KÉK HÍREK
A Rovatból

Unokázós csalókat keresnek: több millió forintot loptak a nagymamától

Egy jól bevált módszerrel csalogatottak ki milliókat egy idős szülőtől Szentendrén. Kamerafelvétel is készült a bűnözőről.


Egy nő november 21-én az esti órákban telefonon hívott fel egy idős nőt azzal, hogy fia balesetet szenvedett, és az okozott kár rendezéséhez haladéktalanul nagyobb összegre van szüksége. Az idős asszony elhitte a nő által közölteket, és

a később házához érkező férfinak több millió forintot adott át.

Ezt követően döbbent rá, hogy becsapták, ezért bejelentést tett a rendőrségen. A pénzt átvevő személy Magyar Gáborként mutatkozott be, 30 év körüli, körülbelül 170 cm magas, rövid hajú férfi, aki a bűncselekmény elkövetésekor fekete keretes szemüveget, sötét színű baseball sapkát, sötét színű dzsekit és szürke nadrágot viselt.

Róla egy biztonsági kamera felvételt készített:

Az elmúlt időszakban sok hasonló csalás történt, ezért a rendőrség ismét ismertette a leggyakoribb átverési módokat. A csalók többnyire az időskorú áldozatot az unoka, vagy más hozzátartozó nevében telefonon hívják fel, majd különböző indokkal pénzt kérnek. A leggyakoribb színlelt okok, hogy

az unoka vagy hozzátartozó balesetet szenvedett, az okozott károk rendezése miatt pénzre van szüksége.

Olyan is előfordul, hogy azt hazudják: az unoka kölcsönt vett fel, amit sürgősen vissza kell fizetnie. Máskor pedig azt mondják, hogy a hozzátartozó olyan helyzetbe került, amelynek megoldása csak azonnali nagyobb összegű készpénzzel lehetséges.

A Szentendrei Rendőrkapitányság kéri, hogy bűncselekmény gyanúja esetén haladéktalanul értesítsék a rendőrséget, továbbá kérik, hogy aki a közölt képen látható férfit felismeri, vagy akinek a bűncselekménnyel kapcsolatban információja van, jelentkezzen személyesen vagy telefonon.

via Police / hvg


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Bicskával vágta el apja infúzióját a kórházban egy 13 éves fiú
A fiú vallomásában azt mondta, nem bírta látni apja kiszolgáltatottságát. Csak akkor eszmélt rá tettére, amikor berohantak az ápolók.


Egy 13 éves fiú többször is megpróbálta megszakítani édesapja kórházi kezelését az intenzív osztályon Sarkadon. Előbb az ágya mellett működő gépet próbálta kikapcsolni, ám az riasztotta az ápolókat. Ezután bicskát vett elő, és elvágta az infúziós csövet.

A rendőrség szerint a fiú tette súlyos következményekkel járhatott volna. A Rendészeti Államtitkárság szerdán reggel számolt be az esetről a Facebookon. Azt írták: a fiú „segíteni” szeretett volna az apjának, de a mozdulata majdnem tragédiához vezetett. A cső elvágásával ugyanis életveszélyes állapotot idézhetett volna elő.

„Az apa elvérezhetett volna, a vénába jutó léglégbuborék pedig légembóliát okozhatott volna”

– írták.

A fiú a napokban lesz 14 éves. Beismerte a tettét, és azt mondta, nem tudta elviselni, hogy mindig erős apja hirtelen ennyire kiszolgáltatottá vált. Akkor döbbent rá, mi történt, amikor meglátta a vért, és az intenzív osztály dolgozói közbeléptek.

A fiatalt életveszélyt okozó testi sértés kísérletével gyanúsítják. Szabadlábon védekezhet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Egy brit férfi megölte barátját egy erzsébetvárosi albérletben, majd a holttestet végighúzta a folyosón
A két brit férfi bulizni érkezett Budapestre, de az este tragédiába torkollott. A veszekedés után késsel végzett 28 éves társával az elkövető.


Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban hétfő hajnalban. Később kiderült, hogy a késelés áldozata egy 28 éves férfi, az elkövető pedig egy 34 éves személy, akire akkor csaptak le a hatóságok, amikor a véres holttestet vonszolta végig a folyosón. A támadót azóta már elfogták, és emberölés miatt nyomozás indult.

A Tények információ szerint mindkét férfi brit állampolgár, akik szórakozni érkeztek Magyarországra, és ezért bérelték ki az Akácfa utcai lakást.

A gyilkosság előtt bulizni voltak, ám később összevesztek valamin. A konfliktus annyira elfajult, hogy a 34 éves elkövető kést rántott.

A csatorna szerint az elkövető megpróbálhatta lehúzni a lépcsőn a holttestet, de már nem jutott le vele, mert a rendőrök elfogták. A jelenlegi információk szerint az elkövetőt azóta már kihallgatták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Mellényzsebből fizette ki a közel félmilliós büntetést az ötvöskónyi gyorshajtó
A 27 éves kutasi sofőrt Ötvöskónyiban mérték be. 126 km/órával ment lakott területen belül.


Szeptember 2-án Ötvöskónyi belterületén mértek be egy járművet, amely a megengedett 50 helyett 126 km/órával haladt – közölte a police.hu. A járművet a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság egyenruhásai állították meg.

A volánnál egy 27 éves kutasi férfi ült, akit a maximális, 8 előéleti pontra és 468 ezer forint közigazgatási bírságra büntettek meg. A rendőrség szerint a sofőr a helyszínen azonnal rendezte a közel félmilliós összeget, amit a mellényzsebéből vett elő. Az előéleti pontokat ezzel nem tudta kiváltani. A jogosítványt 18 pont után vonják be.

Két nappal később, szeptember 4-én mozgó sebességellenőrzés közben egy másik járművezetőt is bemértek Sántos belterületén, aki 23 km/órával lépte túl az 50-es sebességhatárt. A rendőrök megállapították, hogy a 26 éves kaposvári férfit korábban jogerősen eltiltották a járművezetéstől, mégis volán mögé ült.

A férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. A gyorshajtás miatt 50 ezer forint közigazgatási bírságot és 4 előéleti pontot is kapott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Videó: Hatalmas lángokkal égett egy új csarnok, amit két hét múlva adtak volna át Mezőhegyesen
A városban mindenhol erős füstszag terjengett. A kár hatalmas, a cég épp a megnyitóra készült, nemrég készültek el a beruházással.


Hatalmas lángokkal és füsttel égett hétfő este az új csarnok Mezőhegyesen. A helyiek szerint erős a füstszag terjengett a városban. Két hét múlva adták volna át az új, 1800 nm-es épületegyüttest, ahol 2000 nm raklap is leégett. Az oltásban hatvan tűzoltó vett részt.

Egy kertészeti és öntözés technikai cég telephelye gyulladt ki. Az árukészlet nagy része elpusztult a lángokban.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET: