PROGRAMOK
A Rovatból

Egy másik univerzumba csöppenünk idén nyáron – itt vannak a Sziget 2025 leglátványosabb újítása és programjai

Színes madarakkal indul a belépés, a Delta Districtben világsztár DJ-k pörgetik hajnalig, és még egy K-pop előadó is debütál – a 2025-ös Sziget minden pontján új meglepetés vár.


Ha azt gondoltad, a Sziget már nem tud újat mutatni, akkor idén garantáltan meg fogsz lepődni. A 2025-ös fesztivál egy teljesen új fejezetet nyit: nemcsak látványvilágban és programstruktúrában frissül, hanem valósággal új világot épít fel a Hajógyári-szigeten.

Már a belépésnél érezni fogod: a K-hídon színes, gigantikus madarak repülnek át feletted – ezzel átszellemülten csöppensz a Szabadság Szigetének univerzumába.

„Az idei Szigettel egy új fejezet nyílik a fesztivál életében” – mondta Kádár Tamás főszervező, aki szerint nemcsak a jól bevált alapok maradnak, de olyan újítások is érkeznek, amik méltán emelik tovább a Szigetet a nemzetközi fesztiválok elitjébe.

Negyedekre osztott élményváros

A legnagyobb változás, hogy a Sziget városként épül újra: külön „negyedek” jelennek meg, amelyek tematikusan rendezik el a programhelyszíneket. A Delta District az éjszakai élet új epicentruma lesz, ahol az elektronikus zene minden szegmense képviselteti magát – többek között a megújult Yettel Colosseum-ban, a BOLT Night Stage-en (ami az egykori Aréna helyét veszi át), és az újonnan bemutatkozó The Club by Don Julio-ban. Fellépők? Csak néhány név a sok közül: Armin van Buuren, Amelie Lens, Steve Angello, The Blessed Madonna vagy Partiboi69.

A Szoho – Sz-szel, mint Sziget – a kreatív energiák, a művészet, a hiphop és az alternatív zene új bázisa lesz, ahol társasjátékkávézótól slam poetry-ig minden belefér.

A The Buzz színpadon indie-től világzenéig minden jön, itt lép fel például az Analog Balaton, a Platon Karataev és beton.hofi, míg a dropYard drum&bass, reggaeton és hiphop bulikkal zúz éjjel-nappal. A The Cypher a freestyle csaták terepe lesz, a The Joker pedig nappal társasozós oázis, éjjel pedig nevetéstől visszhangzó stand-up színpad.

A világsztárok is tudják, hogy hova kell jönni

A Nagyszínpad fellépőit idén is sokan irigyelhetik:

jön A$AP Rocky, Post Malone, Shawn Mendes, Chappell Roan, Charli XCX, Nelly Furtado, FKA Twigs és a Sziget történetének első K-pop fellépője, a Kiss Of Life.

Hazai oldalon Pogány Induló és a Parno Graszt, valamint Дeva és a Napfonat gondoskodnak a magyar nagyszínpadi jelenlétről.

A Revolut Színpad sem marad le: Empire of the Sun, Papa Roach, Justice, Caribou, Blossoms és Krúbi is itt zúz majd. A legnagyobb meglepetés talán a Jukebox, ahol tribute zenekarok – ABBA-tól Bowie-ig – nosztalgikus hangulatban emlékeznek meg például a Live Aid 40. évfordulójáról.

Cirkusz, színház és a Paradox élmény

A Sziget mindig is erős volt az előadóművészetekben, de idén új művészeti vezető érkezett Jenna Jalonen személyében, aki már most izgalmas újdonságokat hoz. A Paradox egy sok műfajt átfogó, vizuálisan lehengerlő tér, ahol cirkusz, kortárs tánc és illúzió olvad össze.

A Cirque du Sziget például új helyszínen, de a megszokott minőségben nyűgöz majd le mindenkit.

Lesz japán Yoah előadás, kanadai 7 Fingers, sőt, a magyar OneTwoMany Collective is saját részvételi cirkusszal készül. A Magic Mirror szintén új helyen, új lendülettel tér vissza – lesz benne YUCK Circus, slam poetry, akrobatikus performansz és Lady Joker-féle elektronikus burleszk.

A színház és tánc kedvelőinek az Estévez/Paños flamenco-show-ja, vagy a Mazel Freten Rave Lucid című, táncot és vizuális effekteket ötvöző előadása lehet kihagyhatatlan.

Közösségi élmény, tudatosság és nyugalom

A Sziget nemcsak bulizni tanít, de felelősen fesztiválozni is. Idén is folytatódik a Szitizen Care program, amely testi-lelki biztonságot nyújt – legyen szó elveszett iratokról, speciális egészségügyi igényekről vagy mentálhigiénés támogatásról. Több segítőpont, képzett szakemberek és lelki elsősegély is rendelkezésre áll majd.

A DRINKiQ kampány idén is visszatér: újratölthető poharakkal, ingyenes vízpontokkal és edukációs tartalmakkal buzdít a mértékletes alkoholfogyasztásra – QR-kóddal és kvízzel együtt.

És ha már a józanságnál tartunk: nem emelik a sör árát.

Bizony, a Dreherrel közösen sikerült úgy egyeztetni, hogy az italárak nem kúsznak tovább. Aki inkább enni szeretne, annak is van jó hír:

a food courtokban idén több vegán, vegetáriánus és mentes étel lesz elérhető, sőt, minden standnak kötelező egy pénztárcabarát opciót is kínálnia.

A VIP-ben persze megjelennek a prémium vendéglátó egységek is, de ez nem jelenti, hogy a Sziget drága lenne – a szervezők szerint épp ellenkezőleg.

Fenntarthatóság minden fronton

A Sziget 2025-ben is a zöld irányba halad: robbanómotoros járművek száma csökken, a műanyag kiszorul, a sátrakat pedig kauciós rendszerrel próbálják „hazacsábítani”.

Aki otthagyja, nem kapja vissza a „ne hagyj hátra sátrat” jegy árát – így talán idén kevesebb ponyva végzi a szeméttelepen.

A lebomló csomagolóanyagok, a komposztálható evőeszközök és az energiatakarékos technológiák idén már alapnak számítanak, a Greener Future auditja szerint pedig a Sziget ebben is a nemzetközi élmezőnyben játszik.

Glamping deluxe – ha a sátrazásban is kéred a pluszt

Akinek a fesztivál életérzés megvan, de a hátfájás és a beázás nem hiányzik, annak itt a Sziget Ville Premium. Előre felállított sátrak, stílusos faházak, kényelmes igluk és hatszemélyes luxuslakosztályok várják a kényelmesebb szitizeneket. És ha már ott vagy: irány a Wellness Center szaunával, jógával, masszázzsal és illatterápiával – mert a reggelig tartó buli után jól esik egy kis regeneráció.

Szóval ha egyetlen dolgot viszel magaddal erről az ajánlóról, az legyen ez: a 2025-ös Sziget nemcsak egy fesztivál lesz, hanem egy másik világ, amit érdemes felfedezni, átélni és talán sosem elfelejteni. Szedd a sátrad (vagy inkább foglalj iglut), kapd el az első színes madarat a K-hídon, és irány a Szabadság Szigete!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


PROGRAMOK
A Rovatból
A legjobb programok, fesztiválok országszerte, itt a 2025-ös programajánló
Cikkünkben sorra vesszük a hazai nagyrendezvényeket. Számtalan fesztivál, program szerepel a palettán idén is.


 

A legjobb programokat keresed? Pezseg az ország a jobbnál jobb fesztiváloktól, hétvégi falunapoktól és szabadtéri rendezvényektől 2025 nyarán és őszén is – a zenétől a gasztronómiáig.

Cikkünkben végigvesszük a legfontosabb eseményeket, top fesztiválokat, és megmutatjuk, milyen élmények várnak rád Budapesttől a Balatonig, a Dunakanyartól a Pannonhalmi dombokig.

Alább tehát a folyamatosan bővülő programajánlónk, amelyben a magyar fesztiválokra, elsősorban a zenei és kulturális rendezvényekre és programokra fektetjük a hangsúlyt.

Budapesti Tavaszi Fesztivál - április 29. – május 12., Budapest

A Budapesti Tavaszi Fesztivál hosszú évek óta az egyik legnívósabb kulturális esemény, amely a főváros ikonikus helyszínein zajlik. A fesztivál programjában klasszikus zenei koncertek, operaelőadások, kortárs táncelőadások és kiállítások is helyet kapnak. Olyan világhírű művészek és együttesek lépnek fel, akik garantáltan felejthetetlen élményt nyújtanak a látogatóknak. Ha szereted a művészetet és a kultúrát, ez az esemény kötelező program tavasszal!

A Budapesti Tavaszi Fesztivál Magyarország egyik legnagyobb kulturális fesztiválja

Dunakanyar Fesztivál - május 10., Dunakanyar

Fedezd fel és ismerd meg a csodálatos, egyedülálló Dunakanyart egy sor programon keresztül! Május 10-én ugyanis kezdődik ország egyik legnépszerűbb családi rendezvénye, a Dunakanyar Fesztivál. A Nagymaros-bázisú esemény célja, hogy minél több vendéget csábítson erre a vadregényes, tündérmesébe illő vidékre. Idén is szuper hétvégi programokon vehettek rész, lesz egy óriási Be Massive-buli és egy Gryllus Vilmos-koncert is.

A Dunakanyar Fesztivál célja a helyi települések szépségeinek bemutatása az itt élő közösségek bevonásával.

Artmozik Éjszakája - május 17., Budapest

Artmozik Éjszakája május 17-én — Reggelig tartó vetítéssorozattal vár a Művész, a Puskin, a Toldi, a Kino és a Tabán mozi Budapesten

A rendezvények, fesztiválok között az egyik legizgalmasabb az egyéjszakás mozikaland május 17-én a Művész, a Puskin, a Toldi, a Kino és a Tabán mozik részvételével.

Minden filmrajongónak májusban érdemes hosszú éjszakára készülni, hiszen a budapesti art mozik legjava reggelig tartó vetítés sorozattal várnak. Ahogyan az elmúlt években is, most is elég egyetlen karszalagot vásárolnod, amivel bármelyik film május 17-én megnézhető.

A karszalag a mozik pénztárában és weboldalukon 6200 forintért (mindössze két mozijegy áráért) vásárolható meg.

A karszalag mellé 200 perc MOL Bubizásra váltható kupon is jár, amelyet az Artmozik éjszakája alatt 18:00-tól és másnap reggel 6:00-ig lehet beváltani.

Budapest100 – A város nyitott házai - május 22-24., Budapest

Az egyik legizgalmasabb fővárosi esemény, a Budapest100 építészeti-kulturális fesztivál idén különösen szívünkhöz közel álló témát boncolgat: május 22–25. között a városi zöldfelületekre fókuszál. Nemcsak a közparkok kerülnek reflektorfénybe, hanem az is, hogyan járulhatnak hozzá a lakók és lakóközösségek saját környezetük zöldítéséhez. A fesztivál hagyományosan a nyitott házak programjáról ismert, és ezúttal olyan titkos kertek és belső udvarok tárulnak fel a látogatók előtt, amelyek igazi zöld szigetekként törik meg a városi betondzsungelt.

A Budapest100 építészeti-kulturális hétvége, ami közelebb hozza egymáshoz a városlakókat. 2025. május 22-25. között a városi zöldfelületeket, belső udvarokat, kerteket, zöld gangokat, és az azokat gondozó közösségeket ünnepeljük.

Gourmet Fesztivál - május 23-25., Budapest

Fűszerezd meg az idei tavaszt ízekkel, illatokkal, különleges zamatokkal a gasztrofesztiválok legfontosab eseményén! A megszokott időben és helyszínen, május utolsó hétvégéjén a Millenárison lesz az ország legfinomabb rendezvénye, az MBH Bank Gourmet Fesztivál. Idén közkívánatra három helyett újra négy napon át, május 22-25. között látja vendégül a gasztronómia szerelmeseit.A rendezvény vezérmotívuma idén a “kedvencek” lesz, így az ország legjobb séfjei és szakemberei ezúttal kedvenc alapanyagaikat, termelőiket, ételeiket és ezzel együtt saját személyes történeteiket hozzák majd magukkal.

A helyszínen több mint hetven étterem, cukrászda és más kulináris vállalkozás kínál számodra egyedülálló fesztiválmenüt, amelyben te is megtalálhatod a saját kedvenceidet, legyen az hazai klasszikus, trendi nemzetközi fogás vagy újhullámos desszert.

Marad a tavaly debütált pénztárcabarát kategória, ezért a legtöbb kiállító 2.500 Ft alatt is kínál kóstolni valókat. A Gourmet itallapjáról idén sem hiányoznak majd a legjobb hazai és külföldi pezsgők, borok, koktélok, sörök és pálinkák, egyúttal tovább nő az alkoholmentes italok kínálata is.

Ahol minden falat egy történet: találkozz az ország legjobb séfjeivel és kóstold meg kedvenceiket – csak a Gourmet Fesztiválon, május 22–25. között a Millenárison!

Budapest Beer Week - május 26 - június 1., Budapest

A tavasz egyik kiemelkedő gasztroeseménye a nemzetközileg is elismert Budapest Beer Week, amely idén is a Dürer Kertben várja a sörkedvelőket. A hazai top főzdék mellett a világ minden tájáról érkező sörfőzdék legizgalmasabb tételeit is megkóstolhatjuk. Május 26. és június 1. között a sörkultúra ünnepe több helyszínen is zajlik, míg a Dürer Kertben a kóstolónapokat koncertek és bulik teszik még emlékezetesebbé.

A BPBW Budapest Beer Week egy teljes héten át tartó nemzetközi kraft sörfesztivál csapfoglalásokkal, koncertekkel és szakmai programokkal

Múzeumok Éjszakája - június 21., Budapest

Június 21-én ismét életre kelnek a múzeumok, könyvtárak és kiállítóhelyek országszerte, hiszen ekkor érkezik az év leghosszabb éjszakája, a Múzeumok Éjszakája. Ezen az estén minden a felfedezésről szól: késő estig nyitva tartó kiállítások, rendhagyó tárlatvezetések, interaktív programok és izgalmas kulturális kalandok várnak rád. A látogatók betekinthetnek a múzeumok kulisszatitkaiba, megismerhetik a kiállítások rejtett történeteit, kipróbálhatják magukat különféle szabadulószobákban vagy akár egy kódfejtő vetélkedő résztvevőiként tehetik próbára tudásukat.

Az este hangulatát élő koncertek, fényfestések és különleges művészeti performanszok teszik még varázslatosabbá, miközben a gasztronómiai élmények sem maradnak el, hiszen több helyszínen bor-, csokoládé- és különféle ételkóstolók várják az ínyenceket. Akár egy történelmi felfedezőtúrán vennél részt, akár egy titkos alkimistalaborba kukkantanál be, ezen az éjszakán minden lehetséges. A részletes program június elején érkezik, addig is érdemes elmenteni a dátumot, mert ez az éjszaka minden érzékszervedet rabul ejti, és kihagyhatatlan élményeket tartogat.

A hétvégi falunapok, fesztiválok, 2025-ös programok közül kiemelkedik a Múzeumok Éjszakája június 21-én

Rosalia – május 29. - június1., Budapest

A Rosalia Fesztivál 2025-ben is elhozza a nyár ízeit és hangulatát Budapest szívébe! Május 29. és június 1. között a Városliget festői környezetében vár minden borkedvelőt a hangulatos borpiknik, ahol kiváló rosék, habzó- és gyöngyözőborok, pezsgők, valamint könnyed fehér- és karakteres vörösborok is kóstolhatók. Az élményt ínycsiklandó gasztronómiai fogások teszik teljessé, miközben a színpadon népszerű hazai előadók gondoskodnak a fesztiválhangulatról.

A Rosalia nemcsak a borrajongóknak szól – a családokat kreatív kézműves foglalkozások és vidám gyerekprogramok várják, így a legkisebbek is élvezhetik a nyárköszöntő ünnepet. Akár egy pohár rosé mellett lazítanál a barátokkal, akár egy pezsgőt kortyolgatnál romantikus hangulatban, vagy egy családi pikniket tervezel a szabadban, itt mindent megtalálsz. A Rosalia Fesztivál igazi kis oázis a város szívében, ahol a borok, a zene és a közös élmények összefonódnak egy felejthetetlen hétvégére.

Május 29. és június 1. között a Városliget festői környezetében vár minden borkedvelőt a hangulatos Rosalia borfesztivál és borpiknik

ART Piknik - június 14-15., Pannonhalma

Az ART Piknik a gasztronómia és a művészet találkozása, ahol az ország legkiválóbb éttermei és több mint hatvan termelő kínálja portékáit. A Pannonhalmi Főapátság festői környezetében megrendezett esemény célja, hogy összekapcsolja a kulináris élvezeteket a művészeti élményekkel. A látogatók megkóstolhatják a legfinomabb ételeket és borokat, miközben zenei és színházi előadásokat élvezhetnek. A programban szerepelnek továbbá kézműves foglalkozások, kiállítások és vezetett túrák is, amelyek során a résztvevők megismerhetik a helyi kultúrát és hagyományokat. Az ART Piknik ideális választás azoknak, akik szeretnék egy hétvégén átélni a művészet és a gasztronómia harmóniáját egy különleges helyszínen.​

A hétvégi falunapok, rendezvények és szabadtéri programok között különleges a pannonhalmi art piknik fesztivál

Everness Fesztivál - június 24–30., Siófok-Sóstó

Kapcsolj ki, hogy végre igazán befelé kapcsolódhass – az Evernessen önmagaddal találkozhatsz!

Az Everness Fesztivált a testi-lelki feltöltődés jegyében rendezik meg minden évben a Balaton partján. A fókuszban a tudatosság, az önismeret és a környezetvédelem áll. A programok között szerepelnek jógaórák, meditációs foglalkozások, előadások és workshopok, amelyek segítenek a belső egyensúly megtalálásában. Emellett zenei koncertek, tánc- és mozgásprogramok is várnak. A fesztivál különlegessége, hogy egy olyan közösségi teret hoz létre, ahol megoszthatjátok a tapasztalataitokat és tanulhattok egymástól. Az Everness Fesztivál ideális választás azoknak, akik szeretnék elmélyíteni önismeretüket és kapcsolatukat a természettel.​

Az Everness nem csak egy fesztivál, hanem egy életérzés – tölts el hat napot egy olyan közegben, ahol a harmónia nem álom, hanem valóság.

Fishing on Orfű - június 25-28., Orfű

A Fishing on Orfű egy könnyűzenei fesztivál, amely a Pécsi-tó melletti Panoráma Kempingben kerül megrendezésre. A rendezvény a természet szerelmeseinek is ideális, hiszen a festői környezetben a zenei programok mellett lehetőség nyílik túrázásra, biciklizésre és strandolásra is. A fesztiválon elsősorban magyar zenekarok lépnek fel, de évről évre egyre több nemzetközi előadó is színesíti a programot. A családias hangulatú rendezvény különlegessége, hogy a látogatók közvetlen kapcsolatba kerülhetnek a fellépőkkel, és egyedi élményekkel gazdagodhatnak. A Fishing on Orfű azoknak ajánlott, akik szeretnék ötvözni a zenei élményeket a természeti kikapcsolódással.​

A Fishing on Orfű a legbarátságosabb magyarországi nyári fesztivál

Örvényesvölgy Fesztivál - június 27–29., Zalacsány

Az Örvényesvölgy Fesztivál a zalai dombok között megbúvó különleges esemény, amely egyedülálló hangulatával és nemzetközi fellépőivel várja a látogatókat. A fesztivál célja, hogy a természet közelségében kínáljon kulturális és zenei élményeket, miközben a résztvevők felfedezhetik a helyi hagyományokat és gasztronómiát. A programok között szerepelnek koncertek, színházi előadások, filmvetítések és kézműves foglalkozások is.Az Örvényesvölgy Fesztivál ideális választás azoknak, akik szeretnék elkerülni a nagy tömeget, és egy bensőségesebb, természetközeli fesztiválélményre vágynak.

Örvényesvölgy Fesztivál június 27-29-én tökéletes program azoknak, akik szeretnék elkerülni a nagy tömeget

Kolorádó Fesztivál - július 2-5., Budapest

A Kolorádó Fesztivált a budai hegyekben, Nagykovácsi közelében rendezik, és a szabadság, természetközeliség jegyében szervezik a programokat. A fesztivál célja, hogy a városi életből kiszakadva erdei környezetben nyújtsanak nektek kulturális és zenei élményeket. Különböző zenei stílusokkal találkozhattok, hiszen a fellépők között szerepelnek alternatív, elektronikus zenei és világzenei előadók is. Emellett művészeti installációk, workshopok és közösségi programok is színesítik a kínálatot. A Kolorádó Fesztivál különlegessége, hogy a természet közelségét ötvözi a kulturális sokszínűséggel, így egyedi élményt nyújt a résztvevőknek.

Kolorádó Fesztivál 2025-ben július 2 és 5 között, Nagykovácsi közelében

VéNégy Fesztivál - július 2-5., Nagymaros

A VéNégy Fesztivál 2025-ben július 2–5. között várja a látogatókat Nagymaroson, a Duna-parton. A fesztivál a visegrádi országok kulturális kapcsolatainak erősítésére fókuszál, miközben színes programkínálatot nyújt.

A zenei színpadon olyan fellépők gondoskodnak a hangulatról, mint Analog Balaton, Bëlga, Blahalouisiana, Elefánt, Quimby, Co Lee, Dzsúdló és a 4S Street. A fesztivál részeként színházi előadások, utcaszínházi produkciók és nemzetközi művészek bemutatkozása is helyet kap. Emellett sportolási lehetőségek, kreatív workshopok és helyi gasztronómiai finomságok várják az érdeklődőket.

A Dunakanyar festői környezetében zajló VéNégy Fesztivál egyszerre kínál zenei, színházi és kulturális élményeket egy természetközeli, családbarát közegben. Jegyek elővételben kaphatók a fesztivál hivatalos oldalán.

A VéNégy Fesztivál 2025-ben július 2–5. között várja a látogatókat Nagymaroson, a Duna-parton.

Bánkitó Fesztivál - július 9–12., Bánk

A Bánkitó Fesztivál az ország legnagyobb emberközeli kisfesztiválja, amely 2025-ben tizenhatodik alkalommal várja a kiszakadni vágyókat Bánkon. A fesztivál évről évre erős közlésekkel irányítja közönségének figyelmét valamilyen fontos témára; idén az "OUT OF OFFICE" az iroda elhagyására szólít fel – jelentsen ez valódi vagy absztrakt tereket. ​

A Bánki-tó partján júliusban többek között a 30Y, az Elefánt, a Platon Karataev és Kolibri is kicsekkol a rendszerből. A fesztivál különlegessége, hogy nemcsak egy zenei esemény, hanem egy közösség is, ahol sok független alkotó számára ez az egyetlen olyan kulturális rendezvény, ahol a munkáját több ezer fiatal elé tudja tárni.

Hétvégi fesztiválok, legjobb programok érdekelnek 2025 nyarán? Irány a Bánkitó Fesztivál júliusban!

EFOTT - július 9–13., Velence

Az EFOTT Magyarország legnagyobb felsőoktatási fesztiválja, amely évről évre több tízezer egyetemistát és főiskolást vonz. A fesztivál célja, hogy a fiatalok számára tartalmas kikapcsolódást és szórakozást nyújtson, miközben lehetőséget biztosít a különböző egyetemek és főiskolák hallgatóinak a találkozásra és a közös élmények megélésére. A 2025-ös EFOTT programja rendkívül sokszínű lesz, hiszen a zenei fellépők mellett számos sport- és kulturális program is várja a látogatókat. A Velencei-tó partján megrendezett fesztivál különlegessége, hogy a strandolás és a fesztiválozás élményét ötvözi, így a résztvevők nappal a tóban hűsölhetnek, este pedig a koncerteken bulizhatnak. Az EFOTT ideális választás azoknak, akik szeretnék egyesíteni a nyári pihenést a pezsgő fesztiválhangulattal.​

Az EFOTT, a főiskolások és egyetemisták fesztiválja 2025-ben Velencén lesz

Művészetek Völgye - július 18–27., Kapolcs, Vigántpetend, Taliándörögd

A Művészetek Völgye Magyarország legnagyobb összművészeti fesztiválja, amely a Balaton-felvidék három festői falujában kerül megrendezésre. A fesztivál célja, hogy a művészetek széles spektrumát mutassa be, így a látogatók találkozhatnak színházi előadásokkal, irodalmi estekkel, képzőművészeti kiállításokkal és zenei koncertekkel egyaránt. A 2025-ös évben a fesztivál programja különösen gazdag lesz, hiszen számos hazai és nemzetközi művész mutatkozik be. A fesztivál különlegessége, hogy a programok nagy része szabadtéren, a természet közelségében zajlik, ami különleges atmoszférát teremt. Emellett a helyi gasztronómia is kiemelt szerepet kap, így a látogatók megkóstolhatják a környék jellegzetes ételeit és borait. A Művészetek Völgye ideális azoknak, akik szeretnék ötvözni a kulturális élményeket a pihenéssel és a természeti szépségek felfedezésével.

Rendezvények, fesztiválok: a Művészetek Völgye Magyarország legnagyobb összművészeti fesztiválja a Balaton-felvidéken

Sziget Fesztivál - augusztus 6–11., Budapest

A Sziget Fesztivál Európa egyik legnagyobb zenei és kulturális rendezvénye, amely évente több százezer látogatót vonz a világ minden tájáról. A fesztivál különlegessége, hogy egy egész hétre egy önálló "szabadság szigetévé" alakul, ahol a zene mellett számos művészeti és kulturális program várja a résztvevőket. A 2025-ös évben olyan világhírű előadók lépnek fel, mint Chappel Roan, Charli XCX és Nelly Furtado. A fesztivál területén több színpad és helyszín található, amelyek különböző zenei stílusokat és műfajokat képviselnek, így mindenki megtalálhatja a számára legkedvesebb programot. Emellett különleges installációk, művészeti kiállítások és interaktív programok teszik még színesebbé az élményt. A Sziget Fesztivál nemcsak a zene, hanem a közösségi élmények és a kulturális sokszínűség ünnepe is, ahol a világ minden tájáról érkező emberek találkozhatnak és oszthatják meg élményeiket.

Legjobb programok, rendezvények, fesztiválok közt keresgélsz? Csekkolj be a Sziget Fesztiválra augusztusban!

Csabai Kolbászfesztivál - október 23-26., Békéscsaba

A Csabai Kolbászfesztivál Magyarország egyik legnagyobb és legnépszerűbb gasztronómiai rendezvénye, amit a híres hungarikum és Európai Unió által is védett csabai kolbászra alapozva rendeznek meg Békéscsabán. A fesztivál az összetartozásról, az értékek, tradíciók megőrzéséről és ápolásáról szól. A látogatók a kulináris élvezeteken, a kézműves termékek, a különleges házi és kisüzemi készítésű füstölt kolbászok, a pálinka, a bor és a rétes kóstolásán túl, többek közt disznóvágás bemutatókat, kolbászgyúró versenyeket is megtekinthetnek. Több helyszínen, mind a négy nap a magyar művészeti és zenei élet kiválóságai gondoskodnak a színvonalas szórakoztatásról, de a gyerekeket is gazdag programok is várják.

A Csabai Kolbászfesztivál Magyarország egyik legnagyobb és legnépszerűbb gasztronómiai rendezvénye, amit a híres hungarikum és Európai Unió által is védett csabai kolbászra alapozva rendeznek meg Békéscsabán

Akár egy pohár rozét kortyolsz árnyas fái alatt, akár a legütősebb koncertélményeket keresed, 2025 Magyarországon a fesztiválok éve lesz. Mentsd el ezt a cikket, küldd el a barátaidnak is, és tervezzétek meg a nyarat – garantáltan találtok kihagyhatatlan programokat!

Neked melyik a kedvenced a 2025-ös magyar fesztiválok közül? Melyiket várod?


Link másolása
KÖVESS MINKET:

PROGRAMOK
A Rovatból
Mozogj, zenélj, próbáld ki magad! Májusban jön a Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó
Több mint 100 sportág, 20 hangszer, két napnyi élmény – május végén újra megtelik élettel a kőbányai Merkapt Sportközpont, ahol bárki belekóstolhat a sport és a zene világába. A részvétel teljesen ingyenes, csak egy gyors regisztrációra van szükség.


Ha régóta dédelgeted a gondolatot, hogy milyen lehet vívni, kajakozni, zongorázni vagy akár dobolni, akkor ezt a hétvégét most írd fel nagy betűkkel a naptáradba! A Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó május 23-24-én reggel 9-től délután 5-ig vár mindenkit a Merkapt Sportközpontban (Maglódi út 12/A).

A rendezvény célja egyszerű: megmutatni, mennyi öröm rejlik a sportban és a zenében – nem a tankönyvek lapjain, hanem a gyakorlatban.

Több mint 100 sportág és 20 különféle hangszer lesz jelen, amiket szakképzett edzők és zenetanárok segítségével próbálhatsz ki.

Itt tényleg nem az a fontos, hogy profi legyél – hanem az, hogy jól érezd magad, és rátalálj valamire, ami igazán feltölt.

Ráadásul már nem egy olyan történet született, ahol valaki épp ezen az eseményen találta meg a szenvedélyét – és később komoly sportkarriert futott be. De ha csak annyit viszel haza, hogy élvezted, amit csináltál, már megérte.

Ingyenes, de regisztrációhoz kötött

A részvétel mindkét napon teljesen ingyenes, de regisztrációhoz kötött – amit gyorsan megtehetsz online, vagy akár a helyszínen, az esemény napján is. Lehetsz egyéni látogató, vagy részt vehetsz intézményként, csoportosan – a szervezők mindenkit szeretettel várnak.

Pénteken elsősorban óvodás és iskolás csoportokat várnak délelőttre, de egyéni látogatók is érkezhetnek 13-14 órától. Szombaton pedig tényleg mindenkié a pálya – kicsik, nagyok, családok, baráti társaságok, kíváncsi kezdők és tapasztalt sportolók, zeneszeretők és zenében még sosem próbálkozók is jól fogják érezni magukat.

Mi minden vár rád?

A programon tényleg minden a kipróbálásról szól.

Több mint százféle sportág közül válogathatsz, a legismertebbektől a különlegesebbekig.

Ha szeretnéd, rúghatsz egy labdát, beállhatsz a kapuba, vízre szállhatsz kajakkal, megtanulhatsz vívni, vagy kipróbálhatod, milyen érzés beugrani egy kézilabdaedzésre. Lesz úszás, vízilabda, judo, íjászat, falmászás – csak győzd kipróbálni őket!

És nem áll meg a program a sportnál – a zene is ugyanolyan hangsúlyt kap.

Összesen húszféle hangszert lehet kézbe venni, legyen szó zongoráról, gitárról, dobról vagy épp valami olyasmiről, amit eddig még csak messziről láttál. Ha mindig is ki akartad próbálni, milyen érzés megszólaltatni egy igazi hangszert, itt biztosan megtalálod a kedvencedet. Ráadásul profi zenetanárok segítenek, hogy az első hangoktól se ijedj meg, sőt – lehet, hogy annyira megtetszik, hogy el sem akarod majd engedni.

A színpadokon közben folyamatosan zajlik az élet: látványos sportbemutatók, közös edzések, és persze élő koncertek is várnak.

Így akkor is jól fogod érezni magad, ha csak nézelődnél vagy inspirálódnál kicsit, mielőtt belevágsz valami újba.

Találkozz példaképekkel!

A Nagy Sportágválasztón rendszeresen megfordulnak olimpiai, világ- és Európa-bajnok sportolók is. Ez nemcsak egy izgalmas találkozás, hanem igazi motiváció is lehet: egy közös fénykép, egy aláírás, pár inspiráló mondat akár egy életre szóló lendületet adhat a sport vagy a zene szeretetéhez.

Egy hétvége, ami akár sorsfordító is lehet

A mozgás és a zene nemcsak kikapcsolódás, hanem örömforrás, önismeret és közösségi élmény is. Egy ilyen program lehetőséget ad arra, hogy kicsit kiszakadj a hétköznapokból, és valami egészen újat próbálj ki – vagy visszatalálj egy régi szenvedélyhez. Lehet, hogy csak jól szórakozol, de az is lehet, hogy elindulsz egy úton, ami megváltoztatja a szabadidődet, az életedet.

Szóval nincs más hátra: hozd a családot, a barátokat, a szomszédokat, és találkozzunk a Nagy Sportágválasztón és Nagy Hangszerválasztón!

További infók és regisztráció, ezen a linken.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


PROGRAMOK
A Rovatból
Jön a nagy találkozás: Magyarország-Kanada világbajnoki felkészülési jégkorong-mérkőzés Budapesten
NHL-sztárokat lehet látni az MVM Dome-ban május 6-án a magyar válogatott ellen, a Veletek bárhova-turné fináléján. Szurkoljunk együtt a magyar jégkorong csapatnak.


Történelmi éve van a magyar jégkorongnak, hiszen mindkét felnőttválogatottunk A-csoportos világbajnokságon vehet részt, így a férfiak először maradhatnak bent az elitben.

„Elmegyünk bárhova!” – tartja a csapat lelkes szurkolótáborának a szlogenje, most azonban a férfiválogatott kelt útra, hogy az ország számos pontján találkozhasson a drukkerekkel. Ezzel a szakmai felkészülés mellett a sportágat is népszerűsítik.

Pár nap múlva egy izgalmas turné utolsó állomására érkezik a magyar jégkorong csapat. Az A-csoportos világbajnokságra készülve indult útjára a Veletek Bárhova! turné, amelynek keretében több vidéki nagyvárosban léptek a jégre a játékosok, hogy összemérjék tudásukat más, külföldi csapatokkal.

A turné utolsó állomása Budapesten, az MVM Dome-ban lesz Kanada válogatottja ellen, május 6-án.

Nagy küzdelem várható, így biztosított lesz az izgalom a pályán és a nézőtéren is. A hamarosan kezdődő világverseny előtt érdemes kimenni és megnézni a fiúkat, drukkolni és bíztatni őket. Biztos nagy segítség lesz számukra a hazai közönség ereje. Ráadásul a helyszínen üzenhettek is a csapatnak, egy zászlóra írhattok nekik, amit majd a vb-n az öltözőjükben függesztenek ki.

Ha szeretnél részese lenni ennek a kiemelkedő sporteseménynek, akkor nézzetek szét a Magyar Jégkorong Szövetség honlapján, ahol sok érdekes és friss információt is találtok.

Jegyeket a május 6-i MVM Dome-ban rendezendő Magyarország-Kanada világbajnoki felkészülési jégkorong-mérkőzésre ITT tudtok vásárolni.

A találkozó azért is izgalmas, mert mindkét válogatottnak ez lesz az utolsó mérkőzése a 2025-ös A-csoportos világbajnokság előtt.

Helyszín: MVM Dome, Időpont: 2025. május 6., kedd, Mérkőzés kezdete: 19:00, Kapunyitás: 17:00, Kültéri programok kezdete: 16:00.

Bővebben a kanadai csapatról ITT olvashatsz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


PROGRAMOK
A Rovatból
3000 program vár idén a Művészetek Völgyében: megérkezett a részletes bontás
Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend 10 napra idén is a magyar kulturális élet közepévé változik: képzőművészettől az újcirkuszon át a zenéig mindenki megtalálja a neki valót a programok között.


A Művészetek Völgye július 18. és 27. között idén is már jól ismert udvarokkal és új kedvenc helyszínekkel készül felpezsdíteni a kulturális életet, kortárs képzőművészeti kiállítások, színházi darabok, cirkuszi show, táncszínházi előadások, kézműves, interaktív programok és természetesen zene minden mennyiségben és stílusban is helyet kap július legizgalmasabb napjain.

Idén ismét nemzetközi sztárfellépővel is találkozhatunk a Panoráma Színpadon: a Franz Ferdinand elhozza Magyarországra is a The Human Fear című legújabb lemezét, amelynek borítóját Mauer Dóra képzőművész képe ihlette. A skót indie bandának a Völgyben is lesz lehetősége Mauer képet nézegetni, egy művét ugyanis kiállítja a MűvészVölgy Kúria állandó kiállításán.

Ilyen kapcsolódásokról is szól a Művészetek Völgye, nem véletlen, hogy a szervezők az idei év nyitóprodukciójának egy igazán Völgyes performanszt képzeltek el. Egy állandó fesztiválszereplő, a Platon Karataev, Vecsei H. Miklós színész, rendező, a Poket udvar gazdájának rendezésében nyitja meg a fesztivált, a Művészetek Völgye legismertebb neveivel. Színpadra áll velük többek között a Kaláka, Henri Gonzo, Kollár-Klemencz László és még rengeteg művész, akiknek a személye egyelőre meglepetés.

A fesztiválon a fenntarthatóság irányába tett lépésként idén is repohár rendszer, komposztálható étkészletek lesznek, amelyek mind olyan törekvések, amikből egy élhetőbb fesztivál bontakozik ki, az idei évtől ehhez egy gasztronómiai forradalom is társul. A fesztivál egy gasztrotérképpel segíti majd az eligazodást a kulináris kalandokban, ami már sokkal inkluzívabb, hiszen minden vendéglátóhely kínál vegetáriánus megoldást is.

A Művészetek Völgye újdonságainak sora itt nem ér véget, idén először vár mindenkit a Buda Udvar, a főváros II. kerületének saját helyszíne. Itt a Margit-negyed legismertebb szereplői kapnak helyet, többek között a Jurányi, a Free SZFE, a Füge-Orlai Produkció, a TÁP színház és a Dante is érkezik színdarabokkal Kapolcs egyik legújabb helyszínére. A Manyi és a Dugattyús a zenei körfogásba kapcsolódik bele, de beszélgetések, előadások és közös alkotásra hívó workshopok is szerepelnek a programkínálatban.

A Panoráma színpadon az unikális, egyetlen alkalommal megvalósuló Platon Karataev x Művészetek Völgye Nyitó show július 18-án kerül színpadra, július 20-án pedig a skót indie zenekar, a Franz Ferdinand koncertjét láthatja a közönség. A fesztivál Panoráma színpadán sorakoznak fel 10 napon át a magyar zenei élet legismertebb szereplői.

Itt lép fel az Elefánt, a Carson Coma, Beton. Hofi, az ország legnagyobb helyszínein teltházak előtt játszó Bagossy Brothers Company, az egyik legismertebb alternatív rockzenekar a Quimby, a Bohemian Betyars, a Margaret Island, a Blahalousiana és a Besh o droM is. Itt ünnepel az idén 15 éves Ivan & The Parazol, a 20 éves Irie Maffia és a negyedszázadosok, a 30Y és a Hiperkarma is, de Kapolcs legnagyobb színpadára áll fel a Punnany Massif, a Belga, az Aurevoir. és az Esti Kornél is.

Idén sem csak Kapolcsra jutnak a nagy produkciókból, hiszen a taliándörögdi nagyszínpad, a Lőtér x Közlekedési Múzeum is ismert hazai nevekkel vár minden szórakozni vágyót. Itt lép fel a Duckshell, a Parno Graszt, Péterfy Bori & Love Band, Cserihanna, a Kiscsillag, Szabó Balázs Bandája, a Csaknekedkislány, a Hűvös, a Fiúk, Sisi, Kolibri, az Analog Balaton, Saya Noé, a Soulwave, Moriones, Ajsa Luna, Co Lee, Deva, a Jazzbois, Esze Tamás, Cibi, az L1 és a Honeybeast is. Itt sem csak magyar produkciókat hallhat a közönség: az Egyesült Királyságból érkezik Ben Ellis és a Marged, de itt áll színpadra az ukrán Postman is.

A fesztivál egyik kedvencére, a Közlekedési Múzeum Zenélő Buszára is a Lőtéren lehet felpattanni és érdemes is, hiszen nem minden járaton tudja az ember élőben meghallgatni Beck Zolit, Morionest, a Parno Grasztot vagy épp az Aurevoir. helyközi buliját.

A Világzene Udvar az idei évtől új partnerrel a Magyar Zene Házával együttműködve várja a látogatókat. A Világzene Udvar x Magyar Zene Háza Taliándörögd kínálatát színesíti, itt többek között olyan nevekkel találkozhatnak a látogatók, mint a 30 éves Kerekes Band, Borbély & Dresh Quartet, a Góbé, Pál István „Szalonna” és bandája, a Cimbaliband, Ferenczi György és az 1ső Pesti rackák, a Kacaj, Palya Bea és zenekara vagy épp Szalóki Ági.

A fesztivál teljes programja, ahogy a 10, az 5 és a 3 napos jegyek is elérhetők a https://www.muveszetekvolgye.hu/ oldalon.


Link másolása
KÖVESS MINKET: