KULT
A Rovatból

A csodaszarvas kiszabadult – újra színpadon a Djabe

A zenészek is úgy érezték, mintha elölről kezdenének mindent


Újrakezdés – sokak számára ez a legszebben hangzó szó manapság. Például a zenészeknek, akik végre nem csupán otthonukban, házi stúdiójukban muzsikálhatnak, esetleg zoom-on jammelnek egyet távol lévő barátaikkal, hanem igazi színpadra léphetnek, igazi közönség előtt. Például a közönségnek, amely ugyan lelkesen követte az on-line koncerteket, de akik az élő élményre vágynak, azokat ez a technikai vívmány soha nem fogja kielégíteni. És ki hinné, hogy ez az újrakezdés nem is olyan egyszerű lelki folyamat, mint ahogyan azt elképzeltük, amikor az egyre húzódó karantén, majd a korlátozások lassú enyhülése idején arról az álmodtunk, hogy ott folytatjuk, ahol abbahagytuk.

Erről váltottunk néhány szót a Budapest Jazz Club kávézójában Égerházi Attilával, a Djabe együttes vezetőjével lemezbemutató koncertjük szünetében. Közel egy év után indulhatott újra turnéra a fúziós etno-jazz nemzetközi hírű csapata – a főváros előtt Győrben, Miskolcon és Debrecenben léptek fel – és a gitáros elárulta, hogy mintha elfelejtették volna azt a negyedszázados rutint, amely beléjük rögződött a fellépések megtervezésében, és szinte a kezdők feszültségével néztek szembe a publikummal. Ugyanez igaz volt a közönségre, sokkal lassabban oldódtak fel, mint ahogyan az egy Djabe-bulin szokás. Ezt a kölcsönös szorongást mi is éreztük az együttes törzshelyén a koncert első perceiben, még a hangerő is furcsának tűnt, de aztán gyorsan lendületbe jöttek a fiúk, és számos vendégükkel emlékezetessé tették a zárlat idején elkészült lemezük, a The Magic Stag (A csodaszarvas) élő ősbemutatóját, amelynek egyes darabjai Égerházi Imre festményeire készültek.

Mindjárt az első, címadó dal után Attila „színpadra szólította” Steve Hackettet, akit lassan 20 éves barátság és együttműködés fűz a Djabéhez. A csodaszarvashoz ő írta feleségével, Jo-val az angol nyelvű szöveget, annyira megihlette a vonatkozó festmény és a magyar legenda és bár most nem jöhetett el Budapestre, élőben kapcsolták őt angliai otthonából, ahonnan egy akusztikus gitáros fantáziával örvendeztetett meg minket. Talán nem véletlen, hogy a közös zenélés éppen a 2003-as Táncolnak a kazlakkal kezdődött, amely szinte a gitáros apjának alkotásai köré épült. Augusztus 5-én már ismét élőben láthatjuk Steve-et is ugyanitt a Djabéval.

Az új dalok mellett, amelyeket mindig egy-egy festmény totálban, vagy részletekben való megjelenése kísérte, megszólaltak az olyan Djabe-klasszikusok, mint a Witchi Tai To, a Lava Lamp, vagy a már-már állandó ráadásnak számító Distant Dance. A Barabás Tamás (basszusgitár), Égerházi Attila, Nagy János (billentyűs) Kaszás Péter (dob-ének) Koós-Hutás Áron (trombita, kürt) összetételű csapat, amely öt éve játszik ebben a formációban, ezúttal is alaposan átvariálta az egyes darabokat, az újakból kihozva a rejtett finomságokat, a régiekhez pedig hozzátették az új szellemiséget.

Megőrizték azt az erényüket, hogy bár nagyszerűen bánnak hangszereikkel, nem az öncélú virtuozitás, hanem a kompozíció egysége a fontos még élőben is.

Jó volt látni és hallani az őstag Muck Ferencet, aki ma is az ország egyik leginvenciózusabb szaxofonosa, Szabó László nemcsak szitárjával adott különleges hangulatot a zenének, hanem még gitárpárbajra is ragadtatta magát Attilával. Szintén a kezdetekből tért vissza Karvaly Tibor elektromos hegedűjével, főként a meditatív darabokat színesítette. Egyetlen állandó elem maradt el csupán, az „angklungozás”, az indonéz bambusz-hangszerek örömzenéje – talán majd ez is visszatér, ha teljessé válik a testi-lelki felszabadulás.

De beszéljük magáról a lemezről. A szülőföld és hagyományai iránti ragaszkodás, a világokat átszelő valóságos és spirituális utazás közös gyökere Égerházi Imre és Attila alkotói tevékenységének, és fiú, aki azóta is több kiállítással ápolta apja emlékét, régi terve volt a Kazlakban elkezdett út továbbvitele. Mivel a mérce igen magas, egy hasonló szellemiségű lemezhez különleges légkör, mondhatnánk kegyelmi állapot kell, amelyet ezúttal sajátos módon éppen a pandémia okozta bezártság, és a zaklatott zenészéletnek egyfajta „lecsendesedése” kellett. A 2016-ban alakult ötösfogat immár teljesen összeérett, ami azért paradoxon egy kicsit, mert ezúttal nemcsak a vendégek, hanem az alapcsapat tagjai is többnyire külön dolgoztak.

Így született meg a The Magic Stag (A csodaszarvas) című dupla LP, valamint az azonos című CD/DVD, amely ezúttal is egy zenés tárlatvezetés. A magyar motívumok az egyes darabokban is elő-előkúsznak, például a nyitó, alig két perces The Beginnings of Legends-ben (Honfoglalók hitvilága), vagy a Rising Horizonban (Erdélyi táj), amelyet egy ismeretlen gyimesi csángó énekesnő vezet be. Ettől persze még halljuk a kedvenc nyugati rock-os, jazz-es, valamint keleti népzenei elemeket Steve Hackett-től, Rob Townsend szaxofonostól, az azeri tar-mester Malik Manszurovtól, Szabó Lászlótól és Muck Ferenctől.

Talán ez a termékeny nyugalmi állapot teszi, hogy az egész lemezt egyfajta intenzív visszafogottság jellemzi, a kompozíciók dominálnak, a hangszeres improvizációk is kifinomultabbak.

Engem a legjobban talán a Power of Wings (Szerelem – Harc – Nász) álomszerű gitárhangjai és fúvóskettőse ragadott meg, de igazi „audiovizuális” élményt jelent a Two Little Snowflakes (Téli falu), amelynek fő motívuma ihletét Tamás lányától, Kittitől kapta. Az Unseen Sense (Harsonás angyal) pedig olyan dimenziókba vitt, amelyeket leginkább a Mahavishnu Orchestra You Know You Know variációinál érzek, a True Hope-ban Áron szelíd trombitadallama emlékezetes. Az LP utolsó oldala egészen különleges.

Az Uncertain Time (Hosszú utazás), Attila szerzeménye, jövőnk kérdéseit tárja elénk, és jól érzékeltetik a már közeledő fényt a levegő gitárok, Muki szaxofonja és Karvaly Tibor hegedűje. Akár meditációs zenének is alkalmas. Attila lánya, Sára is debütál társszerzőként a Sara’s Dreamben (Törökországi álom), a Gallop élő előadása pedig visszavezet minket a kezdetekhez.

És nem véletlenül: a Djabe őszre tervezi megjelentetni első, 1996-os albumának újrakevert, eddig ismeretlen felvételekkel kiegészített albumát. De hogy addig se maradjanak kiadvány nélkül az együttes életművének gyűjtői: The Journey Continues címmel jelent meg egy dupla CD+DVD, amely a Djabe és Steve 2019-es turnéjának nyiregyházi állomását rögzíti, néhány ausztriai felvétellel kiegészítve.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Nem látok jönni egy szebbik világot, itt ti loptátok el tőlünk a jövőt” – újabb rendszerkritikus dalt írt Mehringer Marci, Puzsér Róbert is szerepel a klipben
A kritikus egy közmédiás szerkesztőt alakít a klipben. A dalhoz Petőfi klasszikusa adta az ihletet a fiatal zenésznek.


Új dallal jelentkezett Mehringer Marci. A fiatal zenész néhány hónapja adta ki a Szar az élet című, rendszerkritikus dalát, ami hatalmas visszhangot váltott ki.

Mehringer ezúttal is hasonló szerzeménnyel állt elő. A Szeptember végén (stressz) című dal szintén a mai fiatalok gondolatairól szól, és a zenész azt szerette volna, hogy a magyar valóságot tükrözze egy olyan szemszögből, ami minden korosztálynak ismerős lehet.

„Petőfi Sándor Szeptember végén című költeménye volt a kiindulópont, mert vannak érzések és gondolatok, amik évszázadokon át is relevánsak maradnak. Ezek azok, amik összekötnek minket, akár fiatalok vagyunk, akár idősebbek, egyszerűen generációkon keresztül összeköt mindenkit”

– mondja Mehringer a dalról, melynek klipjében Puzsér Róbert, Dietz Gusztáv és Füsti Molnár Éva is közreműködött.

Puzsérék a klipben a propaganda hatására egymástól egyre jobban eltávolodó családot alakítanak. Az énekes szerint a szám allegorikus látomás a mai Magyarországról: „a közmédia egyik szerkesztőjének történetén keresztül, aki a saját lelkiismeretével küzd, majd végül angyallá válik, hogy a magasból tekinthessen le az országra, amelyet addig a képernyő mögül formált.”

A dalban például ilyen sorok hallhatóak:

„itt összeomlik minden,

piros-fehér-zöld az ingem

forog a világ, elfolyik minden,

nekem tényleg senkim sincsen”

A refrén pedig így szól:

„nem nyílnak a völgyben a kerti virágok

nem zöldell a nyárfa az ablak előtt

nem látok jönni egy szebbik világot

itt ti loptátok el tőlünk a jövőt”

Mehringer Marcival a Szar az élet című száma után interjúztunk is. Akkor azt mondta, a pozitív fogadtatáson túl, sok negatív kommentet, sőt még fenyegető üzenetet is kapott a dal miatt.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Tarr Béla Krasznahorkai Nobel-díjáról: A Sátántangót egy éjszaka alatt olvastam el, és rögtön tudtam, hogy ez egy remekmű
Az író és a filmrendező sokáig dolgozott együtt. Tarr Béla nagyon örül, hogy Krasznahorkai László megkapta a Nobel-díjat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 09.



A Népszava telefonon érte utol Tarr Bélát, miután csütörtökön irodalmi Nobel-díjat kapott Krasznahorkai László. Tarr több Krasznahorkai-regényből is filmet készített, hosszú ideig dolgoztak együtt.

Tarr így fogalmazott:

„Nagyon örülök, hogy nyert, úgyhogy egyelőre mást nem tudok mondani. Hosszú éveken keresztül együtt dolgoztunk, és hogy nyert, hihetetlen nagy öröm.”

A rendező a Sátántangót és Az ellenállás melankóliáját is vászonra vitte, utóbbi Werckmeister harmóniák címen került a mozikba. Alkotótársi kapcsolatuk A torinói lóig (2011) tartott.

Arra a kérdésre, miként hatottak az író szövegei a filmekre, Tarr ezt mondta: „Nem konkrét szöveg segített, hanem az a pozíció, ahonnan a világot nézi, mert az univerzális. Abban tudott nagyon segíteni. De hát ez két külön nyelv, az irodalom és a film. A Sátántangót egy éjszaka alatt olvastam el, és rögtön tudtam, hogy ez egy remekmű.”

A magyar kormány és a hazai művészeti élet több szereplője is gratulált a friss Nobel-díjas írónak:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Megszólalt Krasznahorkai László: Ha néhány pillanat úgy telt el Magyarországon, hogy sokan boldognak érezték magukat, talán még meg is lehet szokni
A Nobel-díjas író pár mondatban reagált ma a díjra, az azt követő jókívánságokra, és meg is köszönte az olvasóinak őket. Záporoznak is a kommentek a poszt alá.


Néhány napja jelentették be, hogy Krasznahorkai László kapta a 2025-ös irodalmi Nobel-díjat, akkor volt egy rövid nyilatkozata, de azóta nemigen szólalt meg az író. Most a közösségi média oldalán írt pár sort a követőinek a maga fanyar humorával:

„Krasznahorkai László hálás az Elkerülhetetlen Véletlennek, hogy ennyi embernek okozott örömöt. Köszöni a jókívánságokat. Ha néhány pillanat úgy telt el Magyarországon, hogy sokan boldognak érezték magukat, talán még meg is lehet szokni”
– írta a Facebookon.

A kommentek túlnyomó része pozitív reakciókat tartalmaz, köszönik a könyveket, az olvasás élményét, és gratulálnak a frissen díjazott írónak:

"Pont a mester kötetét olvasva kaptam a híreket. Hát persze hogy boldogság."

"Itt Erdélyben is nagy volt az öröm. Egy könyves kávézóban dolgozom, jó volt elsőnek két német egyetemi hallgatónak elújságolni a hírt, hallottak a szerzőről!"

"Mikor évekkel ezelőtt egy brit könyvtárban dolgoztam karbantartóként, mindig megpróbáltam becsempészni a Wenckheim báró hazatér angol nyelvű, keménykötésű kiadását az ajánlott irodalom polcra, de valaki mindig észrevette és visszatették. Végig nekem volt igazam. Gratulálok a díjhoz!"

"Igen, végre önfeledten lehetett örülni, egy időre ki lehetett lépni a nyomasztó, nehezen elviselhető mindennapjainkból. Köszönjük!"

"Hatalmas öröm és boldogság,hogy egy magyar ember ismét feltette hazámat a kultúra felső polcára.Szívből gratulálok,jó egészséget és kreatív energiákat kívánok az elkövetkezendő időkre is!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Aktnaptárt készít Tóth Enikő új főszerepében - egy pikáns darab a Játékszín színpadán
A darab a bátorságról és egy női közösség erejéről szól, és a világ számos helyén színpadra állították már. De Tóth Enikő egy másik tabudöntögető színdarabban is játszik, ami a menopauzáról szól.


Tóth Enikő nagy dobásra készül: a Játékszín Naptárlányok című előadásának egyik főszerepét viszi, amelyben egy kisvárosi női közösség aktnaptárt készít egy nemes ügyért. „Van egy női közösség, amelynek tagjai egy nemes ügy mellett elindítanak valamit, és rendkívül bátor döntést hoznak a kissé színtelen kis életükben.” – mondta erről a Blikknek.

A Naptárlányok Tim Firth műve, amelyet egy valós történet ihletett: Angliában, Yorkshire-ben egy női klub tagjai jótékonysági aktnaptárt készítettek, hogy pénzt gyűjtsenek egy barátnőjük férje emlékére és a leukémiakutatás támogatására.

A darab a barátságról, a közösség erejéről, az önelfogadásról és a veszteség feldolgozásáról mesél, sok humorral és megható pillanattal.

A színpadi jelenetek a pikáns szituációkat játékosan, ízléssel oldják meg: a szereplők a „kényes” pillanatokban hétköznapi tárgyakkal – teáskannákkal, süteményekkel, virágokkal – takarják el magukat, miközben egyre nagyobb önbizalommal állnak ki az ügyük mellett. A történet a 2000-es évek elején bemutatott, nagy sikerű film után került színpadra a 2000-es évek végén, és azóta világszerte számos színház műsorán szerepelt.

A mi kis falunk című sorozatban Zömbiknét alakít Tóth Enikő a Menopauza című darabban is brillírozik, és erős visszajelzéseket kap a nézőktől.

„Nagyon sok nőnek hozott megkönnyebbülést, hogy például a menopauzáról beszélünk a színpadon, ráadásul humorral, öniróniával, de közben úgy, hogy belefacsarodhat az emberek szíve.

Sok hölgy mondta, hogy az előadás után a férje már jobban érti, miért volt olyan a változókorban, amilyen. A nők szemében meg azt a boldogságot látom, hogy megértve érzik magukat, van bennük egy felszabadult érzés” - fogalmazott Tóth Enikő a Blikknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk