PROGRAMOK
A Rovatból

5 izgalmas program a Néprajzi Múzeumban a karácsonyi készülődéshez

Készíts ékszert ajándékba, süss mézeskalácsot vagy csendesedj el az egyik tematikus tárlatvezetésükön, ahol a hangulatvilágítás lesz a középpontban. A Néprajzi Múzeum decemberi programjai közül válogattunk!


Az ünnepi időszak a legtöbbünk esetében a pörgésről szól, miközben a boltokban bolyongva vagy az interneten kutatva keressük a legtökéletesebb ajándékokat. Engedjük el a rohanást, és kapcsoljunk ki úgy, hogy közben készülünk és haladunk is. A Néprajzi Múzeum decemberi programkínálatából válogattunk workshopokat, amiken akár ajándékot is készíthetsz és mutatunk olyan programot is, ahol hangulatvilágítás mellett tudsz egy kicsit elcsendesedni.

December 9. Készítsd el Romani Design ékszered!

A Romani Design tervezői a hagyományos roma kultúra öltözékeit öntik modern formába. Színes, mintás alkotásaik pedig talán még szerethetőbbek a szürke téli hétköznapokon. Most a Néprajzi Múzeummal közös projektbe fogtak, ami az Istennel talállak, testvérem! – Cigány történetek című kiállításhoz is kapcsolódik. Tárlatvezetés és a Romani tervezőivel való beszélgetés után készíthetjük el saját nyakláncunkat, fülbevalónkat vagy kitűzőnket abból a pamutszatén anyagból, amiből a Romani Design és a Néprajzi Múzeum exkluzív kollekciója is készült.

Bemutatásra kerül a Néprajzi Múzeum számára tervezett egyedi Romani Design mintakollekció is, mely a roma kultúra gazdagságát reprezentálja. Ezek a minták és színek nemcsak szemet gyönyörködtetőek, hanem mélyebb jelentéssel is bírnak: az összetartozást, az identitást és a történelmi gyökereket szimbolizálják.

A program tervezett ideje kb. 3 óra.

Helyszín: Néprajzi Múzeum, Istennel talállak testvérem! – Cigány történetek című kiállítás, illetve Néprajzi Szalon

Jegyvásárlás ezen a linken!

A program limitált létszámú, max. 30 fő. A program 10 éves kortól ajánlott.

December 9. - „A fény felé” – mécsesek, gyertyák, fényforrások, népek és szokások a fénytelenség időszakában

Az egyre rövidebb nappalok időszakában a karácsonyra várva jól esik a meleg szobában, hangulatvilágítás mellett elcsendesedni. A tematikus tárlatvezetés a Kerámiatér 3300 tárgya közül azokat a kerámiatárgyakat keresi fel, melyek fényt és meleget adtak használóiknak világszerte, ünnepi hangulatot készítették elő, vagy éppen az ünnepre való lelki felkészülést segítették elő.

Találkozópont: központi információs pult (-2. szint)

Jegyvásárlás ezen a linken! Az eseményen való részvételhez csak tárlatvezetési díj fizetendő, külön belépőjegy nincs.

December 10. - Készíts ajándékot! Üvegkép festő workshop

2023. december 10-én 11-13 óráig, Filó Veronika múzeumpedagógus, ikonfestő művész vezetésével a Zárvatermő kiállítás festett üvegképei ihletésével kaphatunk bepillantást az üvegképek készítésének hagyományos technikájába.

A Néprajzi Múzeum Egyházi Gyűjteménye mintegy 700 üvegképet, üvegikont, tükörképet őriz, mind "nyugati" (Sandl/Buchers, Jablonka), mind "keleti" (Máramaros, Füzesmikola, Fogaras, Baranya) típusokat. Legkorábbi darabjai az 1800-as évek elejéről származnak. A Zárvatermők kiállításon látható 25 darab 19. századi üvegikont Románia, Erdély, Szlovákia, és Ausztria területéről gyűjtötte Román József, és felesége Anna.

Technikáját tekintve az üvegikon / üvegkép elkészítésnél az üveglap hátoldalára festve fordított sorrendet alkalmaz a festő: először teszi fel a világosítást, majd arra az alapszíneket.

Szeretnéd kipróbálni?

Az érdeklődők 10.30-11 óráig kurátori tárlatvezetéssel ismerhetik meg a hamarosan záró időszaki kiállítást. Jegyet itt tudsz venni rá!

December 12. Üvegképek világa

A Zárvatermő című kiállítás a Román-házaspár múzeumba került néprajzi gyűjteményéből, többek között az üvegképeikből is bemutat egy reprezentatív válogatást. Az előadás fókuszában a 19. században a Kárpát-medencében működő üvegkép-készítő műhelyek és a tárgytípus paraszti használata áll. A múzeumi gyűjtemény és a kiállított kollekció segítségével tárul fel az üvegképek varázslatos világa: a technika, a tematika, az ábrázolás jellegzetességei.

Előadó: Dr. Sedlmayr Krisztina főmuzeológus (Egyházi gyűjtemény)

Helyszín: MÉTA tér

A jegyvásárlás ezen a linken!

Az előadásra szóló jegy 1300 Ft, mely egyben tartalmazza a belépést is a kiállításba!

December 17. - MÉZESKALÁCS SÜTÉS | Advent a Néprajziban

Az adventi időszak jeles napja Szent Miklós ünnepe. Miklós figuráját mézeskalács-ütőfákban is megformálták. Ki volt ő valójában? Miért ajándékozza meg a gyerekeket? Csak a nagy szakállú, piros ruhás Mikulás járta a házakat, vagy más alakban is feltűnt?

A karácsony elképzelhetetlen mézeskalács nélkül. Erre a programra ellátogatva az ünnepi mézeskalácsokat kortárs hazai mesterek faragta mézeskalács-ütőfákkal mintázhatjuk meg, amely a legrégebbi mézeskészítési technika. A 2 db ünnepi mézeskalács megsütésében Seregély Mirtill mézeskalács-készítő segít majd. A sütés közben felszálló mézes illatot zenével, énekkel – Krajcsó Bence, a Népművészet Ifjú Mesterének citerajátékával – fűszerezik.

A programokra 14.00 – 16.00, 16.00 – 18.00 óra közötti időpontokra lehet jegyet vásárolni, online vagy a pénztárakban. A foglalkozások létszáma korlátozott.

Kellemes karácsonyi készülődést kívánunk!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


PROGRAMOK
A Rovatból
Egy nap a huszárok világában: családi programok és történelmi élmények várnak a Budai Várban
Ismerd meg a huszárok világát és a magyar történelem dicsőséges pillanatait október 13-án a Főőrség rendezvényén!


Október 13-án különleges családi napra várják a látogatókat a Budai Várban, ahol történelmi események újrajátszásával, harcászati bemutatókkal és interaktív gyermekprogramokkal készülnek. A nap folyamán csülök- és császármorzsa-kóstolóval is kényeztetik a résztvevőket, így a gasztronómia is a program szerves része lesz.

Az eseményről a Főőrség Étterem és Kávéház egyik tulajdonosával, Bottyán Istvánnal beszélgettünk, aki maga is huszár és mesélt nekünk arról, hogyan kapcsolódik össze a huszárság szellemisége az ingyenes rendezvény színes programjaival.

- Hogyan alakultak ki a huszárok és mit jelentett a huszár szerep a magyar történelemben? Mi volt a feladatuk?

- A magyar nemzeti öntudat és lélek egyik alap építőkockája a huszár. Ismerjük őt gyermekkorunk meséiből, történelem és irodalom órákról, találkoztunk vele a búcsúk mézeskalács árusainál. Úgy hiszem, talán nincs is olyan gyerek a Kárpát-medencében, aki ne akart volna egyszer huszár lenni.

Szellemisége több, mint ezer esztendőre vezethető vissza.

A huszár harcmodor, a találékonyság, kreativitás és bátorság egészen a hun, azt követően az avar és majd Árpád és a honfoglalók idejéig visszavezethető. Azt is mondhatnánk, hogy korokon átívelően, nemzetté válásunk időszakában fontos eleme volt az önazonosságnak.

Ez a tudás soha nem tűnt el, de ismételten hangsúlyos, a mai katonai értelembe vett huszárként, a 15. században lett, amikor a délről támadó török birodalom könnyűlovas alakulatainak méltó ellenfelévé vált. Az eredetileg felderítő és rajtaütésszerű támadásokra specializálódott huszárok gyorsaságukról, manőverező képességükről és harci tapasztalataikról voltak ismertek, a Rákóczi szabadságharcot követően pedig meghódították Európa csatatereit. Szinte elképzelhetetlen volt akkori hadsereg huszár alakulat nélkül. A huszár szerep a magyar történelemben a bátorság, a hazafiság és az önfeláldozás szimbólumává vált, hiszen számos szabadságharcunk során játszottak kulcsszerepet.

- Ön személyesen hogyan került kapcsolatba a huszársággal, és mit jelent Önnek huszárnak lenni a mai világban?

- A huszársággal való személyes kapcsolatom első fényképes emléke kisgyermekkoromból való, amikor az óvodai farsangon már mint huszár képviseltem a csoportomat. Igazán tudatos emlékeim tizenéves koromból valóak, amikor édesanyámtól kapott történelmi könyvek teljesen beszippantottak. A régi csaták és hősök megelevenedtek a képzeletemben, hozzájuk akartam hasonlítani. Az egyetem elvégzése után lett alkalmam rendszeresen lovas edzésekre járni, ahol már testközelből ismerkedhettem meg a huszár hagyományőrzéssel, annak szépségeivel és kötelezettségeivel. 2021-ben vonultam be tartalékos katonának, és azonnal kérvényeztem, hogy a 2020-ban újraalapított Nádasdy huszárokhoz kerülhessek. Azóta ott szolgálok, lehetek részese, ha csak időszakosan is, a huszárélet mindennapjainak.

Huszárnak lenni számomra érték és életszemlélet. A kötelességtudat, a felelősségvállalás, a példamutatás és a hazaszeretet egy speciális ötvözete. Törekvés arra, hogy a legmagasabb elvárásoknak is megfeleljen az ember.

Persze ez nem mindig sikerül, mint ahogy az élet más területein, itt is vannak bukkanók, kátyúk, amelyek eltérésre késztethetik az embert, de amikor van idő egy kis elcsendesedésre, akkor a biztos irányt jelző tüzek ismét a helyes útra vezetnek. Ezek a tüzek a nagy elődök, családi példaképek életéből táplálkoznak, adnak hitet a napi küzdelmekhez.

- Honnan jött az október 13-ai esemény ötlete? Milyen üzenetet szeretne közvetíteni a fiatal generációnak ezzel a rendezvénnyel?

- Az október 13-ai esemény ötlete abból a vágyból született, hogy közelebb hozzuk a magyar történelem dicsőséges pillanatait a fiatalabb generációhoz, élményszerű módon. A célunk az, hogy a résztvevők megértsék, a múlt nemcsak távoli és elvont dolog, hanem a mindennapjaink részévé tehető élmény.

A huszárok bátorságán és hősiességén keresztül azt az üzenetet szeretnénk közvetíteni a fiataloknak, hogy a hazaszeretet és az összetartás ma is éppoly fontos értékek, mint a múltban voltak.

- Miért tartja fontosnak, hogy a fiatalabb generációk megismerkedjenek a huszársággal?

- Azért tartom különösen fontosnak, hogy a fiatalabb generációk megismerkedjenek a huszársággal, mert a huszárság nemcsak egy katonai szerepkör, hanem a magyar történelem és kultúra szimbóluma is.

A huszárok példája bemutatja, hogy milyen erényekkel – bátorság, hűség, kitartás – válhat valaki hőssé.

A mai gyorsan változó világban különösen lényeges, hogy a fiatalok tudják, honnan származnak, és milyen történelmi értékekre alapozhatják identitásukat.

- A családi nap során milyen eseményekre / bemutatókra számíthatnak a gyerekek és családok? Mi az, ami különleges lesz a programokban?

- A családi nap számos izgalmas programmal várja a résztvevőket. A leglátványosabbak közé tartozik a huszárok és tüzérek által bemutatott csatajelenet, mely életre kelti a Hadik-huszárok hőstetteit.

A gyermekek játékos kiképzésben vehetnek részt, ahol fakardokkal próbálhatják ki magukat, valamint megtanulhatnak huszárdalokat is. Emellett lesznek harcászati bemutatók, kézműves foglalkozások, és lovas huszárral is lehet majd fényképezkedni.

A programok különlegessége abban rejlik, hogy interaktívak, így a résztvevők nemcsak nézői, hanem aktív részesei is lehetnek a történelmi élményeknek.

- A látogatók milyen ételekre készülhetnek?

- A látogatók hagyományos magyar ételek széles választékával találkozhatnak a Főőrség étteremben. Különösen nagy hangsúlyt fektetünk a csülök és császármorzsa kóstolására, melyek a magyar konyha laktató fogásai közé tartoznak. Ezek az ételek nemcsak ízletesek, de a magyar gasztronómia tradícióit is megidézik, így az étkezés is szerves része lesz a történelmi élménynek.

- Mi az Ön személyes kedvenc programja a családi nap során, és miért ajánlaná különösen a szülőknek, hogy elhozzák gyermekeiket?

-

Személyes kedvenc programom a csatajelenetek újrajátszása, mert ezek nemcsak izgalmasak, hanem oktató jellegűek is. A gyerekek élőben láthatják, hogyan zajlottak a múlt nagy ütközetei, és így jobban megértik a történelem jelentőségét.

Ajánlom a szülőknek, hogy hozzák el gyermekeiket, mert ez a nap egy különleges lehetőséget nyújt arra, hogy a történelem ne csak egy tankönyvi adat legyen, hanem élő és lélegző élmény, melyet közösen élhetnek át.

- Milyen hosszú távú terveik vannak hasonló rendezvények szervezésében? Terveznek ilyen vagy más jellegű eseményeket a jövőben?

Hosszú távú terveink között szerepel, hogy rendszeresen szervezzünk hasonló családi napokat, amelyek a magyar történelem kiemelkedő pillanatait mutatják be. Szeretnénk folytatni ezt a hagyományt, és még több generáció számára hozzáférhetővé tenni a múlt értékeit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

PROGRAMOK
A Rovatból
A Pink Floyd legnagyobb turnéját hozza el a világ legnevesebb tribute-zenekara Budapestre
A Brit Floyd eddigi legnagyobb produkciója a Pink Floyd utolsó, Division Bell-turnéjának hű újraalkotása. Az eredeti a rockzene történetének legnagyobb bevételét produkáló koncertkörútja volt. Mindez november 8-án a Barba Negrában.


A tribute-zenekarok élete nem fenékig tejfel, hiszen sokan azt várják tőlük, hogy legyenek pont olyanok, mint az eredeti banda, de azért koncerten meg egy kicsit mégis mások, szóval nehéz ezt igazán jól csinálni. A Pink Floyd tribute-bandáknak még keményebb sors jut, az ő közönségük majdnem egytől-egyig azt várja el, hogy a produkció hangról-hangra legyen olyan, mint a kedvencük, sőt, legyen olyan, mint a lemezen. Ami ugye elég lehetetlen mutatvány, miközben maga a zenekar se játszotta annak idején kétszer ugyanúgy a számait, ha visszahallgatjuk a nagyszámú bootleg lemezeiket.

Mindezek ellenére számos Pink Floydot hitelesen megidéző zenekar van, országonként minimum egy, nálunk is láttam eddig legalább hármat, a Keep Floyding egyenesen kiváló a műfajban.

A világon azonban kevés banda képes nemcsak zeneileg, hanem látványban is hozni a Pink Floyd-élményt, ezek egyike a Brit Floyd, amely már járt nálunk, és most megint eljönnek. Ezúttal a Division Bell-turnét hozzák el.

Brit Floyd eddigi legnagyobb produkciója a Pink Floyd utolsó, Division Bell-turnéjának hű újraalkotása, látványos lézer- és fényshow-val, felfújható figurákkal és az ikonikus kör alakú képernyővel.

1994-ben az eredeti Division Bell-turné a rockzene történetének legnagyobb bevételét produkáló koncertkörútja volt, több mint 5 millió ember látta 68 városban, Pulse címen DVD-n is kiadták.

A 2011-ban alapított Brit Floydtól két és fél órás koncertet várhatunk Damian Darlington vezetésével, aki 17 évig turnézott az Australian Pink Floyd Show-val, és fellépett David Gilmour 50. születésnapján is, ahol Richard Wrighttal is játszhatott, miután a Floyd-billentyűs felkéredzkedett mellé a Comfortably Numbban.

A zenekarban szerepel még Ian Cattell, Edo Scordo, valamint a kanadai Idol győztes Eva Avila és az összes nagyszerű zenész, akik az elmúlt évtized során csatlakoztak a Brit Floyd tagságához.

A műsor olyan klasszikus dalokat tartalmaz a Pink Floyd életművéből, mint a Dark Side of the Moon, The Wall, Wish You Were Here, Animals, The Division Bell vagy a Meddle.

A 2011 januári, liverpooli indulása óta már több mint 1000 fellépést produkáló Brit Floyd többször is körbejárta a világot, teltházas turnékkal Európában, Észak-Amerikában, Dél-Amerikában, Ázsiában és a Közel-Keleten,

és koncerteket adott a világ leghíresebb helyszínein, köztük a tekintélyes londoni Royal Albert Hallban; a félelmetes Red Rocks Amphitheatre-ben Denverben; a történelmi görög színházban Los Angelesben és a New York-i Radio City Music Hallban Manhattanben.

Az előadás 2024. november 8-án látható a Barba Negrában!

Jegyek a budapesti koncertre július 12-én 10 órától kaphatók a www.livenation.hu, a www.funcode.hu és a www.rock1.hu oldalakon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


PROGRAMOK
A Rovatból
Egy nap a huszárok világában: családi programok és történelmi élmények várnak a Budai Várban
Ismerd meg a huszárok világát és a magyar történelem dicsőséges pillanatait október 13-án a Főőrség rendezvényén!


Október 13-án különleges családi napra várják a látogatókat a Budai Várban, ahol történelmi események újrajátszásával, harcászati bemutatókkal és interaktív gyermekprogramokkal készülnek. A nap folyamán csülök- és császármorzsa-kóstolóval is kényeztetik a résztvevőket, így a gasztronómia is a program szerves része lesz.

Az eseményről a Főőrség Étterem és Kávéház egyik tulajdonosával, Bottyán Istvánnal beszélgettünk, aki maga is huszár és mesélt nekünk arról, hogyan kapcsolódik össze a huszárság szellemisége az ingyenes rendezvény színes programjaival.

- Hogyan alakultak ki a huszárok és mit jelentett a huszár szerep a magyar történelemben? Mi volt a feladatuk?

- A magyar nemzeti öntudat és lélek egyik alap építőkockája a huszár. Ismerjük őt gyermekkorunk meséiből, történelem és irodalom órákról, találkoztunk vele a búcsúk mézeskalács árusainál. Úgy hiszem, talán nincs is olyan gyerek a Kárpát-medencében, aki ne akart volna egyszer huszár lenni.

Szellemisége több, mint ezer esztendőre vezethető vissza.

A huszár harcmodor, a találékonyság, kreativitás és bátorság egészen a hun, azt követően az avar és majd Árpád és a honfoglalók idejéig visszavezethető. Azt is mondhatnánk, hogy korokon átívelően, nemzetté válásunk időszakában fontos eleme volt az önazonosságnak.

Ez a tudás soha nem tűnt el, de ismételten hangsúlyos, a mai katonai értelembe vett huszárként, a 15. században lett, amikor a délről támadó török birodalom könnyűlovas alakulatainak méltó ellenfelévé vált. Az eredetileg felderítő és rajtaütésszerű támadásokra specializálódott huszárok gyorsaságukról, manőverező képességükről és harci tapasztalataikról voltak ismertek, a Rákóczi szabadságharcot követően pedig meghódították Európa csatatereit. Szinte elképzelhetetlen volt akkori hadsereg huszár alakulat nélkül. A huszár szerep a magyar történelemben a bátorság, a hazafiság és az önfeláldozás szimbólumává vált, hiszen számos szabadságharcunk során játszottak kulcsszerepet.

- Ön személyesen hogyan került kapcsolatba a huszársággal, és mit jelent Önnek huszárnak lenni a mai világban?

- A huszársággal való személyes kapcsolatom első fényképes emléke kisgyermekkoromból való, amikor az óvodai farsangon már mint huszár képviseltem a csoportomat. Igazán tudatos emlékeim tizenéves koromból valóak, amikor édesanyámtól kapott történelmi könyvek teljesen beszippantottak. A régi csaták és hősök megelevenedtek a képzeletemben, hozzájuk akartam hasonlítani. Az egyetem elvégzése után lett alkalmam rendszeresen lovas edzésekre járni, ahol már testközelből ismerkedhettem meg a huszár hagyományőrzéssel, annak szépségeivel és kötelezettségeivel. 2021-ben vonultam be tartalékos katonának, és azonnal kérvényeztem, hogy a 2020-ban újraalapított Nádasdy huszárokhoz kerülhessek. Azóta ott szolgálok, lehetek részese, ha csak időszakosan is, a huszárélet mindennapjainak.

Huszárnak lenni számomra érték és életszemlélet. A kötelességtudat, a felelősségvállalás, a példamutatás és a hazaszeretet egy speciális ötvözete. Törekvés arra, hogy a legmagasabb elvárásoknak is megfeleljen az ember.

Persze ez nem mindig sikerül, mint ahogy az élet más területein, itt is vannak bukkanók, kátyúk, amelyek eltérésre késztethetik az embert, de amikor van idő egy kis elcsendesedésre, akkor a biztos irányt jelző tüzek ismét a helyes útra vezetnek. Ezek a tüzek a nagy elődök, családi példaképek életéből táplálkoznak, adnak hitet a napi küzdelmekhez.

- Honnan jött az október 13-ai esemény ötlete? Milyen üzenetet szeretne közvetíteni a fiatal generációnak ezzel a rendezvénnyel?

- Az október 13-ai esemény ötlete abból a vágyból született, hogy közelebb hozzuk a magyar történelem dicsőséges pillanatait a fiatalabb generációhoz, élményszerű módon. A célunk az, hogy a résztvevők megértsék, a múlt nemcsak távoli és elvont dolog, hanem a mindennapjaink részévé tehető élmény.

A huszárok bátorságán és hősiességén keresztül azt az üzenetet szeretnénk közvetíteni a fiataloknak, hogy a hazaszeretet és az összetartás ma is éppoly fontos értékek, mint a múltban voltak.

- Miért tartja fontosnak, hogy a fiatalabb generációk megismerkedjenek a huszársággal?

- Azért tartom különösen fontosnak, hogy a fiatalabb generációk megismerkedjenek a huszársággal, mert a huszárság nemcsak egy katonai szerepkör, hanem a magyar történelem és kultúra szimbóluma is.

A huszárok példája bemutatja, hogy milyen erényekkel – bátorság, hűség, kitartás – válhat valaki hőssé.

A mai gyorsan változó világban különösen lényeges, hogy a fiatalok tudják, honnan származnak, és milyen történelmi értékekre alapozhatják identitásukat.

- A családi nap során milyen eseményekre / bemutatókra számíthatnak a gyerekek és családok? Mi az, ami különleges lesz a programokban?

- A családi nap számos izgalmas programmal várja a résztvevőket. A leglátványosabbak közé tartozik a huszárok és tüzérek által bemutatott csatajelenet, mely életre kelti a Hadik-huszárok hőstetteit.

A gyermekek játékos kiképzésben vehetnek részt, ahol fakardokkal próbálhatják ki magukat, valamint megtanulhatnak huszárdalokat is. Emellett lesznek harcászati bemutatók, kézműves foglalkozások, és lovas huszárral is lehet majd fényképezkedni.

A programok különlegessége abban rejlik, hogy interaktívak, így a résztvevők nemcsak nézői, hanem aktív részesei is lehetnek a történelmi élményeknek.

- A látogatók milyen ételekre készülhetnek?

- A látogatók hagyományos magyar ételek széles választékával találkozhatnak a Főőrség étteremben. Különösen nagy hangsúlyt fektetünk a csülök és császármorzsa kóstolására, melyek a magyar konyha laktató fogásai közé tartoznak. Ezek az ételek nemcsak ízletesek, de a magyar gasztronómia tradícióit is megidézik, így az étkezés is szerves része lesz a történelmi élménynek.

- Mi az Ön személyes kedvenc programja a családi nap során, és miért ajánlaná különösen a szülőknek, hogy elhozzák gyermekeiket?

-

Személyes kedvenc programom a csatajelenetek újrajátszása, mert ezek nemcsak izgalmasak, hanem oktató jellegűek is. A gyerekek élőben láthatják, hogyan zajlottak a múlt nagy ütközetei, és így jobban megértik a történelem jelentőségét.

Ajánlom a szülőknek, hogy hozzák el gyermekeiket, mert ez a nap egy különleges lehetőséget nyújt arra, hogy a történelem ne csak egy tankönyvi adat legyen, hanem élő és lélegző élmény, melyet közösen élhetnek át.

- Milyen hosszú távú terveik vannak hasonló rendezvények szervezésében? Terveznek ilyen vagy más jellegű eseményeket a jövőben?

Hosszú távú terveink között szerepel, hogy rendszeresen szervezzünk hasonló családi napokat, amelyek a magyar történelem kiemelkedő pillanatait mutatják be. Szeretnénk folytatni ezt a hagyományt, és még több generáció számára hozzáférhetővé tenni a múlt értékeit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


PROGRAMOK
A Rovatból
Falusi Mariann Csak én koncertje különleges estét ígér
Énekelni a világ legmagányosabb és legkiszolgáltatottabb pillanata. Egyfelől. A világ legközösségibb és legboldogabb pillanata másfelől. És a két véglet között ott vagyok. Csak én - vallja.


Falusi Mariann a Balatonnál és a fővárosban is ad koncertet, Csak én címmel. Az énekesnő azt vallja:

"Csak én.

Hát persze, csak én. Ki más, ez volna az éneklés lényege, ha szólista az ember. Csak ő, az ő hangja, az ő lelke, az ő nagy magánya, szemben a közönséggel. De néha, nehéz évek után rászakad az emberre a magány, hol vannak, hová lettek azok a legkedvesebbek, akik enyhítették ezt a magányt. Akik ott ültek a nézőtéren, és jobban izgultak, mint én magam.

És énekelni muszáj. Talán hallják, talán nem. Talán izgulnak most is.

Csak én. Micsoda nagyképűség. Hogyan lehetnék csak én? Hogyan is lehetnék egyedül? Itt vannak, ők formáltak azzá, ami most vagyok. És itt vannak mások. Itt van, aki meghallgat. Itt van mögöttem egy egész zenekar, akik mind azon dolgoznak, hogy ne legyek egyedül. Hogy a legtöbbet adhassam. Énekelni a világ legmagányosabb és legkiszolgáltatottabb pillanata. Egyfelől. A világ legközösségibb és legboldogabb pillanata másfelől. És a két véglet között ott vagyok. Csak én."

Falusi Mariann Csak én című koncertje a balatonfüredi Kongresszusi központban október 19-én, és a MOM Kultban október 25-én.

Jegyek: Balatonfüredre ITT, Budapestre ITT

Link másolása
KÖVESS MINKET: