PROGRAMOK
A Rovatból

8 érdekes program, amit ne hagyj ki az idei Múzeumok Éjszakáján

Több mint 320 intézmény és 2000 program vár idén. Mi most összeszedtünk közülük nyolcat, amik között biztosan megtalálja mindenki a kedvére valót.


Az évente közel félmillió látogatót vonzó rendezvény június 24-én rendezik meg, és rengeteg színes programmal várják az érdeklődőket.

Ezekről részletes információt az országos rendezvény weboldalán és az esemény mobil alkalmazásában olvashatsz. A fővárosi programok közül pedig az ingyenesen hozzáférhető Múzeumok Éjszakája programfüzetből szemezgethetsz.18193921_1458408737531809_3320557044510143982_n

Az esemény kiemelt témája idén az értékőrzés, fővárosa pedig Debrecen. A város a Múzeumok Éjszakája mellett a reformáció 500. évfordulójának megünneplésére is színes programokkal készül.

Cikkünkben olyan 4 fővárosi és 4 vidéki programot - köztük debrecenit is - gyűjtöttünk, amiket nem érdemes kihagyni. Biztosan te is találsz majd kedvedre valót benne.

Budapest

Aquincumi Múzeum, Találd meg az átoktáblát!

Egy izgalmas kalandtúrán vehetsz részt, ha ellátogatsz az Aquincumi Múzeumba. A történet szerint Kr.u. a 2. században vagyunk, ahol egy rabszolga átoktáblát készíttetett, amellyel az alvilági erőktől kért segítséget, hogy elégtételt vegyen a városi tanácson. Ha elindulsz a játéktúrán, az lesz a feladatod, hogy ezt az átoktáblát megtaláld és megszüntesd a sötét varázslatot.

A csapatokat folyamatosan indítják, és a három leggyorsabban beérkező kap majd ajándékot. További részleteket itt találhatsz.

Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, Ügynök a bárpultban

Ezen az érdekes kiállításon, a régmúlt politikai célú megfigyelésébe és a vendéglátás kapcsolatába leshetsz bele. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában végzett kutatás, egykori szállodai portásokkal, éttermi pincérekkel és szakácsokkal készített interjúkon alapul.

Az itt feltárt iratok segítségével, – két nyilvános esetet kivéve – nevek nélkül nézhetsz bele a rejtélybe. További részleteket itt találtok.

ugynok

Fiumei Úti Sírkert és Kegyeleti Múzeum: NÖRI Klub - Halandó emlékezet? Vendég: Dragomán György, író

A Nemzeti Örökség Intézetének kulturális-ismeretterjesztő programsorozata a Múzeumok Éjszakáján debütál. Első meghívott vendégük Dragomán György író, aki Major Kamill kiállításához kapcsolódóan az emlékezés természetéről és élettartamáról elmélkedik. Többek között az emlékezet szerepéről is szó lesz a vizuális művészetben és az irodalomban.

Kell-e maradandót alkotnunk ahhoz, hogy emlékezzenek ránk vagy ez alanyi jogon jár mindenkinek? Egyáltalán fontos-e az emlékezés? Ilyen kérdéseket feszegetnek majd az enyészet közben rajtakapott sírkövek apropóján. További részleteket itt találtok.

Néprajzi Múzeum: Bocskor, csizma, paduka - kalandozás a lábbeli körül

A Néprajzi Múzeum költözését, útra kelését szimbolizálja a lábbelik kulturális sokszínűségét bemutató tárlat. A különleges anyagban láthatsz majd ausztrál vérbosszú cipőtől a japán getáig, indiai faszandáltól a gyöngyös hanti női cipőig, sziú mokaszintól a kalocsai mester által készített rózsás női cipőn át a kínai lótuszcipőig közel háromszáz pár izgalmas lábbelit.

A tárlat a Néprajzi Múzeum költözés előtti utolsó időszaki kiállítása a Kossuth Lajos téri műemlékpalotában. További részleteket itt találsz.

neprajz-document

Fotó: neprajz.hu

Pápa

Pápa, Kékfestő Múzeum: Fekete királynő - Detektika a Múzeumok Éjszakáján

Imádod a CSI-t, a Gyilkos elméket, a Dr. Csontot vagy a Sherlockot? Szereted a kihívásokat és az izgalmas rejtvényeket? Most mindezt átélheted élőben június 24-én a Kékfestő Múzeumban!

A Múzeumok Éjszakáján Pápára jön a Detektika, egy interakítv nyomozós játék, a XXI. századi krimiélmény. További részleteket itt találsz.

Debrecen

Debrecen, Déri Múzeum: Nihon ningjó - Rítus és játék japán babakiállítás

Japán (Nihon) kultúrájában a babák (ningjó) és a hozzájuk kapcsolódó hiedelmek, szertartások és ünnepek mindig nagy jelentőséggel bírtak. Maga a ningjó (人形) szó összetétele – ember (人 hito), valamint a forma/alak (形 katacsi) – is azt sugallja, hogy soha nem csak egyszerű, személytelen tárgyként tekintettek a babákra.

Ezért nem meglepő, hogy szinte minden korban készültek olyan ningjók, melyeknek egyfajta közvetítő szerepet szántak, amin keresztül kapcsolatba léphettek a transzcendens világgal. Ezen a kiállításon ilyen babákat nézhetsz meg. További részleteket itt találsz.baba

Szeged

Szeged, MÁV-székház: Bemutatkozik a MÁV Zrt. Szegedi Pályavasúti Területi Igazgatósága

A kiállításon az 1894-ben épült, Pfaff Ferenc által tervezett MÁV-palotát mutatják meg a pincétől az emeletekig. Megismerheted a bombabiztos óvóhelyként kialakított pince rejtelmeit és megnézheted az udvaron kivilágított gőzmozdonyt is. A Vasúttörténeti Alapítvány gyűjteményén keresztül, különleges megvilágításban mutatják be neked a vasút ezernyi arcát.

További részleteket itt találhatsz.

Miskolc

Miskolc, Herman Ottó Múzeum központi épülete: Képtárkaszinő

„Tegyék meg tétjeiket!” Vajon melyek lesznek a Múzeumok éjszakája nyerő képei? A Képtárkaszinóban rulett, sakk, kártya és más játékok vezetnek be a képzőművészet világába. Kalandozd végig a szerencse fiaként a képtárat. Menetlevéllel igazi élménnyé válik a látogatás!

További részleteket itt találsz.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


PROGRAMOK
A Rovatból
A látványos Magyarország 365 fotókiállítás a megújult Városligetbe költözött
Az ingyenes szabadtéri tárlat az ország legszebb képeit mutatja be mintegy 140 fotón.


A Magyarország 365 fotópályázat díjazott és legjobbnak ítélt képeiből nyílt látványos szabadtéri fotókiállítás a Városligetben.

A mintegy 140 fotót felvonultató tárlat anyagát 2023-ban beérkezett 44 ezer alkotásból állították össze. A grandiózus gyűjteményben profi és amatőr fotósok munkáin keresztül csodálhatja meg hazánk sokszínűségét, természeti szépségeit, építészetét és kulturális értékeit a nagyközönség.

A kiállítást Kaiser Ottó a fotópályázat mentora és zsűrielnöke, és Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója nyitotta meg. A különleges gyűjtemény ingyenesen megtekinthető a Városligeti Promenádon, 2024. november 3-ig.

A Magyarország 365 országos fotópályázatot 2019 óta idén hatodik alkalommal hirdették meg. A pályázat célja, hogy bemutassa Magyarország értékeit, mindazt, amire hazánkban büszkék lehetünk. A kezdeményezés fontos küldetése továbbá, hogy ösztönözze a fotográfia iránti érdeklődést és lehetőséget biztosítson az amatőr és profi fotósok számára, hogy megmutassák tehetségüket. A díjazott és legjobbnak ítélt fotókból évente rendeznek kiállításokat az ország különböző pontjain, a tavalyi pályázat képei most a Városligetben mutatkozhatnak be.

„A Városligetben látható anyag ugyan csak a tavalyi év válogatása, ugyanakkor az öt év alatt beérkezett több, mint 120 ezer pályamű hiteles keresztmetszete is egyben. Ezek az őszinte fotográfiai megnyilvánulások egyre jelentősebb értéket képviselnek. A narratívák háborújának zavaros mondatai között itt, a Városligetben találhatunk 132 kristálytiszta gondolatot. Remélem, hogy a Magyarország 365 fotópályázat évek óta tartó tevékenysége hozzásegíti a nézőket a körülöttünk szállongó képözön értelmezéséhez, rendszerezéséhez" – hangsúlyozta Kaiser Ottó a fotópályázat mentora és zsűrielnöke.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy megújult Városliget adhat otthon a Magyarország 365 egészen lenyűgöző képekből álló kiállításának. A Liget Budapest Projekt programjának egyik sarokköve a magyar fotóművészet bemutatása, népszerűsítése és egy új, fővárosi kiállítóhelyének a létrehozása. Jól példázza ezeket a törekvéseinket, hogy a NEO Kortárs Művészeti Térben és a Szépművészeti Múzeumban idén grandiózus fotókiállításokat láthatott a közönség, és dolgozunk a Városligeti fasor ligeti csatlakozásánál megvalósuló Nemzeti Fotóművészeti Múzeum kialakításán. Mindezen céljainkhoz remekül illeszkedik a most nyíló Magyarország 365 kiállítás” – mondta el a megnyitó kapcsán Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

A Magyarország 365 fotókiállítás nemcsak a művészetkedvelőknek nyújt különleges élményt, minden hazaszerető embernek és minden korosztálynak jó szívvel ajánlják. A kiállítás ingyenesen látogatható a Városligeti Promenádon. A tárlat időtartama alatt nem csak a fotók megtekintésére van lehetőség, a szervezők kísérőprogramokkal is készülnek.

A Liget Budapest továbbá exkluzív vezetett sétákat szervez a tárlathoz kapcsolódóan, melynek keretében a kiállításban szereplő a fotók történetét ismerhetik meg a résztvevők, máshol nem hallható érdekességekkel, háttérinformációkkal. A sétákat heti két alkalommal, szombatonként 13:30-kor és vasárnaponként 16:00-kor tartják, elsőként október 5-től.

A programon a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amit Liget+ (www.ligetplusz.hu) honlapon lehet megtenni.

A Magyarország 365 kiállítás képeiből készült ízelítő válogatás a következő linken érhető el: ITT

Még lehet képeket küldeni a következő fotópályázatra:

Idén 6 kategóriában várják a pályaműveket: természet, táj, építészet, kultúra, sport, életképek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

PROGRAMOK
Önsegélyező koncertet ad a Balkan Fanatik: az ellopott autójuk és hangszereik nem kerültek elő, így próbálják pótolni
A csapat egy fergeteges, ízig-vérig Balkan bulit tart az Akvárium NagyHalljában október 12-én, ami után a teljes bevételt hangszervásárlásra fordítják majd.


Ki hallott már olyanról, hogy önsegélyező koncert? A Balkan Fanatik most feltalálta a műfajt, és október 12-én megmutatja, hogyan kell ezt csinálni – a teljes bevételt pedig a júniusban meglovasított hangszereik újravásárlására költik majd.

„Nyár elején egyik percről a másikra kihúzták alólunk a talajt, vagy ami még rosszabb, a lehetőséget, hogy muzsikálhassunk, mikor egy koncertekkel teli hétvége előtti éjszakán ellopták a hangszereinkkel megpakolt buszunkat.

Habár a nyarat a hazai zenésztársadalom és a barátaink példátlan összefogásának köszönhetően kölcsönhangszerekkel végigzenélhettük, mattot kaptunk. És itt messze nem csak a megélhetésünkről van szó, hanem annál sokkal többről – a koncertezés nekünk nem egy munka, hanem az életünk

– persze ezt egyetlen zenekedvelő embernek sem kell bemutatni. És bár nem túlzás azt mondani, hogy az ország egy emberként leste, kereste a köddé vált buszt, mégsem zárult sikerrel a nyomozás. Eljött sajnos az idő, hogy új fejezetet nyissunk a Balkan Fanatik történetében: hangszereket kell vásárolnunk, hogy folytathassuk a zenélést – ez viszont sokmilliós tételt jelent - így ebben most a ti segítségetekre is szükségünk lesz.

Persze semmit sem kérünk ingyen: azt tervezzük, hogy csapunk egy fergeteges, ízig-vérig Balkan bulit az Akvárium NagyHalljában október 12-én, ami után a teljes bevételt hangszervásárlásra fordítjuk – ráadásul, akinek az alapárú jegyen felül is van kedve és lehetősége patronálni a zenekart, különböző összegű speciális támogatói belépőkből válogathat majd. Az ötlethez pedig máris csatlakozott Copy Con és csapata is, hogy még nagyobb banzáj kerekedhessen ebből az egész sztoriból, meghálálva nektek a szeretetet és a segítséget.”

Gyertek el: zenélünk, hogy zenélhessünk! - üzenik.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

PROGRAMOK
A Rovatból
A Misi mókus musical rendhagyó módon segíti a színházszerető diákokat
A megható és kedves történet a mesén és zenén keresztül szól a kirekesztésről, az empátiáról, az elfogadásról, a családról és a barátságról.


A 2024/25-ös évadban visszatér a Misi mókus családi musical a RaM-ArT Színházba, az október 10-i előadásokon pedig az alkotók különleges kedvezménnyel és nyereményjátékkal várják a színházszerető diákokat.

A budapesti tanulók rendhagyó drámapedagógiai foglalkozást nyerhetnek a színházjegyük mellé, míg a legnagyobb létszámban érkező vidéki csoport teljes buszbérlését állja a produkció.

2023 októberében mutatták be a RaM-ArT Színházban Tersánszky Józsi Jenő népszerű ifjúsági regényének musical-változatát, a Misi mókust. A különc erdőlakó történetét Peller Károly adaptálta színpadra, zenéjét Nyitra László, dalszövegeit a címszerepet is alakító Cseh Dávid Péter írta.

Az alkotók célja az volt, hogy egy olyan zenés darabot hozzanak létre, amely minden korosztály számára kellemes kikapcsolódást és kiváló szórakozási lehetőséget kínál, hasonlóan a fővárosban futó más ifjúsági előadásokhoz, mint például A dzsungel könyve, A Szépség és a Szörnyeteg, a Madagaszkár, a Mary Poppins vagy éppen az Ezeregy éjszaka. Emellett kiemelt szempont volt, hogy a készülő produkció a gyerekek számára is izgalmas módon beszéljen fontos kérdésekről.

A Misi mókus létrejöttét a kezdetektől segíti a MiKoMi Kft., amely a támogatás mellett az előző évadban több mint 250 nehéz helyzetben lévő gyerek és szülő számára biztosította, hogy átélhessék a színház csodáját.

A cég az alkotókkal karöltve most a budapesti és vidéki diákság felé fordul, hiszen a darab által felvetett problémakörök – kirekesztés, empátia, elfogadás, család és barátság – az ő életükben is nagyon hangsúlyos szerepet játszanak. Hogy megkönnyítsék a vidéki tanulók és kísérőik eljutását az októberi előadásokra, egyedülálló kedvezményt biztosítanak a legnagyobb létszámban érkező csoport részére: állják a teljes buszbérlés költségét.

A budapestieknek is izgalmas extra lehetőségeket tartogat a színházlátogatás, a legnagyobb létszámú fővárosi csoport ugyanis részt vehet egy rendhagyó, drámapedagógiai foglalkozással egybekötött, kihelyezett irodalom órán, melyet az előadás Szajkó nénije, Kékkovács Mara tart, vendégként pedig meglátogatja a foglalkozást az előadás egy másik szereplője is.

A nyereményjáték szeptember 30-ig tart, 15 megvásárolt jegy fölött az intézmény automatikusan részt vesz a nyereményjátékban.

A Misi mókus október 10-én 14 és 18 órakor látható a RaM-ArT Színházban.

Információk ITT. Csoportos jegyek a [email protected] e-mail címen is igényelhetők.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


PROGRAMOK
A Rovatból
Falusi Mariann Csak én koncertje különleges estét ígér
Énekelni a világ legmagányosabb és legkiszolgáltatottabb pillanata. Egyfelől. A világ legközösségibb és legboldogabb pillanata másfelől. És a két véglet között ott vagyok. Csak én - vallja.


Falusi Mariann a Balatonnál és a fővárosban is ad koncertet, Csak én címmel. Az énekesnő azt vallja:

"Csak én.

Hát persze, csak én. Ki más, ez volna az éneklés lényege, ha szólista az ember. Csak ő, az ő hangja, az ő lelke, az ő nagy magánya, szemben a közönséggel. De néha, nehéz évek után rászakad az emberre a magány, hol vannak, hová lettek azok a legkedvesebbek, akik enyhítették ezt a magányt. Akik ott ültek a nézőtéren, és jobban izgultak, mint én magam.

És énekelni muszáj. Talán hallják, talán nem. Talán izgulnak most is.

Csak én. Micsoda nagyképűség. Hogyan lehetnék csak én? Hogyan is lehetnék egyedül? Itt vannak, ők formáltak azzá, ami most vagyok. És itt vannak mások. Itt van, aki meghallgat. Itt van mögöttem egy egész zenekar, akik mind azon dolgoznak, hogy ne legyek egyedül. Hogy a legtöbbet adhassam. Énekelni a világ legmagányosabb és legkiszolgáltatottabb pillanata. Egyfelől. A világ legközösségibb és legboldogabb pillanata másfelől. És a két véglet között ott vagyok. Csak én."

Falusi Mariann Csak én című koncertje a balatonfüredi Kongresszusi központban október 19-én, és a MOM Kultban október 25-én.

Jegyek: Balatonfüredre ITT, Budapestre ITT

Link másolása
KÖVESS MINKET: