HÍREK
A Rovatból

Gulyás Gergely: A következő lesz a legnehezebb év 2010 óta

A miniszter szerint joggal és büszkén mondható el, hogy Magyarországon a Trianon óta eltelt bő évszázad legjobb időszaka a 2010-es kormányváltás és a pandémia kitörése közötti évtized volt.


Sokrétűségében és sokszínűségében egyedülálló, mégis az értékeket megőrizni képes kulturális központtá fejlődött a Lakitelek Népfőiskola - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a szervezet évzáró rendezvényén, Lakiteleken.

Gulyás Gergely szerint a Lakitelek Népfőiskola most és még hosszú időn keresztül azokat a közös célokat szolgálja, amelyeknek köszönhetően Magyarország Európán belül kisebbségi álláspontot képviselve meg tud maradni, illetve Magyarországon belül az európai kisebbségi álláspont erős többséget kap.

Az elmúlt évtizedek részben a rendszerváltozás és nagyon látványosan 2010 óta olyan fejlődést hoztak, amely egyrészt maradandó, másrészt hosszú évtizedeken keresztül biztosítja azt, hogy legyenek olyan szellemi központok, amelyekre a konzervatív, a hagyományokat fontosnak és értéknek tartó, illetve megőrizni akaró közösség a jövőjét is építeni tudja - mondta.

A miniszter szerint minél több olyan szellemi központra van szükség, ahol "a mindennapi munka megerősíti azt az összetartozást, azt a közösséget és alapvető értékeit, amelyek köré Magyarország a remények szerint a következő nemzedékek időszakában is építhet".

Gulyás Gergely szerint Lakitelek már 1987-ben is "a belső szabadság megjelenése volt a diktatúra időszakában", annak a belső szabadságnak, amely képes volt kimondani, hogy változtatni kell és a nemzeti oldal megerősödésére van szükség.

A miniszter szerint joggal és büszkén mondható el, hogy Magyarországon a Trianon óta eltelt bő évszázad legjobb időszaka a 2010-es kormányváltás és a pandémia kitörése közötti évtized volt,

és ehhez tevékenyen járultak hozzá azok a szellemi központok is, amelyeknek az egyik legjobb példája a Lakitelek Népfőiskola.

A sikerhez persze kétségtelenül hozzájárult az a gazdasági fejlődés is, amit egy fegyelmezett költségvetési politika, egy gazdasági növekedésre koncentráló gazdaságpolitika hozott. Ennek a hasznaira lehet a nehezebb években is támaszkodni - tette hozzá.

Úgy vélte: 2020 márciusától a koronavírus-járvány, majd az Ukrajnát ért orosz támadás miatt súlyos problémákkal kell szembenézni.

A miniszter szerint azok a döntések és intézkedések - különösen az energia területén kivetett szankciók -, amelyeket a háborúra válaszként Európa elfogadott, ahhoz járultak hozzá, hogy "a mindennapi életben Európa elszenvedője lett ennek a háborúnak".

A következő év nehéz lesz, valószínűleg a 2010-ben elkezdődött kormányzás óta a legnehezebb,

de nem szabad feladni azokat a célokat, amelyek között kiemelt helyet foglal el a közösségek megerősítése, azoknak a kulturális és tudományos, a hagyományokat megőrző központoknak a működtetése, illetve fenntartása, mint amilyen a lakiteleki is.

Gulyás Gergely szerint Európa nyugati fele nincs már abban az állapotban, hogy olyan konzervatív fordulatot érjenek el, amely alapvetően változtat az európai politika irányvonalán, ezért hosszú távon arra kell berendezkedni, hogy "Magyarország kisebbségben lesz".

"Önmagában kisebbségben lenni egy országon belül baj, mert egy demokratikus országban ez a kormányzás lehetőségétől való elesést jelenti, de egy európai együttműködés keretében ezzel együtt lehet élni".

A legfontosabbnak azt nevezte, hogy a kisebbség meg tudjon maradni, és mindazokat az értékeket, amelyek miatt kisebbségbe került, képes legyen megőrizni.

A miniszter szerint a Lakitelek Népfőiskola "az európai tradicionális, kulturális ellenállás fellegvárának is tekinthető".

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke a Lakitelek Népfőiskola szerkezeti felépítését ismertetve elmondta: befejezéshez közelednek a több ütemben megvalósuló felújítási és fejlesztési munkálatok, miközben nagyon látványos a Kárpátia-ház építése. Az ezer ember befogadására alkalmas új sportkomplexum és rendezvényközpont a jövő nyáron már üzemelhet.

Emlékeztetett arra, hogy tíz évvel ezelőtt kezdődött el a Lakitelek Népfőiskola nagymérvű beruházása, amelyhez nettó 30 milliárd forint kormányzati támogatást kaptak. A ma már mintegy negyven épületet magába foglaló épületegyüttes tulajdonosa 2000 óta a szeged-csanádi püspökség, a vagyonkezelője pedig a Népfőiskola Alapítvány - tette hozzá Lezsák Sándor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Egy utas lefotózta a Ryanair gépéről, mekkora volt a tömeg a Nemzeti Meneten
A hatalmas tömegről készült felvételt Fekete-Győr András osztotta meg a Facebookon. A Momentum korábbi elnöke Orbán Viktornak is üzent a rövid posztban.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 23.



Ugyan légtérzár volt Budapest felett október 23-án délután, ám ez nem érintette a menetrendszerinti járatokat. Fekete-Győr András, a Momentum korábbi elnöke látványos fotót osztott meg arról, amit a Ryanair egyik utasa látott a repülőgépe ablakából.

A fotó alapján egybefüggő sötét csíknak látszik csak a tömeg az Andrássy úton, ami a Deák tértől egészen a Hősök teréig ért, ahol szintén rengetegen gyűltek össze.

„Azért a víz az úr” - írta a politikus a felvétel mellé egy magyar zászló kíséretében, majd egy kommentben Orbán Viktornak is üzent.

„Egy honfitársunk lőtte a Ryanair Frankfurtról Budapestre tartó járatán. Látja ezt, miniszterelnök úr? Habár fölűl a gálya, S alúl a víznek árja, Azért a víz az úr!”

A repülőgép ablakából lőtt fotót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Deák Dániel szerint nem telt meg a Hősök tere Magyar Péter beszéde alatt, fotót is mellékelt
Beindult a számháború: a politikai elemző szerint 35 ezren voltak Magyar beszéde alatt a Hősök terén. Ezt rövid posztjában háromszor is leszögezte.


„Nem telt meg a Hősök tere Magyar Péter rendezvényére. Bizonyítékként mellékelek egy fotót” - írta csütörtök esti bejegyzésében Deák Dániel.

A XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint a kép 17 óra 4 perckor készült, Magyar Péter ekkor már bőven a színpadon beszélt. Deák egy szoftver segítségével azt is kiszámolta, hányan voltak Magyar Péter beszéde alatt a Hősök terén.

„Bárki könnyedén kiszámíthatja a mapchecking segítségével, hogy hányan voltak a rendezvényén. Mindössze 35 ezren. Ezért is nevetséges, amikor Magyar Péter a számokról beszél. Ez csupán 35 ezer ember. A Békemeneten ennél sokkal többen voltak! A Békemenet résztvevőinek száma sokszorosa volt a háborús menetének. Így a 35 ezres létszám egyértelműen kudarcnak számít”

- szögezte le a kormánypárti influenszer.

Deák Dániel drónfotóját itt lehet megnézni:

Fekete-Győr András a tiszás vonulás után egy repülőgép ablakából készült fotót osztott meg. Ezen az látszik, hogy a Deák tértől egészen a Hősök teréig ért a tömeg.

Nem sokkal korábban Orbán Viktor arról posztolt, hogy kétszer annyian voltak a Békemeneten, mint Magyarék rendezvényén:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Ezt miből számolta ki? Matematikus ön?” - Záporoznak a kommentek Orbán Viktor tömegszámolós fotója alá
Szétszedik a hozzászólók a miniszterelnököt a Facebookon. Orbán korábban két fotóval próbálta bizonygatni, hogy kétszer annyian voltak a Békemeneten, mint Magyar Péterék Nemzeti Menetén.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 23.



Már majdnem tízezren szóltak hozzá Orbán Viktor csütörtök délutáni fotójához. A miniszterelnök nem sokkal 17 óra, vagyis Magyar Péter beszédének kezdete előtt posztolt egy képet, amin a Békemenet és a Nemzeti Menet résztvevőinek számát hasonlította össze. A fotóhoz csak annyit írt: Kétszer annyian voltunk!. Az azonban nem derült ki, hogy ezt miből számolta ki a kormányfő.

Erre kérdezett rá az egyik kommentelő is, aki Mészáros Lőrinc egyik leghíresebb interjújából idézve kérdezte Orbánt:

„Ezt miből számolta ki? Matematikus ön?”

- írta a hozzászóló. Másvalaki Rákay Philip elhíresült kétmilliós megjegyzésére utalva azt írta:

„Sztem 7 millió körül lehetett, és ez csak az eleje volt.”

„Képet nem lehet feltölteni a hozzászólásban, már értem hogy miért...” - tette hozzá egy nevetős emoji kíséretében egy harmadik kommentelő, akinek a hozzászólása már majdnem négyezer lájknál jár.

„Akiknek egy kis esze van, a Fideszre szavaz. Akinek több, az nem”

- fogalmazta meg gondolatait a miniszterelnöki posztot látva egy hozzászóló.

„Ezt úgy számoljátok, mint az átlagkeresetet, mi?” - kérdezte egy kommentelő.

„Ennyi embert sikerült megvásárolni. A délutáni meneten mindenki önszántából volt, van jelen. Óriási különbség” - tette hozzá másvalaki.

A miniszterelnök tömegszámolós posztjáról itt írtunk korábban:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Lakner Zoltán: Orbán Viktor emlékezetpolitikai vereséget szenvedett
A politikai elemző a Partizánnak értékelte az október 23-i eseményeket. Szerinte Orbán Viktor élő adásban szenvedett súlyos vereséget.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 23.



„Az innováció nem a Fidesznél van” - kezdte gyorselemzését az október 23-i rendezvényekről Lakner Zoltán a Partizánban. Szerinte egy ideje Orbán Viktor „mindig teljesen ugyanolyan”, legyen szó hatalmas lézershowról, parlamenti beszédről, vagy a mostani, nagy kivetítőkkel megtámogatott eseményről.

„Én egyáltalán nem emlékszem olyanra, hogy egy október huszonharmadika kapcsán (..) szenvedjen emlékezetpolitikai vereséget Orbán Viktor”

- szögezte le a politikai elemző. Úgy látta, hogy a miniszterelnök ezúttal „az egyik szomszédos ország gyalázásról” beszélt szinte végig, ezzel szemben a Tisza Párt vezetője szólt igazán az ünnepről, és arról, hogy ez hogyan kapcsolódik a jelen politikájához.

A beszélgetésben később arról is beszélt, hogy melyik párt nyerhette a mozgósítást.

„Ilyen látványos, élő adásban közvetített vereség utoljára a Gyurcsány-Orbán vitában érte szerintem Orbán Viktort” - mondta Lakner, aki szerint „ezt saját magának csinálta” a miniszterelnök. Úgy véli, hogy hiba volt „felsrófolni” a várakozásokat például a később lemondott Trump-Putyin budapesti békecsúccsal kapcsolatban, de szerinte a két párthoz kötődők érzelmi állapota is jelentősen eltér jelenleg.

„Hozzánk már kopogott be olyan Fidesz-aktivista a tavalyi EP-választás előtt, aki azzal kezdte szinte, hogy bocsánatot kért, hogy ő a Fidesznek gyűjt aláírást” - hozta fel példaként a vele történteket Lakner.

Lakner szerint a tavasz folyamán gondolkozhattak a Fideszben arról, hogy valahogyan megakadályozzák a Tisza indulását a jövő évi választáson, de a Pride-on és a mai Nemzeti Meneten megjelent tömeg után erről letehettek.

„Én azt gondolom, hogy erről a vonatról lemaradt a Fidesz”

- mondta a politikai elemző.

A teljes beszélgetést itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET: