25-27 fok is lehet a hétvégén – vasárnapra visszatér a nyár egy kicsit
Szombatra virradó éjjel, majd reggel lehetnek pára-, illetve ködfoltok. Ezek feloszlását követően általában sok napsütés várható, legfeljebb az északkeleti határ közelében fordulhat elő elvétve jelentéktelen csapadék. A szél napközben több helyen megélénkül, a Fertő térségében néhol meg is erősödik. A legalacsonyabb hőmérséklet 3 és 11, a legmagasabb 17 és 21 fok között valószínű.
Vasárnap a ködfoltok feloszlása után többnyire gyengén felhős, napos idő várható, csapadék nélkül. Többfelé élénk, az Észak-Dunántúlon helyenként erős lehet a szél. A minimum hőmérséklet 3 és 11 fok között várható. A nappali maximumok 17 és 25 fok között alakulnak. Északkeleten lesz hűvösebb, északnyugaton melegebb idő.
A jelenlegi számítások szerint keddre virradóan északnyugat felől azonban záporokkal, helyenként zivatarokkal érkezhet meg a következő hidegfront – írja az Időkép.