PÉCS
A Rovatból

Fényfestők varázsolják el Pécs híres helyeit

Tavaly hatalmas siker volt, így itt a folytatás: jön a Zsolnay Fényfesztivál fényfestéssel, fényjárgánnyal, világító hajjal, újcirkusszal és sok-sok látvánnyal.


Tavaly nyáron Magyarországon először rendeztek fényfesztivált. A Pécsett megtartott látványos eseménynek hatalmas sikere lett. A szervezők sem hitték el, de óriási volt az érdeklődés, több mint 50 ezren voltak kíváncsiak rá.

Ezen felbuzdulva idén újra megrendezik, immár hagyományteremtő szándékkal a mediterrán városban a Zsolnay Fényfesztivált. Június 30. és július 2. között esténként a leghíresebb városi nevezetességek kapnak látványos fénydekorációt. Mintegy 10.000 négyzetméternyi felületet vetítenek be az ország legjobb fényfestő csapatai.

ZsolnayFenyfesztival_LightArt_DSC6145_DxO

A tavalyihoz hasonlóan lesznek programok is, így például spanyol légtornászok, újcirkuszi előadások, koncertek és színházi programok is. A Székesegyház homlokzatán pedig még nagyobb felületen jelenhetnek meg a mapping alkotások, ezen egy nemzetközi, pénzdíjas verseny 3D alkotásai lesznek láthatóak. A versenyművekből hármat a zsűri díjaz, egyet pedig a közönség választ ki.

ZsolnayFenyfesztival_VoalaStationZsolnayFenyfesztival_VoalaStation2

A fényfesztivál a világon már nagyon népszerű. A technika fejlődése pedig egyre különlegesebb vizuális megoldásokat tesz lehetővé. Külföldön is kuriózum még, de itthon a tavalyi volt az első ilyen jellegű grandiózus bemutatkozás.

VIDEÓ: a tavalyi fesztiválról

Az idei évben újdonság lesz az esti vetített fények mellett a természet, a napfény bevonása a művészetbe.

Már a nyitónap is kiemelkedő programot ígér. A Kodály Központba érkezik Emika, aki a tavaly elkészült Melanfonie című albumát mutatja be a MÁV Szimfonikusokkal. A zene alatt pedig Bordos László Zsolt, világhírű 3D mapping művész vetít a falakra, ami szintén kuriózumnak számít, hiszen beltéren ritkán látható hasonló közös produkció.

ZsolnayFenyfesztival_Emika_foto_AdamKrena

Emika

Másik újdonság lesz a koncertet követő fényfelvonulás, ahol maguk a résztvevők is saját készítésű világító öltözékkel, kellékkel, fényjelmezekben vonulhatnak majd. A látogatókat fényjárgányokkal szállítják, hogy még különlegesebbé tegyék az estét.

A város főterén újra újcirkuszi produkció lesz látható. A 70 tonnás daru emeli majd fel a spanyol Voala Station légtornászait. Az esti produkciókban megint lesznek tűzzsonglőrök, mozgó díszletek. A vállalkozókedvű látogatóknak pedig a spanyol fodrászok világító frizurákat készítenek.

ZsolnayFenyfesztival_SientaLaCabeza_foto_PepMayugo

Mindhárom estén érdemes végigsétálni a belvárost, ahol a Fény Útján több mint húsz állomáson lehet a különleges látványosságokban gyönyörködni.

A fesztiválon bőven lesznek zenei produkciók is. A nyitókoncerten kívül fellép Lajkó Félix, Matsumoto Zoku, a Kwashibu Area Band, Óperentzia zenekar, Fantomatik Orchestra és lesznek utcazenészek is.

ZsolnayFenyfesztival_FantomatikOrchestra

Fantomatik Orchestra

Az eseménynek idén már saját új logója is van, stílusosan egy stilizált világító bogár.

_DSC6139_DxO

A fesztivál mintegy kétszáz programja ingyenes, kivéve a nyitókoncertet.

Bővebb információk ITT.

Fotók: Okolicsányi Zoltán, Fényfesztivál


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


PÉCS
Képgaléria: ködbe burkolt mesebeli táj – Ilyen a Mecsek őszi arca
Mint egy nagy paplan, úgy terül el a köd a tájon. Reggel is csak lassan kel fel, hogy aztán sötétedéskor megint elterüljön a völgyben.


Az őszi pára reggel lusta, nem akar sehogy sem felkelni. Csak nyújtózik, kicsit elterjed a völgybe, ráfekszik a tóra, bekúszik a fák közé. Még a Nap sugarai is csak lassan csalogatják ki, eresztik útjára – hogy aztán este megint lepihenjen, bevonva a vidéket, mint egy nagy paplan.

Még több fotót ITT találsz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
PÉCS
Képgaléria: Ilyen mesebeli lett a táj a Mecsekben, ahová a karácsony meghozta a havat
A magasabb hegyekben végre téliesre váltott az időjárás, és fehér lepel borította be az erdőt. Tartsatok velünk egy képes kirándulásra!


Van, ahol a karácsony meghozta a várva várt havat is. A Mecsekben a táj fehérbe borult - bár ehhez a magasabb helyekre kell elmenni. Fotósunk elhozta nekünk a téli hangulatot - tartsatok velünk egy képes kirándulásra:

Képgaléria: Ilyen csodás a havas táj (Fotókért kattints a képre)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

PÉCS
Valentin-napi havazás: fotókon a Mecsek, fehér lepel borította be a vidéket
Mintha nem a tavasz közeledtét várnánk már, inkább karácsonyi hangulatot áraszt a hegyvidék. A fákat, utakat ellepte a hótakaró. Hangulatos, de pár hete talán jobban örültünk volna neki.


Téliesen telik a Valentin-napi délután a Dunántúl déli felén, ahol egy hidegfronti csapadéktömb okoz többfelé havazást - írja az Időkép.

A havazáshoz élénk, olykor erős széllökések is társulnak, így helyenként hófúvás is előfordul. A kicsit magasabban fekvő területeken a hó meg is marad és vékony fehér leplet alkot, de a nagy hócsatákhoz, hóemberépítéshez még gyarapodnia kell.

A havazás következő órában is kitart, de egyre kisebb területre fog korlátozódni. A legnagyobb hóvastagás a Mecsekben várható, itt akár az 5 centinél is több hó hullhat le késő estig - ígérik.

Képgaléria: (A fotókért kattints a képekre)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

PÉCS
Mesés fotókon Pécs és környéke: ősszel is varázslatos a táj, párába burkolva, a lemenő nap fényében különös látványt nyújt
Tartsatok velünk egy misztikus sétára a városban és az erdőben. A vidék lenyűgöző ilyenkor is. Kedvcsinálónak mutatunk pár szuper képet.


Pécs és környéke minden évszakban tartogat meglepetést. Ősszel ezer színbe öltözik a természet. A fák, a fények meleg sárgák, barnák, vörösek lesznek, lenyűgöző látványt nyújtanak. Ha egy romantikus, misztikus kirándulásra indulnál, akkor fedezd fel ezt a vidéket.

Kedvcsinálónak íme pár csodás fotó.

Képgaléria: Pécs és környéke őszi hangulatban (Képekért kattint a fotóra)


Link másolása
KÖVESS MINKET: