VIDEÓK
A Rovatból

Elgondolkodtató magyar rajzfilm terjed

A négyperces Látszat és valóság című rajzfilm főhőse a Bem rakparton sétál. De mi látszódik kívülről és mi zajlik belül?

Link másolása

A rövid animációs film a SPLOID-ra került fel, és úgy indult hódító útjára a neten, hogy itthon erről mit sem tudtunk, míg a Cink fel nem fedezte.

A bájos rajzfilmben egy férfi sétál a Bem rakparton, elég morcos, komor ábrázattal, ám amikor szembe jön vele valaki vagy valami, a hangulatában mindig változás történik. Ezt a képernyő felső részén láthatjátok, kevésbé élénk színekkel ábrázolva. Nemcsak a rajzfilm hangulata elbűvölő, a mondanivalója is elgondolkodtató.

A filmet a 2000-től Magyarországon élő és alkotó Elena Rogova és Zhenia Pavlenko készítette. Mindketten a Varga Stúdióban dolgoztak, Rogova például a Mr. Bean animációs sorozaton. A videó készítésében több magyar is közreműködött, a zenéjét például a Have-Rock Hangstúdió szerezte.

E-mailben megkerestük a rajzfilm alkotóit, akik a következőket írták nekünk: mindketten régóta megélhetésszerűen foglalkoznak animációs filmkészítéssel, ami azt jelenti, hogy más emberek ötleteit és elképzeléseit valósítják meg. Ebből kifolyólag időről-időre szükségük van arra, hogy saját projekteket is készítsenek, amiben kiélhetik kreativitásukat. A Látszat és Valóság koncepciója négy évvel ezelőtt merült fel bennük: arra gondoltak, kipróbálják, hogy működik a főként mesék alapjául szolgáló animációs műfaj keretein belül egy komolyabb, pszichológiai vetületű, mindennapi életből vett történet.

A szituációhoz egy tágas, szabadtéri helyszín illett legjobban, ezért esett a választásuk a budai Duna-partra. Szórakoztató volt számukra megidézni egy létező hátteret úgy, hogy kicsit azért változtatnak is rajta. Ami a jövőbeni terveiket illeti, nem zárják ki, hogy a magyar főváros más alkotásaikban is megjelenik majd. Egyelőre azonban ismét a nagy cégek megrendeléseire koncentrálnak, miközben folyamatosan ötletelnek azon, milyen saját projekttel állhatnának elő legközelebb. A Látszat és Valóság meglepően magas nézőszámának pedig nagyon örülnek, hiszen önmagában már ez is pozitív visszaigazolása annak, hogy megérte a belefektetett munka.

Ha tetszett, nyomj egy lájkot!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


VIDEÓK
Holdbéli táj - ennyi maradt a Vekeri-tóból
A Tisza vizével próbálják megmenteni a tavat. Sok Vekeri-tó lesz még - mondja a szakember.

Link másolása

Idén nyárra megint teljesen kiszáradt a Debrecen mellett található Vekeri-tó. Az egykori kedvelt üdülőhelyként szolgáló vízfelület az Erdőspusztai tórendeszer egyik utolsó túlélője volt. Az idei súlyos aszály azonban minden vizet kivitt a tóból, amit már csak egy jelentős beruházással lehet megmenteni.

A jövőben ráadásul

nagyon sok hasonló tragédia játszódhat majd le a szemünk előtt Magyarországon.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
VIDEÓK
Videón, ahogy mintegy 200 szarvas dübörög keresztül az erdőn
A Komárom-Esztergom megyei szomódi erdő a hatalmas szarvasrudli vonulásától zengett, a nem mindennapi látványról felvétel is készült.

Link másolása

Hatalmas szarvasrudli vonulásától morajlott a szomódi erdő, amikor mintegy 200 szarvas csörtetett keresztül rajta a napokban – írja a Komárom-Esztergom megyei hírportál.

A szarvasok vonulásáról videó is készült:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


VIDEÓK
Videó: különleges felvétel a teljes augusztus 27-i tűzijátékról
Aki lemaradt róla, most szokatlan perspektívából nézheti meg az egész show-t.

Link másolása

Szombaton, a bizonytalan időjárási viszonyok miatt egy hét késéssel pótolták be az augusztus 20-i ünnepségek fő attrakcióját, a látványos tűzijátékot és fényshow-t.

Kollégánk különleges helyről, a szokásostól eltérő perspektívából rögzítette a nagyszabású eseményt, így azt most az is meg tudja tekinteni, aki valamilyen okból lemaradt róla.

Az elhalasztott augusztus 20-i tűzijáték teljes hosszában

Link másolása
KÖVESS MINKET:


VIDEÓK
Videó: „A V2-es hangja gyógyít” – így ünnepelték Budapesten a Harley-Davidson 120. születésnapját
Motoros fesztivállal ünepelték a hétvégén a legendás márka születésnapját. A dübörgő gépcsodák elárasztották Budapestet, voltak köztük igazán különleges darabok is.

Link másolása

Motorosok lepték el a hétvégén Budapestet, itt tartották ugyanis a Harley-Davidson 120 éves fennállására szervezett összejövetelt.

A június 22-től 25-ig tartó rendezvény programjainak jelentős része a Papp László Budapest Sportarénában, illetve a Puskás Ferenc Stadion környékén zajlott, de

az elmúlt a napokban a város minden pontján lehetett találkozni a csillogó, berregő gépcsodákkal.

A városlakók közül persze talán nem mindenki rajongott a zajos felvonulásért, de a legendás márka egyik rajongója szerint a „V2-es hangja gyógyít”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk