Az éneklés töretlen életöröme – Beszélgetés Bubnó Lőrinccel a Szent Efrém Férfikarból
Huszadik születésnapját ünnepli a Bubnó Tamás alapította Szent Efrém Férfikar, amely e két évtized alatt sokakhoz vitte közel a görög-katolikus vallási gyökerekből táplálkozó, ám a zene minden irányába szerteágazó énekstílust. A jubileummal egybeesik, hogy e nyolctagú kórus nyitja meg január 28-án a moszkvai Doros együttessel közös koncertjével a Magyar Zene Házát. Ebből az alkalomból beszélgettünk Bubnó Lőrinccel, a Szent Efrém Férfikar tagjával, aki néhány éve a művészeti vezetői teendőkön is osztozik édesapjával. Ő 2009 óta tagja az együttesnek, bátyja, Márk, az alapítók közé tartozik.
Találkozónk helyszíne a Hársfa utca ISON kulturális tér, a Szent Efrém új otthona volt.
– Milyen hatással volt gyerekkorotokra a zene és a család spirituális hagyománya?
– Nagyapám, Bubnó László a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Homrogdon volt görögkatolikus pap – 1987-ben halt meg - ugyancsak papok voltak felmenőink nagyanyám oldaláról is. A görögkatolikus kultúrában nagyon sok az éneklés, gyerekként talán fel sem fogtam, annyira természetesen működött nálunk. Később a Zeneakadémián egyházzenei tanszakra jártam, ahol foglalkoztunk minden felekezettel és hagyománnyal, és akkor jöttem rá, hogy a görögkatolikus liturgikus környezet mindig éneklős, emiatt sokkal közelebb is tud állni az emberhez. Komoly ereje van annak, amikor sok ember egy templomban együtt énekel. Pedig eleinte nem is gondoltam komolyan, hogy zenész leszek. Előbb a Bölcsészkaron angol szakot végeztem, csak utána mentem a Zeneakadémiára. Apu egyikünket sem kényszerített ebbe az irányba, mégis mindketten a Szent Efrémben kötöttünk ki. Közben sok más zenei állomáson is átmentünk, nem csak klasszikusokon…
– De ez nem vált károtokra…
– Én is ebben bízom. És ez Apunál is így volt, mert korábban könnyűzenei szerkesztő volt a Rádióban, a 90-es évek elején a Danubiusban még kívánságműsort is vezetett. Számomra nagy felismerés volt annak idején, hogy milyen sokan ismerik őt. De a család spirituális hagyományait is ugyanilyen természetesen éltük meg, igazából felnőttként visszatekintve értékelődnek fel bennünk az élmények.
– Milyen emléket őrzöl első Szent Efrém-fellépésedről?
– Félelmet, ijedtséget! Ha jól emlékszem, az Óbudai Társaskörben léptem fel először. Akkor még többen voltunk az együttesben, és szinte mindenki lehengerlő, operai kvalitású hanggal rendelkezett, hozzájuk képest nekem, 23 évesen, „cérnahangom” és cérnaalkatom volt. Minden beilleszkedésnek megvan a maga dinamikája. Nekem meg kellett küzdenem azzal is, hogy a Főnök fia vagyok, de idővel el tudtam magam fogadtatni saját rangomon, nem kevés önismereti munkával. De az első igazi élmény az volt, hogy mennyire más belülről átélni, amikor a koncert elején megszólal az Agni Parthene, hogyan válik a közönségben kiváltott misztikum személyes feladattá.
– Amikor hallgatunk benneteket, valami egészen különleges kohéziós erőt érzünk az együttes tagjai között. Hogyan határoznád meg a Szent Efrém Férfikar belső szellemiségét?
– Kicsit olyan, mint egy bajtársias, betyár-testvériség. Az emberi hang nagyon érzékeny műszer: lelkiállapotodat nem tudod palástolni, technikával is csak egy bizonyos szintig. Törékeny lelkiállapotnak vagyunk kitéve koncert közben, ezért kell nagyon figyelnünk egymásra. A Szent Efrém ereje abban is megmutatkozik, hogy ha valaki közülünk rosszabb passzban van, mennyire tudjuk átvenni az ő szerepét. Mint napi szinten próbáló együttes viszont olyanok vagyunk, mint a rossz gyerekek, a belső poénoknak se vége, se hossza, folyamatosan jönnek az impulzusok mindenkitől. Ez az alapvetően jó hangulat adja meg a próbák élményét, ami, ha például határidőre készülünk, nagyon koncentrált, akár indulatokkal teli munkába is torkollhat. De így tudunk alkotóközösségként működni.
Az első sorban balról jobbra: Bubnó Tamás, Bubnó Márk és Bubnó Lőrinc
– A Szent Efrém otthon van az egyházi és a világi énekekben, tudtok ünnepélyesek lenni és humort vinni az előadásaitokba a pajzán reneszánsz daloktól a „Pandémia” című slágerig. De bármiből, amit énekeltek, hihetetlen életöröm árad.
– Mi alapvetően az előadásban leljük örömünket, kreativitásunkat pedig az általunk készített feldolgozásokban éljük ki. Van úgy, hogy nehéz a munka, például egyes kortárs daraboknál, és menet közben nem is vagyunk biztosak abban, hogy megéri a sok fáradozás. De van egy talán ki sem mondott belső megállapodásunk: senki ne érezze, hogy bármit, amit éneklünk, „kötelezettségből” tesszük vagy nem szeretjük. Mert ez a Szent Efrém egész szellemiségét rombolná le. És úgy is kell éreznünk, hogy jó, amit csinálunk, mert akkor vagyunk hitelesek.
– Van olyan műfaj, amit még szívesen kipróbálnátok?
– Valójában az a lényeg, hogy kihasználva a nyolctagú férfikar lehetőségeit, amelyet színesíthetünk időnként egyes hangszerekkel, vagy hangszerek utánzásával, kiérleljük saját, egyéni hangzásunkat. Az viszont mindig nagyon izgalmas számunkra, amikor együtt tudunk dolgozni más zenészekkel, műfajtól, hangszertől, háttértől függetlenül. Szerencsére rengeteg ilyen lehetőségünk adott az elmúlt 20 évben. Többek között az Orientale Lumen sorozatot is ezért hívtuk életre, hogy olyan előadókat hívjunk meg, akik a keleti liturgikus zenében valami érdekeset nyújtanak.
– Éppen ebbe a sorozatba illeszkedik bele a január 28-i koncert. Hogyan találtatok rá a Doros együttesre?
– Korábban e sorozatban már több orosz férfikar volt a vendégünk, a Moszkvai Patriarchátus Kórusa, az Orosz Ortodox Szólisták és az Optina Pustyn, közös lemezfelvétel is készült velük. Éppen a 2019-es évadra kerestem egy férfikart, amelyet azóta sem találtam meg, akkor bukkantam rá véletlenül a YouTube-on a Doros néhány gyenge minőségű videójára, amint a moszkvai Vaszilij Blazsennij székesegyházban énekelnek. Még ezekből a felvételekből is átjött, hogy egészen más, kicsit nyugatiasabb a megszólalásuk, mint a többieknek, de a hangszín mégis keleti. Meghívtuk őket és annyira jól ment a két együttes hangzása egymáshoz, hogy folytatást terveztünk. Tavaly szerettünk volna egy közös koncertet a Belvárosi Templomban, de a járvány miatt nem sikerült összehozni. Amikor elkezdődött a Magyar Zene Házában az első évad szervezése, felajánlottuk nekik, és nagy örömmel fogadták, mert céljuk egyedi, csak náluk megszólaló produkciók fogadása. Kicsit véletlenül alakult így ki, mert a Doros most ért rá. Az Orientale Lumen első koncertje általában az ortodox Karácsonyhoz (január 6.) kötődik, ezért a műsornak egy Karácsonytól Húsvétig terjedő íve lesz. Külön izgalom lesz számunkra egy teljesen új teremben énekelni, megtapasztalni az akusztikát, a közönség reagálását, életet lehelni egy új térbe.
– Az éneklés mellett rád hárul részben a Szent Efrém művészeti vezetése, miközben létrehoztátok az ISON kulturális teret.
– Az ISON ötlete már régen megfogant bennünk, de végül tavaly augusztusban nyílt meg. A VII. kerületi önkormányzattól béreltünk ki egy nagyon rossz állapotban lévő ingatlant. A felújítás közel 9 hónapon át tartott, mi magunk hordtuk ki a sittet, bontottunk, gletteltünk, festettünk, de azért jöttek valódi szakmunkások is. Az volt a fontos, hogy legyen a Szent Efrémnek egy otthona. A kezdetek óta a Deák Diák általános iskolában próbáltunk, ahol Édesapám tanít is, de mint főállású együttes, már nem tudtunk rendesen délelőttönként próbálni a tanítás miatt. A hely adottságai lehetővé teszik, hogy egy önálló lábon álló kulturális központtá is tudjon majd a későbbiek folyamán válni. Szeretnénk, ha az ISON-ban mindenki otthon érezhesse magát műfaji korlátok nélkül. A művészeti vezetés valójában nem fedi teljesen e feladatokat, hiszen arról van szó, hogy egy, segítőinkkel együtt tucatnyi családot eltartó vállalkozás, a Szent Efrém közhasznú alapítvány működjön, mert ma már nem férnek bele olyan esetlegességek, mint kezdetben, és ehhez fel kellett nőni - a rengeteg adminisztrációtól kezdve az évadtervezésig.
– Milyen további kiemelkedő események lesznek a 20. évfordulón?
-A Magyar Zene Háza megnyitója után, ami számunkra óriási megtiszteltetés, másnap a debreceni Szent Anna székesegyházban a Dorosszal megismételjük ezt a koncertet. Februárban Fehér György kortárs zeneszerző Requiemjét és liturgiáját mutatjuk be a budapesti Szent Teréz templomban. Március 12-én a MOM Kultban a népszerűbb repertoárunk hangzik fel egy két félidős koncerten, áprilisban a Kálvin téri református templomban tartunk húsvéti koncertet Lovász Irénnel. Május 13-án bemutatjuk a Hagyományok Házában Bartók in Motion mozgásszínházunkat, amelyről ugyanott tavaly már felvétel készült, de csak online volt látható. Június 11-én a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon lesz egy nagy koncert, ahová rengeteg barátunkat és több kórust hívtunk meg. 2002. augusztus 22-én lépett fel először a Szent Efrém a Zempléni Fesztiválon, Filkeházán és Mikóházán, most a 20. születésnapon ugyanitt lépünk fel. A két falu pár kilométerre van egymástól, délután éneklünk az egyikben, majd a közönséggel együtt átsétálunk a másikba és ott folytatjuk… Tervezünk továbbá dokumentumfilmet és egy olyan igényes kiadványt, amelyek bemutatják a Szent Efrém Férfikar egész történetét és jelenét.
