MÚLT
A Rovatból

Tíz regénybe illően izgalmas kémtörténet

Ki volt a leghíresebb magyar kém? Igaz, hogy Mussolini kémkedett az angoloknak? Errol Flynn pedig a németeknek?


A kémkedés ha nem is az emberiséggel, de az egymással szemben álló birodalmak, államok kialakulásával egyidős. A Honvédelem.hu most 10 olyan valóságos, megtörtént kémtörténetet gyűjtött össze, amelyek valóban regénybe, vagy filmvászonra kívánkoznak.

1. A kora újkor leghíresebb kémfőnöke volt

A kémek hálózatba szervezése nem a modern kor szüleménye. A reneszánsz kor egyik legkiterjedtebb kémszervezetét a hírhedt Cesare Borgia működtette. Apja, a pápa nem sokat törődött Cesare eszközeivel, korlátlan mértékben rendelkezésére bocsátotta a hadjárataira szükséges pénzt; a módszereit pedig teljesen rábízta, ezek között pedig sűrűn szerepelt a gyilkosság, mérgezés, fegyveres hódítás és rablás, természetesen a pápai állam, vagyis a család hatalmának kiterjesztése érdekében.

Ezzel az életformával azonban számos ellenséget is szereztek maguknak, a védekezéshez pedig hatékonyan működő kémekre is szükség volt. Cesare kiváló érzékkel tudta megválogatni mindenre elszánt embereit, és lelkiismeret-furdalás nélkül, rideg kegyetlenséggel alkalmazta a legfélelmetesebb és legvisszataszítóbb eszközöket is. Kémei mindenütt ott voltak, s mindent idejében jelentettek neki. Így vált lehetségessé számára, hogy minden ellenfelét meg tudta előzni.

Cesare Borgia

2. Ian Fleminget is megihlette a legendás kémnő

A második világháborúban nem egy titkos ügynök szerzett hírnevet magának, közülük is kiemelkedik azonban Christine Granville, alias Maria Krystyna Janina Skarbek, aki a „Churchill kedvenc kéme” titulust is kiérdemelte. Skarbek a háború kitörésekor menekült a brit fővárosba, ahol felajánlotta, hogy segít a közös ellenség elleni harcban. A lengyel származású brit titkos ügynököt előszeretettel alkalmazták kelet-európai akciókban, első bevetésén Magyarországra csempészett páncéltörő puskát. Munkája során hírszerzőhálózatot is kiépített, szerelmét pedig halált megvető bátorsággal szabadította ki a Gestapo börtönéből. A kalandos életű kémnő állítólag Ian Fleming szívét is megdobogtatta, aki Christine-ről mintázta a népszerű Bond-történetek női ügynökeinek alakját.

2

3. Nőnek öltözött a brit kém, mégis lebukott

Dudley Clarke Nagy-Britannia egyik legjobb közel-keleti kéme volt, aki inkognitóban, a The Times haditudósítójaként utazott a Közel-Keletre, ám eközben 1941 októberében rövid kitérőt tett a spanyol fővárosban − vesztére. A kém éppen Egyiptomba tartott, hogy fontos információkat adjon át, mikor a spanyol hatóságok letartóztatták annak ellenére, hogy igencsak alaposan álcázta magát, ugyanis nőnek öltözve, melltartót viselve sétálgatott Madrid egyik főutcáján.

A kutyaszorítóba került Clarke először arról próbálta meggyőzni fogva tartóit, hogy regényíróként csak azt akarta tanulmányozni, „miként reagálnak a férfiak az utcákon sétáló nők látványára”. Mivel a ruhák és a cipő is tökéletesen passzoltak rá, a spanyol rendőrök nem hitték el a történetet és „homoszexuális ügyként” könyvelték el az esetet. A kínos helyzetről Winston Churchill is értesült, aki parancsba adta, hogy a kompromittálódott Clarke-ot haladéktalanul vigyék Gibraltárra.

3

4. A briteknek kémkedett Hitler kedvenc opera-énekesnője

A brit hírszerzők munkáját segítette Margery Booth, a híres opera-énekesnő, aki énekelt a Covent Gardenben, de Hollywoodban az Aida megfilmesítésében is kapott szerepet. Német férjét követve költözött a Harmadik Birodalomba, ahol 1933-ban találkozott először Hitlerrel a Bayreuth-fesztiválon. Wagner Parsifal operájában ő hordozta a Szent Grált, játékával pedig sikerült lenyűgöznie a Führert, ami nem kis presztízst jelentett akkoriban. A háború kitörésekor a Berlini Állami Operában énekelt, de fellépett az angol hadifoglyok előtt a Berlin melletti Genshagenben is. Itt működött az a propagandatábor, ahol a náci tisztviselők a potenciális kettős ügynökök kiképzését végezték.

Mivel a brit hírszerzés ki akarta deríteni, kik jelentenek a jövőben potenciális veszélyforrást, kapóra jött nekik a táborban rendszeresen fellépő művésznő, aki vállalta is a titkos információk célba juttatását. Mivel az opera-énekesnő a náci vezetőkkel is jó kapcsolatot tartott fenn, később megszűnt a bizalom irányában, majd szerencsétlenségére, miután kettős életére fény derült, a Gestapo is letartóztatta és megkínozta. Végül elengedték és az Egyesült Államokba emigrált.

4

5. A brit elhárításnak dolgozott Mussolini

Hihetetlenül hangzik, de igaz, hogy egy időben a az MI5, azaz az angol kémszervezet pénzelte az olasz diktátort, aki akkoriban kezdte egyengetni politikai karrierjét. A fiatal Mussolininek a brit elhárítás, az MI5 megbízásából az volt a feladata, hogy megakadályozza Olaszország kilépését az első világháborúból, melynek erőviszonyait a breszt-litovszki béke és Oroszország kilépése is kellőképpen felborította.

A leendő Duce így tehetett szert angol támogatókra, és nem kevés pénzre is, mivel a háború folytatása mellett kampányoló politikus heti százfontos, mai értéken körülbelül heti hatezer fontos, azaz csaknem kétmillió forintos összeget tehetett zsebre az angolok jóvoltából. Bár a rossz nyelvek szerint a könnyelmű Mussolini a befolyt pénz jelentős részét szeretőire költötte, az MI5 által kívánt hatás sem maradt el. A leendő Duce az Il Popolo d'Italiában propagandacikkekkel támogatta a szövetségesek terveit, és arról is gondoskodott, hogy a béketüntetők maradjanak otthon.

Benito Mussolini, who was once a waiter in Switzerland.

6. Errol Flynn titkos élete

A harmincas évek sztárja, számtalan hollywoodi kalandfilm hőse, Errol Flynn a németeknek kémkedett − derült ki a legújabb kutatásokból. A színész antiszemita, rasszizmust támogató családban nőtt fel, így már korán szimpatizálni kezdett Hitler ideológiájával, s ennek többször hangot is adott. Arra azonban csak mostanában derült fény, hogy a szavakon túl tettekkel is támogatta a Harmadik Birodalom törekvéseit.

A színész egyik filmjének bemutatására Spanyolországba utazott, ahol információt gyűjtött azokról a németekről, akik a Thaelmann-különítményben harcoltak Franco ellen, és az ő munkája is hozzájárult ahhoz, hogy a különítményesek családtagjai koncentrációs táborokba kerüljenek. Más történészek azt állítják, hogy Flynn a világháború során valójában a brit hírszerzésnek ajánlotta fel segítségét, és az sem zárható ki, hogy a kalandos életű színész mindkét félnek dolgozott.

6

7. Neki köszönheti Izrael a hatnapos háború sikereit

A Moszad legismertebb, legünnepeltebb kéme az egyiptomi születésű Elijahu Kohen volt, aki a hatvanas években az izraeli katonai hírszerzés, az Aman kötelékében tevékenykedett. Kohent először Argentínába, majd Szíriába helyezték, ahol olyan eredményes volt, hogy az 1961-ben puccsal hatalomra jutott Bász pártba is belépett, fokozatosan elnyerve környezete bizalmát.

A dél-amerikai országból hazatérő, szíriai arab üzletemberként bemutatkozó szuperkém még Amin Hazif miniszterelnökkel is bizalmas viszonyt ápolt, sőt otthonában orgiákba torkolló partikat is tartott, ahol értékes információkra tehetett szert. A szír stratégiai gondolkodásra is nagy hatással volt az izraeli ügynök, például a Golán-fennsíkon az ő tanácsára kezdtek eukaliptuszfákat ültetni azzal a céllal, hogy a fák egyrészt megvédik a napszúrástól a katonákat, másrészt pedig a gyorsan növő növényzet ideális az aknavetők és katonai bunkerek eltakarására.

Természetesen a sztárkém jóvoltából Izrael szinte azonnal értesült a legújabb hadi lépésekről, a légierőnek pedig így már nem jelentett nehéz feladatot a célpontok beazonosítása. A kiváló ügynök vesztét a szírek szovjet tanácsadói okozták, akik éppen egy rádióüzenet küldése közben csaptak le rá. Leleplezése után sokáig kínozták, majd nyilvánosan kivégezték, holttestét pedig azóta sem adják ki Izraelnek.

7

8. A leghíresebb magyar kém

A történészek szerint Belovai István alezredes legnagyobb tette az volt, hogy Az Egyesült Államok kormányának felfedte a Nyugat-Németországban állomásozó Központi Hadseregcsoport állományába tartozó legnagyobb áruló, Clyde Lee Conrad amerikai őrmester és kémbandájának tevékenységét. Conrad és társai − természetesen a megfelelő fizetség ellenében − értékes információkat juttattak el a Szovjetunióba. A magyar hírszerzésen keresztül a szovjetek tudomására jutott többek közt, hogy hol vannak telepítve az úgynevezett atomaknazár egyes elemei. Ennek segítségével a szovjet erők könnyedén áttörhették volna a NATO védelmét.

Belovai saját önéletrajzi könyve szerint 1978-ban döntött úgy, hogy Magyarország védelme érdekében értesíti Conrad tevékenységéről az amerikaiakat. Tervét csak 1982-ben kezdhette el megvalósítani, amikor a londoni magyar katonai attasé helyettesévé nevezték ki. Később visszatért Magyarországra, ahol 1985. július 10-én letartóztatták, amint épp egy, a CIA által neki küldött csomagot vett át. Kémkedésért életfogytiglani fegyházra ítélték, de 1990-ben Göncz Árpád köztársasági elnök megkegyelmezett neki.

8

9. Nyugdíjazása után disszidált

Vaszilij Mitrohin majdnem harminc évig dolgozott a KGB külföldi hírszerzéséért felelős Első Főigazgatóságának levéltárában, és 1972-ben ugyancsak ő felelt azért, hogy az archívumot átköltöztessék a Moszkva környéki új főhadiszállásra. A külföldi hírszerzés főnöke gratulált neki, amiért sikeresen átszállíttatta a levéltárat, és odaadóan „szolgálta az állambiztonsági szerveket”.

Arról azonban nem volt tudomása, hogy a rendszerből kiábrándult Mitrohin minden hozzáférhető dokumentumot elolvasott, kézzel kijegyzetelt, majd éjszaka a megszerzett tudást legépelte, így hozta létre a Lenin-korszaktól az 1980-as évekig az eddigi legteljesebb és legátfogóbb titkosszolgálati dokumentumot, amelyet valaha is bármely forrásból merítettek. A huszonötezer oldalnyi anyagot tizenkét éven keresztül tejesládákban rejtegette otthonában, egészen 1992-ig, amikor is elutazott Rigába, besétált az ottani USA-nagykövetségre és felajánlotta a CIA számára az egész archívumot.

Az amerikaiak vagy orosz trükknek vélték az esetet, vagy bolondnak tartották az öreg Mitrohint, mindenesetre nem foglalkoztak az iratokkal. A nyugdíjazott levéltáros nem esett kétségbe, hanem átsétált a közeli brit nagykövetségre, és az MI6-nak ajánlotta fel az értékes gyűjteményt. Az angolok kevésbé voltak gyanakvóak, és feldolgozták a hatalmas Mitrohin-anyagot, amely a hidegháború számos titkos akciójára és beépített ügynökének kilétére fényt derített.

9

10. Egy kancellár is megbukott miatta

Günter Guillaume, az NDK kommunista titkosszolgálat, a Stasi az ügynöke olyan sikeresen rendezkedett be célterületén, a szomszédos NSZK-ban, hogy a kancellár, Willy Brandt személyes titkára lett. A Guillaume-affért, Nyugat-Németország történelmének leghíresebb kémügyét róla nevezték el. Az ügynök feleségével együtt települt át Nyugat-Németországba, ahol belépett az SPD-be. A felesége lánykori nevén titkárnő lett az SPD dél-hesseni pártirodájában. A főállásban pártmunkát végző Guillaume karrierje meredeken ívelt felfelé.

Hamarosan már a Kancellárián dolgozott, 1972-ben a szorgalma és szervezőtehetsége lévén a kancellár személyes titkára lett magánügyekben. Ebben a pozícióban hozzáférhetőek voltak számára titkos akták, és bizalmas beszélgetésekben is részt vehetett. Ezenfelül betekintést kapott Brandt magánéletébe is. Guillaume a kancellár legközelebbi köréhez tartozott, sőt nyaralni is elkísérte. A kémházaspár lebukását végül egy a Stasi által 1956. február 1-jén rövidhullámon küldött üzenet okozta, melyben gyermekük születéséhez gratuláltak.

A leleplezés az úgynevezett Guillaume-affér kezdetét jelentette, ami egy mély belpolitikai krízist okozott és 1974. május 7-én Willy Brandt visszalépésével végződött - írja a Wikipédia. Brandt elvállalta a politikai felelősséget, de valószínűleg nem ez volt lemondásának az egyetlen oka. Az információk, amiket Guillaume átadott, biztonságilag nem voltak jelentősek. Schreiber szerint Guillaume nem volt sikeres ügynök.

De miért is mondott le valójában Willy Brandt? Brandt május 1-jén kapott egy levelet a Szövetségi Bűnügyi Rendőrség elnökétől, Horst Heroldtól. Az a dokumentum tartalmazta a biztonsági hivatalnok Guillaume elleni vizsgálatban lejegyzett kijelentéseit. Brandt magánéletéről szólt, például az alkoholfogyasztásáról és szexuális kapcsolatáról. Állítólag Guillaume nőket szerzett be Brandtnak. Brandt környezetében attól féltek, hogy a következő választási harcban az ellenzék fel fogja használni ezt az anyagot (a dokumentumok egy része ekkor már a média birtokában volt). Ráadásul a kormány zsarolható lett volna az NDK által. Nyilvánvaló volt, hogy az SPD-nek új jelölttel nagyobb esélye van megnyernie a választást.

Végső soron azonban nem tisztázott, hogy miért mondott le Brandt. A döntő információkat Brandt privát hagyatékában, az úgynevezett „Unkeler Bestandban” sejtik, ám Brandt elzárta az anyagot a nyilvánosság elől.

10

További érdekes top 10-es összeállításokért a Honvédelem.hu-ról katt ide!

Ha érdekes volt, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
A nő, aki elsőként fedezte fel, miből áll az univerzum és a csillagok, de hazájában még diplomát sem kaphatott
Cecilia Payne volt az első hölgy a világon, akinek sikerült megszereznie a csillagászati PhD- fokozatot, sőt, a Harvard professzori címét is. Mindezt abban az időben, amikor Nagy-Britanniában a nők még diplomát sem kaphattak.


Eléggé igazságtalan, hogy a legtöbb találmányhoz automatikusan hozzákapcsoljuk a feltalálóját is, akikkel tele vannak a tankönyvek is, míg mások neve a feledés homályába vész. Pedig igazán nem lehet azt mondani, hogy mellékes információ, amire a brit származású amerikai csillagász, Cecilia Payne (1900-1979) rájött: hogy az univerzum legelterjedtebb eleme a hidrogén.

Eleinte még a saját édesanyja sem támogatta az egyetemi tanulmányait, mert nevetségesnek gondolta, hogy nőként tudományos pályát válasszon. Pedig Cecilia a középiskola után elnyert egy ösztöndíjat a Cambridge-i Egyetemre, ami nem volt kis dolog – akkoriban sem. Ott fizikát és kémiát tanult, majd miután elmélyült beszélgetést folytatott egyik professzorával, Arthur Eddington asztrofizikussal az egyetem obszervatóriumának nyílt napján, a csillagászat került érdeklődése középpontjába. Eddington, látva a lány tehetségét, rábízta az obszervatórium könyvtárának gondozását.

Nem meglepő módon Ceciliát még az egyetem alatt a Királyi Csillagászati Társaság tagjává választották, de Cambridge-ben 1948-ig érvényben volt az a rendelkezés, hogy nők ugyan járhatnak az egyetemre, de diplomát nem kaphatnak. Tehát a női hallgatók arról nem is álmodhattak, hogy kutatók lesznek, legfeljebb pedagógusnak állhattak.

Eddington professzor azonban bemutatta őt az Angliába látogató Harlow Shapley amerikai csillagásznak, aki – diploma hiánya ide vagy oda – felajánlott neki egy ösztöndíjat a Harvard Egyetemre, a Radcliffe College-ba a PhD dolgozatának elkészítésére. Cecilia nem csupán élt a lehetőséggel és Amerikába költözött, hanem mindössze két év alatt meg is szerezte a doktori fokozatot. Ezzel ő lett a világtörténelem első nője, aki a Harvardon valaha ledoktorált, méghozzá 25 évesen.

Ebben a dolgozatában mutatta be fő tudományos eredményét: spektroszkópiai módszerrel kimutatta, hogy a Nap tömegének döntő többsége hidrogén. De még jópár alapvető módszertani, illetve tudományos problémát oldott meg benne, sőt a változó csillagok kutatását máig az ő elméletére alapozzák. Óriási megdöbbenést keltett azzal, hogy leírta: a csillagok anyaga nem a Földéhez hasonló, hanem zömmel hidrogénből és héliumból állnak.

A Princetoni Egyetem professzora, akivel a dolgozatot lektoráltatták, az eredményt „nyilvánvaló képtelenségnek” minősítette – de később nyilvánosan belátta a tévedését, miután saját maga is elvégezte más módszerrel az erre irányuló kutatásait, teljesen hasonló eredménnyel. Otto Struve csillagász azonban kapásból így jellemezte a PhD disszertációját:

„A legbriliánsabb tézis, amit valaha írtak a csillagászat területén.”

A sikeres védés után állást kínáltak neki a Harvard Egyetemen, de itt is beleütközött a nemi diszkrimináció könyörtelen üvegplafonjába: nőként csak „technikai asszisztens” besorolást kaphatott, férfi kollégáinál jóval alacsonyabb fizetéssel, miközben az elvárások ugyanazok voltak felé is. Ettől függetlenül kiharcolta magának szakmai munkájával a professzori kinevezést, amelyre 56 éves koráig kellett várnia. Azonban azt a rekordot senki nem vehette el tőle, hogy ezzel ő lett az első professzornő a Harvard történetében. Továbbá később kinevezték a csillagászati tanszék élére is, ezzel pedig ő lett a Harvard Egyetem első női tanszékvezetője is.

Cecilia érthető módon szakmán belül választott magának férjet: 34 évesen hozzáment az orosz származású amerikai csillagászhoz, Sergei Illarionovich Gaposhkinhoz. Közösen is sokat kutattak, főleg a Tejútrendszert és a Magellán-felhők változó csillagait, méghozzá komoly eredményekkel.

A természettudományi szakma immár vitathatatlanul ítélte meg az érdemeit: 43 évesen elnyerte az akadémiai tagságot, 76 évesen pedig kiérdemelte a Henry Norris Russell-díjat, azaz az Amerikai Csillagászati Társaság nagydíját. Köszönőbeszédében ezt mondta:

„A fiatal tudós jutalma az az érzelmi izgalom, hogy ő lehet az első a világtörténelemben, aki látott vagy megértett valamit.”

1979-ben rákban hunyt el, de nem sokkal előbb még megírta az önéletrajzát. A hír hallatán azonban nem robbant fel a gyászjelentés-rovat az újságokban, sőt a tudományos munkássága előtti tisztelgés később kimerült egy egyetemi emléktáblában és egy róla elnevezett díjban. Úgyhogy most legalább a saját elménkbe véssük fel mélyen Cecilia Payne nevét, aki felfedezte, miből vannak a csillagok és miből épül fel a Nap.

(Források: 1, 2, 3)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

MÚLT
A Rovatból
Jeanne Calment hihetetlen története: 100 évesen még biciklizett, 114 évesen filmezett, 122 évesen halt meg
A francia Jeanne Louise Calment döntötte meg a leghosszabb igazolt emberi élettartam rekordját. 85 évesen kezdett el vívni, 117 évesen szokott le a dohányzásról, és amikor a 120. születésnapján megkérdezték tőle, milyen jövőre számít, azt felelte: „egy nagyon rövidre”.


Ha bármikor kiejtenéd a szádon, hogy „az én koromban ezt már nem kéne”, gondolj az Arles-ban 1875-ben született Jeanne Louise Calmentre, aki fittyet hányt az efféle sztereotípiákra, és úgy alapvetően az élet törvényeire is, hiszen 122 évet és 164 napot élni nem éppen szokványos. 100 évesen még simán biciklizett, 114 évesen szerepelt az életéről szóló filmben, és 115 évesen rászánta magát egy csípőműtétre is, sőt, a cigiről is majdnem egy évszázad után szokott le – igaz, nem a tüdejével volt gond, hanem csak azért döntött így, mert a megromlott látásával utált tüzet kérni másoktól.

Madame Calment izgalmas korban született Franciaországban, hiszen az Eiffel-tornyot 14 éves korában építették fel, és ezidőtájt találkozott – a nagybátyja boltjában festéket vásárló – Vincent van Gogh-gal, aki a megítélése szerint „koszos, rosszul öltözött és ellenszenves volt”.

A munkahelyi stressz nem rövidített az életén, hiszen 21 éves korában hozzáment másod-unokatestvéréhez (dédnagybátyja unokájához), a dúsgazdag üzlettulajdonos Fernand Calment-hoz, és sosem dolgozott egyetlen percet sem. Helyette leginkább teniszezett, kerékpározott, úszott, görkorcsolyázott, zongorázott és operába járt. Életfilozófiája az volt, hogy amin nem tudsz változtatni, azon ne stresszelj, és soha nem használt szempillaspirált, mert gyakran nevetett sírásig. Híres volt hatalmas életkedvéről, valamint nagy étvágyáról, különösen az édességek iránt.

Jeanne végig megőrizte éles szellemi képességeit, de közben tragikus dolgokat kellett megélnie: hosszú élete során a saját lánya, sőt, unokája is elhunyt. Pedig közeli hozzátartozói is rendkívül hosszú ideig éltek: idősebbik bátyja, François 97, édesapja 93, édesanyja pedig 86 évig.

Amikor Jeanne 90 éves lett, örökös híján leszerződött az akkor 47 éves, André-François Raffray nevű ügyvéddel, aki szerződésben vállalta, hogy havi 2500 frankot fizet az idős hölgynek azzal a feltétellel, hogy a halála után ő örökli a lakást. Raffray azonban a legrosszabb rémálmában sem gondolta, hogy végül nem csak 30 évig fizeti Jeanne-nak az ígért havidíjat, hanem a hölgy még túl is éli őt.
Miután az ügyvéd 77 éves korában meghalt, annak özvegye köteles volt tovább fizetni Calmentnek élete végéig a törvény értelmében.

Jeanne olyan legendás idézeteket hagyott az utókorra, mint például hogy „fiatalnak lenni lelkiállapot, nem a testtől függ. Valójában még mindig fiatal vagyok, csak az elmúlt 70 évben nem néztem ki olyan jól.” Vagy hogy „a mi jó Istenünk elfelejtett engem”. Az egyik interjúja végén az újságíró azt mondta: „Asszonyom, remélem, valamikor jövőre újra találkozunk”. Erre Jeanne azt válaszolta: „Miért ne? Annyira azért nem vagy öreg, még mindig itt leszel!”

Források: 1,2,3


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
Új részletek derültek ki a Titanic kapitányáról – annak is híre ment, hogy túlélte a katasztrófát
Egy friss könyv szembemegy a régóta terjedő pletykákkal Smith kapitánnyal kapcsolatban. Feltárult a Titanic első emberének igazi sorsa.


Egy új könyv teljesen más képet fest a Titanic tragédiájának egyik legismertebb szereplőjéről, Edward John Smith kapitányról, mint amit a róla terjesztett szóbeszédek, cikkek, dokumentumfilmek vagy a sok esetben pontos mozifilm alapján sejtettünk.

Dan E. Parkes író A Titanic öröksége: A kapitány, a lánya és a kém című – magyar nyelven egyelőre kiadatlan – könyvében azt állítja, hogy Smith nem lőtte főbe magát, ahogy azt sok pletyka sugallta, és nem is a hajóhídon ölte meg a vezetőfülkébe betörő jeges ár, ahogyan azt James Cameron 1997-es sikerfilmjében láthattuk.

A könyv több korabeli pletykát is cáfol, például azt, hogy a kapitány ittasan vezette a hajót, figyelmen kívül hagyta a jéghegyekre vonatkozó figyelmeztetéseket, vagy felelőtlenül siettette az utazást.

Parkes megemlíti a kötetben, hogy a Titanic elsüllyedése után három hónappal egy Baltimore-i férfi azt híresztelte, hogy Smith életben van és Maryland államban bujkál. Később a Life magazin írta meg, hogy egy ohiói hajléktalan férfi Smith kapitánynak vallotta magát. E történetek egyike sem nyert bizonyítást, és lássuk be, nem is valószínű, hogy bármelyik igaz lenne.

Forrás: Wikipedia

A könyv az Unilad szerint felidézi a tragédia utáni újságcikkeket is, amelyek a kapitány öngyilkosságáról számoltak be. A Los Angeles Express 1912. április 18-án például azt írta: „E.J. Smith kapitány főbe lőtte magát”, míg a Daily Mirror egy nappal később hasonló címmel adott ki szenzációnak szánt írást; azt írták, „Smith kapitány főbe lőtte magát a hídon.” Parkes viszont hangsúlyozza, hogy a szemtanúk ugyan hallottak lövéseket, de ezeket azóta sem sikerült a tiszthez kötni.

A könyv inkább a túlélők beszámolóira alapoz: egyikük, a tragédia idején 27 éves Robert Williams Daniel például azt vallotta, látta a kapitányt a hídon, amikor a hajó süllyedni kezdett, és szerinte „hősként halt meg.”

Frederick Hoyt, egy gazdag utas arról számolt be, hogy visszatért a fedélzetre, ahol találkozott Smith-szel, és megosztottak egy italt, mielőtt ő maga a vízbe ugrott.

Isaac Maynard, egy 31 éves szakács azt mondta, látta, „ahogy a kapitányt a hídon elragadja a víz”. Valószínűleg ezt a vallomást vette alapul Cameron is a film forgatókönyvénél, ám nem teljes egészében, mert a férfi később még úszni látta Smith-t, és biztos volt benne, hogy őt, mert felismerte az egyenruháját és a sapkáját. Ezt a verziót más túlélő is megerősítette, valószínűleg az a személy, aki utoljára látta élve.

Egy tutajhoz kapaszkodó férfi próbálta kimenteni a kapitányt: kezet nyújtott neki, de az nem hagyta, csak azt kiáltotta: „Vigyázzatok magatokra, fiúk”. A szemtanú hozzátette: nem tudja, ezután mi lett vele, mert többé nem került a szeme elé, és úgy gondolta, a vízbe fulladt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
A Rovatból
„A hülyeség és a hülye intézetek, különös tekintettel Magyarország hülyéire” – ez volt az első könyve a gyógypedagógia hazai úttörőjének, aki szellemi fogyatékkal élőkkel foglalkozott
Frim Jakab egész életét a gyógypedagógiára tette fel, amely fogalom is hozzá köthető. Bár nem volt szakképzett, hatalmasat lendített az elmebetegek helyzetén, és ő hozta létre az Első Magyar Hülyenevelő- és Ápoló Intézetet is.


1898-ban még egészen más színezete volt a hülye szónak, mint mostanság: ekkor írta A hülyék és gyengeelméjűek budapesti prospektusa című kiadványt is Frim Jakab (1852-1919).

Már egészen fiatalon, 14 éves korában megszületett a körmendi születésű fiúban az elhatározás, hogy segítsen a fogyatékkal élő embereknek, miután látott egyet, majd a fővárosi Tanítóképzőben szerzett tanítói oklevelet. Jakab már akkor érzékenyített, amikor ez még nem volt divat: az volt az életcélja, hogy a szellemi fogyatékossággal élőket integrálja az életbe, megfelelő munkát találjon nekik – a számukra lehetséges szakmákat külön tanulmányozta is –, a társadalmat pedig arra ösztönözze, hogy átérezzék a helyzetüket és fogjanak össze az érdekükben.

Így nyilatkozott ezzel kapcsolatban:

„Az értelmi fogyatékos gyerekeket nem elég megóvni, menhelyet létesíteni számukra, hanem gyógyítani, nevelni és képezni kell, hogy legalább félig hasznavehető egyéniségekké válhassanak.”

Ugyan nem készített tantervet vagy órarendet, de akkoriban szokatlan szemléletével úgy vélte, hogy fontos a hozzá kerülő gyermek korábbi adatainak, életeseményeinek ismerete is, megteremtve ezzel az anamnézis, azaz kórtörténeti lap fogalmát. A vallásos nevelést és a zenét tartotta a legfontosabb képzőeszközöknek, valamint az emlékezet fejlesztését történetek újramesélésével.

Olyannyira komolyan foglalkozott a témával, hogy 1876-ban a philadelphiai egyetem a pszichológiai tudományok doktora címmel tüntette ki, három évvel később Párizsban pedig aranyérmet kapott a világkiállításon.

Ahogy az lenni szokott, hazánkban csak jóval később ismerték el a munkásságát, de Magyarországon is több intézményt neveztek el róla.

A tanítónál kéz a kézben járt a tudományos és a gyakorlati nevelőmunka: a betegek oktatása és gondozása mellett folyamatosan képezte magát a pszichiátria területén, bújva a legújabb szakirodalmat. 1884-ben Frim Jakab vezette be a gyógypedagógia fogalmát a magyar szakirodalomba. De hogy jutott idáig a karrierjében?

Diplomája után maga Trefort Ágoston miniszter küldte Frimet európai tanulmányútra, amelynek során – a látott külföldi intézetek példáin felbuzdulva – itthon is hasonló intézmény megalapítására törekedett. Így nyílt meg a tapasztalataira alapozva 1875-ben a Munka elnevezésű gyógyintézet Rákospalotán. (Ez az érdeklődési kör a családban igen erős lehetett, hiszen testvére, Antal szintén gyógypedagógus volt, siketek számára magánintézetet működtetett.) Frim Jakab tehát elsőként tárta fel Magyarországon az értelmi fogyatékosok nehéz sorsát és hozott létre számukra nevelőintézetet, humánus kötelességnek nevezve a hivatását.

Bár az intézete folytonos anyagi problémákkal küszködött, az elért eredmények mégis közismertté tették, és két éven belül – némi létszámbővülés és Pestre költöztetés után – ebből lett az Első Magyar Hülyenevelő- és Ápoló Intézet, amelyet Frim saját költségén intézett.

Ez a későbbi ápolóintézeteknek is jó alapot adott. A gyermeki tompaelméjűséget a gyógypedagógus három kategóriára osztotta: a tompaelméjűekre, akiket szoktatni lehet; a betegelméjűekre, akik fejlődésre képesek; valamint a gyengeelméjűekre, akik képesíthetőek. A hülyeséget elmebetegségnek nevezte, bár szerinte az őrültség, amely ugyancsak elmebetegség, nem azonos a hülyeséggel.

Híres türelmét otthon is kamatoztathatta, hiszen feleségétől nem kevesebb, mint kilenc gyermeke született.

Pedagógiai felfogását Frim így foglalta össze egyik szakkönyvében:

„az elnyomorult, gyenge, elkorcsosult testet a rendes irányban kell kifejteni, erősíteni, gyógyítani, a szunnyadozó lelket felébreszteni, a sötét, tévelygő szellemet összegyűjteni és azt legalább 'a legáltalánosabb és legszükségesebb ismeretekre' tanítani; főképpen azonban a felébresztett szellem alapján 'erkölcsöt' kell beléjük oltani.”

Források:1,2,3,4


Link másolása
KÖVESS MINKET: