ünnepli 30. születésnapját.

A fesztivál 31 éve alatt számtalan zenekar sikereit kísérhettük végig, ahogy zenéjükkel egyre több embert mozgattak meg, így idén immáron a nagyszínpad előtt tombolhatunk a Ricsárdgír, a Carson Coma és az Aurevoir. koncertjére is. Kőbánya Udvarában ezúttal is a rocklegendáké és a fiatal tehetségeké lesz a főszerep, itt játszik majd többek közt a Klasszik Lasszó, a Kiscsillag, a Sorbonne Sexual, a Ruby Harlem, a Subtones, a Fran Palermo, a Middlemist Red, a Konyha és a Mattset is.

A Harcsa Veronika Udvarban a magyar jazz képviselőitől kezdve, a világzenében otthonosan mozgó, valamint kreatív, izgalmas produkciók is helyet kapnak. Itt láthatjuk majd többek közt a Modern Art Orchestra, If. Balázs Elemér, Ben T Kadar és a Mörk előadását is.

A Muflon Jazz Udvarból lágy jazz szól majd, a kapolcsi római katolikus templom a Völgykomolyzene otthona lesz, a Papageno Klasszik a klasszikus zene és opera nyári színhelyeként minden nap egy-egy újabb zeneszerzőt mutat be vigántpetendi bázisán, a taliándörögdi Világzenei Udvar pedig olyan előadókat sorakoztat majd fel a műfajból, mint Palya Bea vagy a Kerekes Band. A Pest-Buda Udvarban esténként többek közt az Irie Maffia, Erik Sumo, a Random Trip, a Jónás Vera Experiment és az Európa Kiadó koncertjein bulizhatunk.

Új helyszínek a Völgyben

Új helyszínen, Kapolcson köszönhetjük a Petőfi Udvart, amely a Petőfi Kulturális Ügynökség és Petőfi Irodalmi Múzeum közös helyszíne, könnyűzenei koncertekkel, kortárs és klasszikus irodalmi programokkal, gyerekprogramokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel vár. Bemutatkozik a Hajógyár is, amelynek színpadán a Hangfoglaló Program idei támogatottjai is fellépnek, de itt ad akusztikus koncertet Azariah és Bérczesi Robi is.

Taliándörögdön, A Kert szállítja a legfrissebb, legaktuálisabb magyar előadókat az altertól kezdve az elektrón át a pszichedéliáig, itt lép fel többek között Beton.Hofi, Saya Noé, Deva, az Analog Balaton és a Mordái is. A koncertek mellett a délutáni workshopokon saját lemezborítót is készíthetünk.

50 éves a táncházmozgalom – nagyszínpados táncház lesz a Völgyben!

A Művészetek Völgye számos jubileum, emlékezetes ünnep részese volt már az évek során. A Hagyományok Háza FolkUdvar programjainak középpontjában az idén 50 éves táncházmozgalom áll majd, ugyanis félévszázada rendezték meg az első városi táncházat. A táncházak sikere azóta is töretlenül ível felfelé, több százezer ember néptáncol, játszik népzenét ezek hatására, az UNESCO szellemi kulturális örökség listáján is szerepel jó gyakorlatként. Ennek apropóján az Udvar programjaiban azt járják körbe mi a vonzó ebben a gyakorlatban a 21. század felgyorsult emberének. A táncházak hangulatát pedig nemcsak a helyszínen, de a Panoráma Színpadon is átélhetjük az Aurevoir. és a Parno Graszt koncertjén.

Megszólalnak a némafilmek Kapolcson

A Művészetek Völgye a Nemzeti Filmintézettel közösen idén harmadjára hirdette meg a Némafilmhez filmzenét! pályázatát, amelyben arra invitálták a zeneszerzőket, hogy álmodjanak filmzenét régi magyar némafilmekhez. A nyertesek a fesztiválon teljes hosszában adhatják elő szerzeményeiket a Filmio Pajta Mozgóban, a látogatók számára megidézve a régi mozik hangulatát, amikor a vetítés mellett élőben játszották a zenészek a dallamot. Mindkét filmhez két-két nyertest választott a zsűri, így A halál után Rick Róbert, illetve Tóth Martin zeneszerzők zenei kíséretében hangzik majd el, míg A leányasszony c. film nyertes zeneszerzői Libus Michael és Kendik Dániel. A nyertes zeneszerzők a Völgy után a Magyar Zene Házában is felléphetnek majd.

Idén is saját színdarabbal készül a Művészetek Völgye

A fesztiválon évek óta fontos szerepet töltenek be a színház és a társművészetek, így tavaly, a Művészetek Völgye 30. jubileumán debütált a Völgy első saját darabája, A tehetséges Mr. Ripley (mely jelenleg a 6Színben látható).

A hagyomány folytatódik és az idei évben a Mr. és Mrs. (Duetts) c. előadás elevenedik meg a Színház Színpadnál, Taliándörögdön. Peter Quilter darabját Somogyi Szilárd rendezésében láthatjuk, a főszereplők Janza Kata és Szabó P. Szilveszter lesznek. Az előadás díszletét és jelmezét Rákay Tamás tervező álmodja meg.

A Mr. és Mrs. egy két szereplőre, de összesen 10 szerepre íródott, fordulatos darab, melynek jeleneteiben fontos érzelmek, magasságok és mélységek várják a nézőket. A két színész játéka garancia a pergős, jó humorú, izgalmas előadásra, melynek premierje a Völgy nyitónapján lesz látható.

Színház, irodalom, Völgyimpró

A színházrajongók a 10 nap alatt még olyan remek darabokat láthatnak majd, mint az Art-Színtér előadását, a Ketten egyedült, A három magas nőt és a Mandragórát, az Orlai Produkció Redőny c. darabját hozza el a Völgybe, a Veszprémi Petőfi Színház Pilinszky 100! c. előadásával készül, míg a Nézőművészeti Kft. Karinthy Frigyes klasszikusát, az Utazás a koponyám körült állítja színpadra. A műfaj kedvelői emellett kalandozhatnak még az újcirkusz, a kortárs tánc vagy akár az opera világában is Vigántpetenden, a Cirque du Tókertnél.

A cirkuszi sátorban többek között fellép a Recirquel újcirkusz-társulat, akik My Land c. előadásukkal érkeznek, a Duda Éva tánctársulat a Ramazurit hozza el a fesztiválra, Szlovéniából érkezik Andrej TomŠe zsonglőr és a Firebirds is látványos produkcióval, valamint minden nap workshopokkal készül a Völgyre. A Cirque du Tókert ad majd otthont az Operaház és az Óbudai Danubia Zenekar egy-egy előadásának is és itt ad Oláh Ibolya is különleges színházkoncertet. Sokak kedvence, a Momentán Társulat is saját, 10 napos improvizatív programfolyammal lesz jelen kapolcsi bázisán.

Az irodalomkedvelőknek évek óta stabil találkozóhelye a Kaláka Versudvar, ahol többek közt Lackfi János Versműhelyein és zenés versimpróin is részt vehetünk. Tavaly hívták életre Vigántpetend irodalmi központját, a Vecsei H. Miklós és a POKET közösségi udvarát, amely ismét izgalmas programokkal várja a közönséget, de az előző év sikerén felbuzdulva újra lesz a Petőfi Tv és Rádió bemutatója: Völgyimpró is, ahol a Blue sPot zenekar vendégeiként a fesztivál fellépőit láthatjuk egy kis közös örömzenélés közben a Káli Kunyhóban.

A magyar streetart egyik legismertebb művésze, Void is ott lesz a fesztiválon, ahol Kapolcs Fő terén, a közönség előtt készíti el A város arca című monumentális alkotását július 23-án. Az elkészült alkotást az Országút Magazin és a Művészetek Völgye jótékonysági árverésre bocsátja a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház Csecsemő-és Gyermekgyógyászati Centrum javára, ahol az összegből a kiságyakat szeretnék megújítani. A város arcára a fesztivál végéig lehet majd online licitálni.

Összművészet és aktív programok, innovatív beszélgetések a fesztiválon

A Művészetek Völgyében a különböző művészeti ágak segítenek abban is, hogy picit kikapcsoljunk, magunkra figyeljünk. A természeti környezet, a különféle előadások, beszélgetések és workshopok segítenek abban, hogy egy pillanatra megálljunk és megpróbáljunk kapcsolódni egymással, a környezetünkkel és természetesen önmagunkkal. Ebben idén is számos program lesz segítségünkre, mint a MANK Art Porta, a Diabelli vagy az Analóg Udvar különféle művészeti workshopjai és előadásai, a Tarisznya Evangélikus Udvar vagy az Ősök Háza gondolatébresztő beszélgetései, a LEMangUria testet és lelket átmozgató programjai, vagy például a Petendi Pajta, ahol az Önismereti diszkóban a zenén keresztül áshatunk mélyebbre.

A Pest-Buda Udvarban a kormány által Budapesten tervezett zöldfejlesztésekről, például a Városmajor park megújításáról, a klímaváltozás hatásairól, városfejlesztésről indul minden nap beszélgetés kiállításokkal, zenével, gasztrokalandokkal, gyermekmegőrzővel, képességfejlesztő játszóházzal és sok természeti érdekességekkel színesítve, esténként koncertekkel.

A Völgyben emellett számos kiállítás is helyet kapott, aki pedig a mozgás szerelmese az Aktív Magyarország standjánál benevezhet a Bringavölgy valamelyik e-bike- vagy természetjáró túrájára, valamint terepfutóversenyen is megmérettetheti magát.

Búcsú a készpénztől

2022-től a Művészetek Völgye is búcsút int a készpénznek, azaz a fesztivál összes ideiglenes kitelepülőjénél mindenki saját bankkártyával vagy a kihelyezett feltöltőpontok egyikénél feltöltött kártyával tud majd fizetni, egyetlen érintéssel. Az elektronikus fizetés biztosítására világszinten egyre nagyobb az igény és amellett, hogy gyorsabb és egyszerűbb így a fizetés, egészségügyi szempontból is praktikusabb az érintésmentes vásárlás.

Gyermekvölgy

Mivel a 31 év alatt sok fesztiválozó is felnőtt és családot alapított, ezért a fesztivál külön gyerekprogrammal várja a legkisebbeket. Különféle kézműves foglalkozások, játszóházak, gyerekkoncertek, táncszínház, ringató foglalkozások, zsonglőr bemutatók várják a legapróbb „Völgylakókat” is. A belépés hat éven aluliak számára ingyenes, de a programfüzetben és a honlapon a Gyermekvölgy fül alatt található programok 14 éves korig 1500 Ft-os, kedvezményes jeggyel látogathatók. A gyerekek kísérőire is érvényes a kedvezményes belépőár, maximum két főig.

Művészetek Zöldje

A Művészetek Völgyében a kezdetektől kiemelt szerepet kap a környezetvédelem, ez idén sem lesz másként. Ezúttal is működik a Völgyben a visszaváltható repohár rendszer, az árusok az ételeket lebomló tányérban, szintén lebomló evőeszközzel kínálják és a csomagolóanyagok is komposztálhatóak. A látogatókat arra biztatják a szervezők, hogy használják a kihelyezett szelektív hulladékgyűjtőket és a komposztálót, valamint közlekedjenek a települések között a fesztivál ingyenes járatával, a Csigabusszal, amelynek mozgását a fesztivál saját applikációján lehet nyomon követni. A Művészetek Zöldje helyszínen pedig még többet tanulhatnak a látogatók a környezetvédelemről és a fenntartható mindennapokról, így az itt szerzett tudást a jövőben otthon is kamatoztathatják.

A több, mint 2000 programért érdemes a www.muveszetekvolgye.hu oldalt böngészni, vagy letölteni a Művészetek Völgye saját applikációját, ahol a fesztiválozók a kedvenc programjaikat is bejelölhetik.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

PROGRAMOK
A Rovatból
Márton-napi programok 2025 – a legjobb libalakomák és újboros élmények országszerte
Libalakoma, újbor és lampionfény – a Márton-nap idén is igazi gasztroünnep lesz Magyarországon. Összegyűjtöttük az idei év legjobb libás és boros programjait, ahol a hagyomány, a jókedv és az ízek találkoznak.

November elején az ország ismét libaillatba, mustgőzbe és vidám hangulatba burkolózik: közeleg a Márton-nap, amikor a hagyomány szerint nemcsak újborral és ropogós libasülttel, de zenével, tánccal és fénylő lampionokkal is ünnepelünk. A 2025-ös Márton-napi hétvégére szinte minden régió tartogat valami különlegeset – van, ahol a borospincék nyílnak meg, máshol a Skanzen telik meg népviseletbe bújt táncosokkal, és akad, ahol a Balaton-parti szél viszi a sült liba illatát. Összegyűjtöttük a legjobb programokat, amelyekért idén érdemes lesz kabátot felvenni és útnak indulni.

PROGRAMOK BUDAPESTEN

Budapest, Normafa – Márton-nap a Síházban

Időpont: 2025. november 11–16.

Aki ismeri a mondást, tudja: „aki Márton-napon nem eszik libát, az egész évben éhes marad.” A Normafa tetején található Normafa Síház idén sem hagyja, hogy ez megtörténjen. November 11. és 16. között különleges Márton-napi menüvel várják a vendégeket, amelyben minden fogás a liba köré épül – klasszikus ízekkel, mégis modern, izgalmas megközelítésben.

A menüsor Dózsa Krisztián chef kreációja, aki a hagyományos Márton-napi ízeket egy kis „Síházas csavarral” álmodta újra. Az étlapban szerepel: hideg libamáj zsírjában fermentált zöldségekkel és friss házi kenyérrel, libaleves maceszgombóccal, sólet tökéletes tojással és libamellel, valamint somlói galuska desszertként.

A Normafa nemcsak a kulináris élvezetek miatt ideális úti cél, hanem kirándulásként is tökéletes: a környék számos túraútvonala, kilátói és sétaösvényei kiváló lehetőséget kínálnak egy frissítő sétára az étkezés előtt vagy után. Egy igazi őszi lakoma a hegy tetején – ahol a liba, a panoráma és a természet találkozása teszi teljessé a Márton-napot.

A menüsor a készlet erejéig elérhető, ezért asztalfoglalás ajánlott a Síház honlapján.

Budapest, Római-part – Lámpáskészítés, libamesék és közös dalolás a Miamornál

Időpont: 2025. november 9. és 15.

A Római-part ősszel is megtelik élettel, a Miamor pedig idén két alkalommal is elhozza ide a Márton-napi hangulatot. A családbarát program november 9-én és 15-én délelőtt 10 órakor kezdődik libás népmesékkel, majd 11 és 17 óra között profi animátorok segítségével kézműves foglalkozásokon lehet elkészíteni a saját Márton-napi lámpásokat.

A nap fénypontja 17 órától a közös felvonulás és éneklés a Duna-parton, ahol a lámpások fénye és a zene igazi ünnepi hangulatot teremt. A Miamor Római-parti programja a gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt felejthetetlen élményt kínál – mesével, alkotással és közösségi varázzsal. További részletek ide kattintva!

Budapest, Blaha Lujza tér – Libalicious Márton-nap @ Time Out Market Budapest

Időpont: 2025. november 11.

Ha modern, városi hangulatban ünnepelnéd a Márton-napot, a Time Out Market Budapest tökéletes helyszín: a város egyik legizgalmasabb gasztropiaca idén is különleges libás menüsorral és borválogatással készül. A Libalicious Márton-nap nevű esemény nemcsak a hagyományokról, hanem a kreatív konyháról is szól – az ételstandok saját stílusukban értelmezik újra a libát, így a látogatók egyszerre többféle Márton-napi ízt kóstolhatnak meg, a klasszikustól a gourmet csavaron át a street foodig. További részletek a Facebook eseményben!

Budapest – Márton-napi Brunch a Vogue Étteremhajón

Időpont: 2025. november 9., 12:00–16:00

A Duna hullámain ringatózva, a város panorámájában gyönyörködve is lehet Márton-napot ünnepelni: a Vogue Étteremhajó november 9-én különleges Márton-napi brunch-csal várja vendégeit. A bőséges, büféasztalos kínálat a klasszikus libás fogásokat ötvözi elegáns tálalással és modern ízekkel – mindezt italokkal együtt, kétórás időtartamra, 15.000 forintos fix áron.

A menüben megtalálható a libaleves lúdgége tésztával, libacomb aszaltszilvás lilakáposztával, sólet töltött libanyakkal, de vegetáriánus és vegán fogások is helyet kaptak, mint a sütőtökös lasagne és a vegán Snickers-szelet datolyával. A kínálatot borválogatás kíséri: Móri, Szekszárdi és Mátrai tételek közül lehet választani, például a Paulus Sauvignon Blanc–Chardonnay vagy a Sol Montis Ördögfajzat.

A részvétel előfoglaláshoz kötött (online, telefonon vagy emailben), a foglalható időpontok 12:00 és 14:00 között választhatók. A Vogue Étteremhajó Márton-napi brunch-a nemcsak egy gasztronómiai élmény, hanem különleges dunai utazás is – a város szívében, ünnepi ízekkel és látvánnyal. További részletek ide kattintva!

PROGRAMOK ORSZÁGSZERTE

Noszvaj – Márton-nap a Gazdaházban

Időpont: 2025. november 8.

A noszvaji Gazdaház udvara ezen a napon igazi falusi ünnepi hangulatba borul. A kemencében sülnek a sütemények, a házi libazsíros kenyér mellé újbor jár, délután pedig vásár, kézműves foglalkozások és gyermekprogramok színesítik a napot. Estére a falu apraja-nagyja lámpás felvonulással búcsúztatja a napot, zenével és tánccal kísérve. A noszvaji Márton-nap különösen családbarát program, ahol a hagyomány és az otthonosság egyszerre van jelen. További részletek ide kattintva!

Szentendre – Szent Márton Újborfesztivál és Libator

Időpont: 2025. november 8–9.

A Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum (Skanzen) idén is a Márton-napi forgatag egyik központi helyszíne lesz. A két napos Újborfesztivál és Libator idején újborok és libás finomságok kóstolásával, néptáncos bemutatókkal és zenés programokkal várják a látogatókat. A gyerekek kézműveskedhetnek, lámpást készíthetnek, a felnőttek pedig megízlelhetik, milyen is az, amikor a hagyomány és a gasztronómia kéz a kézben jár. A skanzen dombjai között sétálva a forralt bor illata és a zeneszó mindenkit elvarázsol.

Palkonya – Márton-napi Pincejárás

Időpont: 2025. november 8. és 15.

A dél-baranyai borfalu, Palkonya két egymást követő szombaton is ünnepel. A Márton-napi Pincejárás során a látogatók bejárhatják a falu történelmi pincesorát, több pincészet újborait kóstolva. A programhoz borkorcsolyák, házias ételek és vidám beszélgetések társulnak. A pincejárás lassú, békés és ízes – azoknak való, akik az ősz legjavát egy pohár bor mellett szeretik megélni. További részletek ide kattintva!

Badacsonytomaj – Márton-napi Vigasság és Tökfaragó Verseny

Időpont: 2025. november 8.

A Balaton-felvidék egyik legvidámabb őszi eseménye ez: a családok töklámpásokat faragnak, miközben a helyi borászok kínálják az új évjárat első tételeit. A libazsíros kenyér, a pogácsa és a must illata keveredik a friss levegővel, a program pedig a gyerekektől a borkedvelőkig mindenkit megszólít. Este népzene és táncház zárja a napot – igazi balatoni hangulatban. További részletek ide kattintva!

Gyenesdiás – Balaton-parti Márton-napi Mulatság

Időpont: 2025. november 8.

A Balaton északi partján, Gyenesdiáson ingyenes, családias hangulatú programmal ünneplik a Márton-napot. A lampionos felvonulás, a táncház, az újbor és a ropogós libapecsenye együtt teremti meg a tökéletes őszi estét. A Balaton-parton sétálva, a naplementében forralt borral a kézben ünnepelni: ez maga a nyugalom és a derű. További részletek ide kattintva!

Szombathely – Szent Márton-napi Vásár a Vasi Skanzenben

Időpont: 2025. november 8–9.

A Nyugat-Dunántúl egyik legnagyobb vásárát tartják ilyenkor Szombathelyen. A Vasi Skanzenben árusok, kézművesek, zenészek és hagyományőrzők töltik meg a teret. A helyi éttermek libás menüvel, a borászatok újborral várják a vendégeket. Szombathely különösen büszke erre az ünnepre, hiszen Szent Márton itt született – így a program egyszerre vallásos és népi jellegű, mégis mindenkit megérint a közösségi ereje. További részletek ide kattintva!

Bogács – Márton-napi Vigasságok és Búcsú

Időpont: 2025. november 7–9.

A termálfürdőjéről ismert Bogács idén is háromnapos mulatsággal készül. A borospincék, a koncertek, a táncház és a kézművesvásár együtt alkotják a Márton-napi programok esszenciáját. Az esti pincekóstolók után a vendégek helyi zenészekkel mulathatnak – a hangulat garantáltan fesztiválos, de mégis emberközeli marad. További részletek ide kattintva!

Arács (Balatonfüred) – Márton-napi Újbor-kóstoló és Családi Nap

Időpont: 2025. november 8.

A Balatonfüredhez tartozó Arácson idén is megrendezik az Arácsi Márton-napot, ahol az újbor kerül a középpontba. A program az alapítvány friss borának bemutatásával és névadó ceremóniájával indul, majd a vendégek Balatonarács és környéke legjobb pezsgőit, fehér és rosé habzóborait, végül egy pohár tolnai vörösbort is megkóstolhatnak. A szervezők a környezettudatosság jegyében arra kérik a résztvevőket, hogy hozzanak magukkal 2 dl-es borospoharat, így mindenki a saját poharából kóstolhatja végig a sorozatot.

A borok mellé közös asztalról kínálnak harapnivalót, amelynek értékét a kóstolókártya ára (elővételben 2.000 Ft, a Népházban kapható) tartalmazza. A helyszínen később 3.000 forintos belépővel is lesz lehetőség csatlakozni. A vendégek apró sós süteményekkel is hozzájárulhatnak a közös lakomához, az újrakóstolás pedig térítésmentes – a felajánlott adományokat az alapítvány következő közösségi programjaira fordítják. Ez a rendezvény az arácsi közösség egyik legkedveltebb őszi eseménye, ahol a bor, a hagyomány és az összetartozás öröme egyszerre van jelen a poharakban. További részletek ide kattintva!

Pannonhalma – Márton-napi Pincejárás a Borvidéken

Időpont: 2025. november 7–9.

A Pannonhalmi Borvidéken több napos pincejárás várja a borkedvelőket. A helyi pincészetek – köztük az Apátsági Pincészet – buszos körjárattal is látogathatók, így a vendégek biztonságosan kóstolhatják végig az új évjárat borait. A libás ételek, a dombok közé simuló pincék és a csendes őszi táj együtt varázsolják meghitté ezt a hétvégét. Itt a Márton-nap nemcsak gasztronómiai, hanem lelki élmény is. További részletek ide kattintva!

Mór – Márton-napi kézműves és lampionos délután a Lamberg-kastélynál

Időpont: 2025. november 14.

A Fejér megyei Móron, a Lamberg-kastélynál délután 16 órakor kezdődik a lámpáskészítő kézműves foglalkozás az óvodás és általános iskolás korosztálynak, majd lampionos felvonulás és vendéglátás követi. A program könnyed, családos és hangulatos – különösen ajánlott gyerekes családoknak. További információk ide kattintva!

Szenna – Márton-nap az Ófaluban

Időpont: 2025. november 8.

A Nógrád megyei Szenna festői Ófalujában az idei Márton-nap keretében kézműves vásár, libás finomságok és hagyományőrző programok várják a látogatókat. A falusi hangulat, a korhű építészet és a lassabb tempó ideális azoknak, akik egy nyugodtabb, autentikus vidéki ünnepre vágynak. További részletek ide kattintva!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

PROGRAMOK
A Rovatból
Budapesti programok 2025
Összegyűjtöttük nektek Budapest legizgalmasabb programjait, hogy mindig legyen miből válogatni 2025-ben is!

2025-ben is számtalan remek program vár Budapesten és környékén. A folyamatosan bővülő, frissülő listából te is kiválaszthatod a kedvencedet.

Táncos utazás a Partium szívébe – a Duna Művészegyüttes új előadása

November 28-án a Nemzeti Táncszínházban a Duna Művészegyüttes legújabb produkciója, a Partium – Az Értől az Óceánig kalauzolja el a közönséget a magyar és erdélyi határvidék varázslatos világába. A Kárpát-medence e különleges régiója egyszerre magyar, román, cigány, bolgár, szlovák és hucul kultúrák otthona – ezt a színes örökséget idézik meg a színpadon táncban, zenében és költészetben egyaránt.

A látványos előadásban Sárrét és Szilágyság magyar táncai mellett keményfoki és nadabi román, vingai bolgár, máramarosi hucul és mácsai cigány motívumok elevenednek meg, miközben Csasztvan Zsuzsanna a nagylaki és aradi szlovák dallamokat kelti életre. A műsor rendező-koreográfusa az együttes művészeti vezetője, Juhász Zsolt, az ő munkatársa a rendezés során pedig Farkas Tamás, aki évtizedek óta kutatja a Partium gazdag hagyományait. A műsor különlegessége, hogy számos olyan táncanyagot is bemutat, amely eddig sosem szerepelt a társulat repertoárjában.

A produkció nemcsak a mozdulatok, hanem a szavak szintjén is elrepít ebbe a sokarcú világba: Ady Endre, Arany János, Dsida Jenő, Tóth Árpád és Szilágyi Domokos versei Rubold Ödön előadásában hangzanak el, összefonva a néptánc energiáját a költészet mélységével. Egy este, amikor a Duna Művészegyüttes táncosai a Partium lelkét hozzák el a főváros színpadára – sodró lendülettel, érzelemmel és igazi kulturális utazásra hívva minden nézőt.

Időpont: 2025. november 28., 19:00

Helyszín: Nemzeti Táncszínház

Jegyek: www.tancszinhaz.hu

Budapest, Blaha Lujza tér – Libalicious Márton-nap @ Time Out Market Budapest

Időpont: 2025. november 11.

Ha modern, városi hangulatban ünnepelnéd a Márton-napot, a Time Out Market Budapest tökéletes helyszín: a város egyik legizgalmasabb gasztropiaca idén is különleges libás menüsorral és borválogatással készül. A Libalicious Márton-nap nevű esemény nemcsak a hagyományokról, hanem a kreatív konyháról is szól – az ételstandok saját stílusukban értelmezik újra a libát, így a látogatók egyszerre többféle Márton-napi ízt kóstolhatnak meg, a klasszikustól a gourmet csavaron át a street foodig. További részletek a Facebook eseményben!

Országos Rajzfilmünnep 2025

November 14-16.

Immár tizenegyedik alkalommal rendezik meg az Országos Rajzfilmünnepet. A fesztiválnak ezúttal is művelődési házak, könyvtárak, iskolák, óvodák, mozik és más közösségi terek adnak otthont – Budapesten többek között az Eötvös10 Művelődési Ház, a Gólya és a Pesti Vigadó csatlakozott a programhoz. Az ingyenesen látogatható fesztivál keretében olyan alkotások lesznek láthatók, mint a Habfürdő, a Macskafogó és a Fehérlófia.

Ingyenes kvízestek városszerte

Egész novemberben

Novemberben a főváros számos pontján rendeznek kvízesteket: többek között a Comics Bar, a Spíler Biergarten, a Dürer Kert és az Art+ Cinema várja az érdeklődőket. A játékos kedvűek a legkülönbözőbb tematikák közül válogathatnak: a klasszikus műveltségi kérdéssorokon túl filmek, sorozatok, popkultúra és történelem témákban mérhetik össze tudásukat. A programokon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Vörösmarty téri Karácsonyi Vásár

November közepétől – december 31-ig

A belváros szívében, a Vörösmarty téren rendezett vásár Budapest egyik legnépszerűbb ünnepi eseménye. A kézműves portékák mellett forralt bor, sült gesztenye, kürtőskalács és hangulatos zene teszi felejthetetlenné. Innen egy rövid sétával elérhető a Duna-part is, így a vásár után érdemes lesétálni a rakpartra megnézni a kivilágított várost.

Advent a Bazilikánál

November 14. – 2026. január 1.

A Szent István-bazilika előtti tér idén is mesebeli látványt nyújt: csillogó fények, illatos forralt bor, kézműves bódék és a híres fényfestés vár mindenkit. Az adventi vásár különlegessége, hogy a Bazilika előtt korcsolyapálya is épül, a háttérben pedig ünnepi zene szól – tökéletes hely egy romantikus esti sétához.

Budapest International Choir Festival

November 28–29. – több budapesti helyszínen

Kórusok a világ minden tájáról érkeznek, hogy közösen énekeljenek és fellépjenek a főváros legszebb koncerttermeiben. A hangulat egyszerre felemelő és bensőséges – igazi különlegesség a zene szerelmeseinek.

Karácsonyi koncertek a Bazilikában és a Mátyás-templomban

December 11. és december 26.

A Szent István-bazilika és a Mátyás-templom gyönyörű akusztikája különleges hangulatot ad a karácsonyi koncerteknek. Klasszikus zeneművek, orgonajáték és kórusművek csendülnek fel, a háttérben pedig az ünnep fényei ragyognak.

Szilveszter Budapest belvárosában

December 31. – több helyszínen (pl. Gozsdu, Madách tér, Akvárium Klub)

Budapest utcái Szilveszter éjjel mindig megtelnek élettel: szabadtéri bulik, koncertek, DJ-szettek és táncoló tömegek várják azokat, akik inkább városi forgatagban ünnepelnének. A hangulat felszabadult és közösségi – itt biztosan nem maradsz magadra, ha táncolni támad kedved.

Garden of Lights: Pán Péter – Sohaország világa a Füvészkertben

Helyszín: ELTE Füvészkert

Időpont: 2025. október 17. - 2026. február 15.

A Füvészkert már önmagában is varázslatos hely, de amikor beköszönt az este, és felgyúlnak a fények, a kert ezernyi színben ragyog, a fák között fénylő mesefigurák bújnak meg, és a zene halk varázsa tölti be a levegőt. Az idei tematika „Pán Péter – A csodák világa”, így Sohaország fénylő dzsungelei, kalózhajói és tündérfényei között sétálhatunk. A több ezer, kézzel készített lampiont kínai mesterek alkották, minden apró részlet tökéletesen kidolgozott. A fények, a növények és a zene együtt egy álomszerű élményt teremtenek. Korábban a Hupikék Törpikék tematikájú kiállítás is hatalmas sikert aratott, ami jól mutatja, mennyire változatos és fantáziadús a Garden of Lights világa.

Világ állatai lampionfesztivál az Állatkertben

Helyszín: Fővárosi Állat- és Növénykert

Időpont: 2025. október 17. - 2026. február 22. 

A Fővárosi Állatkert este új életre kel: a kapuk mögött fényből formált állatok népesítik be a sétányokat. A Világ állatai lampionfesztiválon a fények segítségével bejárhatod a Földet: a szavannák elefántjaitól a tenger mélyének csodáiig, a dzsungelek tigriseitől a sarkvidék jegesmedvéiig. A Zigong városából érkező mesterek óriási, színes textillel borított LED-lampionokkal keltik életre Európa, Ázsia, a Közel-Kelet, Afrika, Dél-Amerika, Észak-Amerika és Óceánia veszélyeztetett állatait, melyeket az adott régióra jellemző, szimbolikus motívumok díszítenek. A látvány lenyűgöző, a séta pedig nemcsak szórakoztató, hanem tanulságos is – a természet tiszteletére és sokszínűségére hívja fel a figyelmet. Az Állatkertben kialakított installáció október 17-től február 22-ig látogatható, péntektől vasárnapig, záróra után.

Lumina Park – Varázsvilág a Margitszigeten

Helyszín: Margitsziget, Palatinus fürdő

Időpont: 2025. október 22-től 2026 tavaszáig

Október 22-től újra színes fényárban úszik esténként a Palatinus Strand: immár negyedik alkalommal tért vissza az őszi-téli időszak egyik leglátványosabb programja, a Lumina Park. Az idei tematika a Varázsvilág nevet kapta, és valóban egy mesebeli utazásra hív – hatalmas fényfigurák, csillogó kapuk, varázslatos fényalagút és interaktív fényjátékok várják a látogatókat.

A séta során különböző fantáziavilágokat fedezhetünk fel, miközben a fények a Duna közelségében, a fák lombjai között tükröződnek. A látvány lenyűgöző, a hangulat pedig meghitten ünnepi – nem véletlen, hogy a Lumina Park mára a tél egyik legnépszerűbb esti programjává vált Budapesten. A fénykiállítás minden nap sötétedéstől 21 óráig látogatható, egészen március 1-jéig, így bőven van idő belemerülni ebbe a ragyogó kalandba.

Hangdóm – Magyar Zene Háza

Helyszín: 1146 Budapest, Olof Palme sétány 3.

Időpont: egész évben

Ha látványos programokról van szó, a Magyar Zene Háza különleges moziterméről sem feledkezhetünk meg. A Hangdóm egyedülálló élményt kínál, amely minden eddigi moziélményt új dimenzióba emel. A kupolavászon és a 360 fokos panorámavetítés egyesíti a vizuális és akusztikus élményeket, így teljesen körülölel bennünket a filmek világában.

A Hangdóm-ban lélegzetelállító filmélmények várnak, miközben a látogatók kényelmes babzsákfotelekben ejtőzve élvezhetik a vetítéseket. A műsorprogramban olyan klasszikusok szerepelnek, mint a Lengemesék, a Pink Floyd koncertfilmjei, valamint Renoir és Csontváry művészetét bemutató filmek. Ezen kívül olyan egyedi programok is várnak, mint a Platon Karataev koncertfilmjei, ahol a zene és a filmek harmonikus kapcsolata egy újfajta élményt ad.

A Hangdóm egy új módot kínál arra, hogy átéljünk egy filmet: a látvány, a hang és az atmoszféra tökéletes összhangban varázsolják el a látogatót, így egy igazi immerzív moziélmény vár mindenkit.

IKONO Budapest – Fény és művészet új dimenzióban

Helyszín: 1052 Budapest, Váci utca 27.

Időpont: folyamatosan látogatható

Engedjétek szabadjára a képzeleteteket, és vegyetek részt egy lebilincselő utazáson, amely a művészet, a játék és a meglepetés erejével vezet végig titeket egy eklektikus világokon! Az IKONO egyedülálló élménygalériájában, UV-fényben úszva, fényfestések és 10 káprázatos fantáziavilág segítségével fedezhetitek fel a művészet legszürreálisabb formáit.

Az IKONO koncepciója már több európai nagyvárost meghódított, és Budapest szívében is elérhető. Az interaktív fényfestések és színes installációk egyedülálló módon hozzák össze a művészetet, a szórakozást és az élményszerű felfedezést. A látogatók különböző világokon haladnak keresztül, mindegyik más színvilággal, hangulattal és formavilággal. A fények és a művészetek szürreális tánca igazán felejthetetlen élményt kínál.

Az IKONO tökéletes hely azoknak, akik szeretnének egy kis szórakozással fűszerezett művészeti kalandra indulni. A látványvilág minden egyes részlete az izgalmas koncepcióra épít, ami egyszerre vonzó és meglepő – ideális választás, ha egy igazán különleges élményre vágysz.

Form in Flux – Cinema Mystica

Helyszín: 1052 Budapest, Ferenciek tere 10.

Időpont: 2025 őszétől

A Cinema Mystica Budapest kortárs fény- és vizuális művészetének egyik legizgalmasabb tere, ahol a fények és az érzékelés határait feszegető alkotások találkoznak. Az aktuális tárlat, Form in Flux – Patterns of Consciousness, a tudat és a kozmosz viszonyát kutatja: lüktető formák, geometrikus fénystruktúrák és hipnotikus vetítések töltik meg a teret.

A kiállítás minden egyes installációja új nézőpontot ad, és szó szerint beemeli a látogatót a fények világába. A látogatók egy olyan szürreális, elgondolkodtató utazásra indulnak, ahol az érzékelés határait feszegethetik. A geometrikus struktúrák és a fények minden egyes részlete arra ösztönzi a kíváncsi szemeket, hogy új perspektívából tekintsenek a valóságra.

A Form in Flux tárlat nemcsak vizuálisan lenyűgöző, hanem mélyebb gondolatokat is ébreszt a tudat működéséről és az univerzum titkairól. A látogatók egy olyan élményt kapnak, amely túlmutat a hagyományos művészeti kiállításokon – itt minden a fény és a forma csodálatos, hipnotikus kapcsolatáról szól.

Ajánljuk

PROGRAMOK
A varázsvilág megérkezik Szentendrére: Harry Potter™: A Kiállítás először Magyarországon
Roxfort, Teszlek Süveg, Tiltott Rengeteg és vajsör – hamarosan mindez valóság lesz a Duna partján. 2026 februárjában Szentendre ad otthont a világ egyik leglátványosabb Harry Potter-kiállításának, ahol a rajongók testközelből élhetik át a varázslat minden pillanatát.

Ha valaha is álmodtál arról, hogy a Roxfort folyosóin sétálsz, megnézed, hogyan bugyborékol egy bájital, vagy a Teszlek Süveg a fejed fölött dönti el, hogy melyik házba tartozol – most eljött a pillanat.

A Harry Potter™: A Kiállítás 2026. február 6-án Szentendrén, a Green Event Hallban nyitja meg kapuit, és már most az év egyik legjobban várt eseményének ígérkezik.

A világszerte több mint 4 millió látogatót elvarázsoló tárlat most először érkezik Magyarországra.

A látogatók végigjárhatják a varázsvilág legikonikusabb helyszíneit: Roxfort kastélyát, Hagrid kunyhóját és a Tiltott Rengeteget, miközben eredeti jelmezeket, kellékeket és interaktív díszleteket csodálhatnak meg. Minden galéria újabb és újabb felfedeznivalót kínál – a legendás Tekergők Térképétől egészen a jóslástan teremig, ahol a jövőbe is bepillantást nyerhetünk (vagy legalábbis megpróbálhatjuk).

A kiállítás különlegessége, hogy személyre szabott élményt kínál: a vendégek már az online regisztráció során kiválaszthatják, melyik roxforti házhoz tartoznak, és a kiállítás során ehhez illő részletek és interaktív tartalmak várják őket.

Az élmény minden érzékre hat – az immerzív multimédiás technológia életre kelti a varázslatos pillanatokat, miközben a látogatók szinte belesétálnak J.K. Rowling univerzumába.

A From Page to Screen galériában például az első, eredeti Harry Potter és a bölcsek köve kötet látható egy Gringotts-trezorban, a Hogwarts Classrooms részben pedig bájitalt főzhetünk, mandragórát ültethetünk vagy Patronust varázsolhatunk.

Természetesen nem maradhat el a varázsbolt sem: itt a rajongók vajsört kortyolhatnak, csokibékákat vihetnek haza, és exkluzív Harry Potter-termékek közül válogathatnak – olyan relikviák is kaphatók majd, amelyek sehol máshol nem elérhetők.

A jegyek november 14-én kerülnek értékesítésre, de a leglelkesebbek már november 12-én, a várólistára feliratkozók között elsőként juthatnak hozzá a belépőkhöz.

Itt lehet jelentkezni a várólistára: harrypotter-kiallitas-szentendre-hpb

Ahogy Tom Zaller, az Imagine elnök-vezérigazgatója fogalmazott: „A kiállítás úgy kelti életre a varázsvilág varázsát, kalandjait és csodáit, mint még soha korábban.”

Úgyhogy készítsd a pálcádat, porold le a roxforti talárt, és irány Szentendre – mert 2026-ban a varázslat tényleg a közelünkbe költözik.