PÉCS

Ezek a nevezetességek kerültek rá a Pécsi Sör címkéjére

Pécs az egyik legszínesebb és legbarátságosabb város, és a nyár végén is rengeteg programmal várja hogy felfedezd.
Vass Adrienn - szmo.hu
2022. augusztus 15.


Link másolása

Július végén új, limitált csomagolással rukkolt elő a Pécsi Sör. Négy méltán híres pécsi nevezetesség került a dobozokra:

a Pécsi Székesegyház, a Mecsek-kapu, a Gázi Kászim pasa dzsámija és a Zsolnay Negyed.

Mi egy vezetett túra során, szűk két nap alatt kísérletet tettünk a felderítésükre, de hamar rá kellette jönnünk, hogy Pécs ennél sokkal több időt érdemel.

Túránkat a Pécsi Sörfőzdében kezdtük, és ebben az a legjobb, hogy nem kell bennfentesnek lenni egy hasonló élményhez.

A Pécsi Sörfőzde kapui nyitva állnak a látogatók előtt minden szombaton 10.00-12.00 óra között.

A szombati gyárlátogatásra legkésőbb csütörtökön este 8 óráig lehet jelentkezni. A túra csak akkor indul el, ha megfelelő számú jelentkező van.

A látogatási díj sörkóstolóval 2000 forint, és előzetes regisztrációhoz kötött. (Jelentkezés: [email protected])

Szerintem egy ilyen túra még azoknak is izgalmas lehet, akik nem szeretik megszállottan a sört. Ráadásul az sem akadály, ha a délelőtti időpontban még nem lennénk alkoholizálós kedvünkben, hiszen többféle alkoholmentes nedű is a rendelkezésünkre áll. A bodzás radler például egy nagyon egyedi ízvilágú, kellemes üdítő.

És a cégnek még gluténmentes terméke is van, úgyhogy tényleg mindenki találhat magának megfelelő hűsítőt.

Ha a sörfőzde nem férne bele a programotokba, de azért nem hagynátok ki a kóstolást, már egy sörtérkép is a rendelkezésetekre áll.

Így ITT könnyedén rá tudtok keresni, hogy hol tudtok egy hűs pécsit hörpinteni.

Gázi Kászim pasa dzsámijához már többször volt szerencsém. Mindenkinek ajánlom, hogy ne csak kívülről gyönyörködjön benne, hanem ismerje meg a belső teret is részletesebben.

Az épületben lehetőség van egy interaktív előadáson részt venni, így ez a program is bárki számára elérhető. Utána pedig a város szívében lehet folytatni a barangolást.

A Pécsi Székesegyház engem is meglepett, mert valamiért ez egy olyan épület volt eddig, amit nem kerestem fel magamtól.

Egyfelől fantasztikusan néz ki belülről, és egy forró nyári napon kifejezetten jól esik hűsölni benne. Másfelől meg fel lehet menni a toronyba, ahonnan páratlan panoráma tárul elénk. Higgyétek el, megéri leküzdeni a lépcsőket!

A Zsolnay Negyed nem pár órás program. Itt minimum egy fél, vagy programoktól és kiállításoktól függően egy napig is lehet barangolni.

Valamiért az van sok ember fejében, hogy porcelánokat csak meglett emberek nézegetnek szánt szándékkal, de ha adunk neki egy esélyt, komolyan meglepődhetünk a kiállított alkotásokon.

Vannak letisztultabb kollekciók is, amit nem a vasárnapi húsleveses asztalra szánna az ember, és vannak kifejezetten pajzán darabok.

Nagyon ajánlom az idegenvezetőt ezen a környéken, mert amellett, hogy sok új dolgot tanulhat az ember, sokkal szórakoztatóbb is lesz az itt töltött idő, és nem csak céltalan bámészkodás.

Keressetek egy időpontot például innen: Hűsítő séta a Zsolnay Negyedben

A Mecsek-kapu tökéletes kirándulóhely. A belvárosi Dzsámitól gyalog 20 percre, autóval pedig 5 percre található, így könnyedén össze lehet kötni a belvárosi programokkal is. Számos túra kiindulópontja, így egy sokkal természet közelibb arcát is felfedezhetitek a környéknek.

Mi sajnos pont egy nagyon száraz és forró időszakot fogtunk ki, így inkább a nemrég elkészült Pécsi Vásárcsarnokot jártuk körbe.

Itt minden megvan, amit a piaci hangulatban szeret az ember, csak sokkal letisztultabb, átláthatóbb formában.

Nehéz lesz ellenállni a zöldségeknek és a gyümölcsöknek is, de az illatos szalámik, az érett kecskesajtok és a borok is csábítóak. Kell ennél jobb szuvenír beszerző hely?

Ez persze csak egy apró szelete Pécsnek, de ha még nem fedeztétek fel, vagy sok-sok éve jártatok erre, érdemes lehet ismételni, ugyanis a városban rengeteg fejlesztés zajlik jelenleg is, és a nyári szezonban végképp erősek a programok.

Ha a környékén jártok, és programot kerestek, mindenképpen kövessétek a Pécs Nyitva Facebook oldalát, valamint nézzetek rá a weboldalra is, mert az állandó látnivalók és az aktualitások is megtalálhatóak náluk.

És egy friss program a hétvégére, ami még vonzóbbá teheti a várost:

Kóstold végig Baranya legfinomabb ízeit augusztus 20-án és 21-én a pécsi belváros legrégebbi és talán legszebb részén, a Káptalan utcában és az onnan nyíló udvarokban, kertekben.

A Pécsi Szelet a baranyai éttermi kultúra kiemelkedő eseménye, ami azzal a céllal jött létre, hogy a megye legjobb éttermeit, borászatait és termelőit évente egyszer összehozza és egy minőségi kivitelezésű, de oldott hangulatú fesztivállal közelebb hozza a gasztronómia iránt érdeklődőkhöz.

Ha pedig jó étteremet kerestek a környéken, arra is van tippünk, és egy következő cikkben meg is osztjuk veletek!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


PÉCS
Kidöntötte a hétfő esti vihar a pécsi Ezeréves Gesztenyefát
A borostyánnal benőtt, mesebeli fára hasonlító matuzsálem maradványa nem bírta az erős széllökéseket.

Link másolása

Kidöntötte a hétfő esti vihar a Pécsbányai Közösségi Ház udvarán álló Ezeréves Gesztenyefát.

Az ítéletidő hatalmas károkat okozott a Dunántúlon hétfő este: a Baranya megyei hivatásos- és önkéntes tűzoltóknak kidőlt fákat, letört ágakat kellett eltávolítaniuk. Sajnos a vihar egyik áldozata lett a pécsi famatuzsálem maradványa is.

„A Pécsbányai Közösségi Ház udvarán álló Ezeréves Gesztenyefa maradványa, mely borostyánnal benőve leginkább egy mesebeli fára hasonlított, nem bírt ellenállni a széllökéseknek, és kidőlt”

- írta az intézmény a Facebook-oldalán kedden.

Azt is hozzátették, hogy a probléma megoldásán a Pécsbányai Kulturális Egyesület együtt dolgozik a az önkormányzat szakembereivel.

(Forrás: pecsma.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

PÉCS
Fotók: „Nagy élmény kint a természetben 1,5 méterről beszélni hozzá, és ő nem szalad el”
Pillanatképek a Pécs közeli téli erdőből, ahol az állatok befogadták a fotóst, aki szinte naponta meglátogatja őket.
Fotók: Kiefer Bél - szmo.hu
2024. január 14.


Link másolása

Csodálatos érzés lehet, mikor a természet befogadja az embert. Mikor az állatok, bár megtartják a vadon követelte szokásaikat, mégis egyes kétlábúakkal kivételt tesznek.

Ilyen kivétel Kiefer Béla is, aki nagy szeretettel figyeli az erdő lakóit. A fotóin keresztül pedig sokakkal együtt mi is megismerhettük Vukkot, a rókát, majd fajtársait. Nézhettük mosolyogva a vaddisznócsalád életét, figyelhettük a szarvasokat, a menyétet, és a madarakat.

Az erdő pedig mindig ad témát egy természetfotósnak. Íme pár kép az elmúlt napokból, amely magmutatja azt is, hogy van felelősségünk az állatokkal szemben. Tisztelni kell őket, megtartani a határokat, amiket ők jelölnek ki. Segíteni, ha a hó befedi a táplálékot. Örülni a pillanatnak, amit nyújtanak nekünk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


PÉCS
Fotók: Beköszöntött az ősz a Mecsekbe
Festői képeket produkál újra a természet: meleg színeket, párába vesző tájakat, éber szarvasokat, mozdulatlanul várakozó, ködben lebegő pecásokat.
Fotók: Kiefer Béla - szmo.hu
2023. szeptember 16.


Link másolása

Már alacsonyabban jár a Nap, narancsosabb színnel teríti be a vidéket. Már sárgulnak a levelek és pára burkolja az ébredő tájat reggelente. Megérkezett az ősz a Mecsek vidékére is, ahol ilyen csodák várnak arra, aki korán kel és óvatosan közelít az ébredő természethez:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


PÉCS
Lebegő kémények és tornyok: ilyen a ködbe bújt Pécs
Bár a ködpaplan alatt nem látni, de a természet azért csodákat tud művelni. Igaz ahhoz fentről kell ránézni a gomolygó fehérségre.
Fotók: Kiefer Béla - szmo.hu
2023. december 19.


Link másolása

Köd ereszkedett Pécsre - na de micsoda látvány lett belőle! A világ sejtelmessé vált, a hegyről nézve olyan, mint egy téli mesefilm részlete. A füstöt eregető kémények, az óriáskerék csúcsa, a templomtornyok, vagy a magas házak mintha csak lebegnének... Bár a ködpaplan alatt kevésbé élvezetes a látvány, de így felülről csak csodálni lehet.


Link másolása
KÖVESS MINKET: