News here
hirdetés

PROGRAMOK
A Rovatból
hirdetés

Fesztelen jazz feszt: pénteken kezdődik az Alba Regia Feszt Székesfehérváron

Az ingyenes koncertsorozat augusztus 5. és 7. között nemcsak a fesztivál látogatóinak, hanem a belvárosban sétálóknak is feledhetetlen zenei élményt fog nyújtani.

Link másolása

hirdetés

Idén is a hazai jazz, fusion és funk-soul szcéna legnépszerűbb együttesei, előadói adnak koncerteket a Bartók Béla téren felállított szabadtéri színpadon. A 30. jubileumát ünneplő Fusio Group nyitja meg az eseményt péntek 18 órakor, őket a Szabó-Gyányi Kvintett követi Kovács Kornéllal kiegészülve, majd 21 órától Ferenczi András – Romhányi Projekt feat. Jammal adnak koncertet. Szombaton a Subtones, majd az ifj. Egri János kvartet, este pedig a Stinky Bugs Koszi Jankával és Méhes Adriánnal lesznek a színpadon; vasárnap pedig a Coltrane Legacy, az Orbay Lilla quartet és a Vörös Tamás Project zenélnek.

Az 1967-ben alapított jazzfesztivál újjászületése óta már 9. alkalommal varázsolja három napra az igényes hazai zene fellegvárává Székesfehérvárt. Az Alba Regia nem csak egy fesztivál, egy kultúrmisszió.

Az ismert zenészek felvonultatása mellett a fesztivál szervezői fellépési lehetőséget adnak a fiatal tehetségek számára. A koncertek átállási idejében a Kodolányi János Egyetem Modern Zenei Tanszékének legtehetségesebb hallgatói zenélnek a gyülekező tömegnek, és az arra sétálóknak.

„Az Alba Regia Feszt egyik küldetése, hogy a magas szintű zenészeket és a fiatal tehetségeket támogassa. Fontos, hogy mindenkit szeretnénk megszólítani, nem csak egy szűk réteget. Megmutatjuk, hogy az igényes zene is befogadható és szórakoztató. Mivel a város főterén tartott koncertek mindig ingyenesek, nem csak a fesztiválra érkezők, hanem mindenki, aki arra jár részesül az élményben.” – foglalja össze Mits Gergő, az esemény egyik főszervezője, a Kodolányi János Egyetem tanszékvezetője.

Az 1967-ben alapított fesztivál Székesfehérvár önkormányzata, a Kodolányi János Egyetem Modern Zenei Tanszéke és a Hang-Szín-Tér Művészeti Szakközépiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium összefogásával 2014 óta ismét minden évben megrendezik. A szervezők célja, hogy soha ne szakadjon meg ez a hagyomány.

Bővebben ITT

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
PROGRAMOK
A Rovatból
hirdetés
Saját alkotásaival és bulival búcsúztatják az év elején médiasztárrá vált BKV-s buszsofőrt
Gergely Róbert anno rögtönzött bulival ünnepelt a buszon, most hivatalos eseményen is elbúcsúztatja 31 BKV-s évét a Dürer Kertben.
Fotó: Gergely Róbert - szmo.hu
2022. szeptember 23.


Link másolása

hirdetés

Az év elején egy riportban mi is beszámoltunk Gergely Róbertről a vidám, zeneőrült buszsofőrről, aki 31 év szolgálat után barátok és utasok társaságában tortával, pezsgővel és rögtönzött koncerttel fejezte be utolsó műszakját. A szimpatikus sofőrnek még Karácsony Gergely is külön Facebook-posztban köszönte meg munkáját.

Azt eddig is tudni lehetett, hogy a lelkes buszvezető időnként verseket ír, most az is kiderült:

szabadidejében képzőművészeti alkotásokat is gyárt, amelyek dekorációs célból készültek a rendezvényre.

Többek között ezeket is meg lehet tekinteni szeptember 24-én, szombaton, amikor Robi pályafutásának végét egy nagyobb szabású bulival is megünneplik a Dürer Kertben. A művekre később licitálni is lehet, a beérkezett pénzt a nyugdíjas sofőr a Tilos Rádió támogatására ajánlja fel.

A délután kettőtől kezdődő programon ezen kívül közös bográcsozás, zenei fellépők, kvíz és vidám, baráti hangulat várható.

hirdetés

A hivatalos Facebook-eseményt EZEN A LINKEN tudjátok elérni.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
PROGRAMOK
A Rovatból
hirdetés
A gyémánt út pora – film az időskori demenciáról
A kisjátékfilmet szeptember 21-től, az Alzheimer-világnaptól nézheted meg. A főbb szerepekben: Koltai Róbert, Törőcsik Franciska, Vári Éva, Orosz Ákos, Elek Ferenc és Rainer-Micsinyei Nóra láthatók.

Link másolása

hirdetés

Vámos Zoltán orvos, filmrendező, forgatókönyvíró az időskori demenciáról készített kisjátékfilmet, amelyet szeptember 21-től, az Alzheimer-világnaptól tekinthetnek meg az érdeklődők.

A film valós történetet dolgoz fel. A rendező orvosi tapasztalataiból merítette a témát, amely évekkel ezelőtt történt meg vele a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjában.

A film megmutatja, hogy a hagyományos orvosi protokollon túl milyen más módokon lehet segíteni az időskori demenciával sújtott betegek életén.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelentése alapján a Földön jelenleg több mint 55 millió ember szenved demenciában, vagyis időskori leépülésben, elbutulásban. A szervezet szerint az érintettek száma az elkövetkező évtizedekben drámaian emelkedhet, ennek az állapotnak kezelésére, elfogadására, érzékenyítésére készült Vámos Zoltán filmje.

„Hiszem, a filmmel számos olyan családnak tudunk segíteni, aki demens hozzátartozóját ápolja. A filmben bemutatott kommunikáció egy fontos lehetőség arra, hogy a Alzheimer kórban szenvedő hozzátartozóink méltóságát és saját önértékelését megtartsuk” – fogalmazott Vámos Zoltán.

A kisjátékfilmben Koltai Róbert, Törőcsik Franciska mellett Vári Éva, Orosz Ákos, Elek Ferenc és Rainer-Micsinyei Nóra szerepelnek. A független film egyes jeleneteit a szentendrei Skanzenben forgatták.

hirdetés

A gyémánt út pora című film szeptember 21-től látható a film saját honlapján, ITT.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
PROGRAMOK
A Rovatból
hirdetés
A Budapest Parkban tartja egyetlen 2023-as koncertjét a Kispál és a Borz
A telt házas orfűi visszatérés után május 12-én pénteken a Budapest Parkban lép legközelebb színpadra a legendás Kispál és a Borz. 2023-ban ez lesz a zenekar egyetlen koncertje Magyarországon.

Link másolása

hirdetés

 

A Kispál és a Borz 2010-es feloszlása után idén augusztusban tért vissza a közönség elé a telt házas, kétnapos Kispál on Orfű rendezvényen. A zenekart Lovasi András, Kispál András és Dióssy D. Ákos alkotják, dobokon Bajkai Ferenc, gitáron Szesztay Dávid kiséri őket. Lovasiék nem csak a koncertek miatt alakultak újra, jelenleg a 11. nagylemezükön dolgoznak. „Egy zenekar akkor van, ha ír új dalokat, ha van kémia a tagok között.” – mondta Dióssy D. Ákos még márciusban. „A zenekar új korszakának és az új lemeznek is talán az volt a legfontosabb előzménye, hogy pár éve újra egymásra találtunk Kispivel, rengeteget zenélünk, újra inspiráljuk egymást.” – mondta el a visszatérésről Lovasi András. A tavasszal megjelenő új albumról két dalt már meg is mutattak a nagyközönségnek: márciusban a Rózsaszínt, augusztusban pedig a Mocsárt.

2023-ra ezennel két kizárólagos eseményt jelent be a zenekar. A május 12-i Budapest Parkos Kispál és a Borz koncertről így írnak: „Ezúttal a fővárosban adunk egy nagyszabású koncertet, amelyen a legkedveltebb Kispál-dalok eljátszása mellett szeretnénk veletek együtt megünnepelni a zenekar új lemezét is, amelyet tavasszal jelentetünk meg.” – olvasható a zenekar közösségi felületein.

A Kispál és a Borz semmilyen más fellépést nem vállal 2023-ban Magyarországon.

A Budapest Parkos koncert jegyeinek értékesítése szeptember 26-án 10 órakor indul. Az online jegyértékesítés mellett a hatalmas érdeklődésre való tekintettel szeptember 26-án a Budapest Park helyszíni jegypénztára (Budapest Park - Soroksári út 60.) is hosszított nyitvatartással, reggel 10 órától üzemel!

Ugyanakkor a zenekar szívéhez oly közel álló Orfű sem marad jövőre Kispál-dalok nélkül, hiszen a Kispál on Orfűn bemutatkozó Kispál és a Lovasi produkció exkluzív koncertet ad majd a 15 éves jubileumi Fishing on Orfűn, június 28-án. Ebben a formációban Kispál András és Lovasi András mellett G. Szabó Hunor dobol, Babcsán Bence szaxofonozik, koncertprogramjuk pedig kevésbé fókuszál a slágerekre – sokkal inkább a zenekar pályafutása során ritkábban játszott, különlegesebb szerzeményeket hallhatja majd tőlük a Fishing on Orfű közönsége.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
PROGRAMOK
Hamarosan startol Európában a SkyShowtime, az új streaming-szolgáltató
Minőségi és népszerű szórakoztató tartalmak széles palettáját kínálja majd, a világszerte legjobban várt sorozatokkal és filmekkel.

Link másolása

hirdetés

Európában elsőként Skandináviában, szeptember 20-án indítja el streaming szolgáltatását a SkyShowtime. A Comcast Corporation és a Paramount Global közös streaming vegyesvállalata minőségi és népszerű szórakoztató tartalmak széles palettáját kínálja majd az európai fogyasztók milliói számára. A SkyShowtime a következő hónapokban és 2023 első negyedévében több országban, köztük Magyarországon is elérhetővé válik.

Az új európai streaming szolgáltatás,

a SkyShowtime a világ legnagyobb stúdióinak legjobb szórakoztató tartalmait egyesíti a platformján. A szolgáltatás a világszerte legjobban várt sorozatok és filmek széles választékát foglalja magában, több ezer órányi minőségi szórakoztatást kínálva az egész család számára.

Televízióban először lesznek majd láthatóak a legújabb mozifilmek a Paramount Picturestől és a Universal Picturestől, Hollywood két legpatinásabb stúdiójától, amelyek együtt Hollywood teljes mozibevételének az 50%-át biztosítják.

A SkyShowtime olyan új sikerfilmeknek ad majd otthont a mozibemutatókat és az adathordozókon történő megjelenést követően, mint például a Top Gun: Maverick, a Jurassic World Világuralom, a Minyonok: Gru színre lép, Az Északi, az Énekelj! 2., a Sonic a sündisznó 2., Az elveszett város, a Downton Abbey: Egy új korszak, a Nem, a Belfast, a Rohammentő és A rosszfiúk.

A szolgáltatás kínálatában megtalálhatóak lesznek továbbá új prémium sorozatok, gyermek- és családi tartalmak, illetve átfogó válogatás a Universal Pictures, a Paramount Pictures, a Nickelodeon, a DreamWorks Animation, a Paramount+, a SHOWTIME®, a Sky Studios és a Peacock ikonikus videokönyvtáraiból – egy közös helyen streamelve. A SkyShowtime emellett helyi saját gyártású műsorokat, dokumentumfilmeket és önálló, egyedi adásokat is tartalmaz majd.

hirdetés

A SkyShowtime elsőként Dániában, Finnországban, Norvégiában és Svédországban lesz elérhető.

„Alig néhány hónappal a teljeskörű hatósági jóváhagyás megszerzése után streaming szolgáltatásunk hivatalosan szeptember 20-án elindul. Izgatottan várjuk, hogy előfizetőink exkluzív hozzáférést kapjanak az ikonikus és világhírű stúdiók legújabb sorozat- és filmpremierjeihez. Hamarosan további részleteket is közzéteszünk majd a többi országban várható indulási dátumokról és még több nézőhöz juttatjuk el a SkyShowtime-ot Európa-szerte" – nyilatkozta a hivatalos bejelentést követően Monty Sarhan, a SkyShowtime vezérigazgatója.

A SkyShowtime 2022 utolsó negyedévben Hollandiában is elindul. A következő hónapok és 2023 első negyedéve során a SkyShowtime elérhetővé válik Spanyolországban, Portugáliában, Andorrában és Közép-Kelet-Európában is. A régiónkban a következő piacokra terjed majd ki a szolgáltatás: Albánia, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Észak-Macedónia, Horvátország, Koszovó, Lengyelország, Magyarország, Montenegró, Románia, Szerbia, Szlovákia és Szlovénia. A konkrét időpontokat és árakat ezeken a piacokon az elkövetkező hónapokban jelentik be.

A több mint 20 országban történő bevezetést követően a SkyShowtime alkalmazásai és tartalmai 18 különböző nyelven lesznek elérhetők.

A szolgáltatás a Peacock platformon alapuló, direkt az európai piacra fejlesztett SkyShowtime alkalmazáson keresztül, valamint Apple iOS, tvOS és Android készülékeken, illetve a hivatalos weboldalon keresztül lesz a fogyasztók számára elérhető. A tervek szerint a SkyShowtime havi ára Finnországban 6,99 euró, Svédországban 79 svéd korona, Norvégiában 79 norvég korona, Dániában pedig 69 dán korona lesz.

A tartalomkínálat országonként eltérő lehet.

VIDEÓ: Az előzetes

További információk ITT.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: