hirdetés

OLIMPIA

Csipes Tamara 107 millió forintot, Kozák Danuta és Milák Kristóf 100 milliót kap tokiói eredményeiért

Összesen 2,8 milliárd forint jutalmat osztanak ki az első 8 helyen végzett sportolók között.

Link másolása

hirdetés

A Blikk kiszámolta, melyik magyar sportolónak mekkora pénzjutalom jár a vasárnap zárult tokiói olimpián elért kiemelkedő eredményéért. Az aranyéremért ezúttal 50 millió forintot, az ezüstért 35,7 milliót, a bronzért 28,5 milliót fizetnek, de még a 8. helyezettek is 2,8 millió forinttal lesznek gazdagabbak. Idén ráadásul a korábbiakkal ellentétben a csapatban indulók is teljes összeget kapnak.

Ez alapján a listát a kajakozó Csipes Tamara vezeti, aki összesen 107,2 millió forint jutalmat kap. Utána a szintén kajakozó Kozák Danuta és az úszó Milák Kristóf következik, akiknek 100-100 millió forint jár.

A vívó Szilágyi Áron és a kajakozó Bodonyi Dóra 78,5 milliót, az ugyancsak kajakos Kopasz Bálint és Tótka Sándor 71,5 és 55,7 millió forintot kapnak.

Utánuk a birkózó Lőrincz Tamás és a kajakos Kárász Anna következik 50-50 millióval, míg az ezüstérémért járó 35,7 milliót Lőrincz Viktor (birkózás), Varga Ádám (kajak), Rasovszky Kristóf (nyílt vízi úszás), Berecz Zsombor (vitorlázás) és Siklósi Gergely (vívás) kapják.

A bronzéremért járó 28,5 millió forinttal gazdagodik Tóth Krisztián (cselgáncs), Hárspataki Gábor (karate), Kovács Sarolta (öttusa), Gémesi Csanád (vívás), Szatmári András (vívás), Decsi Tamás (vívás), valamint a férfi és a női vízilabda-válogatott összes tagja.

Bár ezek az összegek sok évnyi magyar átlagfizetésnek felelnek meg, nem szabad elfelejteni – mint azt a Blikk is hozzáteszi –, hogy a sportolók mindegyike sok évnyi hihetetlenül kemény munkát tesz bele az olimpiai szereplésbe.

hirdetés

Tokióban összesen 20 éremmel zárt a magyar küldöttség, az elmúlt 25 év legjobb teljesítményét nyújtva.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
OLIMPIA

7 arany, összesen 16 érem – egyik legsikeresebb paralimpiáját zárta a magyar csapat

Csak egyszer szereztünk több aranyat a játékok történetében, de érmek tekintetében is van okunk a büszkeségre.

Link másolása

hirdetés

A korábban távolugrásban világrekorddal aranyérmes Ekler Luca szombaton az ötödik helyen végzett 400 méteres síkfutásban a tokiói paralimpián. Ezen a távon eleve világcsúcstartóként indult, az 1:00.27 perces eddigi legjobb eredményt a lengyelországi Bydgoszczban rendezett Európa-bajnokságon futotta június elején. Eredménye egyben azt is jelentette, hogy Magyarország számára véget ért a 16. alkalommal megrendezett sportesemény.

Miután a nap folyamán korábban bronzérmet szerzett a kajakos Varga Katalin, kialakult a magyar érmesek listája is:

hazánk összesen 16 érmet szerzett a paralimpián, ebből 7 arany, 5 ezüst és 4 bronz volt - ezzel hazánk 18. helyet foglalt el az országok rangsorában.

Bár az induló országok és a nemzeti csapatonként eltérő számú sportolók miatt nem feltétlenül releváns az összehasonlítás, de érdemes megjegyezni, hogy az augusztusban záruló "épek" olimpiáján ennél Magyarország 3 hellyel jobban zárva a 15. lett, de a paralimpián eggyel több aranyéremmel büszkélkedhettünk.

Történeti áttekintésben is büszkék lehetünk sportolóink teljesítményére: az 1960 óta zajló paralimpiákon 11 alkalommal szerzett érmet a magyar küldöttség, ebből most nyerte második legtöbb aranyérmét. De összességében is csak háromszor sikerült több érmet szereznie sérült honfitásainknak.

Magyarország legsikeresebb paralimpiája minden szempontból az 1984-es volt. Akkoriban még nem élt a szabály, hogy az olimpiát rendező ország rendezi a fogyatékkal élők játékát is, így Los Angeles helyett New York-ban tartották az az évi eseményt. Szerencsére a szocialista tábor bojkottja a paralimpiát nem érintette, így '84-ben 12 aranyérmet, 12 ezüstöt és 3 bronzot szereztünk. Ez akkor - csakúgy, mint idén - a 18. helyre volt elég az összetett éremtáblázaton.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
OLIMPIA

Konkoly Zsófia őrületes hajrában ezüstérmes 200 méter vegyesen

A mai napon ez már a második magyar érem!

Link másolása

hirdetés

A 19 éves pécsi versenyző - akinek nem fejlődött ki rendesen a jobb karja - a futamot 2:35.16 perccel nyerte meg. Ideje összesítésben a második legjobb volt a világcsúcstartó Sophie Pascoe-é mögött. Az új-zélandi 61 századdal úszott nála akkor gyorsabban, de a rekordja csaknem tíz másodperccel jobb.

Konkoly korábban ezüstérmes volt 400 méter gyorson, ötödik lett a sérültségi besorolás alapján 34 pontos 4x100 méteres női gyorsváltóval, a hatodik helyen végzett 100 méter háton és kilencedik lett 100 méter gyorson Tokióban.

Szerdán a magyar küldöttség tizenegyedik érmét - a negyedik ezüstöt - szerezte Zsófia. A mai nap folyamán Pap Bianka is ezüstérmet úszott, így ez ma már a magyar csapat második érme.

A vegyes zónában azzal kezdte értékelését, hogy megint csak centikkel maradt le az aranyéremről, mint múlt szerdán, amikor a magyar csapat első érmét nyerte 400 méter gyorson. Ugyanakkor emiatt nem volt csalódott. Szerinte Pascoe az új-zélandiak Hosszú Katinkája.

Nem vagyok csalódott, hogy ő vert meg. Nagyon nehéz legyőzni, S10-es volt előtte, és ott is szétverte a mezőnyt, úgyhogy nem lepődöm meg, hogy itt is. Inkább a bronzérmet tartottam reálisnak. Aztán az utolsó ötvenen megpróbáltam felhozni ezüstre" - árulta el, hogyan állt neki a szerdai úszásához. "Egyéni csúcsot úsztam, több mint egy másodpercet javítottam.

Mint mondta, csak az utolsó 25 méteren látta meg, hogy közeledik Pascoe-hoz, de nem gondolta, hogy az első helyre oda lehet érni, csupán próbált minél közelebb kerülni hozzá. Az úszásával elégedett volt, nem talált kivetnivalót benne. Csütörtökön még 100 méter pillangón indul, ami a fő számai közé tartozik.

A 200 méter vegyes másik magyar indulója, a még csak 15 éves Payer Kata délelőtt a harmadik előfutamban hatodik, összesítésben pedig 16. lett 2:57.29 perccel.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
OLIMPIA
A Rovatból
hirdetés

Itt az újabb magyar arany! Kiss Péter Pál győzött K1 200 méteren Tokióban

A legkomolyabban sérülteket felsorakoztató kategóriát nyerte meg. Ugyanebben a számban Juhász Tamás hatodik lett.

Link másolása

hirdetés

A KL1-es - azaz a legkomolyabban sérülteket felsorakoztató - kategória győzelemre esélyes magyar indulója, aki 2019-ben világbajnokságot nyert Szegeden és kétszeres Európa-bajnok, már a csütörtöki előfutamban is nagyon meggyőzően evezett, saját futamát két bójasor különbséggel nyerve a legjobb időt lapátolta. A pénteki döntőben, melyet felhős időben, csaknem szélcsendben, időnként permetező esőben rendeztek a Sea Forest Kajak-Kenu Pályán, a brazil Carlos Luis Cardoso da Silva és a francia Rémy Boulle volt a legnagyobb ellenfele.

Kiss a 4-es pályán ment, mellette a hármason Juhász - aki nem sokkal korábban, a középfutamból egy szép győzelemmel harcolta ki a döntőbe jutást -, a másik oldalán, az 5-ösön pedig da Silva. Kiss Péter nagyszerűen jött el a rajttól, hamar jól látható előnyre tett szert, és nem is fáradt el, végül 45.447 másodperces eredménnyel egy bójasorral előzte meg a második helyezett Silvát (48.031). A harmadik helyen Bouille (48.917) ért célba.

A BHSE 18 éves kajakosa, a nemzetközi szövetség összesítése alapján a sportág legfiatalabb paralimpiai bajnoka - aki nyolcéves korában a Guillain Barré-szindróma miatt deréktól lefelé lebénult, a magyar küldöttség tizennegyedik érmét - a hetedik aranyat - szerezte.

Juhász Tamás, a BHSE 45 éves, motorbalesetes versenyzője, aki 2012-ben még kerekesszékes vívóként szerepelt a londoni paralimpián, előzőleg egy szép középfutamgyőzelemmel jutott be a döntőbe, ahol az értékes hatodik helyet harcolta ki.

A húszesztendős Kiss Erik (KL3), akinek az egyik lábszára vékonyabb, nagy küzdelemben vívta ki a döntőbe jutást, középfutamában sikerült elcsípnie a harmadik helyet, így készülhetett a nyolcas fináléra, melyben nyolcadikként ért céléba.

A nyitott gerinccel született, 43 éves Rozbora András (KL2) középfutamában ötödik lett, ezzel B-döntőbe jutott, ahol negyedikként - így összességében a 12. - helyen végzett.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés
OLIMPIA

Újabb aranyérem: Konkoly Zsófia győzött 100 méteres pillangóúszásban a paraolimpián

A 19 éves pécsi versenyző – akinek nem fejlődött ki rendesen a jobb karja – a csütörtök délelőtti előfutamát megnyerte, így került az esti döntőbe, ahol paralimpiai rekorddal győzött.

Link másolása

hirdetés

Konkoly Zsófia aranyérmet nyert csütörtökön 100 méteres pillangóúszásban, az S9-es kategóriában a tokiói paralimpián.

A 19 éves pécsi versenyző - akinek nem fejlődött ki rendesen a jobb karja - a csütörtök délelőtti előfutamát megnyerte, és 1:07.05 perccel, a legjobb idővel került az esti döntőbe. Ott ötven méternél másodikként fordulva, nagyszerű hajrával, 1:06.55 perces paralimpiai rekorddal győzött.

Konkoly Zsófia harmadik érmét szerezte a japán fővárosban, mivel korábban 200 vegyesen és 400 gyorson egyformán második volt. Csütörtöki diadalával a magyar küldöttség tizenkettedik érmét, egyúttal ötödik aranyát gyűjtötte be.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: