News here

PROGRAMOK
A Rovatból

Decembertől ismét téli mesebirodalommá változik a Budapest Park

Ennek az ékköve egy korcsolyapálya, ami idén még nagyobb területen helyezkedik el. De nem ez az egyetlen újdonság, amivel a szervezők készülnek!

Link másolása

A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén is szélesre tárja kapuit Jégvilág, ami a Budapest Park és Ferencváros Önkormányzatának együttműködésében valósul meg. Ennek az ékköve egy korcsolyapálya, ami idén még nagyobb területen helyezkedik el. De nem ez az egyetlen újdonság, amivel a szervezők készülnek.

December 1. és január 31. között ismét téli mesebirodalommá változik a Budapest Park, ami immáron 1500 négyzetméteres koripályával, továbbra is hangulatos jégfolyosóval, különleges, téli étel- és italkínálattal, káprázatos, filmbe illő fényekkel és a legparkosabb zenékkel várja a látogatókat. A tavalyi tapasztalatok és vendégvisszajelzések alapján rengeteg dolgot finomhangoltak tovább. Egy jegy egész napra szól, és nincs adott dátumhoz kötve, online előre megvásárolható. Kétféle időszakot különböztetnek meg (normál és kiemelt), ezen belül pedig mi dönthetjük el, hogy mikor szeretnénk beváltani. A normál időszakba a hétfő-csütörtök napok tartoznak, kivétel ezalól az iskolai téli szünet (2022.12.22. és 2023.01.08. között) ideje. A belépők ellenőrzése a Jégvilág bejáratánál történik. De sokféle kedvezménnyel is készülnek, például kedvezményesen vásárolhatnak jegyet a pedagógusok, a diákok, a 65 év felettiek, a IX. kerületi lakosok, de lesz családi jegy illetve bérlet is.

A gyermekes családok több újdonsággal is találkozhatnak, ráadásul 6 éves kor alatt a belépés ingyenes. A nyáron a legvadabb retro buliknak helyszínt adó Retrokertben a kicsiknek játszósarkot alakítanak ki, de lesz fűtött pelenkázó is. A tavalyi évhez hasonlóan korcsolyakölcsönző is üzemel majd (az itteni kínálatot is bővítették), illetve a kezdő korizók jégpingvint is bérelhetnek. De kicsiknek és nagyoknak is készülnek programokkal, így például először rendezik meg a Park családi programját, a Pöttömkert kistesóját, a PöttömPartyt, de korizhatunk majd a Mikulással is, a legbulisabb estéken pedig a karácsonyi világításra rádobnak egy lapáttal a partyfények, és kezdetét veszi a Jégdiszkó!

Amellett, hogy a koripálya nagyobb lesz, a nyáron a zenészek saját kis ökoszisztémájaként funkcionáló backstage területét bérelni is lehet - a 200 fő befogadására alkalmas, elkülönített rész kiváló helyszín lehet zártkörű csapatépítők vagy céges karácsonyok megrendezésére is.

A Budapest Park Jégvilág tehát igazi hütte hangulatot varázsol a városba, miközben a finom illatok mellett átlengi a hamisítatlan parkos hangulat - így egyszerre szívmelengető annak, aki már hónapok óta a karácsonyig számol vissza és annak is, aki egy forralt bor felett nosztalgiázna a nyár legféktelenebb estéiről. További részletek ezen a linken!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


PROGRAMOK
A Rovatból
1100 forintért mozizhatsz négy napig – jön a Filmünnep
November 3-6. között olcsóbban nézhetsz magyar és nemzetközi filmeket minden Cinema City moziban. Mutatjuk a részleteket.

Link másolása

Idén november 3-6. között, a Vodafone támogatásával rendezi meg a Cinema City a Filmünnepet.

A négy nap során minden fővárosi és vidéki moziban a 2D előadásokra 1100 forintba kerül a mozijegy, a 3D és az IMAX 3D vetítésekre pedig 1300 forintért válthattok majd belépőt (plusz szemüveg).

A kedvezményes jegyárak mellett a Nemzeti Filmintézet támogatásával létrejött Blokád, Hétköznapi kudarcok, Veszélyes lehet a fagyi és Játszma alkotóival találkozhat a közönség.

Idén műfajokban és programokban is gazdag lesz november első hétvégéje. Összesen több mint 40 különféle film közül választhatnak a nézők:

filmklubok, kerekasztalbeszélgetések és közönségtalálkozók várják a látogatókat. Emellett a prémium formátumokban, az IMAX, a ScreenX, a 4DX és a VIP termekben is kedvező áron mozizhatnak a nézők.

A látogatók a korlátlan étel és italfogyasztással egybekötött VIP 2D mozira 6950 forintért, 3D vetítésre 7250 forintos (plusz szemüveg) áron vásárolhatnak jegyet. Európa egyik legnagyobb mozivásznú IMAX termébe a 3D jegyek 1300 forintba (plusz szemüveg), a környezeti hatásokat, így mozgást, illatokat, akár esőt vagy havat is imitáló 4DX jegyek 2100 forintba kerülnek majd. A régióban egyedülálló, 270 fokban vetítő ScreenX moziélményt 1660 forintért kínálja majd a Cinema City.

„A Filmünneppel egy olyan mozis év zárásához közelítünk, amit főként a pandémia alatti filmgyártás elmaradása és a bemutatók elhalasztásai befolyásoltak. A jegyeladási számok már közelítenek a 2019-es referencia-szinthez, a nézők elkezdtek visszatalálni a mozikhoz. Novembertől egy olyan új időszámítás indul, ami egészen 2023-ig a hollywoodi nagy közönségsikerekről szól majd. Még idén érkezik a mozikba a Fekete Párduc 2. a Csizmás, a kandúr - Az utolsó kívánság vagy az Avatar – A víz útja. Jövőre pedig A Hangya és a Darázs: Quantumania; a Shazam! Az istenek haragja; A kis hableány; az Indiana Jones 5; a Mission: Impossible – Leszámolás; a Marvelek; a Halálos iramban 10; az Oppenheimer vagy az Aquaman és az Elveszett királyság várja a filmek szerelmeseit” – mondta Buda Andrea, a Cinema City PR- és marketing igazgatója.

Premierek

A Cinema City premieren mutatja be többek között A Tölgy című dokumentumfilmet valamint A sellő és a Napkirály kosztümös filmet. Az Ennio Morricone életművét feldolgozó nagyszabású alkotás is november első hétvégéjén debütál a mozikban, ennek kapcsán Balázs Ádám filmzeneszerzővel lesz kerekasztal beszélgetés. A dán thrillert, a Semmi-t, a Szimpla Manus című magyar vígjátékot és a Stasi - Állambiztonsági komisztérium német romantikus drámai vígjátékot is a Filmünnep alatt láthatják először a mozirajongók.

Közönségsikerek

Azok a nézők, akik lemaradtak a korábbi hetek bemutatóiról most bepótolhatják az olyan nagy nemzetközi mozis siker-filmeket, mint a DC új szuperhős filmjét, a Black Adam-et, a Krokodili animációs kalandfilmet Javier Bardem főszereplésével, illetve a Napos oldal és az Amerikai botrány Oscar®-díjra jelölt rendezőjének, David O. Russell új romantikus bűnügyi történetét, az Amszterdam-ot.

Továbbra is műsoron lesz a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült Toldi, Jankovics Marcell utolsó animációs filmje, az 1990 októberének eseményeit feldolgozó Blokád illetve a Mrs. Harris Párizsba megy, mely forgatási helyszínéül az alkotók Budapestet választották.

Remek családi kikapcsolódásnak ígérkeznek a Tad, az elveszett felfedező és a smaragd tábla vagy a Pils - A neveletlen királylány című animáció is. A drámát kedvelők megtalálják majd a műsoron a Fűző, illetve a Hétköznapi kudarcok című filmeket, utóbbi nemzetközi produkció főszereplője Kerekes Vica. A horror rajongóinak kedvez a Démoni fény, az Iker vagy a Mosolyogj a kínálatban.

Programok

A Magasságok és mélységek film kapcsán Ördög Nóra, Nánási Pál, Kollár Lajos, Horváth Lajos Ottó és Lukoviczki Réka "RobotGirl" beszélgetnek. A Jóreménység-sziget vetítésén szintén egy különleges beszélgetés részesei lehetnek a nézők Ljasuk Dimitryvel, a film író, rendező, operatőr, vágó, főszereplőjével. Emellett Réz András két filmklubot tart majd.

A Cinema City Filmünnep előadásaira jegyvásárlás a pénztárakban október 31-én reggel indul, online a www.cinemacity.hu oldalon vagy a Simple applikáción keresztül lehetséges. Jegyfoglalásra nincs lehetőség.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

PROGRAMOK
A Rovatból
Világhírű szerelmespár vezeti az MTV EMA gálát: Rita Ora és Taika Waititi lesznek a düsseldorfi díjátadó házigazdái
A közönségszavazás még tart: a magyar rajongók is voksolhatnak a legnagyobb kedvenceikre a hazai kategóriában.

Link másolása

Egy páratlan párossal erősít az idei MTV EMA: a november 13-i díjátadó gálaest fergeteges atmoszférájáért ugyanis a popikon Rita Ora és szerelme, az Oscar-díjas Taika Waititi lesz házigazdaként felelős. A közönségszavazás még tart: a magyar rajongók is voksolhatnak a legnagyobb kedvenceikre a hazai kategóriában.

A zene európai ünnepe már a küszöbön, hiszen már kevesebb, mint három hét van az idei MTV Europe Music Awards-ig, ahol egy látványos gálán köszöntik a popipar legnagyobbjait. Az öreg kontinensen tavaly Budapest volt a házigazda, idén Düsseldorf látja vendégül a sztárokat, akik nemcsak a jelöltlistán foglalnak helyet, de közülük páran színpadra is lépnek majd.

Most lehullt a lepel az est műsorvezetőiről is:

a harmadik albumán dolgozó brit szupersztár, Rita Ora ugyanis a 2017-es gálát követően újfent háziasszony szerepben tér vissza – ezúttal azonban nem egyedül ragad mikrofont. Műsorvezető társa való életbéli partnere, Taika Waititi lesz, aki az utóbbi években a Thor: Ragnarök és Thor: Szerelem és mennydörgés című filmekkel robbantott kasszát, de Oscar-díjat is szerzett a Jojo Nyuszi című vígjáték forgatókönyvéért.

A népszerű új-zélandi színész-rendező semmihez nem hasonlítható humorára is joggal számíthatnak majd az MTV EMA nézői.

A jelöltek közül idén Harry Styles büszkélkedhet a legtöbb jelöléssel, szorosan mögötte Taylor Swift, Nicki Minaj, valamint ROSALIA szorongathatják meg a brit énekest. A Legjobb magyar előadó kategóriájában pedig olyan előadók versenyeznek egymással, mint Krúbi, a Carson Coma, Beton.Hofi, Elefánt és Дeva.

A rajongók az mtvema.com szavazhatnak kedvenceikre, közép-európai idő szerint november 9. éjfélig bezárólag. A gálaest november 13-án 20:00-tól látható majd az MTV Hungary, a Comedy Central és a Paramount Network csatornáján.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


PROGRAMOK
A Rovatból
Karthago szimfonik-Máté Péter in Rock! címmel óriáskoncert lesz az Arénában
November 19-én az új album bemutatója mellett a 43 éve változatlan felállásban működő hard rock/westcoast zenekar saját legendás dalait is előadja az 54 tagú Szolnoki Szimfonikus Nagyzenekar közreműködésével. Azt ígérik, hogy libabőrös, lenyűgöző élmény lesz.

Link másolása

A Karthago együttes – 43 esztendős töretlen és magas művészi színvonalú munkássága elismeréseként – tavaly állami kitüntetést, Máté Péter-díjat kapott, ennek átvétele után született meg az ötlet Szigeti Ferenc zenekarvezető fejében, hogy egy teljes nagylemeznyi dal feldolgozásával tisztelegjenek Máté Péter kivételes életműve és hatalmas zenei öröksége előtt, és elkészített egy teljesen új albumot az énekes-szerző zseni legszebb dalaiból, a Karthago saját rock-stílusában feldolgozva. A Máté Péter in Rock! című lemez júniusban jelent meg, a MAHASZ idei 25. heti toplistáján első helyén nyitott és azóta is az élbolyban szerepel a listákon.

A koncerten, ami egyben az új album bemutatója is a Máté Péter feldolgozások mellett a 43 éve változatlan felállásban működő hard rock/westcoast zenekar saját legendás dalait is — a még teljesebb hangzás és lenyűgöző zenei élmény fokozására – az 54 tagú Szolnoki Szimfonikus Nagyzenekar fogja kísérni.

Egy igazán különleges, felejthetetlen estének nézünk elébe, hiszen miközben tulajdonképpen új rock-számokat hallgathatunk, a dallamok és szövegek viszont egytől egyik ismerősek lesznek.

„Mi hittünk és hiszünk ebben az albumban, valamint abban, hogy a lemez összehozza azokat, akik eddig csak a rockzenét szerették, azokkal, akik Máté Péter dalait, munkásságát kedvelték. Véleményem szerint az igényes, dallamos muzsika mindig nagybetűs ZENE marad, bármilyen hangszerelésben is – lám, most éppen rockzenei köntösben” – osztja meg gondolatait az albumról az együttes vezetője.

Szigeti Ferenc néhány érdekességet elárult a Szeretlek Magyarországnak:

- Úgy tűnik, a Karthago ismét egy komoly és meglepő projekttel készül Budapesten. Mit lehet erről tudni?

- Igen, egy egészen különleges és egyszeri eseményt készítünk elő. A tavasszal megjelent és azóta komoly eladási sikert hozott „Máté Péter in Rock” című új CD-nk bemutató nagykoncertjére készülünk, helyszín a Budapest Sportaréna. Az új lemez azért is izgalmas, mert 13 Máté dalt teljesen áthangszereltük a Karthago erőteljes rock-stílusában, miközben megtartottuk a dalok eredeti szép dallamait és a szövegeket. Ez amúgy egy ritka izgalmas feladat volt, de úgy érezzük, hogy korszakos, remek és nagyon stílusos mű született.

- Mit hallhatunk majd ebből a Sportarénában?

- Úgy nyolc-kilenc dalt játszunk el élőben a Máté Péter feldolgozások közül, az elmúlt hetekben ezeket próbáljuk éjjel-nappal. De természetesen a saját nagy Karthago dalainkat sem hagyhatjuk ki, hiszen a rajongóink ezeket is nagyon várják.

Tehát egy Requiem, az Apáink útján, a Keleti éj stb. szóval az igazi „himnuszainkat” is nyilván eljátsszuk, hiszen ezek nélkül nincs igazi Karthago koncert.

- A plakátokon úgy látom, hogy a koncert címe Karthago-Szimfonik. Ez mit takar tulajdonképpen?

- Egy csodás véletlen folytán, összejöttünk az ország egyik legnagyszerűbb szimfonikus zenekarával, a Szolnoki Szimfonikusokkal. Ők egy igazán kitűnő 54 tagú együttes, szuper karmesterrel és komoly elköteleződéssel a rockzene iránt is. Amikor eldöntöttük, hogy elkezdünk együttműködni, akkor először is elkészültek a nagyzenekari átiratok a mi dalainkra. Azután

elutaztunk Szolnokra és az első nagy közös próbán a hideg rázott bennünket és tiszta libabőrök voltunk, amikor megszólalt mellettünk a nagyzenekar. Ez valami fenomenális érzés, lenyűgöző!

Nem valami hegedű-cincogást kell elképzelni, hanem egy hihetetlen lendülettel, erővel és dinamikával működő és zenélő hatalmas zenekart, akik teljes erőbedobással nyomták velünk a rock-ot, ezt egyszerűen nem is lehet szavakkal leírni.

- Ezek szerint izgalmas estének nézünk elébe?

- Szerintem elképesztő élmény lesz. Egyfelől szólnak majd a Karthago dalai is szimfonikus kísérettel, másfelől a csodás Máté Péter dalaiban is végig „zúznak” a nagyzenekarosok. Ez a zenei fúzió, az utóbbi évek egyik legnagyobb találmánya. A rock és a szimfonikus zene nem először találkozik, ez az újkori zeneirodalom egyik nagy találmánya, mert éppen a zenei ellenpontok miatt, olyan különös és lenyűgözően érzéki pontokat talál el a hallgatóság lelkében, ami odáig nem volt megtapasztalható. Úgyhogy nagyon bízom benne, hogy egy különleges, felejthetetlen és csodás estének nézünk elébe november 19-én, az Arénában.

A „KARTHAGO-szimfonik – Máté Péter in Rock!” a legendás KARTHAGO-val és Máté Péter örök dalaival, a lenyűgöző színpadi látványelemekkel és egyedi show-val körített káprázatos zenei produkció felejthetetlen estét és egy életre szóló élményt ígér – üzenik a szervezők. Bővebben az együttesről ITT olvashatsz. A koncert eseményoldalát ITT találod.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


PROGRAMOK
A Rovatból
Itt a 15. Fishing on Orfű teljes zenei programja
A látogatók 4 nap alatt közel 150 zenei produkciót nézhetnek meg, a program bejelentésével egyidőben a napijegyek értékesítése is elkezdődött.

Link másolása

A Fishingen adja egyetlen fesztiválkoncertjét a Kispál on Orfűn bemutatkozó Kispál és a Lovasi formáció, amelyben Kispál András és Lovasi András mellett G. Szabó Hunor és Babcsán Bence zenél, koncertprogramjuk pedig a Kispál és a Borz korai korai, különlegesebb szerzeményeire épül. 3 év kihagyás után tér vissza Orfűre az elmúlt 3 évtized egyik legfontosabb zenekara, a Quimby. Először lép fel a Fishingen Bródy János és zenekara, csakúgy, mint a Kátai Tamás nevével fémjelzett Thy Catafalque.

A Fishing továbbra is nagy teret biztosít a fiatal és feltörekvő produkcióknak, 2023-ban is a két legnagyobb zenei helyszínen kap lehetőséget a Carson Coma, az Elefánt, az Esti Kornél, az Analog Balaton, Deva, a Bohemian Betyars, a Blahalouisiana, a Galaxisok, az Ivan & the Parazol, valamint először lép a nagyszínpad deszkáira az aurevoir. vagy Beton.Hofi. Természetesen a Fishing „klasszikusabb” nagyszínpados fellépői, tehát a 30Y, a Vad Fruttik, a Péterfy Bori & Love Band, a hiperkarma, a Kiscsillag vagy a Budapest Bár is ott lesznek a 15. fesztiválon.

Az idősebb korosztály képviselőinek Bródyn túl HOBO, a KFT, Karácsony János, Másik János, a Pál Utcai Fiúk, a Müller Péter Sziámi AndFriends vagy a Kontroll Csoport koncertjével igyekeznek kedveskedni a szervezők. Idén Tátrai Tibor is visszatér Orfűre, új zenekarával, a godfater.-ral.

A hiphop kedvelői Beton.Hofi koncertje mellett még olyan izgalmas fellépőket is megnézhetnek, mint a Pogány Induló, Dé:Nash, a Slow Village, Funktasztikus, 6363, vagy a Tranzkaphka.

Aki klubhangulatra vágyik Orfűn, annak a kisebb Amondó színpad, vagy a Nagysátor lehet majd a törzshelye. Ezeken a helyszíneken boldogan megfér egymás mellett a metál, az alternatív rock, a pszichedelikus rock, a világzene és a pop is. Itt lép fel a Platon Karataev, a Mitsoura, az Erik Sumo, a VHK, a LAZARVS, Frenk, a Ganxsta Zolee és a Kartel, a Fiúk, a Felső Tízezer, a Hiúz vagy a Devil’s Trade is.

A tűzhöz közel, vagyis a fesztivál erdei helyszíne 2023-ban is komolyzenével indul, majd jön a Mesél az erdő műsorsáv, ahol feltörekvő dalszerzők nem csak eljátsszák dalaikat, de mesélnek is róluk. Az esti óráktól olyan hangulatos produkciók lépnek itt fel, mint iamyank, a Jazzékiel, Németh Juci és G. Szabó Hunor, vagy Bérczesi Róbert.

A Borfalu továbbra is a nép-és világzenekedvelők kedvenc helyszíne lesz, itt játszik a Cimbaliband, a Romano Drom, a Söndörgő, a Góbé, a Kacaj vagy a Gypo Circus. Mellettük jól megfér pár olyan izgalmas és érzékenyebb produkció, mint Barkóczi Noémi, a Lázár tesók, az Aron Andras and the Black Circle Orchestra vagy a Middlemist Red.

A fesztivál alatti tószakaszon található Víziszínpad 2023-ban is a legjobb zenei alternatíva lesz a strandoláshoz! A víz felszínén lebegő színpadon ad majd minikoncertet Likó Marcell és Kerekes Gergely, a Péterfy Bori & the Mini Love Band, a Kerekes Band, az aurevoir., Beton.Hofi és a Tudósok is.

A jubileumi Fishingen több lehetősége is lesz annak, aki a koncertek után táncolással vezetné le fölösleges energiáit. Választhatja az Amondó színpadot, ahol 02:00-től olyan DJ-k szolgáltatják majd a talp alá valót, mint DJ Palotai, a Tesco Disco, DJ R-Nold & Acid, vagy D.Koms. De bulizhat az erdőben is A tűzhöz közel színpadnál, ahol minden éjjel 01:00-től a Tilos Rádió tart partit olyan fellépőkkel, mint DJ Titusz, Bobby Shyze, Kanada Káosz, itt lesz Önismereti Diszkó, !rodalmi Dubtechno valamint Totoya Klub is.

A jubileumi Fishing on Orfű napijegyeinek értékesítése már elstartolt az alábbi linken – ugyanitt lehet megvásárolni a maradék bérleteket is.

A részletes zenei program, valamint minden fontos információ megtalálható a fesztivál honlapján!


Link másolása
KÖVESS MINKET: