NÉGYKERÉK

A kategória legnagyobb csomagterével hódit a Honda Civic Tourer

A kombi csomagtartójába nagyjából az egész nappalit bepakolhatjuk. Na jó, ez persze túlzás, de autós nyaralás előtt garantáltan nem kell azon gondolkodnunk, hogy mit kéne otthon hagynunk ahhoz, hogy beférjünk.


A Honda Civic sok szempontból kilóg a hagyományos alsó-középkategóriás modellek sorából egyedi, formabontó stílusának köszönhetően. Ha a modelltörténetet vizsgáljuk, észrevehető, hogy a Civic például abban a tekintetben is eltért a versenytársaitól, hogy korábban nem kínált 5 ajtós kombi változatot a vásárlóinak. A múlt idő használata nem véletlen, 2014 óta ugyanis már ilyen formában is elérhető a messzi múltra visszatekintő modell. Ahogyan a sima 5 ajtós változat, úgy a Tourer is megosztja a társadalmat, van aki kedveli, van aki pedig nem tudja befogadni a szokatlan alkatot, s megoldásokat. Egy biztos: semleges senki nem marad a Civiccel kapcsolatosan.

c14

Töredelmesen bevallom, régebben inkább a formát tagadóak sorát erősítettem, hosszú időbe telt, míg elfogadtam a különleges megjelenést. Mára azonban pont az tetszik a modellben, hogy a Civic nem állt be az egyenautók sorába, hanem épp ellenkezőleg, egyediségével hódít. S ez a Tourer esetében is látható, hiszen alapvető stílusjegyeiben nem változott a modell. A Civic kombi változatban is kifejezetten áramvonalas, megjelenése sportos, dinamikus jellemzőkkel bír. Az orr rész a leginkább karakteres pontja e variánsnak, de szintén erősen befolyásolja az összképet az oldalsó vonalvezetés előrefelé süllyedő íve.

c18

A kocsi tehát egy igazi karakter, ami az utastérben is alátámasztást nyer. Miután beszállunk a Civicbe, kellemesen záródik az ajtó, érezni, hogy finom megoldásokra törekedtek az autó tervezői. A műszerfal egyedi kialakítása már ismerős az ötajtós változatból: a kormány mögött három kijelzőt találunk, középen a fordulatszámmérővel. Felettük, szemmagasságban helyezkedik el a digitális kilométeróra, attól jobbra pedig a fedélzeti számítógép kijelzője. A középkonzol kissé sűrű a számos kapcsolónak köszönhetően, azonban ezek kezelése nem okoz gondot.

c13

Ellenben a fedélzeti számítógéppel, melynek megismerése picit több időt igényel. Az utastér helykínálatára sem elől, sem hátul nincs panasz, főleg annak tudatában, hogy a kategória legnagyobb csomagtartójával büszkélkedhet a kocsi. S, hogy ez nem csak beszéd, álljanak itt a számok: a Tourer 624 literes csomagtere bődületesen nagy helyet kínál, amihez 125 liternyi padló alatti tárolóhely társul. Ha ez még mindig nem lenne elég, az ülések lehajtásával 1668 literesre bővíthetjük a rakodóhelyet.

c23

A hátsó üléssor egyébként remekül variálható, köszönhetően a Magic Seat elnevezésű rendszernek, de a pakolhatóságot nem csak ez, hanem a csomagtartó alacsony pereme is segíti.

c21

A remek megoldások mellett a vezetési élményre sem lehet panasz, bár az 1.8-as, 16 szelepes, szívó benzinmotor nem az aszfaltszaggató erejéről híres. Ennek ellenére jó volt ismét szívómotoros autót vezetni, ezek ugyanis egyre inkább kopnak ki a kínálatból - egyrészt a technológia fejlődésnek köszönhetően, másrészt környezetvédelmi és takarékossági okokból. A 142 lóerős erőforrás tehát nem gyűri alánk a betont, de kellemesen sportos hangon duruzsol, s ha megfelelő fordulaton autózunk, akkor még a dinamizmusra sem lehet panaszunk.

c17

A motor 174 Nm-es maximális forgatónyomatéka 4300-as fordulaton érkezik meg, s 9,2 másodperc alatt éri el a 100 km/órát. A fogyasztása lendületes autózás mellett 8,5 liter körül mozgott még start-stop rendszerrel is (ami a működését tekintve az utóbbi idők egyik legjobbika egyébként), de nyugodtabb vezetési stílussal pár decivel biztosan csökkenthető ez az adat. A kínálat egyébként nem nyújt széleskörű választékot, emellett egy 1.6-os dízel rendelhető a Tourerhez.

c8

Az 1.8-as benzines esetében kérhetünk hatfokozatú kézi, vagy automata váltót is, mi az előbbivel konfigurált autót vezettük. A kézi kapcsoló tökéletes működésű, szinte élményszámba megy a fokozatok váltása. A váltó remekül vezetett, megfelelő hosszúságú úton jár, s hihetetlenül finoman kapcsolhatóak a sebességek. Az extraként rendelhető adaptív futómű állításnak köszönhetően magunk állíthatjuk a feszességet, így a vezetési stílusunknak, s az útviszonyoknak megfelelően szabályozhatjuk azt. A rendszer három üzemmódban használható: Comfort (kényelmes), Normal (normális) és Dynamic (dinamikus).

fb

A Tourer esetében három felszereltségi szint közül választhatunk, de emellett számos vezetéssegítő rendszert, s egyéb extrát is rendelhetünk autónkhoz. A példa kedvéért kérhető közúti tábla felismerő-, holttérfigyelő-, sávelhagyásra figyelmeztető rendszer vagy az aktív városi fékrendszer is. A kocsi egyébként 5,639 millió forintról indul, ami nagyjából 700.000 forinttal drágább a sima ötajtósnál. A tesztautónk a 6,5 millió forintot is átlépte az extráknak köszönhetően, aki azonban teheti, ne sajnálja rá ezt a pluszt, hiszen számos kényelmi szolgáltatást kapunk ezért az összegért.

Adatok

Hengerűrtartalom:  1798 cm3

Teljesítmény: 104 kW (142 LE)/6500

Nyomaték: 174 Nm/4300

Széndioxid kibocsátás: 149 g/km

Gyorsulás 0-100 km/h: 9,6 s

Végsebesség: 210 km/h

Tesztfogyasztás:  8,5 l/100 km

A modell alapára: 5.639.000 Ft


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


NÉGYKERÉK
Jön az új rendszám jövő tavasszal, lesz pár változtatás
2022 májusában léphet hatályba a törvény, jövő tavasszal adják ki az új formátumú rendszámokat.


A Magyar Autóklub magazinja, az Autósélet szerint, bár a tervet hivatalosan még nem megerősítették meg, úgy tűnik, hogy jövőre plusz egy betű és a magyar címer is felkerül a rendszámtáblákra. Az újság szerint pár napon belül hivatalosan is bejelentik a változtatást, vele együtt pedig az egyedi, illetve motoros rendszámok sorsát is.

Az Autósélet.hu szerint az újabb változtatás bevezetése elengedhetetlen, mert jelenleg az S-sel kezdődő betűkombinációnál tartunk.

Ezután csak a T-s, a V-s és a Z-s sorozat van hátra, így nemsokára elfogynak a jelenleg alkalmazott elv szerint kiosztható azonosítótáblák, ráadásul a veterán járművek OT betűjelű rendszámaiból is nagyon kevés kiadható maradt.

1990-ben vezeték be a három-három betűből és számból, a magyar trikolórból, illetve egy nagy H betűből álló, korábbi formátumot. Az uniós csatlakozáskor, 2004-ben a H betű kék alapszínű lett, a magyart pedig az Európai Unió zászlajának csillagaira cserélték le - jelenleg is ez a formátum van érvényben.

A változtatás valószínűleg az egyedi és egyéni rendszámokat is érinteni fogja és sokkal több lehetőséget fog biztosítani azok számára, akik ilyet szeretnének igényelni.

Az egyedi rendszám jelenleg 4+2 vagy 5+1-es elosztású, az egyéni pedig szabadon válaszható, 3+3-as elosztású, egyénileg legyártott rendszám. Az előbbiek legyártatása, kiadása és engedélyeztetése 435 000, az utóbbiaké pedig 112 450 Ft.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

NÉGYKERÉK
Lélegzetelállító a Kia új sportkombija
Merész formájúra sikeredett a dél-koreai gyártó népszerű modelljének shooting brake változata.


Elmondtuk egyszer, elmondtuk kétszer, s elmondjuk harmadszor is: a KIA felért a nagy nyugat-európai gyártók mezőnyénk szintjére, s erről minden egyes tesztautójával tanúbizonyságot tesz. Az elmúlt tíz évben élmény végig nézni a dél-koreaiak fejlődését, az utóbbi időben pedig már olyan modellekkel léptek piacra, amelyek bármelyik európai autóval felvehetik a versenyt, amely talán annak is köszönhető, hogy modellek tervezése és fejlesztése is Európában zajlott.

Ha az előző KIA Ceed kapcsán még páran kételkedtek volna ebben, a harmadik generációs változat egyértelműsítette: kinézetre, vezetési élményre, biztonsági megoldásokat tekintve kiváló alternatíva az alsó-középkategóriás autó. Ráadásul már nemcsak egy-egy változattal, hanem változatok sorával készül a gyártó, igyekeznek egyre jobban szegmentálni tehát ők is a kínálatot, amely abból is látszik, hogy klasszikus ötajtós és a kombi mellett további kettő: egy csapott hátú kombi (shooting brake) és egy terepesített változat is kapható a modellből.

Ezúttal a csapott fenekű kombi, a ProCeed járt nálunk, amely a Stinger után az egyik legszebb példány a KIA kínálatában. A shooting brake modellek egyre inkább népszerűek a piacon, legfőképp a prémium szegmensben, éppen ezért bátor húzás volt a Kiatól, hogy ők is beléptek e területre. De milyen jól tették! A ProCeed – főleg a GT változatban – igencsak merész formát, és az alap kombihoz képest sportosabb arányokat kapott. Kicsit alacsonyabb, és alacsonyabban is fekszik, továbbá valamivel hosszabb a klasszikus kombinál, ám tengelytávolsága a megegyező padlólemeznek köszönhetően változatlan.

Az utastér egy alsó-középkategóriás autó méreteivel bír, két gyerekkel, sok holmival relatíve szűk a mozgástér, amin az 594 literes csomagtartó sem segít, mert a csapott formának köszönhetően a felső szekciója nem igazán jól pakolható. Persze a kényszer nagy úr, befér végül minden a vidéki utunk előtt, de azért megnyugvással konstatáltuk azt, hogy csak egy hosszúhétvégére utazunk, s nem volt szükség nagyobb bőröndökre. A fejtér alacsony, 178 centiméteres magasságom ellenére, teljesen leengedett ülés mellett többször ért hozzá a vaxos hajam a plafonhoz, s aki – hozzám hasonlóan – szereti precízen rögzíteni a haját, az tudja, hogy ez alapvetően idegesítő tud lenni. A kilátásban ez viszont egyáltalán nem zavaró, átlagos holttérrel kell számolni.

A külső formavilág mellett a belső ergonómia is rengeteget fejlődött, kiváló a KIA ProCeed műszerfalának kialakítása: minden jól átgondolt, vezetőbarát. A műszeregységek modern kinézetűek, a menürendszer egyszerűen kezelhető, továbbá az anyagok is magas minőséget képviselnek. Az alapáras ’lebegő’ kijelzős infotainment elérhető audio rendszeres 7.0 colos vagy navigációt futtató 8.0 colos érintőképernyős kivitelben is. A rendszer képes teljes okostelefonos integrációra Apple CarPlay és Android Auto programokkal.

Vásárolható nagy zenei teljesítményű JBL Premium hangrendszer, az MP3 fájlokat helyreállító legmodernebb Clari-Fi technológiával. Sztenderd tartozék az okostelefonok teljes körű Bluetooth integrációja, az automata világításkapcsoló és a kulcs nélkül kezelhető zár is. Elérhető a fűtött szélvédő, amely szinte észrevehetetlen fűtőszálakkal melegíti az üveget, így a hideg, téli hónapokban csupán egy gombnyomás a jég olvasztása. A vezeték nélküli telefontöltő, a fűthető első és hátsó ülések szintén rendelhetők, az ülésszellőzés pedig a Proceed GT Line esetében érhető el.

A hat légzsák mellett fejlett vezetősegédek is növelik az utasok biztonságát, aktív biztonsági rendszerekkel az ütközések elkerülése érdekében. Az alapvető biztonsági technológiák magukba foglalják a távfény asszisztenst, a fáradtságérzékelőt, és a sávtartót/sávelhagyásra figyelmeztetőt, ráfutásgátlóval.

A legerősebb ProCeedben egy 1.6-os, 204 lóerős benzinmotor dolgozott, amely 265 newtonméteres nyomatékával kellő erőt biztosított a dinamikus autózáshoz, főleg úgy, hogy maximális nyomatékát már 1500-as fordulaton leadta. Sport üzemmódban ráadásul még kellemes hanggal is társult a teljesítmény, így elindulás előtt érdemes a start gomb után ezt a kapcsolót is aktiválnunk. A kocsi étvágya ezzel a motorral városban igencsak magas volt, nehezen vittük 11 liter alá, és városon kívül is 8,6 liter körül mozgott az átlag, amely még megpakolva is magasnak mondható, főleg nyugodt tempójú autózás mellett. A tesztautónkban egy hétfokozatú váltó gondoskodott a sebességek kapcsolásáról, amely kellemesen, észrevehetetlenül tette a dolgát.

A ProCeed 1.0 literes benzinmotorral 6,5 millió forintról indul, az 1.4-es turbós változat alapára 7,2 , a 1.6-os dízelé 7,65 millió forint, míg a nálunk járt csúcskategóriás GT-modell alapesetben is 9,25 milliót kóstál. A tesztautónk persze jóval túllépte ezt az árat, bár abban napfénytető, nagy navi és számos vezetéstechnikai asszisztens rendszer is volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

NÉGYKERÉK
A Rovatból
Feltűnő jelenség a Mazda3, sportos, ám mégis elegáns
A japán autók általában diszkrétek. Ez az állítás egészen pontosan addig igaz, amíg meglátjuk a 3-as Mazdát.


Los Angelesben mutatkozott be 2018-ban a negyedik generációs Mazda3, a modellsorozatból a 2003-as megjelenése óta összesen több mint hatmillió fogyott. Az alsó-középkategóriás autó globálisan járult hozzá a márka növekedéséhez és komoly perspektívát teremtett a Mazda üzleti lehetőségeinek is. Pedig nem egy könnyű mezőny a 3-as Mazdáé, olyan versenytársakkal kell felvenni a versenyt, mint például a Golf, a Focus vagy az Astra. A japán mérnökök kiválóan felismerték azt, hogy csak egy egyedi modellel van esélyük erre, amit a „KODO” (japánul: „a mozgás lelke”) formanyelvvel kiválóan megtaláltak 2013-ban. A „KODO” inspirációját a gepárd kecses ereje és fürgesége nyújtotta, amelyet tovább finomítottak az elmúlt 6-7 év során, a hullámzó éleket egyenesebb vonalak váltották.

A végeredmény szinte mindegyik kategóriában egy kifejezetten sportos, ám mégis elegáns, szép forma, amely még gazdagabb vonalvezetéssel fejezi ki az életre valóságot, a vitalitást a korábbi generációs „KODO” modellekhez képest. A Mazda3 esetében a front részen a méretes légbeömlők és a morcosra húzott, vad lámpatestek dominánsak, oldalnézetből a hosszúra nyújtott orr a különleges, hátul pedig a sportautós formavilágtól egyedi a kocsi.

A Mazda3 hosszában és szélességében nem változott, azonban a negyedik generációs modell magassága 1,5 centit csökkent, tengelytávolsága viszont 2,5 centit nőtt, ezek összessége egy áramvonalasabb formát és a korábbinál valamivel nagyobb utasteret eredményezett.

A belső rendkívül letisztult, jó értelembe véve egyszerű, az anyaghasználat nagyon jó minőségű, magasabb kategóriában is megállná a helyét. A digitális műszeregységek rajzolata a Mazda korábbi klasszikus óráit idézik. A középkonzolon minimalizálták a kapcsolók számát, a klímavezérlésen kívül mindent a központi kijelzőn állíthatunk, érintőképernyővel vagy a váltó melletti tekerőgombbal. A felület kezelése egyébként nagyon gyorsan megtanulható, ésszerű a menürendszer, jó a felépítés.

Az utastérben a helykínálat is fontos szempont, amelyből a 3-as nem áll rosszul, persze azért ne számítsunk családi autós dimenziókra. A csomagtartó alaphelyzetben 358 literes, a perem miatt kicsit magasról pakolható.

A motorkínálat igencsak szűkös, összesen három változat konfigurálható, de ez hűen tükrözi azt a trendet, amely a közeljövőben várható: szűkülni fog a választék motor és felszereltség szempontjából, amely gazdaságossági okokból a gyártók túléléséhez szükséges. A Mazda3 esetében a CORE és PLUS felszereltségen egy 2.0 literes, 122 lóerős benzines és egy 1.8-as dízel áll rendelkezésre, amelyek kérhetőek automataváltóval is, míg a GT és a GT PLUS felszereltségeknél kizárólag a 132 lóerős benzinest rendelhetjük, automata váltóval vagy a továbbra is tökéletesen kezelhető, 6-fokozatú kézi kapcsolóval, továbbá igény esetén összkerékhajtással. A kisebbik benzines már hengerlekapcsolással működik és kapott egy 24 voltos lágy hibridrendszert is, amelynek köszönhetően már városban is beéri 6 liter körüli fogyasztással. A 122 lóerős erőforrás nem egy izomgép, a 100 km/órás sebességet 10,2 másodperc alatt éri el, de egyedi élmény a sok turbós erőforrás mellett egy szívóbenzines motor, amely maximális nyomatékát 4000-es fordulaton adja le, így imádja, ha pörgetik, s akkor már a dinamikája is érzékelhető.

A Mazda3 alapfelszereltséggel valamivel 7 millió fölött indul, ám már ezen a szinten is egy jól felszerelt modellt vihetünk haza, benne LED-lámpával, számos asszisztens rendszerrel, hátsó tolatóradarral és 8 hangszórós multimédiával. A belépő dízel közel 700 ezerrel, a GT felszereltségű, erősebb benzines pedig 1 millióval kerül többe. A CORE, a CORE PLUS, a GT és a GT PLUS felszereltség mellett négy kiegészítő, beszédes elnevezésű csomaggal (Sound, Style, Luxury, Safety) vértezhetjük fel a kocsit, de a maximális ár így is megáll 12 millió forint alatt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


NÉGYKERÉK
Tömeges visszahívás a magyar Suzukiknál – hibás alkatrészek miatt kerültek bajba a Vitara és S-Cross tulajdonosok
Az üzemanyagpárát megkötő EVAP-tartály a hibás. Egyelőre azonban még várni kell a javításra, mert nincs megfelelő pótalkatrésze a gyárnak.


Komoly visszahívási kampányt indított a Magyar Suzuki Zrt. a 2019 óta gyártott Vitara és S-Cross modellek esetében, miután hibát találtak a járművek párolgásszabályozó rendszerében (EVAP-tartály). Ez a rendszer felel azért, hogy a kipufogógázokból származó üzemanyagpára ne kerüljön a környezetbe. Az EVAP rendszer ezt a gőzt egy széntartályba zárja, majd a motor üzemanyagként való felhasználására visszavezeti, így akadályozva meg a környezet szennyezésétA Pénzcentrum egyik olvasója is értesítést kapott arról, hogy autója érintett lehet a problémában. Az értesítés szerint a hibás alkatrész miatt

„fennáll a párolgó üzemanyag légkörbe jutásának lehetősége, ami a vonatkozó előírásoknak való nem megfelelőséget eredményezhet.”

A probléma az EVAP-tartály belsejében keletkező légrés miatt alakulhat ki, ami csökkentheti a rendszer hatékonyságát. A hiba miatt a Suzuki több tízezer autót hívhat vissza, bár a pontos számot egyelőre nem közölték. Tekintettel arra, hogy ez a két modell évek óta vezeti a hazai eladási listákat,

az érintett járművek száma jelentős lehet.

A visszahívás ugyan már szerepel az Európai Bizottság adatbázisában, de az autótulajdonosoknak még várniuk kell a javításra. A Suzuki ugyanis még nem rendelkezik a szükséges pótalkatrészekkel. „A javításhoz szükséges alkatrész még nem áll rendelkezésre, beszerzése érdekében a Magyar Suzuki Zrt. mindent megtesz” – áll a levélben, amelyet a Pénzcentrum olvasója kapott.

A visszahívás az alábbi gyártási időszakokban készült modelleket érinti:

- **SX4/S-Cross:** 2019.09.05. – 2024.09.05.

- **Vitara:** 2019.03.09. – 2024.05.24.

A bizottsági kiadvány szerint a problémát először Hollandiában észlelték, és az autók jelenlegi állapotukban nem felelnek meg a gépjárművek jóváhagyásáról szóló rendeletnek. Az autótulajdonosokat újabb értesítéssel fogják tájékoztatni arról, mikor vihetik autóikat a szervizbe a hiba ingyenes kijavítására. Az érintetteknek addig is érdemes fokozott figyelemmel kísérni a fejleményeket.


Link másolása
KÖVESS MINKET: