PROGRAMOK
A Rovatból

1100 forintért mozizhatsz négy napig – jön a Filmünnep

November 3-6. között olcsóbban nézhetsz magyar és nemzetközi filmeket minden Cinema City moziban. Mutatjuk a részleteket.

Link másolása

Idén november 3-6. között, a Vodafone támogatásával rendezi meg a Cinema City a Filmünnepet.

A négy nap során minden fővárosi és vidéki moziban a 2D előadásokra 1100 forintba kerül a mozijegy, a 3D és az IMAX 3D vetítésekre pedig 1300 forintért válthattok majd belépőt (plusz szemüveg).

A kedvezményes jegyárak mellett a Nemzeti Filmintézet támogatásával létrejött Blokád, Hétköznapi kudarcok, Veszélyes lehet a fagyi és Játszma alkotóival találkozhat a közönség.

Idén műfajokban és programokban is gazdag lesz november első hétvégéje. Összesen több mint 40 különféle film közül választhatnak a nézők:

filmklubok, kerekasztalbeszélgetések és közönségtalálkozók várják a látogatókat. Emellett a prémium formátumokban, az IMAX, a ScreenX, a 4DX és a VIP termekben is kedvező áron mozizhatnak a nézők.

A látogatók a korlátlan étel és italfogyasztással egybekötött VIP 2D mozira 6950 forintért, 3D vetítésre 7250 forintos (plusz szemüveg) áron vásárolhatnak jegyet. Európa egyik legnagyobb mozivásznú IMAX termébe a 3D jegyek 1300 forintba (plusz szemüveg), a környezeti hatásokat, így mozgást, illatokat, akár esőt vagy havat is imitáló 4DX jegyek 2100 forintba kerülnek majd. A régióban egyedülálló, 270 fokban vetítő ScreenX moziélményt 1660 forintért kínálja majd a Cinema City.

„A Filmünneppel egy olyan mozis év zárásához közelítünk, amit főként a pandémia alatti filmgyártás elmaradása és a bemutatók elhalasztásai befolyásoltak. A jegyeladási számok már közelítenek a 2019-es referencia-szinthez, a nézők elkezdtek visszatalálni a mozikhoz. Novembertől egy olyan új időszámítás indul, ami egészen 2023-ig a hollywoodi nagy közönségsikerekről szól majd. Még idén érkezik a mozikba a Fekete Párduc 2. a Csizmás, a kandúr - Az utolsó kívánság vagy az Avatar – A víz útja. Jövőre pedig A Hangya és a Darázs: Quantumania; a Shazam! Az istenek haragja; A kis hableány; az Indiana Jones 5; a Mission: Impossible – Leszámolás; a Marvelek; a Halálos iramban 10; az Oppenheimer vagy az Aquaman és az Elveszett királyság várja a filmek szerelmeseit” – mondta Buda Andrea, a Cinema City PR- és marketing igazgatója.

Premierek

A Cinema City premieren mutatja be többek között A Tölgy című dokumentumfilmet valamint A sellő és a Napkirály kosztümös filmet. Az Ennio Morricone életművét feldolgozó nagyszabású alkotás is november első hétvégéjén debütál a mozikban, ennek kapcsán Balázs Ádám filmzeneszerzővel lesz kerekasztal beszélgetés. A dán thrillert, a Semmi-t, a Szimpla Manus című magyar vígjátékot és a Stasi - Állambiztonsági komisztérium német romantikus drámai vígjátékot is a Filmünnep alatt láthatják először a mozirajongók.

Közönségsikerek

Azok a nézők, akik lemaradtak a korábbi hetek bemutatóiról most bepótolhatják az olyan nagy nemzetközi mozis siker-filmeket, mint a DC új szuperhős filmjét, a Black Adam-et, a Krokodili animációs kalandfilmet Javier Bardem főszereplésével, illetve a Napos oldal és az Amerikai botrány Oscar®-díjra jelölt rendezőjének, David O. Russell új romantikus bűnügyi történetét, az Amszterdam-ot.

Továbbra is műsoron lesz a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült Toldi, Jankovics Marcell utolsó animációs filmje, az 1990 októberének eseményeit feldolgozó Blokád illetve a Mrs. Harris Párizsba megy, mely forgatási helyszínéül az alkotók Budapestet választották.

Remek családi kikapcsolódásnak ígérkeznek a Tad, az elveszett felfedező és a smaragd tábla vagy a Pils - A neveletlen királylány című animáció is. A drámát kedvelők megtalálják majd a műsoron a Fűző, illetve a Hétköznapi kudarcok című filmeket, utóbbi nemzetközi produkció főszereplője Kerekes Vica. A horror rajongóinak kedvez a Démoni fény, az Iker vagy a Mosolyogj a kínálatban.

Programok

A Magasságok és mélységek film kapcsán Ördög Nóra, Nánási Pál, Kollár Lajos, Horváth Lajos Ottó és Lukoviczki Réka "RobotGirl" beszélgetnek. A Jóreménység-sziget vetítésén szintén egy különleges beszélgetés részesei lehetnek a nézők Ljasuk Dimitryvel, a film író, rendező, operatőr, vágó, főszereplőjével. Emellett Réz András két filmklubot tart majd.

A Cinema City Filmünnep előadásaira jegyvásárlás a pénztárakban október 31-én reggel indul, online a www.cinemacity.hu oldalon vagy a Simple applikáción keresztül lehetséges. Jegyfoglalásra nincs lehetőség.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


PROGRAMOK
A Rovatból
Újra kitárja kapuit a FeHoVa a Hungexpón
A Fegyver, horgászat, vadászat nemzetközi kiállítás idén a hagyományos bemutatók mellett, újdonságként aukciókkal, anatómiai rajzokkal, karikatúra képekkel és horgász tiktokerekkel várják a kicsiket és a nagyokat.

Link másolása

Érdemes lesz kilátogatni idén is a FeHoVa kiállításra február 9-12. között, hiszen a hagyományos programok mellett, úgy, mint trófeabírálat, ragadozómadár bemutató, szarvasbőgő verseny vagy a fárasztó szimulátor, pergető medence és az akvárium bemutatói mellett számos érdekes újdonság vár mindenkit.

A széleskörű kiállítói kínálat mellett nevetgélhetünk a vadász és horgász karikatúrákat látva vagy megnézhetjük azokat a grafikai vázlatokat, melyeket külön erre az alakomra készített Szunyoghy András grafikusművész a vadállatok anatómiájáról.

A trófeakörben megszemlélhetjük az elmúlt vadászidények legszebb, legjobb trófeáit a Nadler trófeaszemlén, de mellette igazi kuriózum lesz, hogy az állatokat akció közben mutatják be az elkészült preparátumok.

Mennyire lehet nehéz és izgalmas a munkája egy állatidomárnak? A vadász színpadon dokumentumfilmet láthatnak az érdeklődők Hubert Géza Wellsről, a híres állatidomárról, akinek olyan filmek fűződnek a nevéhez, mint a Cimborák vagy a Távol Afrikától.

A FeHoVa-n mindig lehet tanulni is! Dr. Sáska László életútját mutatja be a magyar Földrajzi Múzeum kiállítása. A magyar Afrika kutatás emblematikus személyisége töltötte a leghosszabb időt (1933-1978) a "Fekete-földrészen" honfitársaink közül.

A horgász pavilon is tartogat érdekességeket. Minden nap folyamatosan mennek majd a bemutatók és előadások a pergető medencénél, az óriásakváriumnál és a színpadon, ahol folyamatosan váltják majd egymás a népszerű és tapasztalt magyar sztárhorgászok, de idén először horgászvizsgára felkészítő ingyenes tanfolyam is lesz.

Egyidejű rendezvények:

X. FEHOVA-MEOESZ Nemzetközi Kutyakiállítás

Országos terepíjász és 3D Bajnokság

Kedvezményes napijegyvásárlási lehetőség a HUNGEXPO applikációban, illetve a kiállítás honlapján.

Vasúti utazási kedvezmény:

A MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. 2023. február 9-12. között megrendezésre kerülő FeHoVa-ra utazók részére 50%-os alkalmi menettérti kedvezményt biztosít a teljes árú menetjegyek árából bizonyos állomásokra.

Bővebb információ a részletes programokról, applikáció letöltésről, a MÁV kedvezményről, valamint kedvezményes online jegyvásárlás ezen a linken!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

PROGRAMOK
A Rovatból
Rekordszámú maskarás búcsúztatja a telet a mohácsi busójáráson
Február 16. és 21. között tizenöt helyszínen kétszáz programot kínál a messze földön híres téltemető, tavaszköszöntő rendezvény.

Link másolása

A tervek szerint rekordszámú, 2200 maskarás és 70 busócsoport vesz részt a hagyományos mohácsi téltemető, tavaszköszöntő népszokáson, az idén február 16. és 21. között zajló, tizenöt helyszínen kétszáz programot kínáló busójáráson.

A szervezők az MTI érdeklődésére közölték: a két hét múlva csütörtökön kezdődő esemény hat napjára összesen több mint százezer látogatót várnak, a kiemelt napokon - szombaton és vasárnap - pedig 40-45 ezer érdeklődőre számítanak.

A messze földön híres, évről évre egyre több programmal bővülő rendezvény keretében a látogatókat elsősorban folklórműsorokkal szórakoztatják, így néptánccsoportok fellépésével, busócsoportok bemutatóival, táncházakkal, gyerekprogramokkal várják a hozzájuk érkezőket - az év hagyományosan legnagyobb helyi ünnepére készülő - mohácsiak.

Az újdonságokat illetően a szervezők közölték: vasárnap délelőtt az újmohácsi révnél látványfőzéssel, zenével "kínálják" a vendégeket a tradíciónak megfelelően csónakokkal a szigetről átkelő busócsoportok, míg a délszláv zenével kísért mindennapos táncházak egy részét esőbiztossá tették: a borzas bundába bújt faálarcosok a mohácsi piac fedett részén is mozgásra hívják az érdeklődőket.

A gyerekeknek koncerteket tartanak szombaton és vasárnap délelőtt a Kossuth Teátrum színháztermében, míg a Duna partján közelmúltban létesült Selyemgyár Kulturális Negyed rendezvénytermében is lesznek programok; pénteken például az Anka bál keretében sokaclány-szépségversenyt is tartanak.

További újdonság, hogy a PajtaKult hálózat keretében megnyílik a KultúrKikötő Mohácson, ahol néprajzi előadásokon, kézműves foglalkozásokon vehetnek részt a látogatók, míg a Szent János Hotelben helyi gasztronómiai különlegességeket is kóstolhatnak a Mohácsra látogatók.

A busójárás leglátványosabb programjait a tradíciónak megfelelően az idén is farsangvasárnapon tartják meg. A busók február 19-én kelnek át csónakkal a Dunán, vonulnak fel a belvárosban, teszik vízre a farsangi koporsót, avatnak új busókat és gyújtanak hatalmas máglyát a város főterén.

A nem helyi látogatók várhatóan ezen a napon és szombaton lesznek a legtöbben. Őket már a délelőtti óráktól népművészeti- és kézműves vásárral, busómaszk- és folklórkiállítással, kézműves foglalkozásokkal, ételkóstolóval, tamburazenekarok koncertjeivel, néptánccsoportok előadásaival várják, miközben a több mint kétezer maskarás lépten-nyomon felbukkan a látogatók között szerte a belvárosban.

Annak érdekében, hogy a busójárás az első pillanattól az utolsóig valódi élmény legyen mindenki számára, szervezők - ahogy mindig - idén is azt kérik a csecsemőkkel vagy három év alatti gyerekekkel érkezőktől, hogy vegyék figyelembe: a rendezvényen sok szempontból fokozott óvatosságra van szükség.

Szombaton és vasárnap várhatóan komoly tömeg alakul ki a bevárosban, folyamatosan zúg a busók és látogatók kezében a kereplő, a kolomp. A busójáráson feldíszített lovas kocsik, traktorok és más járgányok is közlekednek az emberek között, míg a máglyaégetésnél nagy a füst, amelyet a hatalmas tüzet körülállók belélegezhetnek, valamint parázs és pernye is szállhat a ruhájukra, bőrükre. Babakocsit a tömegbe bevinni kifejezetten veszélyes, hívták fel a figyelmet, ugyanis a busóálarcon a szemnek fúrt kis lyuk miatt a busónak nincs térlátása, ezért a mellette, alatta, felette lévő tárgyakat, felvonulókat nem látja.

A köznyelvben sokácnak, a mohácsiak körében sokacnak nevezett népcsoport által meghonosított, híres farsangi eseményt egy 1783-as feljegyzés említi először. A balkáni térségből a török hódoltság idején Mohács környékén megtelepedő etnikum körében élő legenda szerint furfangos őseik a török megszállás elől a Duna túlsó partján lévő Mohács-szigetre menekültek. A sokacok álruhákat öltve tértek vissza a folyón átkelve, és rajtaütöttek a babonás törökökön, akik az ijesztő maskarásoktól megrémülve fejvesztve menekültek a városból.

A télűző, tavaszköszöntő népszokás tradicionális elemei évszázadok óta változatlanok: borzas busóbundát, vászongatyát, bocskort öltő felnőttek faragott álarcokban, jellegzetes kellékekkel - tarisznyákkal, buzogányokkal, öles kereplőkkel és kolompokkal - felszerelkezve búcsúztatják a zord évszakot és várják a tavaszt.

A busójárást - első magyarországi elemként - vette fel az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO 2009-ben.

A népszokás idei részletes programjairól, a helyszínek megközelítéséről, parkolási információkról ezen az oldalon és a Mohácsi Busójárás Hivatalos Oldala nevű Facebook-oldalon található bővebb tájékoztatás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


PROGRAMOK
A Rovatból
Csinibaba Party: igazi retró hangulatot varázsol Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar az Orfeumba
Laza pörgős buli, igazi farsangi móka. Öltözz be és indulj, hogy belecsöppenj a jóba! – üzeni a zenekar.

Link másolása

A Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar dupláz az Orfeumban.

A farsang jegyében meghirdetett februári Csinibaba koncertre már minden jegyet elkapkodtak, ezért a zenekar úgy döntött, hogy egy ráadás bulit is tartanak március 4-án.

Fejtetőre áll a ház az Orfeumban úgy, mint hajdanán. Csinibabák és fuxos mandrók, fel a csöves nasztrót, mert vár a bál, ahol Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar laza pörgős bulit produkál, magas frekvencián rezonál!

Nem kell a nyugtató pirula, elég lesz ez a farsangi móka hogy belecsöppenj a jóba.

Figyeld a netet és megtudhatsz mindent róla. Addig is tudd, hogy ott lenni sikk lesz március 4-én a Orfeum bárban. Jelentkezz mert az idő halad, Nem kéne otthon felejteni magad

– ajánlja Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar.

És hogy mi vár rátok?

Valódi retro életérzés a zenében, hangulatban és megjelenésben egyaránt. Felidézik a beat- és tranzisztor kort, a Hungária- és Dolly Roll- korszak hangulatát, most, a mikrocsip korszak végén, a mesterséges intelligencia korának küszöbén. A koncert után classic disco lesz a 70-es, 80-as, 90-es évek slágereivel.

Bővebb információk ITT olvashatók

A buliig pedig itt egy nemrég megjelent daluk, ami nagy siker lett:

VIDEÓ: Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar - Sáros Mennyország


Link másolása
KÖVESS MINKET:


PROGRAMOK
A Rovatból
Itt a 15. Fishing on Orfű teljes zenei programja
A látogatók 4 nap alatt közel 150 zenei produkciót nézhetnek meg, a program bejelentésével egyidőben a napijegyek értékesítése is elkezdődött.

Link másolása

A Fishingen adja egyetlen fesztiválkoncertjét a Kispál on Orfűn bemutatkozó Kispál és a Lovasi formáció, amelyben Kispál András és Lovasi András mellett G. Szabó Hunor és Babcsán Bence zenél, koncertprogramjuk pedig a Kispál és a Borz korai korai, különlegesebb szerzeményeire épül. 3 év kihagyás után tér vissza Orfűre az elmúlt 3 évtized egyik legfontosabb zenekara, a Quimby. Először lép fel a Fishingen Bródy János és zenekara, csakúgy, mint a Kátai Tamás nevével fémjelzett Thy Catafalque.

A Fishing továbbra is nagy teret biztosít a fiatal és feltörekvő produkcióknak, 2023-ban is a két legnagyobb zenei helyszínen kap lehetőséget a Carson Coma, az Elefánt, az Esti Kornél, az Analog Balaton, Deva, a Bohemian Betyars, a Blahalouisiana, a Galaxisok, az Ivan & the Parazol, valamint először lép a nagyszínpad deszkáira az aurevoir. vagy Beton.Hofi. Természetesen a Fishing „klasszikusabb” nagyszínpados fellépői, tehát a 30Y, a Vad Fruttik, a Péterfy Bori & Love Band, a hiperkarma, a Kiscsillag vagy a Budapest Bár is ott lesznek a 15. fesztiválon.

Az idősebb korosztály képviselőinek Bródyn túl HOBO, a KFT, Karácsony János, Másik János, a Pál Utcai Fiúk, a Müller Péter Sziámi AndFriends vagy a Kontroll Csoport koncertjével igyekeznek kedveskedni a szervezők. Idén Tátrai Tibor is visszatér Orfűre, új zenekarával, a godfater.-ral.

A hiphop kedvelői Beton.Hofi koncertje mellett még olyan izgalmas fellépőket is megnézhetnek, mint a Pogány Induló, Dé:Nash, a Slow Village, Funktasztikus, 6363, vagy a Tranzkaphka.

Aki klubhangulatra vágyik Orfűn, annak a kisebb Amondó színpad, vagy a Nagysátor lehet majd a törzshelye. Ezeken a helyszíneken boldogan megfér egymás mellett a metál, az alternatív rock, a pszichedelikus rock, a világzene és a pop is. Itt lép fel a Platon Karataev, a Mitsoura, az Erik Sumo, a VHK, a LAZARVS, Frenk, a Ganxsta Zolee és a Kartel, a Fiúk, a Felső Tízezer, a Hiúz vagy a Devil’s Trade is.

A tűzhöz közel, vagyis a fesztivál erdei helyszíne 2023-ban is komolyzenével indul, majd jön a Mesél az erdő műsorsáv, ahol feltörekvő dalszerzők nem csak eljátsszák dalaikat, de mesélnek is róluk. Az esti óráktól olyan hangulatos produkciók lépnek itt fel, mint iamyank, a Jazzékiel, Németh Juci és G. Szabó Hunor, vagy Bérczesi Róbert.

A Borfalu továbbra is a nép-és világzenekedvelők kedvenc helyszíne lesz, itt játszik a Cimbaliband, a Romano Drom, a Söndörgő, a Góbé, a Kacaj vagy a Gypo Circus. Mellettük jól megfér pár olyan izgalmas és érzékenyebb produkció, mint Barkóczi Noémi, a Lázár tesók, az Aron Andras and the Black Circle Orchestra vagy a Middlemist Red.

A fesztivál alatti tószakaszon található Víziszínpad 2023-ban is a legjobb zenei alternatíva lesz a strandoláshoz! A víz felszínén lebegő színpadon ad majd minikoncertet Likó Marcell és Kerekes Gergely, a Péterfy Bori & the Mini Love Band, a Kerekes Band, az aurevoir., Beton.Hofi és a Tudósok is.

A jubileumi Fishingen több lehetősége is lesz annak, aki a koncertek után táncolással vezetné le fölösleges energiáit. Választhatja az Amondó színpadot, ahol 02:00-től olyan DJ-k szolgáltatják majd a talp alá valót, mint DJ Palotai, a Tesco Disco, DJ R-Nold & Acid, vagy D.Koms. De bulizhat az erdőben is A tűzhöz közel színpadnál, ahol minden éjjel 01:00-től a Tilos Rádió tart partit olyan fellépőkkel, mint DJ Titusz, Bobby Shyze, Kanada Káosz, itt lesz Önismereti Diszkó, !rodalmi Dubtechno valamint Totoya Klub is.

A jubileumi Fishing on Orfű napijegyeinek értékesítése már elstartolt az alábbi linken – ugyanitt lehet megvásárolni a maradék bérleteket is.

A részletes zenei program, valamint minden fontos információ megtalálható a fesztivál honlapján!


Link másolása
KÖVESS MINKET: