KULT
A Rovatból

A diszkó, ahol minden hallgató a saját belső útját járja

Latorczai Balázs, az Önismereti Diszkó megálmodója mesélt arról, hogy milyen rögös utakon juthatunk el saját titkainkhoz.


Örmény, grúz, török, arab és egyéb népek zenéje, modern technoalapokra keverve.

Ez a mostanában leggyakoribb változata az Önismereti Diszkónak, amit Latorczai Balázs álmodott meg, majd épített köré egy még szűk, de egyre bővülő közeget.

Arról beszélgettünk, pontosan mi történik ezeken az alkalmakon, vajon egy csak magunkban megélhető, vagy közös élményről van-e szó, és megosztható-e egyáltalán másokkal az önismeret.

– Hogy kell Önismereti Diszkózni?

– A mottó így hangzik “Még sosem voltam az Önismereti Diszkóban, de már sokkal jobban érzem magam”. Ezt nagyon szeretem. Ami fontos az a szándék. Nem érdemes azzal a hozzáállással elmenni Önismereti Diszkóba, hogy húha két hete szakítottam, elmegyek táncolok egy kicsit és akkor majd el fog múlni a szakításom, mert akkor már van egy ilyen elvárás. Sokkal jobb odajönni aztán megfigyelni a hatást. Az se baj, ha az ember csak szórakozik egyet, akkor is töltődik. De a résztvevők beszámolnak néha nagyon szép menetekről, mert ez zene, tehát a szavak szintjére tényleg csak a töredékét lehet lehozni, nem azért mert annyira magasztos, csak a szavaknak a világa az nem ez

– Mitől különleges?

– Amikor megkérdezik tőlem, hogy mit kell az Önismereti Diszkóban csinálni, azt mondom, hogy azt nem tudom elmondani, mert ha elmondanám, akkor az az én utam lenne. A hallgató a saját belső útját járja. Az a plusz benne, hogy Önismereti Diszkónak hívjuk. Ez egy nagyon frappáns név. Kiben ahogy megjelenik a névnek a jelentése, úgy működik majd benne az Önismereti Diszkó.

Aztán van egy teória, ami vagy igaz, vagy nem, de jól hangzik. A figyelem értéke állítólag már elérte a kőolajét, tehát ugyanannyi pénzt költenek marketingre a világban, lényegében a másik ember figyelmére. Ha belegondolunk, már a Facebookon is ezt csináljuk. Ugyanazokkal az eszközökkel közlöm, hogy tükörtojást reggeliztem, mint amivel Mercedest akarnak eladni, és ugyanúgy csinálja akár Donald Trump, vagy a volt padtársam, vagy te és mindenki más.

Teljesen uniformizált a kommunikáció. Én ebből egy icipicit kilépnék, és valahogy vissza szeretném adni az embereknek a figyelmet. Talán ezért van ekkora igény a mindfulnessre is. Nem szeretném az embereket traktálni, hogy megértsenek dolgokat, meg üzeneteket értelmezzenek. Inkább megpihentetni szeretnénk őket ebben.

– Hogyan történik az Önismereti Diszkózás?

– Ami az összes Önismereti Diszkóban egységes, az annyi, hogy szól a zene. Ezen túl pedig már az alfajairól kell beszélgetnünk. A “veretős” Önismereti Diszkó azért veretős, mert táncolni is lehet rá. Technoalapokra szól. Ez a szívemhez áll közel. Aztán van a “chilles”, amikor leginkább feküdni szoktak az emberek félálomban vagy álomban. Az meg a lelkemhez áll sokkal közelebb. A zene közben időre modelleket rajzolós (“LIFE drawing”) az egyik kedvencem most. Nagyon koncentrált. Modelleket kell rajzolni és közben szól a technoalapú pszichedelikus zene. Élő emberekre koncentrálsz. Akikre koncentrálsz, azok is koncentrálnak. Ők mozdulatlan modellek, mi meg figyeljük, hogy mi van a levegőben és arra próbálunk meg vagy feszesebb, vagy lazább zenét rakni. Kurva jó.

Latorczai Balázs

– Kezdjük talán a “chillessel”, hiszen te is azzal kezdted…

– 2012-ben vagy 13-ban kezdtük. Super 8-as filmeket vetítünk. Ezek különböző forrásokból összegyűjtött, régi, 60-as 70-es évekből megmaradt homevideók, grillpartik, ilyesmik. Alatta pedig nagyon lassú, non-tempo, nagyon szép ambient és ősi zenei énekek szólnak. Tulajdonképpen ezzel született az Önismereti Diszkó. Ezt az élményt hívtuk úgy, hogy spirituális nosztalgia. Nagyon bele lehet csúszni. Szoktak nagyon jókat beszélgetni is alatta, de leginkább azt szeretem amikor csak bambulnak az emberek egy relaxációban. Ez általában a Szimpla Kertben történt.

Az egyik szobát mindig berendeztük fetrengősnek, babzsákosnak, meg sátrat állítottunk fel bent. Nagyon lakályosra csináltuk. A Szimplában meg eleve ott volt akár 600 főnyi tömeg esténként, amiből 40-50 ezt megtalálta. Aztán attól, hogy spontán találták meg, ez egy ajándék lett, olyan, mint amikor az utcáról felveszel egy karkötőt. Szerintem sokkal nagyobbat flesseltek rá, minthogyha direkt erre a programra jöttek volna el. Nulla elvárással meglátják, hogy "Úristen, ilyen van?! De jó!"

Sokan ott maradtak egész este. Néha sajnáltam őket, mert bulizni indultak, ehelyett relaxáltak, de a meglepetés, meg az ajándékélmény miatt nagyon sok szeretetet kaptunk vissza. És nagyon jó volt. Volt ott mindig egy helyiség, amit megtudtunk tölteni olyan energiával, hogy így wow! Nem is gondolta volna az ember.

– És utána mi történt?

– Ennek a “chilles” Önismereti Diszkónak, ami oly közel áll a lelkünkhöz, nem lett saját közönsége. Aztán miután elkezdődött a járvány. kevesebb ember jött, és szembesülnöm kellett azzal, hogy ez önállóan magában nem áll meg. Kiderült, hogy ha nincsen tömeg, akkor ez csak egy installáció. Mint a Tate múzeumban. Mint egy szoba, ami mondjuk valakinek a varrószobája. Így nézett ki, tessék. Azon dolgoztam, hogy felvázoljunk olyan nagy lelki folyamatokat, hogy közösség, meg belső megélés, meg önismeret. Aztán egyszer csak egy installáció lett belőle. Ugyanúgy ment a film, szólt a zene, ki voltak rakva a babzsákok, és közben semmi nem maradt. Nulla. Ha az a körülmény, amiben ez az egész született, nincs meg körülötte, akkor nem életképes. Most gondolkodunk, hogyan lehet ennek így még értelme. Valószínűleg úgy, hogyha nem egész estés, csak két és fél órás. A Tilos Rádióban volt ilyen szettünk, amit amúgy önismereti csoportokban is játszottunk már. Úgy vagyogat szegényke, de nincs olyan konkrét teste és kerete már, mint a “veretősnek”.

– És milyen a “veretős” teste? Techno alapok? Akkor ez egy technodiszkó?

– Amúgy az is! Tényleg modern technoalapok, és rá vannak keverve örmény, grúz, török, arab, meg egyéb zenék. Maga a dallam, az nem techno, csak a svung, a húzás. Van egy nagyon régi közhely a technozenével kapcsolatban, hogy a techno a sámánzene utóda. Mivel ugyanaz a monoton dobritmus idézi elő azt a módosult tudatállapotot, amit a sámánok is. Jól rámennek ezek a régi dallamok, és nem sámándob van alatta, hanem techno. Engem egyébként gyerekkorom óta zeneileg mindig is a világzene mozgatott meg. Amiben volt világzene valamilyen fúzióban, azt szerettem.

Kiskoromban nagyon sok VHK-t hallgattam, az is népies, vagy amikor kispálos voltam, akkor abból is a Zsákmányállat meg ezek tetszettek a legjobban. A világzenének van gyökere. Visszanyúlik valamilyen kultúrához. Ha mondjuk egy dél-amerikai kultúrának az alapja van megzenésítve gépekkel vagy hangszerekkel, nincs is közünk hozzá, és mégis valami archetipikus érezhető benne. Minden régi világzenében. A techno pedig a csomagolás. A sámándob. A sámándob pedig a mennydörgés becsomagolva. Amikor a sámándobot tolták, akkor azok voltak éppen a legmodernebb eszközök, amikkel ezt lehetett csinálni. Most a hangfalak a legmodernebb eszközök. Én ezt a technot tudom csinálni. Nem vagyok egy nagyon-nagyon jó zenész. Szeretem, mert foglalkoztat. De nem nagyon járok hasonló bulikba, csak csinálom.

A “veretőset”, a DJ szettet nagyon futtatjuk. Valahol az is egy relaxáció, csak tánc közben. De a tudata az embernek ugyanúgy pihen, meditál, át tud dolgokat vinni mozgásba. A ritmusra való mozgás, abban segít, hogy a racionális tudat ne induljon be. Nagyon sokan csukott szemmel táncolnak. Abba persze nem tudok beleszólni, hogy mi történik bennük meg hogyan zajlik az egész, de ha látom hogy élvezik, akkor biztos, hogy jó helyen járnak.

Most ezt a technós Önismereti Diszkót nyomjuk leginkább és közben keresem, hogy hogyan tudjuk feléleszteni az ambientet.

– Ez egy magadban megélt vagy közös élmény? Megosztható egyáltalán az önismeret?

– Tyű, hát inkább magadban, mert zenehallgatásról meg táncról van szó. Nincs annyira erős kontakt a résztvevők között mint egy beszélgetéskor. De nagyon érdekesek a beszámolók komoly pszichedelikumokat használó fesztiválokról, mert az derül ki belőlük, hogy ott is van egységélmény. Ez valahol önismeret, hiszen az illető egyedül, belül éli meg, hogy egységben van az összes többi emberrel, aki ott van körülötte. Ha ott vannak, mondjuk ötezren, mindenki egységélményt él át, akkor most ötezer darab egységélményről van szó, vagy egy darab ötezer fős élményről? Akkor ez most egy közös élmény?

A közös élmény összehozza az embereket. A közös szex a legjobban, a közös filmnézés kevésbé. Akkor már jó, ha mindenki egyszerre hallgat egy jószándékú zenét, és az hozza őket össze. De nincs olyan elvárás, hogy mindenki telefonszámot cseréljen meg bejelölje a másikat. Inkább egy kicsit jobban benne vagyunk a világban a közösen átélt pontoktól.

Fontos, hogy a zene eredetileg szertartászene volt. Amikor még a mágikus gondolkodás volt előtérben, akkor a szertartások azért voltak, hogy valami változást idézzenek elő akár a közösségben, akár a termésben, akár az időjárásban. De a szertartás mindenképpen olyan közösségi dolog volt, ami valahol belső munka. A táncház is olyan, hogy bennünk történik valami, és az ami bennünk mind megtörtént majd a közösségben jelenik meg.

– Milyen közösségekben mozogsz te, amikben ez majd megjelenik?

– Nagyon felhígult közösségben élek most, amit úgy hívnak, hogy társadalom. Emiatt az Önismereti Diszkónak is csak egy formája bír lenni egyelőre, méghozzá az, hogy vannak rendezvények, szól a zene, az emberek meg táncolnak, aztán ezt ki hogy veszi le. Van aki tök jól bulizik, van aki meg közben megéli, átéli, elengedi, vagy befogadja szóval ami dolga éppen van vele. Ha a “Közösséget” a társadalom váltotta fel, akkor a “szűk közösséget” pedig a szubkultúrák. Mint DJ páros egy-két szubkultúrában tök jól működünk. A Zengető egy ilyen szubkultúra, vagy a Gyüttment. A Szimplában rendszeresen vagyunk, de ott ez nem jelenik meg külön eseményként. Az atmoszférát azt megteremti, de nem egy szubkultúrának a közösségi összehozása. Vannak közösségek ebben a társadalomban, de én nem hiszek bennük.

– Nem hiszel a közösségekben? Akkor miben hiszel te?

– A laza szövetségben. Most már mindenki individuum és nem akarja magát bedobni egy közösségbe. Inkább létre akarna hozni egy közösséget, de gyakran megelégszik azzal, hogy kihirdeti és aztán nem történik semmi.

De a laza szövetség az olyan, mint amikor egy faluban ég a határ, és mindenki odamegy eloltani a tüzet. Nem azért, mert “közösség”, hanem hogy ne terjedjen át az egész falura a tűz. Mindenki éli a maga életét és a laza szövetség annyi, hogy függünk egymástól konstruktív módon.

Nem annyira közösségről szól az Önismereti Diszkó, hanem inkább az önismeretről. Hogyha az önismeretünk rendben van, akkor jobban tudunk egymással szövetségben élni,

– Mesélsz arról, hogy te ki vagy, hol kezdted, mit csináltál még az Önismereti Diszkón kívül?

– Fú, csak azt mondom, aminek köze lehet az Önismereti Diszkó kialakulásához. Először szerzetesnek akartam elmenni, de hamar kirúgtak. Utána volt 5-6 év, amikor szerkezetlakatos voltam. Ez is nagyon sokat hozzátett a felismeréshez, hogy az embernek szüksége van valamilyen belső támaszra. A színészet után elkezdtem zenélni, aztán meg koncerteket, kiállításokat, meg mindenfélét szervezni. Rengeteg koncertet szerveztem, nagyon sok kulturális eseményen vettem részt, egy kicsit sok is volt.

– Hol szerveztél koncertet?

– A Szimpla volt a munkahelyem az utóbbi 10 évben, de előtte a Könyvtár Klubban, a MOST-ban, a jelenben, a Dürer kertben.

– És csak így fogtad magad, aztán nekiláttál koncerteket szervezni?

– Amikor menő zenekarunk volt, akkor mások azt látták, hogy egy csomó embert ismerek. Dolgoztam a Bahiában, meg az A38-on. A Könyvtár Klub volt az, ahol felkért az üzletvezető, hogy hetente egy koncertet csináljak. Így kezdődött és tök jól ment. Aztán csináltam egy saját brandet, a “Tajtékost”, azzal tudtam kitörni. Több helyen is programokat csináltam, és így kalandoztunk szépen. Amikor a Szimplába fölvettek és elkezdtem ott dolgozni, akkor bezártam ezt a “Tajtékos” dolgot, mert elérte a célját. Lett egy munkahelyem.

– Akkor most egy újabb brandet építesz magadnak? Ez történik?

– Igen, de a “Tajtékost” még nem magamnak építettem hanem csak eszembe jutott, hogyha elnevezem, amit csinálok, akkor az önálló életre fog kelni. Az Önismereti Diszkó is ilyen, de az sokkal inkább rólam szól, hiszen én csinálom. A “Tajtékosra” oda meghívtam zenekarokat és a “Tajtékos” az ernyő volt.

Az Önismereti Diszkón viszont a társaimmal együtt kattogunk, gondolkodunk. Egyedül nem lenne. Lázár, aki a Super 8-asokat vetíti, ő mondta, hogy ha zenélek akkor ő vetít. Együtt jöttünk rá, hogy ez ambient zenére működik a legjobban. A “veretőset” is csinálgattam sok emberrel, de amikor a Veróccsal kezdtük el, akkor lett ez egy állandó dolog és éreztük azt, hogy na ez egy dolog. Egyedül nem az.

– Ez akkor egy közös alkotási élmény?

– Ó, mondhatnám közösség.

– Laza szövetség?

– Nem, ez közösség. Hehe. Ketten vagyunk benne. Na jó, nem. Igazából dolgozunk sok emberrel. A Gracza Balázs rajzol nekünk néha, imádjuk. Volt a Painter’s Palace ahol a rajzolásokat szervezték, a modelleket hozzá. Igyekszünk társítani egyéb tök jó dolgokat, amik még hozzáadnak.

– Hova viszi ez az életedet, mit szeretnél ezzel kezdeni?

– Hát a koncertszervezésből is ki lehet égni. Hét- és tízezer között van a koncertek száma, amiket szerveztem. Nem lehet kiszámolni olyan rengeteg. Egy idő után elkezdtem keresni az új formáit a rendezvényeknek. Kezdetben nagyon foglalkoztatott az ambient. Nem az ambient zene, hanem a környezet.

Nagyon jó, amikor van egy zenekar a színpadon másfél órát, dob gitár ének stb. De ezt lehet úgy is, hogy a környezet van. Fesztiválok is rámennek arra, hogy valami saját világot teremtsenek. Ozora ebből Magyarországon az egyik legdisneylandesebb, dehát vannak kimondottan fantasy fesztiválok.

A Szimplán belül is játszottam azzal, hogy mi történik akkor, ha az embereket babzsákra vagy bárszékre ültetem, vagy ha csak egyszerűen állva hagyom. Teljesen máshogy viselkednek. Ugyanúgy ahogy teljesen máshogy viselkednek, hogyha egyszerre menetelnek haza egy focimeccsről. Az embereket jól lehet így befolyásolni, biztos, hogy van erre több tudomány is. Nem vagyok ennek a tudósa, csak szeretem ezt megfigyelgetni és jó lenne, ha több lehetőségem lenne ilyen tereket kialakítani.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
175 éve halt meg Mary Shelley, aki 18 évesen megírta a világ legfontosabb technofóbiás rémálmát, a Frankensteint
Mary Shelley 1816-ban, egy svájci villában írta meg a Frankenstein alapötletét. Az írónő halálának 175. évfordulóján Guillermo del Toro adaptációja uralja a díjszezont.


1851. február 1-jén pontosan 175 éve, hogy elhunyt Mary Wollstonecraft Shelley, de az általa 18 évesen papírra vetett rémálom ma elevenebb, mint valaha. Könyvéről generációk gondolták, hogy férfi találta ki, miközben az igazság az, hogy a Frankenstein egy érzékeny, bátor, nagyon fiatal lány fejéből pattant ki – egy svájci villa padlásán, egy esős nyáron, társasági játéknak indulva.

Míg a világ Guillermo del Toro friss Frankenstein-adaptációját ünnepli, amely a velencei filmfesztiválon 13 perces álló ovációt kapott és Jacob Elordit a csúcsra repítette, kevesen tudják, hogy

a kultikus szörnyeteg születése nem irodalmi csendélet, hanem egy valóságos, filmszerű nyitójelenet volt.

Egy jelenet, amely 210 évvel ezelőtt játszódott: vihar, kényszerű bezártság, a korszak legmenőbb és legbotrányosabb arcai, egy ártatlannak induló játék, és a végén két, máig uralkodó műfaj, a modern sci-fi horror és a vámpírmítosz startpisztolya dördül el.

Mary Shelley 1797-ben született Londonban. Anyja, Mary Wollstonecraft az egyik első komoly feminista gondolkodó volt (A nők jogainak védelme, 1792), de 11 nappal Mary születése után meghalt gyermekágyi lázban. Apja, William Godwin radikális filozófus és író volt. Mary így már kicsi korától intellektuális közegben élt, ahol gondolkodni, írni, vitázni lehetett – de a társadalom ezt nőként még mindig gyanúsnak találta.

Amikor Mary 16 évesen megszökött a már házas Shelley költővel (igen, botrány), a társadalom egy része végképp leírta őt.

Mégis: két év múlva már ott volt a kezében az első Frankenstein-vázlat. 1818-ban jelent meg a könyv – anonim módon. Nem véletlenül: női névvel senki nem vette volna komolyan.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Frankenstein Film (@frankensteingdt) által megosztott bejegyzés

Minden egy természeti katasztrófával kezdődött. 1816-ot a „nyár nélküli évként” jegyzi a történelem, miután az előző évi indonéziai Tambora vulkán kitörése hamuval és aeroszolokkal terítette be a Föld légkörét, drámai lehűlést okozva. Európában a nyár szokatlanul hideg, esős és viharos volt, Svájcban, a Genfi-tó partján hetekig szinte megállás nélkül zuhogott az eső. Ez a könyörtelen időjárás zárta össze a Villa Diodati falai közé a korszak egyik legfényesebb, legtehetségesebb és leginkább megvetett társaságát.

A központban a szupersztár költő, Lord Byron állt, körülötte a 18 éves Mary Wollstonecraft Godwin, későbbi férje, a szintén költő Percy Bysshe Shelley, Mary mostohatestvére, Claire Clairmont, valamint Byron személyes orvosa és útitársa, John William Polidori.

A napokig tartó bezártságban a társaság német kísértettörténetek francia fordításait, a Fantasmagorianát olvasta, amikor Byron egy este kihívást intézett hozzájuk. Mary Shelley a regény 1831-es kiadásának előszavában, amely a történet elsődleges forrása, így emlékezett vissza:

„»Mindegyikünk írjon egy kísértettörténetet« – javasolta Lord Byron.”

Mary napokig képtelen volt kitalálni bármit is, mígnem egy késő éjszakai beszélgetés után, amely az „élet elvének” természetéről és a kor tudományos szenzációjáról, a galvanizmusról folyt, egyfajta éber álomba merült.

„Villámként csapott belém a gondolat… Megvan! Ami engem megrémített, másokat is meg fog.”

A szemei előtt megjelent a „tiltott tudományok sápadt diákja”, amint térdel a maga alkotta, kiterített lény mellett, amely egy erőteljes gépezet hatására megmozdul, és „kínlódva, fél-élet jeleit” mutatja.

Polidori naplója megerősíti a verseny tényét: 1816. június 17-én azt jegyezte fel, hogy „a kísértettörténetek írását mindenki elkezdte, kivéve engem.” Azon az estén azonban nemcsak a Frankenstein, hanem egy másik modern szörnyeteg is megszületett. Byron egy töredéket írt egy arisztokrata vámpírról, de hamar elvesztette az érdeklődését. Az ötletet Polidori vitte tovább, és ebből a vázlatból alkotta meg 1819-ben A vámpír című novelláját, amelynek főhőse, Lord Ruthven lett

a modern, szalonképes, csábító vérszívó archetípusa, Drakula gróf közvetlen elődje.

Polidori később egy nyílt levélben volt kénytelen tisztázni a szerzőséget: „noha az alapötlet kétségkívül Byroné, a kidolgozás az enyém.”

Mary fantáziáját a tudomány is táplálta. A társaság hevesen vitázott arról, lehetséges-e holt anyagot újraéleszteni, a korban pedig szenzációnak számítottak Luigi Galvani és Giovanni Aldini kísérletei, akik nyilvános bemutatókon elektromos árammal rángattak meg frissen kivégzett bűnözők holttesteit.

A regényben Victor Frankenstein egy fiatal, megszállott tudós, aki életet teremt – de aztán megijed tőle, és magára hagyja. A teremtmény nem gonosz, csak elhagyott, egyedül van, és választ vár arra: miért hozták létre, ha nem kell senkinek.

Ez a kérdés ma is kísért: mikor nyúlunk bele életbe, génbe, gépbe úgy, hogy nem tudjuk, mit vállalunk vele?

Mary Shelley kérdése megelőzi korát, és minden korszak megtalálja benne a saját félelmeit:

a nácizmus eugenetikáját,

az atombomba hatalmát,

a robotok és mesterséges intelligenciák felelősségét,

a génmódosított gyerekek bioetikai dilemmáit.

A regény végül 1818. január 1-jén jelent meg Londonban, mindössze 500 példányban, a szerző nevének feltüntetése nélkül.

Bár a fogadtatás vegyes volt, a kor egyik legbefolyásosabb kritikusa, Sir Walter Scott „eredeti zsenialitásról” írt.

A történet ma ismét világsikert aratott. Guillermo del Toro 120 millió dolláros (kb. 38,6 milliárd forintos) költségvetésből készült filmje a velencei bemutató után a díjszezon egyik favoritjává vált.

„Ez az a film, amire 30 éve készülök” – mondta a rendező.

A teremtményt Jacob Elordi játssza, Victor Frankensteint pedig Oscar Isaac – már ez elég lenne, hogy megnézzük, de a film stílusa, mélysége, és a Shelley-szöveghez való visszatérése miatt is érdemes. Jacob Elordi olyan hús-vér szörnyet hoz, akitől nem félünk, inkább sajnáljuk. Mary Shelley regénye tehát újra él. Mert minden korszakban visszatér az a pillanat, amikor valami újat teremtünk – és csak később jövünk rá, hogy mit is csináltunk.

A főszereplő, Oscar Isaac arra kérte a nézőket, hogy a Netflix-premier ellenére próbálják meg nagyvásznon átélni a történetet: „Jó lenne közösségi élményként átélni… ideális lenne moziban megnézni.” A Teremtményt alakító Jacob Elordi, akit a kritikusok sorra díjaznak, egy díjátadón csak ennyit tudott mondani: „A pokolba. Erre tényleg nem számítottam”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
„ICE, takarodj!” – Bad Bunny történelmet írt a Grammy-gálán, majd elküldte a francba a bevándorlási hivatalt
A 68. Grammy-díjátadón Bad Bunny lett az első, aki spanyol nyelvű lemezzel nyerte el az év albuma díjat. Az estét azonban a bevándorlási hivatal elleni éles kritikák határozták meg, több sztár is felszólalt, köztük Billie Eilish, és az év felfedezettje, Olivia Dean.


Nemcsak a zenéről, hanem a politikáról is szólt a február 1-jei Grammy-díjátadó, ahol Bad Bunny történelmet írt, miközben több sztár is éles politikai üzenetet fogalmazott meg a színpadon.

Az est legfontosabb díjait, vagyis a „Nagy Négyest” Bad Bunny (Az év albuma), Kendrick Lamar és SZA (Az év felvétele), Billie Eilish (Az év dala) és Olivia Dean (Az év felfedezettje) vihette haza.

Bad Bunny Debí Tirar Más Fotos című lemeze lett az első, túlnyomórészt spanyol nyelvű album, amely elnyerte a fődíjat.

A díjak átvételekor azonban a beszédek gyakran politikai üzeneteket hordoztak, amelyek elsősorban az amerikai bevándorlási és vámügyi ügynökség ellen irányultak.

„Mielőtt megköszönném Istennek, azt mondom: ICE, kifelé! Nem vagyunk vadak, nem vagyunk állatok, nem vagyunk idegenek – emberek vagyunk, és amerikaiak vagyunk”

– mondta Bad Bunny egyik köszönőbeszédében. Hozzá csatlakozott Billie Eilish is, aki az év dala díjának átvételekor fogalmazott meg kemény kritikát.

„Senki sem illegális egy ellopott földön… A francba az ICE-szel”

– mondta.

Az év felfedezettje, Olivia Dean szintén a bevándorlók mellett állt ki.

„Bevándorló unokájaként állok itt... a bátorság terméke vagyok”

– jelentette ki.

A politikai állásfoglalások mellett a díjátadó zenetörténeti mérföldköveket is hozott. Először nyert k-pop dal a Grammyn: a KPop Demon Hunters Golden című szerzeménye kapta a vizuális médiához írt legjobb dal díját. Steven Spielberg pedig elérte az EGOT-státuszt, miután a Music by John Williams című filmjéért megkapta a legjobb zenei filmnek járó elismerést. „Ez az elismerés igazolja azt, amit ötven éve tudok: John Williams hatása felmérhetetlen, művészete páratlan” – nyilatkozta. Kendrick Lamar eközben a Grammyk történetének legtöbbet díjazott rap előadójává vált.

A további kategóriákban Lady Gaga Mayhem című albuma lett a legjobb pop vokális album, a rock mezőnyében pedig a Turnstile (legjobb rockalbum), a Nine Inch Nails (legjobb rockdal) és Yungblud (legjobb rockelőadás) diadalmaskodott. A country zene területén új kategóriákat vezettek be, a kortárs country album díját Jelly Roll vihette haza, aki rendkívül érzelmes beszédben köszönte meg feleségének a támogatást. „Megöltem volna magam, ha te és Jézus nem vagytok” – mondta a színpadról.

via BBC


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A fogalmatlan Bridgerton fiú esete Hamupipőkével - megnéztük a Bridgerton család 4. évadának első részeit
Lilaakác, fánktornyok, színkavalkád, ármánykodás, szerelem és főszerepben egy bamba férfi, aki keresi az ő Hamupipőkéjét. Ilyen volt a Bridgerton család negyedik évadának első etapja.


2020 óta követhetik a Netflix nézői a Bridgerton család tagjainak történeteit, amelyek Julia Quinn írónő azonos című regényfolyamának főszereplői. A nyolc évad a család nyolc gyermekének szentel egy-egy felvonást. A sorozat egybefüggő, aki még nem találkozott vele, feltétlenül az első évadtól nézze. (Némi spoiler olvasható az írásban.)

Amikor 2024 tavaszán a Netflix leadta a Bridgerton család harmadik évadát, rajongók milliói kaptak a szívükhöz, atyaég, egészen 2026-ig kell várni az újabb évadig? Vágnánk már a centit, de ekkora mérőszalag nincs is!

Aztán eljött 2026, amikor végre nézhető a sorozat negyedik évada - annak is a fele. A Netflix nem tanul a rajongók panaszáradatából, ez az évad is két részletben érkezik. Az első négy epizód január 29-én került fel a streamingre, míg a többi február 26-tól látható. Ekkora mérőszalag pedig már létezik, úgyhogy lehet nyiszálni!

Minden évad előtt őrült találgatások folynak, a nyolc gyermekes Bridgerton család melyik tagja kerül a következő évadban rivaldafénybe. Talán az a Francesca, aki legutóbb férjhez ment? Julia Quinn eredeti könyvsorozatában pont Francesca alakja és története a leginkább megkapó és megható, sokan várták, hogy ő lesz fókuszban a 2026-os epizódokban.

Abban viszont nagy az egyetértés, hogy Francesca és férje között a sorozatban körülbelül annyi a kémia, mintha két plüssmackó ülne egy-egy fotelben. Nulla.

Eloise neve is előkerült, mint a negyedik évad főszereplője. A különc lány, aki nem kapkod férjet találni és sokkal inkább bújik könyvei mögé, sokak kedvence.

A negyedik évad befutója viszont Benedict Bridgerton lett, a család második fiúgyermeke.

Nagyvilági fazon, habzsolja az életet, buja estéken, orgiákon, alkoholmámorban úszó közegben érzi jól magát, és esze ágában sincs megnősülni. Ám édesanyja folyamatosan dünnyög a fülébe, és sóhajtozik, nem lesz ennek jó vége. Így esik, hogy Benedict úrfi végül megjelenik egy maszkabálon, ahol megakad a szeme egy igéző szépségű, ezüstruhás leányzón, akinek csodálatos a mosolya, kecses a járása, bár táncolni nem tud. És, aki akkor, amikor éjfélt üt az óra, hirtelen elszalad, a döbbent uraság kezében hagyva kesztyűjét.

Ismerős a történet? Persze, hogy az. Tökéletes Hamupipőke történet cipellő helyett kesztyűvel.

Sophie Baek, a nemesi születésű, ám gonosz mostohája által cselédsorba űzött (ugye, hogy Hamupipőke?) ifjú hölgy és a bosszantóan vaksi, bamba és teljesen fogalmatlan Bridgerton fiú később újra találkozik, ám szerelmük kibogozására még várni kell.

A Grimm testvérek mesebeli hercege hasonlóan béna volt: meg tudja vajon magyarázni bárki is, miért bajlódott a herceg egy fél pár cipővel, amikor csak a hölgy arcát kellett volna megnéznie, akivel egész este táncolt?

Nos, Sophie Baek legalább álarcot visel, ráadásul Benedict Bridgerton egyértelműen képtelen meglátni a cselédlányban az ezüstruhás kisasszonyt, így talán a történet jobban hihető a Netflix sorozatában.

Ez az első négy epizód egyébként egyértelműen rászegezi a fókuszt magára a családra, a többi mellékszereplő kevesebb hangsúlyt kap. Lady Danbury például a királynőt unja, a királynő pedig leginkább mindent. Lady Whistledown, azaz Penelope görcsösen igyekszik pletykatémákat találni, míg teljesen zsákutca azt a sztori is, amelyben a királynő új udvarhölgyét keresik. Már senki nem is emlékszik, kik voltak Mondrichék, értelmetlen a házaspárt a negyedik évadban is mellékszálakkal szerepeltetni.

Maga a Bridgerton család viszont, miután már szinte minden gyermek nagykorúvá cseperedett, szerencsére bőven elég izgalmat tud nyújtani.

Lady Violet és Lord Marcus szerelme meghatóan szép, a család legfiatalabb gyermeke, Hyacinth nem fér a bőrébe, annyira szeretne végre már felnőni. És Eloise... Nos, ő még mindig ugyanaz az Eloise, akinek vág az esze, mint a beretva és fütyül a társadalmi konvenciókra.

Meg kell említeni azt is, hogy a Shonda Rhimes producerhez oly jellemző woke-irányzatok ismét nagyon erősen képviseltetik magukat a negyedik évadban is. Julia Quinnek, a Bridgerton-könyvek szerzőjének teljes támogatásával egy laza nemváltás is megtörténik, miután a regénybeli Michael a sorozatban már Michaela lesz. És a negyedik évad főhőse, Benedict úr sem különösebben válogatós az első epizódban, amikor eltakarja őt a vastag dohányfüst.

Hogy mi a titka a Bridgerton családnak?

Sokan igyekeznek megfejteni ezt, pedig a válasz roppant egyszerű. Színes, szagos, romantikus álomvilág ez, békaszínű uszályos ruhákkal, lilaakáccal, méteres macaron- és fánktornyokkal, piruló orcával, estélyekkel, bálokkal, egyszerre mozduló párok keringőivel és sok-sok titokkal, pletykával és szerelemmel. Egy mese, ahová jó elbújni a hétköznapok elől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Justin Timberlake 45 lett, de most inkább annak örül, hogy ezt az elmúlt két évet valahogy túlélte
A turné lement, a bíróság is megvolt, a pletykák is pörögnek: Timberlake születésnapjára minden összejött.


Ma tölti be 45. életévét Justin Timberlake, de az ünneplés helyett a popzene egyik legnagyobb sztárja inkább annak örülhet, hogy megúszta az elmúlt egy-két év eseményeit: egy titkolt, súlyos betegséggel tolt végig egy világkörüli turnét, miközben a törvénnyel is meggyűlt a baja. A házasságáról szóló pletykákról nem is beszélve.

A bíróság előtt végül felelősséget vállalt tettéért, és egy erős üzenettel zárta le azt az ügyet.

„Még ha csak egy italt ittál is, ne ülj a volán mögé. Annyi más lehetőség van” – mondta a bíróságon, miután elismerte bűnösségét. A rajongókat leginkább a tavaly júliusi bejelentése kavarta fel, amikor egy Instagram-posztban vallott arról, hogy Lyme-kórral diagnosztizálták, ami a két éven át tartó Forget Tomorrow World Tour alatt végig megnehezítette az életét.

A betegség tünetei, köztük a komoly idegi fájdalom, a kimerültség és az általános rosszullét, komolyan rányomták a bélyegét a teljesítményére is, amiért akkoriban kapott is kritikákat. „Ha átélted ezt a betegséget vagy ismersz valakit, aki igen, [akkor] tudod: mentálisan és fizikailag is könyörtelenül megterhelő tud lenni” – írta bejegyzésében. A nehézségek ellenére a turnét végigcsinálta.

„Úgy döntöttem, [hogy] a fellépések öröme sokkal többet ér, mint a testem pillanatnyi stressze. Örülök, hogy folytattam”

– tette hozzá. A turné végül több mint száz fellépéssel, 1,25 millió eladott jeggyel és nagyjából 67,7 milliárd forintnak megfelelő bevétellel zárult.

Egy jogi ügy is beárnyékolta a tavalyi évét. 2024 júniusában a New York-i Hamptonsban állították meg a rendőrök ittas vezetés gyanújával. A szeptemberi bírósági tárgyaláson végül egy enyhébb vádpontban, a csökkent képességű vezetésben vallotta magát bűnösnek.

A vádalku részeként körülbelül 250 ezer forintnak megfelelő bírságot és illetéket kellett fizetnie, emellett 90 napra bevonták a jogosítványát

New York államban, és 25 óra közösségi munkára ítélték. Magyarországon ennél jóval szigorúbb büntetéseket rónak ki ennél lényegesen enyhébb ittas vezetésű ügyekre is.

Zenei fronton az új album, az Everything I Thought It Was a Billboard 200-as listáján a negyedik helyen nyitott. A visszatérést egy különös popkulturális esemény is kísérte: amikor megjelent a Selfish című dala, Britney Spears rajongói egy akció keretében elkezdték vásárolni és streamelni Spears 2011-es, azonos című dalát, ami ennek hatására az iTunes-lista élére ugrott. A zenei visszatérés egyik csúcspontja volt, amikor 2024 márciusában Los Angelesben újra együtt állt színpadra a legendás fiúcsapat, az ’NSYNC.

A közös fellépésen előadták a Paradise című új dalt, de felcsendültek a régi klasszikusok is, mint a Bye Bye Bye.

A nehéz időszakban felesége, Jessica Biel végig mellette állt. Egy januári díjátadón a vörös szőnyegen áradozott férjéről. „Én vagyok az első számú rajongója… Egyszerűen nincs még egy olyan ember, mint ő, aki úgy tud fellépni és énekelni, ahogy ő. Nem érdekel, ha őrültnek néznek – két és fél órán keresztül végigtáncolom a koncertjét… Imádom őt.” Szép ez a nyilatkozat, de nem szabad elfelejtenünk, hogy immár 13 év házassággal a hátuk mögött az év végén nagyon felerősödtek a különköltözésről szóló pletykák, mondván: Jessica komoly terveket valósít meg a karrierjében, és nehezen viseli, hogy Justin csak a régi sikereken kesereg, a múltban ragadt.

A színpadi sikerek mellett Timberlake üzletemberként is aktív. 2022-ben egy nagyjából 33 milliárd forintnak megfelelő összegért eladta dalszerzői katalógusát egy befektetési alapnak. Emellett társtulajdonosa a Nashville-ben működő Twelve Thirty Club nevű, több szintes étteremnek és zenei klubnak, amelynek terjeszkedését is tervezik: Austinban egy közel 10 milliárd forintos beruházással nyitnak új egységet.


Link másolása
KÖVESS MINKET: